Csatlakozz hozzánk
Fantic caballero

Blog

Bitter Sándor portré, 2. rész: Bitti és a TT

Bitter mindig is álmai versenyének tekintette a TT-t: a hihetetlennek tűnő vállalkozás egyszer csak valóság lett: ott állt Kelet-Európából a rajtrácson, a leg-leg motorversenyen, a varázslatos szigeten…

Közzétéve

ekkor

bitter sandor archiv fotok tt
GRINGO Kicsi
ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Interjú: Kovács Tamás Képek: Bitter Sándor archív

A mélyinterjú első részében Bitti MZ-ről, bokszról, krosszról, balesetről, enduranceról, példaképről, tehát pályájának kezdeti időszakáról beszélt. Most karrierének központi tényezőjével, vagy mondjuk úgy, legfontosabb versenyével, élete (egyik fő) céljával, a Man-szigeti TT-vel folytatjuk.

Az Ír-tengeren található – Bitti szavaival – „varázslatos” Man-sziget ad otthont a híres-hírhedt TT-nek, ami a Tourist Trophy rövidítése. A „túrakupa” elnevezés a verseny távjára utal, hiszen egyetlen versenykör több mint hatvan kilométeres. Bár kezdetben még valóban „túratempó” jellemezte a versenyt, mostanra már őrült iram lett úrrá a szigeten: az elszánt versenyzők 200 lóerős motorjaikkal 200km/h-s feletti átlagsebességgel (!) teljesítik a kört – a száguldás pedig már több mint 200 versenyző életébe került a TT-n.

Az eredeti nevén Isle of Man TT 2007-ben ünnepelte 100., centenáriumi évét, ami előtt az akkor másodszorra résztvevő Bitter (összesen öt TT-t teljesített) különleges fényezésű versenymotorral tisztelgett. A világ legnagyobb (utcai) motorversenye egyben az egyik legveszélyesebb is, mivel az „utcait” szó szerint kell érteni: a bátor indulók járdaszegélyek, villanyoszlopok, kerítések, sövények és kőfalak között küzdenek a stopper ellen. Olyan sportmotorokkal, amiket tükörsima versenypályára terveztek, nem ugratókra és csatornafedőkre.

Bitti első ízben versenyez a Man-szigeten, 2006-ban, egy szériaközeli ezres Suzukival

– Mikor kezdett komolyan érdekelni a világ talán legveszélyesebb motorversenye?

– Már 2003 környékén, amikor még nagyban nyomtam a hosszú távú vébén. Csakhogy az endurance csapataimnál mindig benne volt a szerződésemben, hogy nem indulhatok rajta, hiszen a TT mindig május végén vagy július elején van – és ha ott leadom a forgalmit, akkor nincsen pilótájuk… Azután 2006-tól végre nem volt, aki ezt korlátozta volna, szóval próbáljuk meg! Ebben az évben egyébként nagyon erős nemzetközi referenciával kellett rendelkezni a nevezéshez, és ez nekem pont megvolt a korábbi daytonai sikeremmel. Ugyanis kitaláltuk Petró Lali barátommal – ő is motokrosszos, ez a szellem mindegyikünkben megvan -, hogy kipróbálom magam a patinás amerikai 200 mérföldes versenyen, a Daytona 200-on. Akkor ő kinn élt Amerikában, ez még 2003-ban történt. A futam olyan jól sikerült, hogy a második legjobb privát versenyző lettem, a 14-ik helyezésemmel – az első 15 ért TT-indulási lehetőséget. Aztán haza kellett jönnöm Amerikából, mert édesapám meghalt, anyukámat nem hagyhattam magára – majd 2005-ben édesanyám is elhunyt. Pedig terveztem az amerikai karriert, hogy kiköltözöm a kedvesemmel – de a brit utcai versenyeken való részvétellel is egy álom vált valóra…

– Márpedig ezeken nem indulhat akárki…

– Igen, mert ugye azt nem akarják a szervezők, hogy csak úgy odamenjen egy gyors sprintversenyző, és már csapja is oda magát a falhoz… Én szerencsére a hosszú távú versenyeknek köszönhetően jó alapokkal rendelkeztem ahhoz, hogy be merjem vállalni…

A 2003-as sikeres szereplés a Daytona200-on nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a TT-n indulhasson

– Mi fogott meg téged leginkább a hírhedt TT-ben?

– Egyrészt talán az, hogy a világ legnagyobb motoros eseményének tartják, igazi presztízsverseny. Meg nem nagyon van olyan motorverseny, ami egy évben csak egyszer van, és két hétig tart. Amikor kihívtak az első sajtótájékoztatóra, 2006-ban, akkor még kocsival mentünk végig a „pályán”, olyan 150-es tempóval – többek közt a TT-király John McGuinness barátommal. Akkor azt gondoltam, hogy hú, ez nagyon meleg itt 150-el… Mondtam is a Guinnessnek, hogy egy picit mehetne lassabban… Ő meg erre azt válaszolta, hogy milyen lassabban, dupla ennyivel jövünk itt motorral! Én meg el sem akartam hinni, hogy ilyen van… Uram atyám, ez lehetetlen!

– Mikor hitted el, hogy mégse?

– A felkészülés időszakában aztán sikerült teljesen átszellemülnöm a versenyre, semmi mással nem foglalkoztam. Egész embert kívánó feladat, mert vissza is kell onnan jönni, nem elég kimenni… Krosszmotorral edzettem magam, illetve PlayStation-ön játszottam a szervezőktől kapott TT-játékon, amiben a hatvan kilométeres kör pontos másán lehet menni. Ez nagyon fontos volt a betanuláshoz! Az a lényeg, hogy megjegyezz olyan tájékozódási pontokat, mint például: van egy bokor, ami hosszabban, lejjebb lóg, mint a többi: az az utolsó fékezési pont! Tehát nem a táblákhoz, hanem ilyesmikhez kellett alkalmazkodni!

Bitti az 1993-as MotoGP (500cc) világbajnok Kevin Schwantz-cal diskurál Daytonában

– A játékban is ilyen részletesen ki volt dolgozva a környezet?

– Igen, ennyire profin. Ezeket a fontos támpontokat meg is mutatták nekünk, újoncoknak a pályabejárás során. Felírtuk őket és naponta két-három órát játszottam a TT előtt. Ez rengeteget segített, szinte olyan volt, mintha ott gyakoroltam volna – csak a TV előtt nem volt vesztenivalóm…

– A nevezéshez szükséges eredmények mellett voltak még szigorú követelményei a részvételnek, gondolok itt a nem mindennapi formaságokra…

– Igen, de ha belegondolunk, annyira nem is durva: ha mondjuk az előre megírt végrendeletről beszélünk, szerintem az volna a normális, ha minden sprintversenyzőnél feltétel lenne. Pont a korábban említett, szerencsétlenül járt Erwin Wilding HRC-s csapatfőnököm kapcsán: az ő bukása után abból volt a borzasztó nagy baj, hogy a családja másfél évig nem fért hozzá a pénzéhez, zárolták a bankszámláját… Szóval ezt a nevezéshez megírt végrendelet dolgot teljesen normálisnak tartottam, mondjuk a hőálló dögcédulás sztori már egy kissé morbid. Hogyha ketten esünk, és össze-vissza szakadunk, akkor a bukás után tudják, hogy melyik test ki volt… Bár ettől is próbáltam elvonatkoztatni…

– Nem vették el a kedvek ezek az óvintézkedések?

– Dehogy vették! Inkább attól ijedtem meg, hogy hatodik fokozatban nyélgázon kell átmenni azon a részen, ahol úgy gondoltam, hogy negyedikben kell elfordulni… Leginkább viszont azok a rossz érzések, amikor a Man-szigeten baleset van. Ha bemondják a hangosbeszélőn, az még a jobbik eset. De amikor nem szólnak semmit, de áll a verseny, és csak úgy sunyiban odamennek a rendezők két szerelőhöz, és azok elkezdenek összecsomagolni… Akkor tudod, hogy ott vége – valaki meghalt.

– Több versenytársadat is elveszítetted már, amióta utcai versenyeken indulsz. Hogyan tudod kezelni ezeket a dolgokat?

– Általában ugye a versenyek előtti napon már a helyszínen vagyunk. Ekkor elmentem oda, ahol a baleset történt, leraktam a koszorúmat és soha többet arra a pontra én nem néztem. Menet közben, a féktávnál se, és a futamok után sem. Ezek nem egyszerű dolgok. Sajnos több példát is tudok mondani, ott van Derek Brien, akivel a verseny előtt még pacsiztunk – este meg bemondták, hogy meghalt. Sajnos benne van a pakliban, mindenki tudja. Aki odamegy, azt nem meglepetésszerűen éri, hogy jé, itt egy oszlop – mert azt tudtuk addig is.

Elmentem oda, ahol a baleset történt, leraktam a koszorúmat és soha többet arra a pontra én nem néztem…ezek nem egyszerű dolgok

– Mennyire lehet memorizálni egy ekkora útszakaszt? Ugye hatvan kilométeres körről beszélünk…

– Van egy-két trükk, ami sokat segíthet. Például éjszaka megyünk kocsival – akkor nincs semmi forgalom -, és közben nézzük vissza a győztesek fedélzeti kamerájáról, hogy egy-egy ponton hogyan kanyarodnak, hol férnek el. Ez elég hosszas folyamat, mert ugye a pálya is nagyon hosszú. Sőt, a leginkább időigényes feladat a saját jelöléseidet felfesteni: kimész éjszaka, felmászol egy fára, és fújsz magadnak egy foltot… John McGuinness például rikító citromsárgával fúj – akkor neked egy más színűt kellene, mondjuk én a John-éhoz alkalmazkodtam… A leggyorsabbak megérkeznek az egyenesből 300-as tempóról, és hirtelen nem tudják eldönteni, hogy az első fánál, a másodiknál vagy a harmadiknál fordítsák-e a gépet: ahol ott a jelük, ott csapják a motort a kanyarba… Ekkora sebességnél elképesztően gyorsan történnek a dolgok.

– Akárki összekenheti a fákat, vagy csak a legnagyobbak?

– Persze, hát ki szól érte? Éjszaka felmászol, odafújsz valamit neonspray-vel, aztán kész. Mivel a fékezési és érintési pontokat mindenféle tereptárgyak adják – a táblák túl egyszerűek lennének… Aztán ott vannak még az ugratók…

Újoncok csatája – Bitter első TT-jén azonnal a 3. legjobb newcomer lett

– Sportmotorral 200-zal ugratni meglehetősen természetellenes, nem?

– Dehogynem. A futómű nem igazán szereti, de bírja – no meg a golyóid, mert mikor leérkezel, az a meleg! Aztán az útminőség sem nagyon felel meg a 200 fölötti átlagtempóhoz… A legokosabb, ha a futóművet a hegyi szakaszhoz állítjuk, mert ott viszont olyan az aszfalt, mintha egy Hungaroring-szerű pályán motoroznál. Ugyanakkor a városokban ekkora tempónál meg már annyira ráz, hogy állni kell a lábtartókon, nem is ülünk a motoron, a feneked nem éri az ülést.

– A legrázósabb szituációk viszont az esések…

– Igen, már estem a TT-n is. Egyszer lyukat váltottam, de szerencsére ott, ahol „lehetett”, lassú tempónál. Bár helyem az nem nagyon volt csúszni, telicsaptam pár szalmabálát, majd kirángattam onnan a motoromat. Eltört két lábujjam, de mentem tovább… Aztán kiintettek a versenyből, hozzáteszem teljesen jogosan: nehogy valami ráfolyjon a motorból a pályára. Egyébként tényleg szerencsés vagyok, mert aki utcai versenyen esett, és nem halt meg, az nem is esett… Menni kell tovább, és kész.

Aztán ott vannak még az ugratók…az a meleg!

– Mennyire gondolkodtatott el ez a szerencsés bukás?

– Igazából nem is szabad, hogy túlzottan foglalkoztasson, mert ha mélyebben belegabalyodsz ezekbe a dolgokba, akkor még jobban meghülyülsz.

– Mennyire vagy „belegabalyodva”? Gondolom már az elhatározás sem volt egyszerű, hogy el merj indulni. Volt aki bátorított, vagy inkább lebeszéltek?

– Őszintén szólva nem nagyon befolyásoltak a vélemények, mert ez saját magamnak volt egy kihívás, hogy ezt most meg tudom csinálni, vagy nem. Már akkor is azt mondtam, amit sokan nem gondolnak végig: persze, bátornak kell lenni, hogy elindulj a TT-n, de ha nem tudod kizárni, hogy ott oszlopok vannak, ha nem úgy mész, mint egy rendes versenypályán, akkor nem érsz el eredményt. Akkor nem érne le a lábtartóm minden kanyarban, ötödikben, teligázon… Akkor vesztes vagy. Tehát szó sincs arról, hogy mások hatására vállalom be, vagy másoknak akarok bizonyítani – csakis saját magamnak. Azért csinálom, mert én szeretem csinálni. Én nem akarok TV sztár lenni, vagy akármilyen divatos celeb.

– Ez a nem mindennapi verseny viszont nem csak a motoros, hanem a „mainstream” média érdeklődését is felkeltette…

– Meg kell hogy mondjam, ez csodálatos dolog volt. A Péterfi Judit készítette a riportot az RTL Klubtól, szerepeltem vele a Fókuszban. Illetve azt mondanám, hogy először teljesen flottul ment minden, de a második TT indulásomon, 2007-ben már voltak furcsaságok a stábbal kapcsolatban. Kint volt velem két fiatal srác, akik emberileg ugyan marha jó fejek voltak… De például amikor rajtoltam, akkor szóltak rájuk, hogy ha már itt vagytok forgatási engedéllyel, nem kéne ott lennetek, amikor rajtol a versenyzőtök? Meg csupa-csupa ilyen dolog: meg volt beszélve, hogy 10 órakor átvehetik a külső anyagokat (helikopter felvételeket például) is a riport elkészítéséhez, de elfelejtették… Szóval ilyen „apróságok”…

Bitter Sándor a végletek embere volt – itt éppen a pályát (utcát) használja ki teljes szélességében

– Pedig ez általában pont fordítva szokott lenni. A riportalanyt általában a média túlbuzgó és rámenős viselkedése szokta zavarni…

– Itt nem erről volt szó… A rajtolásom előtt kérdezték meg tőlem, hogy hol lehet a legjobb hamburgert enni! Szóval nem mondhatni, hogy túlságosan felizgatta volna őket az esemény… Durvábban kifejezve nem adták meg a versenynek, a TT-nek, a Halálfutamnak járó tiszteletet. Számukra a legnagyobb szenzáció az volt a szigettel kapcsolatban, hogy onnan származik a Bee Gees…

– Magyarán nem érdemelték meg, hogy kividd oda őket? Hiszen rengeteg ember álma, hogy élőben csodálkozhasson rá a „szigeti veszedelemre”.

– Igen, hiszen ez az egész őket abszolút nem érdekelte, de mivel nem motorosok, ezért nem szabad felróni nekik. Az már más kérdés, hogy általában a laikusok számára is izgalmas téma a TT – főleg élőben.

– Ezért is szerepeltél a Fókuszban.

– Így van, de tényleg rendesek voltak. Például a második TT-m után, 2008-ban még foglalkozott velem a műsor: megsérültem, ezért kimarad a következő TT, és hogy mennyire magam alatt vagyok… Aztán 2009-ben, amikor szerettem volna, hogy folytatódjon ez az egész, akkor a magyar motorsportból más került a „pozíciómba” a csatornánál – most nem mondok nevet. Én ott érdektelenné váltam, sőt még olyan morbid kijelentés is elhangzott, hogy már párszor szerepeltem náluk, legközelebb akkor leszek érdekes bárki számára, ha meghalok… Most erre mit válaszolsz? (Bitter halála után pár nappal újra volt Fókusz-riport – a szerk.)

Neki sikerült: Bitter legmerészebb álmait is valóra váltotta

– A bárki számára nyilván túlzás, de a „nagy átlagot”, egy divatos kereskedelmi csatorna közönségét folyamatosan nem érdekli a TT. Ez valamilyen szinten érthető, de ez a bejelentés akkor is durva…

– Nem is arról volt szó, hogy folyamatosan, de még évente egyszer sem. Ugyanakkor ott volt a Sport Klub, ami részéről jól esett, hogy az egyéb rangos írországi utcai versenyeken történő szerepléseimről készítettek összefoglalókat, amiket én mondtam alá.

– Talán a helyzet az, hogy sokkal többet egy RTL-től nem is lehet várni ebben a témában.

– Így igaz, és ezt el kellett fogadnom, ebben ennyi van, és kész. A motoros médiumokban viszont kielégítőnek mondható a megjelenésem, de olykor érdektelenséggel is találkoztam, amibe aztán beleuntam. Nem fogok én állandóan puncsolni, hogy cikket írjanak rólam vagy kerüljek be a TV-be, magazinba. Akit mindenképp kiemelnék, az a SuperBike Magazin: velük tényleg nagyon hosszú ideje dolgozom együtt, függetlenül a tulajdonosváltásoktól. Viszont nehéz helyzetbe is kerültem már azért, mert saját magam intézem a média megjelenésemet, tehát írom a beszámolókat. Mindig ugyanazt az anyagot kapja az összes motoros sajtóorgánum, ezért természetes, hogy nem érzik annyira a sajátjuknak. Az volna az ideális, hogy egy médium mellé állsz oda. Például egy szerencsétlen helyzet alakult ki, amikor a SuperBike akkori főszerkesztője, Szabó Henrik saját lapot csinált. Akkor választanom kellett (volna), hogy SuperBike vagy FastRide Magazin: melyik legyen a média partnerem? A SuperBike-ot ugye nem akartam elhagyni, de a Henrik is cimborám – akitől egyébként az eredményeim elismeréseként kaptam is egy díjat, „Bátrak között a legbátrabb” felirattal. Végül is az lett megoldás, hogy a motoromon volt SuperBike matrica, meg FastRide is… Mondom, ugyanazokat az anyagokat kapták tőlem, ami nyilván nem tetszett nekik annyira. Ezt meg kell érteni, nyilván van annyi intelligenciája az újságíróknak, hogy nem csinálnak belőle problémát – de akkor is kellemetlen.

– „Bátrak között a legbátrabb” – innen folytatjuk tanítványokról, naplóról, életfilozófiáról, átszellemülésről…

Valószínűleg még sok idő telik el, míg valaki megközelíti, megismétli vagy túlszárnyalja ezt a teljesítményt az országból, régióból…

– a TT akcióképek Sándor első Man-szigeti versenyén készültek (2006.), saját gyűjteményének példányai
– az interjú 2012. tavaszán készült; az első része ITT olvasható

Valószínűleg még sok idő telik el, míg valaki megközelíti, megismétli vagy túlszárnyalja ezt a teljesítményt az országból, régióból…

Névjegy – Bitter Sándor (Bitti #11)

1971. augusztus 26. – 2015. szeptember 8.

Első verseny: 1989.
Első győzelem: 1993, Hungaroring
Fontosabb versenyei (és eredményei)
1992-2001: Magyar bajnokság (2-szeres magyar bajnok: 1993 szupersport, 1994 stocksport; 4-szeres OB 2: 1992, 1994, 1996, 1998); Alpok–Adria bajnokság (11-szeres futamgyőztes)
2002: Endurance világbajnokság – Schaefer Suzuki Team (pontszerzés az első futamon Imolában, 9. hely Brnóban)
2003: Daytona 200 – Hypercycle Suzuki Team (14. hely, második legjobb újonc, második legjobb pirellis versenyző, legjobb európai induló)
Endurance világbajnokság – Hoffmann Racing, Suzuki
2004: Endurance világbajnokság – Innodrom Racing, Suzuki; Bol dOr
2005: Endurance világbajnokság – Suzuki Austria SAT76 Team (Oschersleben 24 órás: 6. hely)
2006: Man-szigeti TT, Suzuki
Macau Grand Prix, Yamaha
2007: Man-szigeti TT, Suzuki
2008: Brit superbike bajnokság: BSB Superstock, BSB Yamaha R1 kupa
2009: Man-szigeti TT, Suzuki (26. és 28. helyek)
2010: NorthWest 200, Honda és Suzuki (2. és 3. legjobb újonc)
Ulster Grand Prix, Yamaha
2011: Cookstown 100, Kawasaki (második a Superbike B versenyen)
Tandragee 100, Kawasaki
NorthWest 200, Kawasaki
Man-szigeti TT, Kawasaki (Superbike: 29. hely)
2013: Terlicko, Kawasaki (20.hely); Macau GP, Kawasaki (19.hely)
2014: Man-szigeti TT, BMW (Senior 41. hely); Macau GP, Honda (warm up 2. hely, futam 28. hely)
2015: Kirkistown, BMW (összetett 11. hely); Cookstown100, BMW (B-verseny 5. és 7. hely); NorthWest200, BMW

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Trending