Csatlakozz hozzánk

Blog

Bitti blogja – Macau GP 2013: megvan a top20! (Frissítve!)

A piros zászlóval megszakított makaói futamot a visszatérő Ian Hutchinson nyerte, Michael Rutter lett a második, Bitti csapattársa, Gary Johnson pedig a harmadik! Bitter bejött a vágyott top20-as helyen

Közzétéve

ekkor

bitti macau gp 2013
ICON AIRFLITE MPS

Szöveg: Bitter Sándor Képek: Bitter Sándor fan club

Red flag, azaz piros zászló! Tizenkilencedik lettem egy borzalmas rajt után. Már vége. Egyben vagyok. A köridőm nem volt jó, mert 23 liter benzinnel mentem, és elállítottam az első futóművet. Nem voltam elég kemény a rossz rajtom után. Az első féktávon nagy keveredés volt. A top 20 volt a céom, most 19. vagyok, de a váltót szétrúgtam, és nagyon fáj a lábam. Nagyon boldog vagyok! Nem is tudok mit mondani…

Most még nagyon magas az adrenalinszintem. Ömlik rólam a víz. Nagyon kemény verseny volt. Azt a Ben Wylie-t vertem el, aki harmadik lett Terlickóban a Grand Finálén! Ez hihetetlen. A Quattro Plant lett a legeredményesebb csapat! Ezzel a jövőmet alapoztam meg! Szuper érzés a négylevelű lóhere, amit Gabitól kaptam, végig védett engem.

Köszönöm az egész Quattro Plant csapatnak a sok segítséget, különösen Gary Johnsonnak, aki nagyon sokat melózott – szinte minden nap, hetekig az elutazásom előtt – azon, hogy minden apróság stimmeljen. Valamint Aaronnak, a szerelőmnek, illetve AJ Venternek, a szobatársamnak, aki az agyamat kezelte. Talán neki volt a legnehezebb dolga…

A verseny összefoglaló videója:

Előzmények – péntek (11.15)

Nagyon fáradtan keltünk reggel 5.20-kor. Fél 8-kor kezdődött a mai kvali. Sokat, talán túl sokat vártam magamtól és a motoron való apró változtatásoktól a tegnapi nagyszerű menésem után. Szerettem volna a tegnapi pozíciómat megtartani és másfél másodperccel gyorsabbat menni. Ez nem sikerült úgy, ahogyan szerettem volna.

A futóművet Gary Johnsonnal jó irányba változtattuk, az áttételt meg ide-oda cseréltem az edzés alatt. Végül megtaláltam a számomra legmegfelelőbbet a holnapi versenyre. Attól a pillanattól fogva, hogy láttam, szinte mindenki – AJ-n kívül – superbike motorral megy és folyamatosan 1-es gumiról nullás qualira cserélnek, csak mi ketten nem… Szóval innentől arra koncentráltam, hogy a 16 körös versenyre szánt gumikeverékhez megtaláljam a legjobb tapadást és a legjobb áttételt.

Bitti bizakodó, amire van is oka: jó formában van és a jövő szezonja is biztosítottnak tűnik

Mivel a kemény versenygumival mentem 2.37.092-öt, az ideális köridőm a szektoridők alapján 2.36 közepe volt ma. Így, holnap a csatában lehetséges a 2.35 és remélem a tervezett top 20-as végeredmény. A motoros kondim nagyon jó, így nem félek a hosszú és nagyon nehéz versenytől. A lábam olyan mint eddig – törött, de NEM gátol a versenyzésben! Előtte meg utána fáj, de már megszoktam. Most már készülünk lélekben a holnapra. Nagyon várom, hogy holnap jó versenyt tudjak teljesíteni.

A háttérben is zajlik az élet: szerződés 2014-re, az összes nagy utcai versenyre!

A háttérben már folytak egész héten a tárgyalások a jövő évre vonatkozóan. Jól érzem magam a Quattrónál, de velük valószínűleg csak pár 24 órás vb futamon fogok tudni menni. Ami biztos, hogy leszerződtem az Ice Valley csapathoz a magyar főszponzorom, a RedLine Hungary segítségével. Számomra ez nagy lehetőség, mert nagyon jól felkészített motorjaim lesznek, illetve a supersport már meg is van. A superstock és superbike futamokra BMW-t fogok használni.

Ami itt fontos, hogy a szponzoraimat ebben a csapatban a motoron is meg tudom jeleníteni. A szerződésbe foglalt versenyeim: NorthWest200, Man-szigeti TT, Ulster GP, Southern100 és Macau GP, megint. Nagyon nagy motivációval folytatom a felkészülést hazaérkezesem után, hiszen 2005 óta nem volt ilyen, hogy biztos a következő évem – főleg, hogy egy ilyen jó csapatban mehetek, mint az Ice Valley RedLine BMW Team.


