Csatlakozz hozzánk

Blog

Bitter Sándor portré, 3. rész: Bitter, az ember

Bitti mesél bátorságról, barátságról, átszellemülésről, Drapálékról, a naplójáról, tervekről, életfilozófiáról – egyszóval az életéről. És a TT-ről, ami jelentheti ugyanazt…

Közzétéve

ekkor

bitter sandor archiv fotok 3
Euromotor3

Interjú: Kovács Tamás Képek: Bitter Sándor archív

A mélyinterjú első részében
Bitti MZ-zésről, bokszról, krosszról, balesetekről, enduranceról versenyzésről,
példaképekről, tehát pályájának kezdeti időszakáról beszélt. Azután a második részben
karrierének központi tényezőjével, legfontosabb
versenyével, élete (egyik fő) céljával, a Man-szigeti TT-vel, annak titkaival folytattuk.

A portré harmadik, befejező részében Bitter Sándor olyan dolgokról is beszél, amik egy átlagos interjú során sosem kerültek szóba. Megismerjük Bittert, az embert, nem csak a versenyzőt. Persze a TT-től továbbra sem tudunk elvonatkoztatni, de ez nyilván nem véletlen: BiTTi neve egybeforrt a világ leg-leg motorversenyével.

– „Bátrak között a legbátrabb” – ez komoly elismerés. Te erre (TT, utcai versenyek) tetted fel az életed, ezért kockáztattad már nem egyszer. Ha nem ezt csinálnád, mi lennél? El tudnál képzelni magadnak valamilyen „normális” polgári foglalkozást?

– Talán lenne egy jogi diplomám, vagy töri tanár lennék, mint édesanyám volt – vagy ugye a bokszolós vonalat követtem volna. Szerintem a végére már eredményes lehettem volna, mostanra meg biztos edző lennék. Bokszedzéseket most is tartok egyébként.

– Motoros edzéseket nem tartasz?

– Nem, mert úgy gondolom, hogy az autóversenyző példaképemnek, Sennának sem ment volna az, hogy ha nem azt az elszántságot látja, amilyen ő maga – akkor egyszerűen elégedetlen.


– Egyes versenyzőkben viszont látod az elszántságot, nem?

– Igen, akiket korábban említettem, hogy szívesen lennék a főnökük az esetleges endurance csapatomban (Rosivall Ágoston – aki már sajnos szintén nincs köztünk – és Kispataki Viktor – a szerk.), bennük látom is. De az az igazság, hogy mostanság nem is vagyok olyan formában, hogy edzősködjek (2012 tavasza – a szerk.). Számomra a legfontosabb, hogy fizikálisan legyek jól, és akkor mentálisan is jól érzem magam. Igyekszem mindig túllendülni a sérülések és emberi átverések okozta holtpontokon, hullámvölgyeken. Saját magad felett győzedelmeskedni a legnagyobb diadal.

– Ez utóbbi mondatod ismerős az Egy élet a motorsportért című Drapál-könyvből. Ezek szerint Szabó II Laci bácsi mellett Drapál János is példakép?

– Mindenféleképpen. Ők még a „kemény csávók” voltak, én úgy hívom őket – a legkeményebb fából faragott emberek! Sajnos Drapál Jánost személyesen nem ismertem. Viszont Laci bácsi elmondásai alapján biztosan tudom – meg egyébként is -, hogy varázslatosan kezelte a motorkerékpárt, a szelleme, az akaratereje is varázslatos volt. A Drapál név a szakavatottak számára az egész világon a mai napig úgy cseng, ahogy csengenie kell. Mint egy Szabó II, vagy akár egy Agostini. Ezeken a külföldi versenyeken a Drapálék miatt is mindig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, mindig rajta volt a sisakomon a magyar trikolor, de… Most úgy döntöttem, hogy a következő versenyeimen nem lesz semmiféle zászló a bukón, megyek sárga sisakban, mint Senna, és kész! Ezzel persze senkivel nem kívánok kiszúrni, ez nem egy olyan reakció a részemről, hogy kapja be mindenki, nem magyarként megyek – mert úgyis ott lesz a „H” betű a nevem mellett. De ettől az országtól manapság (2012) nem kapok semmit: nemhogy nyugdíjam nem lesz, de folyamatosan csesztetnek és fojtják meg az embert – akár sport berkeken belül, akár a privát életben. Inkább azt mondom, hogy azokért az emberekért csinálom, akik hozzám hasonló helyzetbe keveredtek egzisztenciálisan: például feláldoztam a házam a versenyzés oltárán. Akik egy autóhitel miatt már a házukat is elbukják – inkább ezekért az emberekért megyek, becsületből (később mégis felkerült egy hatalmas magyar címer Bitti sisakjára – nem csak értük, továbbra is minden magyarért ment… – a szerk.)

