Vezetéstechnika

Dainese D-Air: az eddigi legjobb légzsákos ruha

Többen próbálkoztak légzsákkal, de eddig a Dainese jutott a legtovább
Euromotor2
MotoStar

A motorozás nem életbiztosítás. Első sorban nem a nagyobb baleseti kockázat miatt, hanem mert ha baj történik, a védőangyalaink még mindig előbb mentik meg az életünket, mint az erre hivatott védelmi rendszerek. Persze igaz, hogy a modern protektoros ruházatok egész magas szinten óvnak minket, ám ez nem igazán nevezhető biztonságnak. Legjobb esetben is csak az alapvető védelmet biztosítják.

Mit lehet tenni? Javíthatunk az ún. passzív védelmen az ilyen-olyan „hülyebiztos” elektronikákkal: ABS, kipörgés gátló, radar rendszerek, lassan már oldalkerék is.. És mi a helyzet az aktív védelemmel? Bízzuk csak a kemény és lágy protektorokra az életünket? Úgy tűnik a legnagyobb olasz motoros ruházatot gyártó cégtől, a Dainese-től hamarosan kapunk még egy pajzsot a kezünkbe..

A légzsák nem új keletű gondolat a motoros biztonságtechnika terén. A Honda 1990-ben kezdte fejleszteni a motorokba építhető rendszerét, de csak 16 év után érett meg a technika arra, hogy beépítsék legnagyobb típusukba, a Honda GoldWingbe. A nem teljesen egyértelmű ötlet onnan származik, hogy a számtalan szimulált, és valós baleset elemzése rámutatott, az esetek 55%-ban frontális az ütközés. Ilyenkor a vezető sérüléseinek egyharmada abból adódott, hogy a motoros nekicsapódott az autónak, a legveszélyesebb esetben fejjel (70%-ban a becsapódási sebesség 50km/h alatt történik).

Motoron a légzsák nem tud teljes védelmet adni, mert a vezető nincs rögzítve és így vezető és járműve tekintetében két külön mozgó rendszerről beszélünk. A motorba szerelt légzsák fő szerepe, hogy energiát nyeljen el, valamint –szó szerint- átrepítse a motorost az autó (vagy egyéb) felett. Ezután a védelem szerepét a ruházat veszi át..

A légzsák motoros ruhában való alkalmazásával talán az Aprilia próbálkozott legkorábban, még 1998-ban. Az olaszok kevésbé a ruhagyártásukról híresek, ettől függetlenül épp ebben az évben adták ki az első ilyen kabátjukat. Ám nem csak ők, hanem többek közt az Alpinestars, a Spidi, a Bering és a MotoAir (www.motoair.hu) is kínál légzsákos ruhákat. Mindegyik alapkoncepciója a következő: egy bizonyos terhelés érzékelésekor oldódik a motor és motoros közti kötés (valamiféle kábel), miután CO2 patronok segítségével felfújódnak a kabátba varrt lufik.

Az ötlet logikus, de a motorral való fizikális összeköttetéssel akadnak gondok, főleg reakcióidőbeli. A probléma ugyanis nem a lufik felfújásával, vagy azok elhelyezésével van, hanem a baleset legelső pillanata és a felfújódás közt eltelt idő minimalizálásával. A számítások alapján akkor tekinthető felkészültnek a rendszer a becsapódásra, ha az ütközés pillanatától 8 század másodpercen belül készen állnak a légzsákok. Természetesen ez a legrosszabb eset, de pont ezért ebből kell kiindulni.

A Dainese verziója működés közben

Autók esetében lassulás mérő, illetve a váz különböző pontjaira szerelt szenzorok segítségével dönti el az elektronika, hogy fel kell-e készülni a balesetre vagy nem. Sőt, újabban radarokkal és ütközést felismerő hanglokátorokkal is gyorsítják a folyamatot. Motoroknál egyelőre csakis a járművet a ruhával összekötő „dróttól” függ a művelet. Talán érezni a technikai különbséget, hiszen ilyenkor az ütközés pillanata ideális esetben sem egyezhet meg az érzékelés pillanatával.


