Tesztek

Bitter Sanyi: Múlt-Jelen-Jövő

Az életveszélyes versenyek szerelmesével készítettünk interjút.
Euromotor2
MotoStar

Ki ne hallott volna már Bitter Sándorról, aki megjárta már a Man szigeti TT-t, az Ulster GP-t és még Macauban is versenyzett a szalagkorlátok között? Sanyi jó régóta a motorversenyzést tekinti fő foglalkozásának, készítettünk vele már interjút, amiben még röntgenkép is volt az összecsavarozott lábával.

Ha jól emlékszem, még 1995-ben versenyeztem is vele egy kategóriában, de jóval azelőtt még 1991-ben is mentünk együtt, csak én 550-es Hondával, Ő pedig emlékeim szerint még MZ-vel. Majd ahogy teltek, múltak az évek, egyre jobb technikán ült és bejárta a világot, nekem pedig családom lett és háttérbe szorult a versenyzés egy időre. Végül 2007-ben mégis újra együtt versenyeztünk a GSX-R Kupában egyforma 600-as Suzukikkal. Jó kis verseny volt…


Kicsit le volt ültetve a Suzuki a Man TT-re 🙂 Na jó, az igazság az, hogy így fest egy motor ugratás után

No de nem is erről szeretnék mesélni, hanem arról, hogy Sanyi egy ideje eltűnt a motoros körforgásból. Idén nem volt ott a Man-TT-n, sem Macauban, “csak” az Ulster GP-n húzta a gázt, ott pedig a lapockáját törte. Ezen apropóból már régóta terveztük, hogy készítünk vele egy interjút, de sajnos elég sokat nyomta az ágyat, így nem tudott bennünket fogadni, de most végre el és lencsevégre 🙂 kaptuk Sanyit, aki Tóth Ádámmal együtt készül föl az utolsó versenyszezonjára.  

Hallottunk mi már ilyet sokszor, hogy az utolsó éve lesz, de valahogy sosem képes ezt abbahagyni, hiszen nem is lehet…

Nézzétek inkább a kisfilmet, aztán pedig üzenjetek neki a hozzászólásokban! Sanyi azt ígérte válaszol a kérdésekre is.

Comments

comments