Nagy álom volt a saját endurance vb-s csapat

– Szívesebben laknál mondjuk a Man-szigeten?

– Ó, az egy olyan nyugodt környék, hogy össze sem lehet hasonlítani ezzel, ami itt folyik. Itt hiába süt a nap, hogyha állandóan korrupcióval találkozol, meg ha az értékrendek így fel vannak borulva. Akkor inkább vagyok olyan helyen, ahol tök normális, jó fej emberek élnek. Úgy, mint itt a 80-as évek végén: mindenkinek nagyjából ugyanaz volt, senki nem volt irigy a másikra… Ezzel szemben most: megyek a saját polgári tré autómmal, és akkor a húszmilliós kocsi a kopasz napszemüveges csókával rám húzza a kormányt… Undorító! Ez szerintem főleg Budapest környékére igaz. Ha tehetném, akkor a kedvenc hazai pályám, a Pannonia-ring, vagyis Sárvár közelében tartanék fenn egy lakhelyet. És igen, a szigetre is kiköltöznék! Annál is inkább, mert aki a top harmincban végez a TT-n, annak nagyon megkönnyítik a dolgát, hogy Man-szigeti állampolgár legyen. Ez adózás szempontjából is nagyon jó, de számomra majdnem minden más is mellette szól…

– Te már végeztél az első harmincban. Tehát kettős állampolgár leszel?

– Szeretnék. Ott elképesztő nyugalom van, bár egy idő után kissé unalmassá válik – de ha akarok, egy három órás repülőúttal itthon vagyok. Abban mondjuk nincs kockázat. Annak idején úgy fogalmaztam, amikor beszélgettünk erről Gabival, a kedvesemmel, hogy azt tudjuk, hogy ez itt most nem jó. Ott meg kétesélyes a dolog: vagy jó, vagy nem jó. Nincs mit veszteni: ha nem jó, akkor visszajövünk a „nemjóba” – és kész. De alapvetően az embereket szeretem ott, az egy nagy család.

– És nagyon tisztelik a szigeten induló versenyzőket.

– Igen, de nagyon sokan ezzel totál tévedésben vannak. A sziget lakói szerint a TT-n indulók nem öngyilkosjelölt bátor állatok, mert ott a szellem messze diadalmaskodik a bátorság felett. Másrészt a „bátor állatokat” egyébként sem engedik indulni, a szigorúan megkövetelt motoros előélet miatt. Tehát szellemileg kell ezt a megjegyezhetetlen pályát úgy megtanulni, hogy eredményes lehess, és ne maradj ott – vagyis ez egy bizonyos fokú intelligenciát megkíván. Hiába vagy bátor, ha nem tudod, hogy honnan hová kell fordulni. És pontosan ezt az átszellemülést tartják annyira tiszteletben a szigeten! A tekinteteket kellene látni! Például egy 67 éves néni áll az út szélén, és ő mondja, hogy Sándor Bitternek rajtszámot cseréltek a motorján… Ugyanis korábban úgy volt (de most már új rendszer van), hogy ahogy gyorsulsz, úgy kapsz egyre alacsonyabb rajtszámot – és ezt egy 67 éves nénike megmondja az utcán… Ez konkrét példa, gyalogoltam a városban, és gratulált az alacsonyabb rajtszámomhoz…


Azért gondolom itthon is előfordult már hasonló. Az utcán például mennyire ismernek fel?

– Az utcán is előfordul, de inkább a versenypályák környékén jellemző. De ahogy mondtam, nem is akartam soha ilyen-olyan celeb lenni. Például tényleg büszke voltam magamra, amikor először végigcsináltam a TT-t, de kifelé ebből én semmit nem mutatok. Ha teszem azt a holtszezonban kimegyek inni egy Jack Daniels-t, csomószor előfordul, hogy már egy fél órája hülyéskedek valakivel, akit ott ismerek meg. Majd szóba kerül valahogy a motorozás: akkor először letagadom, hogy nem én vagyok „az”. Aztán csak be kell vallanom, és erre a válasz: ó, Istenem! Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy figyelj, felejtsük már el: te is egy ember vagy, én is egy ember, most itt vagyunk egy helyen, szól a zene, igyál te is egy jót, én is – kész! Hagyjuk ezt most! Ne azért kedveljen engem, mert a Man-szigeti TT-n mentem, hanem mert tök jól poénkodunk.

– Bár nyilván ha már tisztában vannak az eredményeiddel, nehéz ettől elvonatkoztatniuk. Mit szeretnél még elérni a versenyzésben?

– Én meg azzal vagyok tisztában, hogy nem fogok soha TT-t nyerni, mert van rá elég jelentkező – a privátok között esetleg felférhetek a dobogóra. Elsősorban azt kell megérteni, hogy ez a TT egy akkora adrenalinbomba, hogy amikor ezt nem kapod meg, az olyan, mint egy elvonás. Ezzel magyarázhatók a depressziós időszakok, vagy bizonyos pótcselekvések is… Hogy egy példát mondjak: az edzésen megszokod, hogy mész folyamatosan 200-as sebesség fölött. Ezek általában estére érnek véget, ekkor már hűvös van, minden csapattag kapkodva pakol. Én meg üvöltök velük, hogy mi van már? Mindenki be van altatózva? És olyan 11 óra az az időpont, mire le tudok nyugodni… Ez egy annyira felfokozott idegállapot… Tényleg teljesen át vagyunk szellemülve.

Minden képen ott az elszántság a tekintetében…

– Ez az átszellemülés adja a verseny hihetetlen, családias hangulatát?

– Így van, és azért is egy nagy család ez az egész, mert mindenki tudja, hogy lehet, hogy pár óra vagy perc múlva már valamelyikünk már nincs… Ez egy nagyon nemes dolog. Én ezt úgy nevezném, hogy a modern kor gladiátorainak a küzdelme. Benne van, hogy nem térünk haza a csatatérről… És pontosan ezért nagy a tétje. Például ha választani kellene, hogy a MotoGP-ben – a mostaniban, nem a Schwantz-féle időkben – legyek világbajnok, vagy nyerjek egy TT-t, akkor inkább nyerjek a Man-szigeten, még ha nem is jár olyan anyagi juttatásokkal. Persze egyikre sincs sansz, most csak rébuszokban beszélünk… A TT közege viszont teljesen más, ezek az emberek egymással nagyon figyelmesen viselkednek, mindenki mindenkivel – és ez nagyon szép dolog.

– Az összetartás egyik ilyen jele az a TT-közvetítésekben is sokszor látható jelenet, amikor a versenyzőt indító ember, a „startmarshall” a rajt előtt megpaskolja a motoros vállát: járj szerencsével gladiátor?

– Így igaz. Emellett nagyon szoros barátságaim is fűződtek az utcai versenyeken. John McGuinness cimborám – 17-szeres(!) TT-győztesként (2012 óta még 4-et szerzett – a szerk.) – például nem nézi le a hetvenedik helyezettet… Meg ha utolérünk valakit és útban van, akkor nem az van, mint mondjuk a Hungaroringen, hogy nekiállunk szentségelni… Türelmesek vagyunk vele, mert biztosan először jár itt. Látom, hogy még bizonytalan, nem szabad belekergetni semmibe. Viszont pudingnak sem szabad lenni, mert akkor kiszámíthatatlan vagy, még te veszélyeztetheted a többieket.

– Sajnos ezek az élmények a nemrégiben elszenvedett sérülésed miatt ebben az évben (2012) kimaradnak számodra. Tudjuk, hogy szükséged van erre az adrenalin-adagra – hogy viseled, hogy idén a TT-n nem kaphatod meg?

– Azt gondolom, hogy ezek a történések, mint hogy nemrég elestem a Pannonia-ringen és megsérült a kezem, lehet ez is egy isteni jel, hogy ezen a TT-n lett volna valami… Legalábbis megpróbálom így, pozitívan felfogni ezt a részét. Ugyanakkor túl mélyen érintenek a negatív dolgok és nehezen dolgozom fel, nem tudok túllépni – a saját magam által elkövetett hibákon sem, meg amik kívülről érnek… Ez a motorozást tekintve lehet a szponzorok ígérgetései okozta csalódás, de lehet teljesen magánéleti is: például ha nem viszem ki a kutyát sétálni, akkor csesztetem magam – de ugyanúgy nem viszem ki… Túl lelkis vagyok.


– Azért biztosan érnek pozitív csalódások is, amikor meghatódsz, mondjuk…

– Persze. Egy ilyen konkrét eset, amikor készítettek rólam magyarok, kinn a Man-szigeten egy videót, ami egy Ady-idézettel kezdődött: „Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek”. Megható volt, hogy az én nevem alatt olvashatók ezek a sorok. Ez azóta a mottómmá is vált egy kicsit. Aztán akad egy ilyen mondhatni vagányabb életfilozófiám is, ez a Live Fast & Play Hard (élj gyorsan és játssz keményen). Egyébként ez a Laci bácsi fiának, Szabó Attila egyik kedvenc kanadai kocsmájának kapujára volt kiírva…

– És mit jelent számodra?

– Szó szerint ezt. Tehát amikor éjszakázás van a 24 óráson, akkor csapjunk bele! A végletek embere vagyok, mindenféleképpen. Amikor edzés van, akkor szakadásig edzés, ha kajálás van, akkor túlkajálás, ha Jack Daniels van… Szóval nem tudok mértékletesen élni – ez egy nagy hibám, hogy nem találom az arany középutat. De hát ilyen vagyok.

– Ezért szeretnek az emberek.

– Vagy ezért utálnak, biztos vannak ilyenek is, de nem érdekel nagyon, biztosak ők sem lennének számomra érdekesek. Úgy szoktam válaszolni – és erre többnyire be is fogják a szájukat -, amikor mondjuk szalonspiccen odamondogatják, hogy mennyire utálom Max Biaggit: akkor képzeld el, hogy a Biaggi mennyire utálhat téged! Azt se tudja, hogy a világon vagy! Egyáltalán ismered? Mennyire fájhat a Biagginak hogy utáljátok… Biaggi egy egyéniség: azért utálják, mert nem röhög a dobogó második fokán. Könyörgöm, ő nem azért ment oda, hogy második legyen, hanem hogy nyerjen, ezért nyilván nem fog hahotázni, mint a Rossi! Én ezt meg tudom érteni, csíptem is egy időben, éppen a karaktere miatt. Meg mert én is éhes vagyok a sikerre, de mint mondtam, tisztában vagyok a korlátaimmal.

– Mennyire vagy még sikeréhes?

– Négy TT-n már túl vagyok (2014-ben még egyszer teljesítette, tehát 5 – a szerk.), az is lehet, hogy van még bennem ugyanennyi. Vagy ahányszor tudok menni, mindenképp szeretnék. Ameddig tudok, addig megyek – persze ez nagyban a szponzorok függvénye is. A TT nálam mindent visz – nem csak a versenyzésben, hanem azt lehet mondani, hogy az életemben is.


