Csatlakozz hozzánk
KTM

Hírek

Budapest Motorfesztivál 2010

Túl vagyunk a szezon első nagyobb motoros eseményén, a fővárosi motorfesztiválon

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

A múlt hét nem is alakulhatott volna ennél jobban. Megérkezett a várva várt tavasz, a hőmérő higanyszála felkúszott egészen a 20-as számig, a nap legalább hét ágra sütött, a madarak dalra fakadtak, ráadásul pénteken még a fővárosi motorkiállítás is megnyitott. Jobban mondva a Budapest Motorfesztivál, ugyanis a kilencediket a sorban így nevezték el a szervezők.

Tavaly az ‘A’ pavilonban kaptak helyet a motorok és a felszerelések, idén a fele akkora ‘G’-be költöztették őket. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavalyinál szegényesebb volt a felhozatal, a standok kisebbek lettek, és a kiállítók száma is megcsappant. Mint ahogy a látogatóké is, hiszen 2009-ben összesen 40.000-en keresték fel a motorkiállítást, idén -a sokkal kellemesebb idő ellenére- csupán 23.000-en fizették ki a majdnem 2.000 Ft-os belépőt. Ehhez az adathoz persze hozzátartozik, hogy a tavalyi 5 nap helyett, ezennel csak péntek-szombat-vasárnap voltak nyitva a kapuk, illetve hogy sokan inkább a kerítéssel elválasztott, teljesen külön álló TuningShow-ra voltak kíváncsiak. Tehát szinte minden téren csökkentek a számok, ám ne feledjünk el egy rettentő fontos tényt: míg világszerte több szokásos, sokkal nevesebb motorkiállítás is kimaradt a gazdasági válságra hivatkozva, Budapesten idén is megcsodálhattuk, körbe járhattuk a kétkerekű aktualitásokat!

Foglalkozzunk hát azzal, mit láthatott, aki a három nap egyikén a G pavilonban sétálgatott. Nos, a nagyobb, fontosabb motormárkák és kereskedések mind kint voltak, sőt mi több, néhány tavalyi hiányzó, mint a Kawasaki, a BMW, a Ducati és a KTM újra megmutatta kínálatát. Ellenben a Bimotával, a Triumphval, az MV Agustával, a Cagivával, a Keeway-jel vagy éppen a sok távol-keleti fityfenével. Így felülhettünk majdnem az összes új, 2010-es újdonságra (amiken a következőkben gyorsan át is szaladunk) kivéve párat, amikről ugyan már mindent tudunk, de csak hetek, hónapok múlva futnak be az importőrökhöz. A gyönyörű nők természetesen ezennel sem maradtak el a motorok mellől, a róluk készült fotókat ide kattintva láthatjátok (Ha te is megörökítetted a szépségeket, küldd el nekünk egy levélben az info@tesztmotor.hu címre, “A Motorfesztivál legszebb lányai” címmel, hogy megoszthassuk mindenkivel. A többi olvasó nevében is köszönjük!).

Kezdjük a Honda standjával, mely szokásos módon most is a legnagyobb területen várta az érdeklődőket. Három új modellt találhattunk fizikálisan is meg, a negyedik, a PCX125-ös még várat magára egy kicsit. (A mutatós, start-stop rendszerrel ellátott városi robogóról ide kattintva olvashattok bővebben.) A várva-várt, új kategóriát teremtő VFR1200F két féle színben is szerepelt, gyakorlatilag ő volt a sztár a Hondáéknál. Mi sem jellemzi jobban a népszerűséget -feltéve ha a madarak helyes számot csicseregtek-, hogy máris 12 darab jár-kel belőle Magyarországon, ez a 4 millió Forintos árhoz képest igen dicséretes adat. Magáról a motorról rengeteget lehetne mesélni, de ezt majd később, egy teszt formájában fogjuk megtenni. Mint ahogy a CBF1000F-ről is külön cikkben szeretnénk ítéletet mondani, nem is olyan soká, hiszen már a mi kezeink között futja a tesztkilométereit. Annyit azért nagy vonalakban jó tudni róla, hogy a CBF1000-et követő F betű egy kis erős paprikát, a CB1000R vázát, a CBR600RR lámpáit, az új, elektronikus ABS rendszert, más, sportosabb idomzatot és kézzel állítható plexit jelent. A harmadik újdonság pedig a VT1300CX, egy olyan típus, ami eddig nem igazán volt jellemző a Hondára, sőt mi több, egyik másik márkára sem. Ez egy hihetetlenül gondosan megtervezett, az igazi, vérbeli amerikai épített motorok stílusára emlékeztető chopper, mely jellegre már nagyon hiányzott az embereknek, hiszen az utolsó VTX1300-ast már két éve adták el, a VTX1800-asról nem is beszélve. Természetesen a CX-et is ki fogjuk próbálni, már csak azért is, mert nagyon nehezen hisszük el, hogy kifejezetten kezelhető, és a mindennapokban is jól használható a gép.

A Yamahához átsétálva nehezebb dolgunk volt friss motort keresni. Az 1200-es SuperTenere talán még gyártósoron sincs, és az is csak a fáradtságos szervezés műve, hogy egyáltalán a nem régiben bemutatott FZ8-at megnézhettük (bővebben itt olvashattok róla). Egyébként utóbbi szépen festett a dobogón és valószínűleg az FZ1 vázába bújtatott, külön ehhez a modellhez fejlesztett erőforrás egész vonzó módon fog viselkedni majd a teszt során, ami ki tudja mikor lesz, hiszen a kiállításon látott darab annyira nullszériás, hogy még alvázszáma sincsen. Annyi kritikával viszont mindenképpen szeretnék élni az FZ család legfiatalabb tagjával kapcsolatban, hogy a hátulra akasztott, matt fekete, valószínűleg a normandiai partraszállásból visszamaradt, dupla csövű gépágyú nálam kétség kívül megnyerte a legcsúnyább kipufogó címet, pedig szép számmal van nevező a kategóriában.

A Suzukinál sem kellett kapkodnunk a fejünket, sajnos. Hiába 25 éves a GSX-R család, csak egy nyamvadt, jubileumi fényezéssel örvendeztették meg a népet, új modellnek nyoma sincs. Ez van, hozzászoktunk a jóhoz, hogy a japánok minden évben felfrissítik vagy átrajzolják a 600-as, 750-es vagy az 1000-es közül az egyiket, most pedig koppantunk. Inkább azzal foglalkoztak, hogy a GSX 1250F is úgy nézzen ki, mint a kisebbik testvére, illetve hogy az M800-as chopper/cruiser is felöltse a nagy Intruder külsejét. Ezen kívül röpködtek még ABS-ek, új színek, plusz idomok, de semmi különösebben érdekesebbel nem szolgálhatunk. Kivéve azzal az RMX450X-szel, amit mi már le is teszteltünk pár héttel ezelőtt. Ám akkor még nem tudtuk, hogy a motorfesztiválra láthatjuk a rendszámozható, indexekkel ellátott, közútra is homologizált változatot is, amire sajnos már egy ronda első lámpa is került a tükrök mellé.

A Kawasakinak nagyon örültünk, ugyanis tavaly a zöldek kimaradtak a kiállítók sorából, így ha szigorúan csak a kiállításon való megjelenést vesszük, több, eddig még nem látott kétkerekűbe is belefuthattunk. Ám ezekből csak kettő darab 2010-est tudunk felsorolni, a külsőt váltott Versyst, és az alapjaiban áttervezett Z1000-et. A Zére nagyon ráfért már a modellváltás, hiszen az előzőben gyakorlatilag még a régi ZX9R többször átpofozott erőforrása dolgozott, most viszont egy kifejezetten ehhez a motorhoz tervezett blokkot kapott. Gyönyörű a motor, egyszerűen felpezsdíti az ember vérét a látvány, szívünk szerint már most vinnénk vallatásra. Nem tudom olvas-e minket a Kawasaki vezetősége, de ha igen, szeretnénk menni érte! Ezen a hétvégén Kawaexpo is lesz, ott is meg lehet csodálni.

A tavalyi hiányzók közül talán a BMW-nek örülhetünk a legjobban. Nem csak az S1000RR miatt, hanem mert végre egy helyen láthattuk a K sorozat összes tagját, a naked, a sport-túra és a túra verziót. Persze a 193 lóerős, elektronikáktól duzzadó ezres sportmotor volt a legnagyobb durranás a bajorok területén, nincs mit csodálkozni ezen, mi is őt várjuk leginkább. A KTM-nél a 690-es Duke, és a nagy Adventure R-es változatának örülhettünk, a Ducatinál pedig a Streetfighter-nek, amit tavaly ugye nem láthattunk. Az olaszok idei újdonsága, a Multistrada sajnos kimaradt a sorból, egész egyszerűen mert még nincs belőle.
Az Aprilia standján a lélegzetelállító, kompromisszum gyalázó RSV4 vonzotta leginkább a tekinteteket, ráadásul épp egy felextrázott változat, mely állítólag 200 lóerőre képes, többek közt azzal a kipufogórendszerrel, amit Max Biaggi is használ a Superbike VB-n. Az Apriliahoz tartozó Piaggio-csoport érdekessége egyértelműen a három kerekű, hybrid Piaggio MP3, melyben egy hagyományos, 12 lóerős motor mellett egy 3,5 lóerős elektromotor is dolgozik. Bővebben itt olvashattok a 125-ös robogóról.
A Vespák között több, a külsejét tekintve ráncfelvarrott modell várta a közönséget, mint például az LX50-es, tőlük nem messze a Derbi újdonsága pedig az immár négy ütemű, 15 lóerős sportmotort, a GPR125. Úgy látszik a két ütemnek végleg kezd leáldozni.


Ezzel ki is végeztük a motorokat, ám ha ezeken végig sétáltunk, érdemes volt benézni egy-egy kereskedéshez, főleg ha a felszereléseinket illetően még nem teljes a listánk. Nem volt ritka a fél áras akció, elég alacsonyan repkedtek az árak a motorfesztiválon, de sajnos csak ott, ezzel a héttel már magára találtak az árak. Példának okáért a múlt héten 100.000 Ft alatt kaphattunk bőrruhát, 15.000 Ft-ért textil dzsekit, 7.000 Ft-ért pedig márkás térdvédőt, de persze ez koránt sem minden.

A pavilonon kívül pedig megnézhettük, sőt ki is próbálhattuk a Safety-Hungary vezetéstechnikai oktatását. Például kipróbálhattuk, hogyan lehet egyedül, lumbágó és izomszakadás nélkül felállítani a földről egy 240kg-os motort, még akkor is, ha mi vas ággyal  együtt 50kg-t nyomunk. Rögtön mellette a Hungaroringen működő Motoros Akadémia bemutatózott, többek közt azzal a két motorral, amiken oldalsó pót kerekek óvnak minket a sérüléstől, no meg a gépet a kártól. Így kockázat nélkül megtapasztalhatjuk a határokat, amit Szabó Attila, az iskola vezetője látványos módon meg is mutatott a közönségnek.

Még megemlíteném a MAMI motorszerelő iskola kamionját, mely idén is várta a fiatal tanulni vágyókat, és aminek a saját fejlesztésű fékpadján akár le is mérethettük, mire képes kedvencünk.

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending