A Bridgestone 2006-ban, korábbi, TrailWing elnevezésű, vegyes felhasználású gumijából fejlesztette ki a BattleWing (BW) sorozatot, utcai alkalmazásra.
Ugyanis az utóbbi években jelentősen megszaporodtak az endúrósok a közutakon, akik többnyire gazdag élményeket kereső, kényelmes, hosszú túrákra vállalkozó motorosok. Az ő értékrendjükben a kényelem előkelő helyen szerepel, így választásuk rendszerint valamilyen utcai endúróra esik, melyek rendszerint nagyfokú komfortérzetet nyújtanak közúton.
Korábban az ilyen motorokra minden gumigyártó vegyes felhasználású, kicsit tagoltabb mintázatú abroncsokat készített, amelyek utcai használatnál könyörtelenül (félre)koptak és emellett hangosak is voltak. Ezeket a negatívumokat is figyelembe véve fejlesztette ki a Bridgestone vegyes, utcai használatra a BattleWing szériát, amelyben a BW501 az első, a BW502 a hátsó papucsot jelenti.
Az első gumi, vagyis a BW501-es zárt mintázatú, a csendes futás ill. az egyenletes kopás érdekében. A futófelület szélén rövid, diagonál állású hézag található, ami a nedves körülmények közötti jó teljesítményt segíti elő. A könnyű kezelhetőségért a fő profilblokkok szögben megtörtek, a kezdő mintamélység pedig 5mm-es, a hosszú futásteljesítményért. A BW501-es strapabíró és extra rugalmas, ún. aramid övszerkezetű, kielégítve ezzel a hosszú távú és megbízhatósági igényeket – és mégis csak endúrókról beszélünk, így egy-két földutas kitérőt is bírnia kell…


Speciális mintázat és nagy profilmélység – vagyis egyenletes kopás és hosszú futásteljesítmény
A hátsó abroncs, a BW502-es szilikát tartalmazó gumikeverék, a kiváló tulajdonságok érdekében nedves viszonyok között – és a magas élettartamért. Az első gumihoz hasonlóan az 502-es is aramid övszerkezetű, az egyenletes kopás és a halk futás miatt az ún. negatív profilblokk 19%-os. (Ez az érték az 501-es esetében 18%) Az induló mintamélység 9mm-es, ami aszfalt viszonylatban szokatlanul magas szám, de legalább lehetséges alternatívának tűnik némi terepezés is.

Egyes BMW modellek gyári szerelése ez a termék…
A BattleWing gumik felhasználási területe rendkívül széles skálán mozog: az esetleges földutas kiruccanás mellett nagy stabilitást biztosítanak gyors autópálya szakaszokon is, ráadásul kiválóan tapadnak mindenféle körülmények között. A Bridgestone BW-sorozatát több gyártó is gyári szerelésként választotta, többek között a BMW, a Suzuki és a Honda túraendúró modelljei is ilyen abroncsokon hagyják el a szalagot. A tulajdonosok visszajelzései pedig pozitívak, ez elég garancia lehet arra, hogy ne csalódjunk a japán gyártó termékeiben. A BW501-es első gumi 19 és 21 colos felnire is kapható, 90-110mm szélességben. A hátsó, BW502-es kizásrólag 17 colos felnire készült, és 130, 140 és 150 mm széles verziója is létezik. Az első abroncsok ára (akciósan) 17-21 ezer Forint körül mozog, míg a hátsókért kb. 26-32 ezret kérnek.


… és BW501/502-essel jön le a szalagról többek között a Varadero és a V-Storm is

Világvándorok ideális választása lehet a BattleWing-széria