– Ha szögre akasztod a bukót, akkor egy tanítványodat kivinnéd a TT-re?

– Nem. Ha könyörögne nekem, akkor sem. A Rosivall Ágostont tartanám erre leginkább alkalmasnak, de nem. Az Ágo egy jó értelemben vett állat, ami kell ehhez… De teljesen mindegy, mert ha tegyük fel én túlvészelem ezt az egész TT-dolgot, és ne adj Isten ott történik vele valami… Akkor egész életemben magammal kell cipelnem azt a terhet, hogy az én segítségemmel rokkant vagy halt meg egy versenyző… Semmi szín alatt nem segítenék. Ha ő magától eldönti, odamegy, elintézi – de nekem semmi közöm hozzá – és kiutazik, akkor én minden további nélkül kirepülök és állok rendelkezésére. Elmegyünk körbe autóval, megmutatom, hol vannak a kritikus pontok – amit csak tudok, mindent átadnék… Szólhatnék éppen Paul Phillips rendezőnek, hogy hidd el, ez egy nagyon gyors csávó, tehát könnyebb lenne neki bekerülni, ha odatelefonálnék – de biztosan nem fogok. Az endurance vébére bárkit, bármikor, szívesen, de ide nem – itt nagyon nagy a tét.

– Ha nem az utódoddal foglalatoskodsz majd „békeidőben”, akkor mit fogsz csinálni? Ilyen életstílus után gondolom furcsa volna polgári foglalkozást űzni.

– Igen, a versenyzés mellett eddig nem igazán volt lehetőségem „rendes munkát” végezni, de például folyamatosan újságíróskodtam, de inkább csak hobbiból. Mondjuk a VMax magazinban voltam a motoros rovat szerkesztője, de amit egyfolytában csináltam és csinálok, az a beszámolók írása a versenyeimről, a felkészülésemről – ezek már hosszú évek óta megjelennek az újságokban. Emellett írogatok saját magamról, saját magamnak, az érzéseimről, a gondolataimról – az életről.

– Ezeket csak te olvasod, vagy mások is hozzáférnek?

– Nem, csak én olvasom. Saját magamnak írom a naplómba, és néha visszaolvasom, hogy mondjuk mit éreztem két hónappal ezelőtt, mi járt az agyamban éppen. Vagy hogy mi is volt 2009-ben ilyenkor? Megnézem, milyen érzésekkel voltam tele, mert nyilvánvalóan nem a tényeket vezetem le szárazon. Viszont minden nap leírom, hogy miket gondolok. Ez jó dolog, mert olvasni is jó, meg írni is, mert fejlesztem saját magam.

– A kedveseden kívül mutattad már valakinek?

– Neki se nagyon. Lehet, hogy érdekelné, de ha valaki, akkor ő úgyis tudja, mit érzek – neki pont nem kell mutogatni, 23 éve van velem (2012). Szóval nem tervezem kiadni, de lehet, hogy bestseller lenne belőle…

Gabival, egy életen át

– Könyv formájában sem adnád ki a saját történetedet?

– Ebben a pillanatban még korai volna azt mondanom, hogy megírom vagy nem. Van amikor úgy érzem, már volna rá igény, máskor meg úgy, hogy még ráér. Sztori az volna bőven, a privát életről, a bokszról, a motorozásról, mindenről… Egyelőre még versenyezzünk egy kicsit, ráérünk írogatni később. Addig is vezetgetem a naplómat.

– Tudnál idézni, mondjuk a tegnapi napból?

– Tegnap már elkezdtem idegeskedni azon, hogy hogyan fogalmazzam meg egyrészt magamnak, hogy most már biztos, hogy nem indulhatok a TT-n idén. Másrészt hogyan kommunikáljam kifelé, a csapatfőnökömnek és a kintieknek, hogy tényleg korrekt legyen az egész. Mivel ők nagyon rendesek voltak velem: már rég túl voltunk mindenféle határidőn, de még mindig elfogadták volna a nevezésemet, tartották a helyemet, és biztattak. Hogy mondjam el úgy, hogy meg is köszönjem az eddigi bizalmat, és hogy ne záruljanak be kapuk. Hogy ne higgyék azt, hogy eddig a hülyét játszattam velük: a Bitter tudhatta volna, hogy rossz a könyöke, úgyse fog indulni – de nem tudtam. Illetve tudtam, hogy rossz, csak azt nem, hogy ennyire. Ez most derült ki. Nagyon rossz érzés volt ezzel tudatosulni, kicsit pityeregtem is. Rendkívül jól esett viszont, hogy a kinti barátaim, a McGuinnessék – akiket tényleg a barátaimnak nevezhetek – azonnal küldték a bátorító sms-eket.

– Ez szerintem téged is minősít. Madarat tolláról… Ezeknek a brit – mondjuk ki – világsztároknak akad még ilyen külföldi jóbarátjuk, mint te?

– Á, nem nagyon. Megmondom őszintén, kicsit váratlan is volt számomra, hogy ennyire bekerültem ebbe a neves társaságba – túlságosan is… Mondhatni, hogy kuriózum vagyok a számukra: Európából jöttem, nagyobb darab vagyok, bokszoló is, bohém… Amikor hülyülni kell, akkor hülyülés van. Tudják, hogy bele lehet rángatni minden hülyeségbe.

– Például?

Kitaláltuk, hogy menjünk ki, nézzük meg a David Knight-ot, a híres krosszost: mekkora duplát ugrott! Már kértem is el a tesójának a csizmáját, és ugrottam én is… Meg nem titok az sem, hogy alkalmanként az éjszakai életben is együtt veszünk részt… De nem is ez a lényeg, hanem örülök annak, hogy ezeket a barátságokat megadta nekem az élet – reméljük, hogy jó irányba terelődik a sorsom.


– Konkrétan mire gondolsz?

– Nem is tudom, de például ezen a magyarországi szponzoráción rendszeresen besokallok – ez már idegen nagyon. Régen megbeszéltetek valamit, adtál rá egy ötöst, vagyis kezet fogtatok, és úgy volt. Manapság meg hetvenhét szerződés ellenére sincs úgy: jönnek különböző jogászok, hogy az ember már rég nem ezzel foglalkozik, már cége sincs és társai – erre nekünk sok ráment… Az ilyesmit nehezebben viselem, mint hogy elesek a TT-n, aztán felállok. Én például feláldozom a házam, vagy feláldoznám az életem az egészért, amit szerintem annak idején a nagy példaképek mind megtettek. Drapál, Szabó II vagy éppen Rosivall Ágo, aki száraztésztát evett ketchuppal, csak hogy versenyezhessen. Volt olyan is, hogy kiutazni a versenyre még összeszedte a pénzt, de hazajönni már nem tudott, és dekkolt kinn két hétig, míg valaki küldött neki száz fontot… Másrészről tudok olyan magyar versenyzőt – jó versenyző, de nem akarok nevet mondani -, aki egy szelepsapkát nem venne a saját pénzéből, nem hogy egy garnitúra gumit. Tehát nekem ez már nagyon bizarr. A Drapálék idejében ilyesmi nem létezett.

– Drapál János kivételes sportember volt, nem csak emiatt.

– Ő egy olyan különleges képességű és érzékű ember volt, ami egyszerűen utánozhatatlan. Tényleg sajnálom, hogy nem ismertem személyesen, viszont édesapám egyik legjobb barátja Kajdi János bokszoló Európa-bajnok volt, aki Drapál Jánosnak is nagy barátja volt, ugye ő is lejárt a bunyósokhoz edzeni. Szeretném azt hinni, hogy ez nem véletlen – de félreértés ne essék, én nem merem magam hasonlítani sem a Szabó II-höz, sem a Drapálhoz, mert nagyon magasan felettem állnak.


– Drapál tragikus halála a sportvezetés területén is óriási veszteség volt. Te el tudnád képzelni magad a magyar gyorsasági motorsport irányításának valamely posztján?

– Á, biztosan nem. De a Drapálra tényleg nagy szükség lett volna, mert ő olyan határozott ember volt, hogy nem engedte volna meg az olyan sumákságokat, ami jellemezte az elmúlt időszakot a gyorsasági sportban. Én viszont nem lennék jó hasonló feladatra. Nem tudok úgy alkalmazkodni azokhoz, akikhez kellene. Mondjuk, ha egy tőkeerős ember beszállna ebbe a szakosztályba, de látom, hogy egy féreg, akkor azzal nem tudom megtalálni azt a mosolygós hangot, amit ez a szakma megkövetel. Nekem az arcomra van írva, ami nem tetszik: azt mondanám neki, hogy hagyjuk a francba – az meg senkinek sem lenne jó.

– Emlékszem, Drapál Jánosnak is feltette a róla szóló könyvben Vörös János szerző ezt a kérdést: nehéz embernek tartod magad?

Én nagyon. Persze. De a barátaim is annak tartanak. Így fogadtak el. Most meg még súlyra is, betegállományban… Komolyra fordítva a szót, mindenképpen igaz, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. Viszont még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy tisztában vagyok vele, hogy messze magasan, egy űr választ el minket az említett legendáktól. Drapálék annyival nagyobb kvalitású versenyzők voltak – nekem csak az akaratom van meg. Meg nyilvánvalóan van valami tehetségem is a dologhoz, hogyha ennyit elértem, de hogyha számszerűsíteni kellene, akkor hatvan százalék az akarat, és negyven a tehetség. Ez fontos, ez vagyok én.


– az interjú 2012. tavaszán készült; első rész: Bitti és a kezdetek; második rész: Bitti és a TT

Névjegy – Bitter Sándor (Bitti #11)

1971. augusztus 26. – 2015. szeptember 8.

Első verseny: 1989.
Első győzelem: 1993, Hungaroring
Fontosabb versenyei (és eredményei)
1992-2001: Magyar bajnokság (2-szeres magyar bajnok: 1993 szupersport, 1994 stocksport; 4-szeres OB 2: 1992, 1994, 1996, 1998); Alpok–Adria bajnokság (11-szeres futamgyőztes)
2002: Endurance világbajnokság – Schaefer Suzuki Team (pontszerzés az első futamon Imolában, 9. hely Brnóban)
2003: Daytona 200 – Hypercycle Suzuki Team (14. hely, második legjobb újonc, második legjobb pirellis versenyző, legjobb európai induló)
Endurance világbajnokság – Hoffmann Racing, Suzuki
2004: Endurance világbajnokság – Innodrom Racing, Suzuki; Bol dOr
2005: Endurance világbajnokság – Suzuki Austria SAT76 Team (Oschersleben 24 órás: 6. hely)
2006: Man-szigeti TT, Suzuki
Macau Grand Prix, Yamaha
2007: Man-szigeti TT, Suzuki
2008: Brit superbike bajnokság: BSB Superstock, BSB Yamaha R1 kupa
2009: Man-szigeti TT, Suzuki (26. és 28. helyek)
2010: NorthWest 200, Honda és Suzuki (2. és 3. legjobb újonc)
Ulster Grand Prix, Yamaha
2011: Cookstown 100, Kawasaki (második a Superbike B versenyen)
Tandragee 100, Kawasaki
NorthWest 200, Kawasaki
Man-szigeti TT, Kawasaki (Superbike: 29. hely)
2013: Terlicko, Kawasaki (20.hely); Macau GP, Kawasaki (19.hely)
2014: Man-szigeti TT, BMW (Senior 41. hely); Macau GP, Honda (warm up 2. hely, futam 28. hely)
2015: Kirkistown, BMW (összetett 11. hely); Cookstown100, BMW (B-verseny 5. és 7. hely); NorthWest200, BMW

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending