Connect with us
just1 mx
Suzuki

Hírek

Bemutatták a Honda első európai, fiataloknak szánt elektromos motorkerékpárját

Az EM1 e: roppant szórakoztató és kényelmes, tisztán elektromos üzemű városi jármű, melynek hajtásáról a Honda Mobile Power Pack e: névre keresztelt, cserélhető akkumulátorcsomag gondoskodik

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Az EM1 e: a Honda első európai elektromos kétkerekűje. Bemutatkozásával új időszak veszi kezdetét a márka történetében, ugyanis – a tervek szerint – 2025-ig további 10, vagy ennél több elektromos motorkerékpár bevezetését tervezi a vállalat az öreg kontinensen.

23YM HONDA EM1 e:

Az újdonság leleplezésével újabb fontos lépést tesz a Honda céljának megvalósítása felé, miszerint 2040-ig teljes motorkerékpár-kínálatát szeretné karbonsemlegessé tenni.

Az EM betűszó az Electric Moped, azaz elektromos segédmotorkerékpár kifejezést takarja, maga a típus pedig azon fiataloknak készül, akik könnyen kezelhető, szórakoztató, károsanyag-kibocsátás nélkül haladó közlekedési eszközt keresnek maguknak városi környezetbe. Kompakt, síkpadlós kialakításával és kifinomult stílusával kétségtelenül ideális partner, s egyedi megjelenésével a Honda választékában is különlegességnek számít.

23YM HONDA EM1 e:

Eszményi társ rövid utakra, illetve iskolába, edzésre járni, s mivel csendes és nem bocsát ki károsanyagot, az EM1 e: tökéletesen megfelel a modern városi közlekedésről alkotott elképzeléseknek.

Mivel egyre több európai város korlátozza a belső égésű motorral felszerelt járművek használatát, természetes, hogy az elektromos közlekedési eszközök is egyre nagyobb példányszámban fogynak. A Honda egy friss, kiváló minőségű robogóval lép be erre a piacra, remek közlekedési alternatívát kínálva a fiataloknak és a rövid távon ingázóknak.

23YM HONDA EM1e Location

Egy átlagos diák nagyjából 30 km-t tesz meg egy nap a városban, így az EM1 e: kétségtelenül  remek választás – könnyen kezelhető, csendes és környezetbarát. És ez csak az első indok a sok közül.

Kompakt, könnyen használható és tiszta üzemű a friss, fiatalos stílusában fogant EM1 e:, mindazonáltal számos hagyományos műszaki megoldást is felvonultat. Ilyen például az erős, alul elvezetett váz, az első teleszkópvilla, a kétoldali hátsó rugóstag, az első tárcsa-, illetve a hátsó dobfék – ezek mind a klasszikus robogókat idézik.

Újdonság viszont a hátsó kerékbe épített agymotor, valamint a Honda által fejlesztett Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag, ami – a könnyű tölthetőség érdekében – bármikor könnyedén kivehető, és a gyártó által biztosított berendezéssel akár otthon is feltölthető.

23YM HONDA EM1 e:

Az EM1 e: rendkívül gazdagon felszerelt modell. Egyebek mellett digitális műszeregység, prémium minőségérzetet szavatoló kapcsolókonzol, hosszú, nagy méretű lábtartó, ülés alatti tárolórekesz és USB töltőaljzat teszi vonzóvá. A tervezők nem feledkeztek meg az utas1 lábtartójáról sem, sőt csomagtartó konzol és parkolást megkönnyítő oldaltámasz is szerepel a felszereltség listán.

23YM HONDA EM1e Location

 

Hátsó kerekébe épített villanymotorja 45 km/órás legnagyobb sebességet, valamint 41,3 km-es hatótávolságot szavatol. Az alapfelszereltség a digitális műszeregység, az ülés alatti tárolórekesz, az USB-aljzat, az utaslábtartó, illetve a csomagtartó konzol.

A hatótávolság 41,3 km, míg a végsebességet 45 km/órában határozták meg a Honda mérnökei.

23YM HONDA EM1e Location

Az értékesítési folyamat ugyancsak újszerű. Legnagyobb előnye, hogy a vásárlóknak nem kell az akkumulátorcsomag leadásával, illetve újrahasznosításával törődnie, ezeket ugyanis – országtól függően – lízingelhetik vagy kölcsönözhetik is. Ez azt jelenti, hogy a vásárlók az EM1 e: teljes élettartama során abban a megnyugtató tudatban motorozhatnak, hogy a Honda Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag visszaforgatása megoldott.

23YM HONDA EM1 e:

Egy töltéssel 41,3 km t tehet meg az EM1 e: vezetője, sőt ha ECON üzemmódba kapcsol, akár a 48 km-t is elérheti a távolság, a Honda saját mérései szerint. Az akkumulátorcsomag fejlesztésénél különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy időjárási viszonyoktól függetlenül mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, így a szélsőséges hőmérséklet és páratartalom, valamint az erős rázkódás és rezgés sem befolyásolja működését.

23YM HONDA EM1 e:

A 2023-as modellévű EM1 e: az alábbi színekben lesz elérhető:

Pearl Sunbeam White (gyöngyházfehér)

Digital Silver Metallic (ezüstmetál)

Matte Ballistic Black Metallic (fekete)

23YM HONDA EM1 e:

Miként neve is sugallja, a cserélhető Honda Mobile Power Pack e: könnyedén kivehető a motorból, tehát otthon is kényelmesen tölthető. A művelet roppant egyszerű: a felhasználó kiveszi az akkumulátort, hazaviszi, csatlakoztatja a léghűtéses, hűtőventilátorral ellátott, 100-240 V-os házi töltőhöz, és élvezi a – 270 W-os teljesítménynek köszönhető – rövid töltési időt. Maga a töltőberendezés csak 5,3 kg, a töltöttségi szintről pedig négy LED visszajelző lámpa tájékoztat. A Honda Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag tömege nagyjából 10 kg, így könnyedén hordozható, különösképpen, hogy fület is elhelyeztek rajta.