– még több fotó és folyamatos friss infók (live timing) Bitter Facebook oldalán

Előzmények – csütörtök (11.14.):

Bitter Sándor lényegében törött lábbal is fantasztikusan teljesít a világ egyik legnehezebb és legveszélyesebb presztízsversenyén, a makaói Grand Prix-n – az első nap:

Nagyon nehéz, de számomra feltétlen eredményes napon vagyunk túl. Mint tudjuk, a 32 legjobb utcai verseny specialista van itt Makaóban, és nagyon sok a gyári superbike motor. Én egy superstockot használok, de a beállításokat kellett megtalálnom először. Mivel 7 éve nem jártam itt, így újoncnak éreztem magam: a nagyon nehéz hegyi szakaszra alig emlékszem, pedig nagyon fontos

A reggeli egyórás szabadedzés után a rendezők szóltak, hogy ne aggódjak, mert én is újoncnak számítok – ez kicsit megnyugtatott. Nagyon korainak tartom a reggel fél 8-as edzés kezdetet, ami 5.40-es kelést jelent… Mindegy, reggel 2.42-es köridő volt a legjobb időm a szabadedzésen. Délután az első kvalifikáción jó ritmust találtam, de a két edzés között – és utána is – jegelni kell a lábamat a hotelben. Nagyon fáj mindig, csak a motoron nem – ott más az adrenalin szintem…

A világ 32 legjobb road racere – köztük Bitter Sándor

Sajnos az Ice Valley BMW-s Ben Wylie pont előttem csapódott a falba – rögtön leintették az edzést. Nagyon mérges voltam, mert nem tudtam egy tiszta kört sem menni. 10 perccel a baleset után újra folytatódott az edzés és az első körömben megfutottam eddigi leggyorsabb körömet, 2.37.467-tel. Ez nagyon nagy szó, bár csak a 24. rajthelyet jelenti. Az egész depó gratulált és nagyon büszke rám, hogy ilyen sérülten ennyire gyors tudtam lenni. Én is nagyon büszke vagyok

Bitti és a superstock Kawasaki ZX-10R

Amint itt vége a versenynek és a pattayai túránknak, rögtön kórház lesz, ahol remélem kitalál valami gyors megoldást Popik Ervin főorvos barátom, mert – a mai teljesítményemnek köszönhetően – a nagyon gyors Dave Johnson meghívott az ausztrál bajnokság 3 futamára, a mostani BSB stock bajnok csapattársam pedig Dél-Afrikába egy stock, illetve egy 24 órás endurance versenyre.

Korlátok közé szorított verseny: nincs bukótér, itt nem lehet hibázni!

Fizikálisan a lábamon kívül nagyon jó a kondim a gyors versenyzéshez. Jobbulást kivánok Ben Wylienak és nagyon várom a holnapi két kvalifikációs edzést. Tele vagyok pozitív energiákkal, a motoron még változtattam. Remélem még tudok gyorsulni. A TV-s interjúk megvoltak és holnap folytatódnak. Minden jót!

Ezt írta korábban Bitti az első makaói napokról

Szerkesztői jegyzet: Makaó Kína különleges igazgatású területe az ország délkeleti partjainál. Területe egy átlagos budapesti kerületéhez mérhető, lakossága viszont egész Budapest népességének közel harmadát teszi ki; a Föld második legsűrűbben lakott területe (Monaco után).

Öt óra alvás és 24 óra utazás után a motorok kipakolása, matricázás, és a boxunk berendezése következett… Minden szuper volt, és nagyon vártam a versenyzői vacsorát. A régi road racer közeg, és a körülöttünk levő felhajtás nagyon megható élmény számomra. A vacsora elött pórul jártam: én voltam a negyedik, hotelből kilépő olyan ember, aki nem vett észre egy lépcsőt. Épp a Pirelli főnök viccelt velem, mikor megbotlottam, és egy rossz pozícióban óriási terhelést kapott a lábam. Újra eltört! Kérek szépen mindenkit, hogy szorítson értem, de ne pánikoljon miattam. Volt egy nagy reccsenés és pokoli fájdalom. Folyamatosan egyeztettem az orvosommal, a helyzet a következő: ki kell bírnom a fájdalmat, mert versenyezni jöttem ide. Eltört a forrásnak indult csont újra, de a vasak tartják profin. Ennél többet a nem akarok erről beszélni. Reggelihez már le tudtam kecmeregni.

Utána egész nap felpolcolva pihentettem és vártam a nagy ceremóniát. Pontosan hétkor a helyi TV élőben mutatta, amikor a WTCC-sek is, és mi motorosok is egy másik helyszínen, tűzijátékkal felvonultunk bőrruhában egy nagy színpadra, ahol bemutattak minket a rengeteg szurkolónak.

Ezután minden csapat két motorja le volt kerítve. A versenyzőknek rá kellett ülni a motorjaikra, és két órán át fotóztak minket, és karolgathattak a szurkolók. Óriási hangulat volt. Hihetetlen, hogy újra visszakerültem ebbe a fantasztikus közegbe. Közben a lábam nagyon fájt, de megnyugodtam, mert kipróbáltam és tudok váltani 🙂 Annyian szorítanak nekem, hogy mindent végigcsinálok legjobb tudásom szerint. Kötelező.

Mindent kibírok, ha egy ilyen motorral versenyezhetek egy ilyen kiemelkedő versenyen:)
Fotókért és folyamatos friss infókért látogassatok el a Facebook oldalamra!
Üdv mindenkinek,
Bitti

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending