Csatlakozz hozzánk

Műhely

Café Kedd: Monocoque vázas, méhsejt mintás BMW R nineT építés

A custom motor építésnél egy dologhoz nem szokás nyúlni, az pedig a váz – na ennél a BMW -nél ez pont nem így alakult, de ez esetben ez egyáltalán nem is baj!

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

– Café Kedd néven új sorozatot indítottunk, melyben a Café Racer kultúra enciklopédiáját igyekszünk fellapozni. Hétről-hétre láthattok nálunk keddenként racer-csemegéket, de tanácsokat is adunk, illetve alkatrészeket is javasolunk az építéshez. A célunk, hogy hazánkban is minél nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk ennek az arra érdemes műfajnak.

Egy segédvázat könnyen meg lehet flexelni aztán újrahegeszteni, na de egy teherviselő elemet alapjaiból újragondolni? Ahhoz már kell kurázsi, hiszen itt olyan dolgok is képbe jönnek mint a torziós merevség vagy a húzószilárdság. Talán éppen ezért is van az, hogy a custom irányzat kicsit nehezen fejlődik. De időnként jön valaki, aki fogja a szabálykönyvet és jól belevágja a kukába, mint ahogyan azt a DNA Filters nevű, Görög apa-fia csapat is tette ezzel a BMW R nineT-vel.

Dino és fia, Marios Nikolaidis vezetik a DNA Filters műhelyt, ahonnan a világ élvonalába tartozó belsőégésű motor szívórendszerek kerülnek ki, embertelen pénzekért cserébe.

Marios egy 80 köbcentis kis monocoque motor mellett nőtt fel, majd motorsport gépészetet tanult a londoni Brunel egyetemen, így friss tudásból itt nem volt hiány, de a végeredményhez persze erősen hozzájárult a DNA saját mérnöksége is.

Robotzsaru kéri vissza a szemcsijét

A méhsejt szerkezetű monocoque vázhoz tíz 6082-T651 alumínium tömböt kellett megmunkálni, majd persze összehegeszteni. A végeredményhez és a tökéletes geometriához persze így is további CNC munkához volt szükség, de hát ez egy ilyen műfaj.

Külön plusz, hogy az alkotók meghagyták a marások nyomait a méhsejt mintán, de a vázat persze anodizálták a rozsda ellen.

Hibátlan felületek mindenhol

A kormányzás és a futómű kiválasztását a sportosabb irány felé vitték, inkább közelít a versenypályához mint az utcához a végeredmény.

Előre került egy egyedi összeállítású 43 mm-es Hyperpro villa, USD helyett hagyományos felépítéssel, megőrizve a Boxer motor örökségét. A technika persze ettől függetlenül ultra-modern: bevont becsúszószárak, 110mm-es rugóút, állítható húzó és nyomó csillapítás, progresszív rugókkal.

A hátsó, szintén állítható rugót is a Hyperpro szállította, de a fődíjat a lengőkar viszi: ‘Z’ formára marták, a vázhoz két óriási 40 mm-es csapággyal rögzítették, a szabadon hagyott kardántengely pedig igazi csemege. Hátulra gond nélkül befért a 200 mm széles Michelin Power Slick Evo, ami a pályanapok gyakori látogatóinak elég sokat mondhat.

Kép nem tudja visszaadni azt a munkát amit ebbe öltek

Mivel a DNA elsősorban a teljesítménynövelésből keresi a kenyerét, így a motorbelső megbolygatása nélkül sikerült egy egészséges, hátsó kerekeken mérhető 122 lóerőt összeszedniük. A teljesítmény emelkedés a némileg szokatlan szívórendszernek köszönhető: két 600 mm-es hexagonális cső tereli a levegőt egy pár 66 mm-es DNA légszűrőhöz, amelyek átlátszó Lexan airbox mögött lakoznak.

Tiszta vörös sarok. Egyébként meglepő módon a csövek is 6082-es aluból születtek és 160 km/h felett nagyobb nyomást, alacsonyabb sebességnél pedig akadálytalan légáramlást garantálnak.

Őszintén, ilyet hol láttunk ezelőtt?

A másik végen egyedi rendelésre készült titán Akrapovic kipufogókkal találkozunk, amelyek végénél visszaköszön a méhsejt dizájn, követve a váz stílusát és az ülés kontúrját.

Ja, majdnem elfelejtettem: a sok apró módosítást egy új motorvezérlő rendszerezi egységessé és plusz tíz lovat ad, a hátsó kerék nagy örömére.

Viszont van még itt egy apró, ámde annál hasznosabb technikai finomság: a lelkes építők beépítettek a váltópedálba egy érzékelőt, ami érzékeli a motoros erőkifejtését és váltás előtt egy pillanatra megszakítja a gyújtást, így biztosítva a kuplung nélkül is sima váltást.

Igazából ez azon ritka motorok egyike, amiről még oldalakat lehetne zengeni és akkor sem érnénk a végére.

Minden alkatrész a legfelső polcról való, beleértve az ISR fékrendszert a négy dugattyús CNC mart munkahengerekkel és a verseny kész főfékhengerekkel együtt. Az aprócska fékfolyadék tárolók némileg meglepő módon a masszív kormánykifli előtt érzik jól magukat, aminek egyébként szintén méhsejt mintás a felülete. A kormánycsutkákat a Purpose Built Moto küldte, a kormánylengés-csillapító pedig a már korábban említett Hyperpro féle gyártmány.

Itt is van mindenféle finomság

Az egyedi, 4.3 inch átmérőjű TFT kijelzőért hála a Plex Tuningnak, főleg mivelhogy kb. azt mutat az ECU-ból amit csak akar a felhasználó. De itt van még az olajhűtő is amit megint csak egy nagy darab alumíniumból martak ki és leginkább egy hal szálkáira hasonlít.

Ha van követendő családi vállalkozás akkor ez az

Nincs mese, a Billet Sting az egyik, ha nem a legkreatívabb építés amit valaha láttunk, hiszen amellett, hogy eszméletlen jól néz ki, tele van pakolva egy rakat különleges és módfelett drága megoldással. Hatalmas elismerés az építőknek!

Forrás: Bike Exif

Ha motorépítő vagy és bármire szükséged van, keresd a Szilágyi Erzsébet fasor 17.-es szám alatt lévő MotoPartsShopot.
Akár még ötleteket is tudunk adni!

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending