Csatlakozz hozzánk

Hírek

Bódis újra a vb-dobogón

A H-Moto Team versenyzője a dobogón Jerezben, összetettben pedig a hetedik helyen zárt a Superbike-vb betétsorozatában, az EJC-ben

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Ragyogóan kezdte, folytatta, majd pechesen zárta az idei szezont a spanyolországi Jerezben Bódis Ricsi. A 220 Volt H-Moto Team motorosa az időmérőn a második helyen végzett, így az első sorból rajtolhatott mindkét futamon. Az eredmény felemás lett, hiszen amíg a 22 éves tehetség szombaton felállhatott a dobogóra – a harmadik helyen intették le –, addig vasárnap a negyedik helyről esett ki a motorja technikai hibája miatt.

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV


Szombaton Bódis ismét bebizonyította, hogy a kategória egyik legjobbja, hiszen remek versenyzést produkálva harmadik lett, és Misano után immáron másodszor állhatott fel az idei szezon során a dobogóra. Ekkor az összetett pontversenyben mindössze csak tizenkét pontra állt a harmadik helytől, így vasárnap extra motivációval gurult a pályára. Sokáig a futamgyőzelemre is esélyes volt vasárnap, hiszen a jó rajt után elhúzott a mezőnytől egy hatos bollyal, ám a technika ördöge ezúttal közbe szólt: hat körrel a vége előtt Ricsi Hondájában felforrt a víz, így a negyedik helyről kénytelen volt kiállni. Ezzel egyébként a sorozat összetettjében a 7. helyen végzett.


„Egy nagyon nehéz verseny végén és több kőkemény csatát követően sikerült szombaton dobogóra állnom. Az időjárás megnehezítette a dolgunkat, hiszen végig nagyon meleg volt, sőt a futam vége felé már a gumikra is kihatott a nagy hőség. Sajnos a vasárnapi versenyem nem sikerült, annak ellenére, hogy a rajtom jól sikerült, és a megbeszélt taktikát követve az élbolyban haladtam, kivárásra motorozva. Simán tartottam a többiek tempóját, amikor hat körrel a vége előtt felforrt a víz a motorban, így ki kellett állnom. A lelkem még fáj, hiszen volt esélyem ismét a dobogóra állni, de tudom, ez is a motorsport része. Jó évet zártam, különösen a második félév volt örömteli a számomra. Most jön egy kis pihenő, aztán elkezdem a felkészülésem a következő szezonra” – mondta Bódis Ricsi.


A 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa büszke a versenyzőjére, és úgy érzi, hogy Ricsi a szezon végére egyértelműen megérkezett a legjobbak közé.

„Először is köszönöm a támogatóinknak, hogy egy ilyen sikeres évet tudtunk végigcsinálni! Továbbá köszönöm Ricsinek a példamutató magatartását és hozzáállását az idei évhez. Sikert értünk el, hisz a szezon második felében egyértelműen megérkeztünk a leggyorsabbak közé, és ezért nagyon sokat dolgoztunk a csapattal és Ricsivel együtt. Tudom, hogy az idén elvégzett munka meghozza a várt előrelépést a karrierjében. Most szusszanunk egy kicsit a hosszú szezon után, de sok idő nincs a pihenésre, hiszen novemberben lesz az évadzáró rendezvényünk, és decemberben egy spanyolországi edzőtáborral kezdi meg a felkészülést a kibővült 220Volt H-Moto Team” – jelentette ki Kelemen Krisztián.

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending