Csatlakozz hozzánk

Hírek

“Born to be wild” – Adél élményei Svédországból

Tóth Zoli lánya meséli el Nektek Totti svédországi EB-futamát!

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Szöveg: Tóth-Bajnógel Adél Képek: archív

Az igazat megvallva, (eddig) sosem értettem a motorosokat. Pláne nem a versenyzőket. Nem sajnálják rá a pénzt? Miért kockáztatják saját testi épségüket? Egy baleset után hogy tudnak visszaülni arra a füstölgő fémvázra, s úgy nézni rá, mint féltett kincsükre? Pedig az apámnak (Totti) ez az élete.

Tizenhat éven keresztül annyit láttam ebből az egész őrületből, hogy Apa szenvedélyesen odavan érte. Megéltem az aggodalmat is, néhány baleset után… S volt még valami, amit igazán nehéz szavakba önteni: a csillogás a szemében, amikor a versenyről beszél. Ugyanezt a fényt láttam akkor is, mikor készülődtünk a mindössze 2200 km-es „kis” utunkra. Célunk a svédországi Mantorpark, a versenyek sokaságának következő helyszíne. Ez lesz az első verseny, amin élőben figyelhetem majd apukámat. Kíváncsi vagyok: izgulni fogok, vagy aggódni?

Akkor ez még jövő idő volt és a készülődés zűrzavarában nem foglalkoztam többet e gondolattal. A hűtőtáska, a fékbetét, és az „apróságok” (töménytelen mennyiségű konzerv, felvágott, grillhús, stb.) megvásárlása után este fél tízre sikerült bepakolni a teherautóba, amit apa alig 24 órával az indulás előtt vett meg főtámogatója. a Sovereign Kristálycukor jóvoltából… Említettem már, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy? 🙂 Még egy órája sem utaztunk, apa (Totti), Lütyő (Kasziba István, Apa szerelője), és én, amikor apa megszólalt: „a fékbetétet otthon hagytuk.” Hoppá. Apa már adta is a mobilját, én meg angolul írtam az sms-eket a dán motoros cimboráknak. Valaki biztos tud adni egyet – legalábbis ebben bíztunk. Pláne, hogy még egy szett váltóvilla is hiányzik, a fogaskerekekkel egyetemben…

A következő meglepetéstől még inkább elállt a lélegzetünk, de legalább hagyott egy kis felkészülési időt. Órákig váratott magára, míg végül kiderült, hogy defektet kaptunk. De nem akármilyet, az egész kerék rongyosra ment szét. Félreálltunk egy benzinkútnál, s még csak akkor jött a hab a tortán: nincs megfelelő eszközünk a kerékcseréhez. Semmi pánik. Apa a kismotorral (ami mellesleg a húgomé – jó kis család, nem? :)) elrobogott a szomszéd német kisvárosba, ahol kölcsönkérte a szükséges kerékkulcsot. Két röpke óra, s már indultunk is tovább… Másnap érkeztünk meg – fékbetét, váltóvilla és hátsó fogaskerekek nélkül. A fékbetétről a motorunk előző tulajdonosa, a dán Jesper Thiel fog gondoskodni, az utóbbi két hiánycikket a finn Ulf Ögge szerelője, Tom hozza. Este fél nyolc, már lesátoroztunk, s még egyikük sincs sehol… Apa egyre feszültebb, s ez rám is átragad. Ha nem lesz meg időben az alkatrész, másnap nem tudunk indulni a versenyen. „Istenem, csak időben érjenek ide!”- alig fejeztem be röpke fohászomat, máris hallottam apa megkönnyebbült hangját: „Tom!” Hála az égnek…

Nem telt belé egy óra, és Jesper is megérkezett. Fékbetét nélkül… Mint kiderült, rossz kódot küldtünk át. Nagy futás volt, de Öggééktől kaptunk egy használtat, s mivel nem a mi motorunkba tervezték, ezért hegeszteni kellett. Ezt Andy Carter (többszörös Top Fuel Car Európa-bajnok) tette meg. Azért már van valami, ami tetszik a versenyzésben: az, hogy Ők, akik ugyanazon sportnak „rabjai” testvériesek egymással. (A motorozástól eltekintve: milyen jó lenne, ha ez így működne a hétköznapokban is…!) Másnap délelőtt pörögtek az események, s hamarosan arra eszméltem, hogy kicsivel állok a starter mögött, tudva, hogy Apának már csak pár perce van a versenyig, s én Érte izgulok. Még egy utolsó ölelés, s már megyünk is a startvonalhoz. Én is részt vettem az indításban. Furcsa volt, hiszen Apának és Lütyőnek a motor beindítása szinte már rutin, ellentétben velem – akkor csináltam ilyet először… Természetesen nem bántam, hogy rám is osztottak a feladatból. Elképzeltem, hányan szerettek volna akkor a helyemben lenni, fél méterre állni a bivalyerős járgánytól és segédkezni körülötte…

Nem telt sok időbe, s már ki is lőtt az üvöltő vasparipa. Ilyenkor olyan hosszúnak tűnnek a másodpercek – talán az elmén villámként átsuhanó gondolatok sokasága és a várakozás miatt. Pedig valójában csak 7,74 mp-ről volt szó, ez volt Apa (Totti) ideje az első kvalifikáción. Ahhoz képest egész jó, hogy ez volt az első versenye az új motorral, melyet mindenki „Black Horse-nak” , azaz „Fekete Lónak” hív (Borsay Szabb „Black Cat-je”, vagyis „Fekete Macskája” után szabadon 🙂 – a szerk.) A verseny után Apa alighogy belépett a sátrunkba, Lütyővel máris a motor körül kezdtek sürögni-forogni. A „vizsgálat” eredménye: az áttételt rövidíteni, a kitámasztót megemelni, a kuplungon (a pályához mérten) keményíteni, valamint a rajtfordulat-és a leszabályzási fordulatszámot emelni kell. Lázasan készültünk a következő megmérettetésre – azt azonban elmosta az eső.  Ennek okán a versenycsapatok kisebb társaságokba szerveződtek, hogy együtt üssék el az időt. Egy ilyen beszélgetés során derült fény a motor nevét körüllengő rejtélyre. A dánok elmesélték, hogy Jesper (a motor tulajdonosának) kimagasló eredményei miatt egy angol lap „Dark Horse-ként” írt róla. A Dark Horse-ból Black Horse lett, s e név ráragadt a járgányra.

Másnap különösen nagy várakozással álltunk a startvonalhoz. Reménykedtünk, hogy a tegnapi tapasztalatok alapján beállított motor (és pilótája) a pontversenyben elért, akkori hetedik helyéről előbbre küzdi fel magát. Azonban ez a kvalifikáció nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. Sőt, a startvonalnál állva csak annyit észleltem, hogy a motor egy széllökés következtében erőteljesen jobbra lő ki, s Apa majdnem a másik sávban köt ki… „Hozd vissza! Hozd vissza!” – csak ez járt a fejemben, s megpróbáltam nem gondolni arra, hogy mi lesz, ha nem sikerül neki… Hála az Égnek, sikerült a helyes irányba vennie az utat – az eredmény 8,04 lett. Engem akkor ez érdekelt a legkevésbé, de Apa szemmel láthatóan csalódott volt, pedig nem az ő hibája volt. Azt tudtuk, hogy a motor nem forgott 8000 fölé. A nagyobb gond az volt, hogy mire megtalálták a telemetria elemzés által jelzett műszaki hibát (a gyújtás jeladó egyik kábelének kontakthibáját), már indulni kellett a versenyre. Igazán idegesítő helyzet volt… Tudjuk, hogy mi a hiba, ott van a kezünkben a megfelelő alkatrész, de nincs időnk. Nagy sietség után megérkeztünk a pályához, ahol a versenyre váró motorok sorakoztak.

A mi csapatunkban mindannyian feszülten várakoztunk, s e feszült várakozásban odasietett hozzánk Tom (Ulf Ögge szerelője): „Totti! Most vagy nyolcadik vagy! Ahhoz, hogy jobb eredményt érj el, 7,55 alatt kéne menned! Az hibás motorral nagyon nehéz lesz… Ráadásul eltörhet a váltó. Jól gondold meg!” Teljesen igaza van. Apa homloka gondterhelt, de egy perc se telik bele, és kimondja: „Nem megyünk.” Bölcs döntés volt nem kockáztatni. Szokatlanul bölcs egy motorversenyzőtől. 🙂 A háttérből félrehúzódva figyeltük a versenyt, ami rengeteg érdekes fejleményt tartogatott. A svéd Ulf Ögge a délelőtti piros lámpás indulása után most – egy kései reakció miatt – majdnem kiment a pálya szélénél húzódó falig (kiesett a legjobb nyolcból). A norvég Kenneth Vik – technikai problémák miatt – háromszori próbálkozás után sem tudott elrajtolni. A dán Jesper Thiel pedig – járgánya erős oldalirányú rántásai miatt – már az elején levette a gázt. Egy dologgal kapcsolatban nem tudok meglepetéssel szolgálni: a legjobb időt Abrahamson futotta.

A legjobb nyolc közül kiestünk, mert az addig mögöttünk álló (egyébként csúcstartó) Dave Beck és az egyik finn javítottak. Azonban a következő, döntő versenyre várakoznunk kellett, mivel mi voltunk a „tartalék” , ha esetleg valamelyik döntősnek valami problémája akadna a verseny közben. Igen ám, de északon nem olyan könnyű előre tervezni… Mire felszárították a pályát, az eső eleredt. Ezt többször is eljátszotta velünk az időjárás. A szervezők körülbelül kétóránként jöttek szólni, hogy nemsokára készülhetünk a versenyre… Tudtuk, hogy nem lesz belőle semmi. Legalább szerencsénk van, hiszen így kisebbek a pontkülönbségek. Így az időnket a jól megérdemelt pihenésre fordítottuk. Egy kisebb zuhé közben a sátorban üldögéltünk, a dánok és mi. A magnó bömböli a „Born to be wild” („Vadnak született”) című számot. „A Black Horse név passzol hozzátok, a magyar lovas nemzet.”– mondta Jesper. Akkor a „paripa” tulajdonosára tekintettem. Táncolt. „Born to be wild” üvölti a magnóval. Mosolyog, szeme csillog. Akkor kicsit betekintést nyertem a motorosok lelkébe, s megértettem őket… Vadnak születtek.


Tóth Zoli korábbi versenyeinek a beszámolója: Finnország, Anglia (Santa Pod)

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending