Tavaly másodjára is diadalmaskodott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon az RC213V. Hogy az utcai motorosok is részesülhessenek az élményből, a Honda illetékesei úgy határoztak, hogy RC213V-S néven elkészítik a közúton is használható kivitelt. A munkálatok már igencsak előrehaladott állapotban vannak, így a gyártó már július 13-tól elkezdi felvenni a megrendeléseket.

Immáron 61 év telt el azóta, hogy a Honda mérnökei bejelentették: a márka indulni kíván a Man-szigeti TT-n. A verseny akkoriban a Gyorsaságimotoros-világbajnokság futamai közé tartozott, de ez nem rémisztette el a japán csapatot, kifejlesztették saját gépüket, s 1959-ben már ott álltak a rajtrácson a kor legnagyobb gyártóival kelve birokra. Sokan kételkedtek sikerükben, de a Honda nem tréfált, két éven belül az élre tört, és 1962-ben már két kategóriában is győzedelmeskedett. Innen már nem volt visszaút, a márka szimbólummá vált a motorsportok világában, s minden korábbi rekordot megdöntött.
2005-ben már túl voltak a 600. (!) megnyert MotoGP-futamon, 2015. június 11-én pedig már 695-nél tartottak, elérhetetlen magasságokra emelve a lécet a riválisok számára. Mióta a Hondák elsőként megjelentek a Man-szigeti TT-n, a vállalat szinte minden műfajban kipróbálta magát, ezáltal oly széleskörű tapasztalatokra tett szert, ami páratlan az iparágban. A rendkívüli tudásanyag az utcai járművek fejlesztésének alapja, ez teszi lehetővé, hogy a világ legjobb és legmegbízhatóbb motorjai készülhessenek a Honda gyáregységeiben.
A MotoGP világában korántsem elég a kiemelkedő teljesítmény, ennél sokkal fontosabb, hogy a lehető legkönnyebben és legprecízebben irányítható legyen a motor. Az RC213V-S a legfrissebb fejlesztéseket kapta, szinte tökéletesen azonos a versenygéppel… A tömeg-középpontosított konstrukció, a minimálisra csökkentett belső súrlódás, az elképesztően alacsony súly és a precíz megmunkálás éppúgy jellemző a menetbiztonsági eszközökkel is felszerelt RC213V-S-re, mint a MotoGP-ben szereplő versenymodellre. Nincs rajta semmi felesleges, csak ami a közúti közlekedéshez elengedhetetlen!

Az RC213V-S-t Ausztráliában, Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban egyaránt forgalmazza majd a gyártó. Németországban 188 000 euro (tehát kb. 60 millió forint) lesz az ajánlott bruttó ár, míg Japánban 21 900 000 jent, Ausztráliában 244 000 ausztrál dollárt, Amerikában pedig 184 000 dollárt kérnek majd érte.
A Honda 2015. július 13., 0:00-tól vesz fel rendelést a modellre a www.rc213v-s.com címen elérhető, exkluzív honlapon keresztül.

|
Az RC213V-S főbb jellemzői |
|
A tervezési folyamat során arra fókuszáltak a mérnökök, hogy a teljesítmény és a vezetési élmény csorbítása nélkül tegyék alkalmassá közúti használatra az RC213V-t. Fáradozásaik gyümölcseként az RC213V-S ugyanolyan sebességtartományban használható, mint az alapmodell, az extraként megvásárolható Sports csomaggal pedig a legapróbb részletekig a pályamotorosok igényeire szabható. E kettősség igazán sokoldalúvá teszi az újoncot, hiszen villámgyors utcai motorként éppúgy használható, mint ütőképes pályamotorként.

Az RC213V-S vérbeli versenymotor, csak a közúti közlekedéshez feltétlenül szükséges kiegészítők kerültek fel rá, minden egyebet a RC213V-től örökölt:
Főbb különbségek Marquez motorja, az RC213V és az “utcai” RC213V-S között
– A szelepek zárása nem pneumatikus, hanem spirálrugót alkalmaztak.
– Az akadálymentesen visszakapcsolható, ún. seamless váltót hagyományos erőátvitelre cserélték.
Ezeket a megoldásokat alkalmazták az RCV1000R típuskóddal értékesített, nyíltkategóriás versenymotornál is.

A közúti közlekedéshez szükséges tartozékok:
-Fényszóró
– Hátsó lámpa
– rendszámtábla-világítás
– Irányjelzők
– Tükrök
– Sebességmérő
– Kipufogórendszer katalizátorral
– Rendszámtáblatartó-konzol
– Kürt
– Honda Smart Key (intelligens kulcs)
– Önindító
– Oldaltámasz stb.
(Az átalakítások révén közúton is használható a modell.)

-Villaszög: 15 fok→26 fok
– Abroncsok: RS10. Gyártja a Bridgestone
– Első féktárcsa: rozsdamentes acél. Gyártja a Yutaka Giken Co., Ltd.
– A fékbetéteket a Brembo S.p.A. gyártja