23YM HONDA EM1 e:

A teljesen lemerült akkumulátor maximális feltöltéséhez nagyjából 6 óra szükséges, 25%-ról 75%-ra viszont mindössze 2,7 óra (160 perc) alatt feltölthető az egység. Akárcsak a Honda többi terméke, a Honda Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag is elképesztően tartós, a Honda saját tesztjei alapján akár 2500 alkalommal is újratölthető anélkül, hogy számottevően csökkenne kapacitása.

23YM HONDA EM1 e:

A kerékbe épített agymotor névleges teljesítménye 0,58 kW (0,79 LE), de akár 1,7 kW (2,312 LE) leadására is képes. ECON üzemmódban a vezérlő elektronika 0,86 kW-ra (1,17 LE-re) korlátozza a leadott teljesítményt. Az EM1 e: legnagyobb sebessége 45 km/óra, és mászóképességére sem lehet panasz, tekintve, hogy 75 kg-os terhelésnél 10˚-os lejtő leküzdése sem okozhat problémát számára. ECON üzemmódban lágyabbá válnak a gázreakciók és valamelyest csökken a végsebesség, ugyanakkor a megtehető távolság kb. 48 km-re gyarapszik.

23YM HONDA EM1e Location

  • Digitális műszeregység és USB Type A töltőaljzat
  • 3,3 literes ülés alatti tárolórekesz
  • Csomagtartó konzol és hátsó lábtartó

A karcsú és kompakt EM1 e: stílusa eltér belső égésű motorral felszerelt testvéreitől – orr-részét kifinomult, természetes vonalak határozzák meg, míg hátulja inkább szögletes.

23YM HONDA EM1 e:

A 12 voltos akkumulátor nem csak a fedélzeti elektronikát látja el elektromossággal, a minden elemében LED világítási rendszert is táplálja. A letisztult, könnyen leolvasható digitális műszeregység minden fontos információt megjelenít, beleértve az akkumulátor töltöttségi szintjét is.

23YM HONDA EM1 e:

Az ülés alatti tárolórekesz befogadóképessége 3,3 liter, az idomzat bal oldalán kialakított zsebben pedig könnyedén elfér egy félliteres ásványvizes palack. Ráadásként a jobb oldalra USB töltőaljzatot szereltek, amellyel mobileszközeiket, például telefonjukat tölthetik a felhasználók. Hogy a lehető legmagasabb legyen a használati érték, kis kampót helyeztek el az ülés előtt. Ide például táskát, zacskót akaszthat a tulajdonos.

23YM HONDA EM1 e:

A kapaszkodóként is szolgáló csomagtartó konzol ugyancsak az alapfelszereltség része, miként az utaslábtartó1 is, ami felhajtva lágyan belesimul az idomzatba.

23YM HONDA EM1 e:

A 35 literes túradoboz és a felszereléséhez szükséges, speciális tartókonzol extraként rendelhető meg a modellhez.

  • Erős, alul elvezetett acélváz, teleszkópvilla, kétoldali hátsó rugóstag
  • Az ülésmagasság mindössze 740 mm, a 95 kg-os saját tömeg az akkumulátort is magában foglalja
  • Hidraulikus első tárcsafék és dobfék alkotta, kombinált fékrendszer (CBS, Combined Braking System)

23YM HONDA EM1 e:

Az EM1 e: számtalan jövőbe mutató, innovatív alkatrészt sorakoztat fel, de a szakavatott szem klasszikus részegységeket is felfedezhet. Közéjük tartozik a kifejezetten hatékony, könnyed kezelhetőséget és kiváló menetkomfortot biztosító, kis tömegű futómű is, ami még magabiztosabbá teszi a pilótát. Kimagasló képességei dacára az EM1 e: rendkívül kompakt szerkezet, hossza csupán 1860 mm, és ülőlapja is csak 740 mm-re esik a talajtól. Szabad hasmagassága 135 mm, és a tömegadat is káprázatos: akkumulátorral együtt is csak 95 kg-ot nyom az EM1 e:.

 

Az alul elvezetett váz tartós acélból készül, elöl 31 mm-es teleszkópokból összeállított villa kapcsolódik hozzá, míg hátul kétoldali rugóstagok gondoskodnak a lenyűgöző menetkomfortról. A villaszög 27°, az utánfutás 77 mm, a tengelytáv 1300 mm.

23YM HONDA EM1e Location

Hogy a lehető legjobb legyen a tapadás, az első abroncs 90/90 R12, a hátsó 100/90 R10 méretű és korszerűek a kerekek is, ugyanis az első alumíniumöntvényből, a hátsó pedig acél

és alumínium felhasználásával készül. A 190 mm-es, egydugattyús féknyereggel társított első tárcsára, illetve 110 mm-es klasszikus dobfékre épülő, kombinált fékrendszer (CBS, Combined Brake System) lineárisan felépülő fékerővel és könnyű kezelhetőséggel járul hozzá a biztonságos motorozásokhoz. Amennyiben a vezető a hátsó féket használja, a CBS vezérlőrendszere önműködően elosztja a fékerőt az első és a hátsó fék között.

Sajtóanyag.

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending