Alan Clews, 1971-ben alapította a CCM Motorcycles Ltd. nevezetű céget.
A cégalapítással egyértelmű célja volt, hogy a motocross iránti szenvedélyét saját elképzelése szerint épített motorkerékpárok gyártásában élje ki.

A CCM gépek kezdettől fogva négyütemű motorokkal működtek, jóllehet az egész konkurencia a kétüteműekre esküdött. Ugyanakkor egyes versenyzők (pl. John Banks) még a hetvenes évek végén is sikerre vitték a négyütemű gépeket.
A brit cég eleinte igen kis szériaszámban épített motorkerékpárokat: a kilencvenes évek végéig hetente egy motor került ki a műhelyéből. 1998-tól viszont az évi termelés 50-ről 1000-re, majd később 5000-re emelkedett. A sokat ígérő kezdet után röviddel a cég megtapasztalhatta a fejlődés hátrányait is: az egész Európára kiterjedő értékesítés költségei magasra szöktek, s a termelés fokozása és a megfelelő színvonalú marketing költségei pénzügyi nehézségekhez vezettek. 2004-ben a CCM Motorcycles Ltd. negatív mérleggel zárt, de szerencsére – amelyben a Superbike legendás hőse, Carl Fogarty is részvényes – sikerült tőkebefektetőt találnia.

Modell: MC 500
Gyártási év: 1976
Teljesítmény: 45 LE
Lökettérfogat: 498 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- CCM MC 500
Azokban a napokban amikor a kétüteműek a terepversenyen is átvették az irányítást, jelent meg a CCM egy nagy lökettérfogatú négyütemű motorral épített enduro- és crossváltozattal. A már 1972-ben megszűnt BSA 500 SS felülvezérelt motorját használva Clews egy „gőzgépet” fejlesztett ki, amely 500 cm3-es motorral 50 LE-t teljesített.

Modell: 604 Roadster
Gyártási év: 2000
Teljesítmény: 53 LE
Lökettérfogat: 598 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- CCM 604 Roadster
A Roadster egy hétköznapi motor, mely alapján enduro- vagy supermotormodellek fejleszthetők. Megépítése nem volt hiábavaló, hiszen sok modell alapjául szolgált e motorkerékpár. A CCM Roadster sokkal jobb arra, hogy megfelelően kanyarodjon az utcasarkon, mintsem a sebességrekordok ostromára.

Modell: 644 Dual Sport Supermoto
Gyártási év: 2003
Teljesítmény: 50 LE
Lökettérfogat: 644 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- CCM 644 Dual Sport
A Dual Sport két változatban készült: supermoto és trial változatban. A két modell leginkább a kerékméretet tekintve különbözik egymástól, ez a supermoto-változatnál 17 col (kb. 50 cm) általában. A két – Roadsterből fejlesztett – modell 2003 óta a Suzuki Freewind egyhengeres motorját kapja.

Modell: R 30 Supermoto
Gyártási év: 2004
Teljesítmény: 50 LE
Lökettérfogat: 644 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- CCM R 30
A 2003-as szezonra a CCM egy új supermoto-változattal jelentkezett. A fejlesztéshez ezúttal így is egy Roadster szolgált alapul. A Dual Sport sorozathoz viszonyítva az R 30-as hátsó lengőkarja 2,5 cm-el rövidebb. A bemutatáskor a gép még egy Rotax egyhengeressel működött, és csak 2004-ben kapott – egy teljesítményben ugyan gyengébb, de lényegesen finomabb működésű – Suzuki 644-est.
Forrás: 1000 motorkerékpár
– Az Adler története
– Az Aermacchi története
– Az AJS története
– Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
– Ariel – tradíció és extravagancia
– AWO/Simson – szegényes egyhengeresek a háború utáni NDK-ból
– Benelli – egy legenda visszatér
– Betamotor – versenygépek Toscanából
– Bianchi – egy olasz úttörő a motorkerékpárok fejlesztésében
– Bimota – különlegességek Itáliából
– BMW – egy német sikertörténet – első rész
– BMW – egy német sikertörténet – második rész
– BMW – egy német sikertörténet – harmadik rész
– BMW – egy német sikertörténet – negyedik rész
– BMW – egy német sikertörténet –ötödik rész
– Brough Superior – mindenből a legjobbat
– BSA – a birminghami legnagyobbak
– Buell – amerikai sportgépek Harley-szívvel
– Bultaco – mindent a sportért
-Cagiva – a Castiglionik öröksége