Csatlakozz hozzánk

Hírek

Bemutatkozott a Factory Racing Supersport VB-n induló csapata

Talmácsi Gergővel és Magda Attilával indul a Világbajnokságon a magyar csapat a Honda CBR 600RR motorjaikkal.

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD
Bíztatásképpen Playmate-ek és címlaplányok fogják kísérni őket, hogy a média könnyebben megtalálja őket. Az biztos, hogy sok kamera fog rájuk szegeződni miattuk, de reméljük, hogy az eredmények miatt is.
 factory racing, playmate

 

Pont úgy, mint most a sajtótéjákoztatón, ahol a Viva TV népszerű műsorvezetője Sári Évi vezényelte le a bemutatót.
De itt volt a TV2 forgatócsoportja is, és a szakmai média szinte összes képviselője.

 
A technikával kapcsolatosan Balogh Róbert a csapat egyik tulajdonosa a leleplezés után elmondta, hogy Ten Kate blokkokkal teljesítik a szezont, mégpedig olyannal, amivel Sofuoglu megnyerte az előző évi bajnokságot, tehát lóerőben nem lesz hiány. Ez körülbelül 135 pacit jelent motoronként.

 
Ebben a sportban pedig igenis ez az egyik legfontosabb.
Azért, hogy a technika jól működjön, Végh János a felelős, ő lesz a főszerelője a csapatnak. Elsősorban a pontszerzést tűzte ki a csapat fő célkitűzésnek erre az évre, de a versenyszezon közben még akár meglepetést is okozhatnak a tapasztalt magyar srácok.
A két versenyző, Magda Attila és Talmácsi Gergő is nagyon várják már az első versenyt. Attila már a tavalyi évet is a Factory Racing csapatában teljesítette, ezért valamelyest könnyebben tud velük kommunikálni:
„Nem kell az ismerkedéssel bajlódnom a csapaton belül, hiszen a csapatommal a tavalyi évben is nagyon jól megtaláltam a közös nevezőt. Így teljes egészében a motorok beállítására és a versenyeredményekre összpontosíthatok. Kicsit izgulok azonban a kezdés miatt, hiszen még nem tudtam tesztelni a teljesen új motoromat.”
 
Talmácsi Gergő is szeretné az első versennyel megalapozni a bíztató idényt:

„Szerintem egyszerűbb helyzetben vagyok, mint tavaly. Hiszen a donningtoni versenyen bekövetkezett balesetem miatt fizikálisan és mentálisan is összetörtem. Viszont most jól vagyok és már nagyon várom a február 23-ai katari versenyt. Nagy előnyt jelent számomra, hogy teljesen magyar csapat vesz majd körül, hiszen sokkal pontosabban tudom megbeszélni az összes beállítást. Ráadásul Végh Jana építette – szinte a nulláról – a versenymotorjainkat, aki szintén a csapattal lesz a versenyek helyszínein. Így közvetlenül tud a fejlesztésekről visszajelzést adni és kapni. Nagyon bízom a jó kezdésben, amelyre szükségem van, hiszen ha jól kezdek, akkor általában az egész szezon jó. Egy kis előnyt is jelent számomra a katari pálya ismerete, ahol tavaly sikerült 21. helyet elérnem.”
 

A Honda WILKER égisze alatt futó csapatnak sok szurkolóra van szüksége, ezért hétvégén mindenki nézze a versenyeket. A neten és a TV-ben is lesz élő adás!

 

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Trending