Bal oldalt egy kezdeti elképzelés még 2000-ből, jobbra pedig egy 2006-os törésteszt látható

A Dainese 2000-ben kezdte el fejleszteni a sajátját, a projekt neve D-Air. Több lehetőséggel is próbálkoztak, ám egyedülálló módon végül a GPS alapú érzékelést választották. Ahogy teltek az évek, úgy pontosodtak a szenzorok, javult az elektronika, vált gyorsabbá a légzsák kinyílása, illetve lett egyre kisebb és könnyebb a csomag.

Rengeteg kutatást és tesztet követően 2006 dec. 19-én történt a bőrruhába szerelt légzsák első éles, húsvér emberrel történő bevetése. Tökéletes sikerrel. Ezen felbuzdulva 2007-ben a MotoGP valenciai fordulóján már versenyzők (Marco Simoncelli, Simone Grotzky, Michi Ranseder) is megkapták a speciális overállt, amikor is hogy hogy nem, az egyik edzésen teljesen véletlenül az egész világ láthatta működös közben.

Az első teszt a kezdetleges változattal (2006)

Természetesen 2008-ban is folytatódtak az éles tesztelések, melyek elemzése alapján folyamatosan finomították a légzsákos csomag alkotórészeit. Aztán a rá következő évben már többek közt Lorenzo és Valentino Rossi ruhájában is benne volt a D-Air.

Az éles tesztelések alkalmával 79 esésből 42-szer jött működésbe a légzsák, a többi esetben nem volt szükség a felfújódásra. Érdekes belegondolni, hogy a motorsportban valóban nem mindig kell működésbe lépniük a légzsákoknak. Ennek eldöntésére szolgál az egyre pontosabb elektronika, mely természetesen nem egyezik meg az utcai változattal.


Balra a púp alatti technika látható, jobbra pedig Rossi mugellói “esőruhája” – “megúszta” a perecet egy lábtöréssel…

A D-Air versenyváltozata a következőképpen működik. Akció esetén a motorra szerelt adó egység a lassulásmérők, giroszkópok, illetve GPS jelek elemzésével átlagosan 15 ezred másodperc alatt leadják a jelet a ruhán elhelyezett vevőnek. Ez hozza működésbe a bőrruhába varrt, 650 grammos pneumatikus rendszert, mely az összesen 5 literes légzsákokat mindössze 3 század másodperc alatt teljesen felfújja. A csomaghoz jár majd többek közt telemetriát elemző szoftver is, hiszen a rendszer tartalmaz ugye GPS-t is, szóval kár lett volna kihagyni ezt az extra szolgáltatást.

Az utcai verzió esetén is megkapjuk a szenzorokat, melyeket a motor vázára illetve futóművére kell elhelyezni. Az elektronikát, mely a beérkező jeleket elemzi, majd ha kell, ezek alapján „elsüti” a rendszert, szintén a motoron kell elhelyezni. A kabátban helyet kapó légzsák ebben az esetben már 12 literes és az ütközés érzékelésétől a felfújódás végéig 45 ezred másodperc telik el!!! Ahogy fent már írtam, akkor lehet képes felkészülni a rendszer a becsapódásra, ha 8 század másodpercen belülre kerül a felfúvódás ideje. Nos, a Dainese D-Air lazán teljesíti a szintidőt. (Csak hasonlításképpen, a kábel oldására a MotoAir 0,2-0,5, a Bering pedig 0,08 másodperc alatt fújja fel a zsákokat. Lehet számolni mennyivel gyorsabb a Dainese.)

Az árról, illetve a kereskedelmi forgalomba kerülésről egyelőre nincs pontos információnk, de az biztos, hogy a szegény motorosok nem engedhetik meg majd maguknak. Sajnos.. Jelen pillanatban folyik a hivatalos engedélyeztetés.


Kevesebb, mint 45 milliszekundumalatt nyílik a légzsák, ha szükség van rá


A GPS-es rendszer segítségével többek között köridőt és gyorsulást is mérhetünk magunknak – magyarán némi telemetriát is kapunk a pénzünkért


Thomas Lüthinek is volt “szerencséje” tavaly Assenben tesztelni a technikát…

Comments

comments