Hírek

Az Aprilia teljesen kiszállt a Moto2-ből

A találgatásoknak vége, az Aprilia nem indul a Moto2-ben. Így viszont újabb kérdés, hogy mi lesz Talmával?
Euromotor2
MotoStar

A találgatásoknak vége, az Aprilia nem indul a Moto2-ben. Így viszont újabb kérdés, hogy mi lesz Talmával?

Az Aprilia tehát hivatalos közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy a következő szezonban semmilyen formában nem kívánnak részt venni az újonnan alakult Moto2-es géposztályban. Ez azt jelenti, hogy a noalei gyár egyetlen csapatot sem támogat majd semmilyen mértékben, illetve alkatrészeket sem bocsájtanak az alakulatok rendelkezésére, fejlesztéseket pedig pláne nem.

Az indok a következő: „Teljességgel haszontalan és egyben érdemtelen is, hogy egy ekkora motorgyártó cég, amely már összesen 43 világbajnoki címet nyert, az egyik legnagyobb konkurens cég technológiája köré építsen motort.”, áll az Aprilia közleményében. A hírek szerint egyébként az Aprilia a vázait valóban Jorge Martinez rendelkezésére bocsájtja majd, aki nyilván saját belátása szerint használhatja majd fel a kapott „technikát”, ami biztosan nem Aprilia néven fut majd. Ezen felül állítólag a decemberi teszt sem marad majd el.

A nagy kérdés viszont így az, hogy mi lesz Talmácsi Gáborral. Ugyanis ahogyan azt a legtöbben bizonyára tudják, a Speedup csapatvezetője, Luca Boscoscuro, az Aprilia alkalmazásában áll, szóval nem tudni, hogy innen miként tovább. A legkézenfekvőbb az lenne, hogy a csapat egy másik gyártótól vesz vázat, viszont azt nem tudni, hogy ezt mennyire akadályozná a tény, hogy Boscoscuro úr igen szoros kapcsolatban van az Apriliával. Vagy egyszerűen csak ők is megkapják majd az olasz gyár vázait, aztán „schluss”? Annak ellenére, hogy már biztosra lehet tudni, hogy jövőre nem lesz Aprilia a középső géposztályban, még elég sok kérdés vár megválaszolásra. Mindenesetre reméljük, hogy Talma sorsa a lehető legjobban alakul majd.

Comments

comments