Csatlakozz hozzánk
KTM

Ti írtátok

Amikor szembe jön a fal

Tanulságos beszámoló arról, hogy még a legtapasztaltabb pályamotorosoknak is észnél kell lenni lenniük

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Szöveg és képek: K. Gábor (Félsvéd)

Valószínűleg az ország legtöbbet pályázó hobbimotorosai közé tartozom. Évente nagyjából negyven pályanap, több ezer pályakilométer. Aki fejlődni akar, sokat esik. Én is gyorsan akarok menni, ennek ellenére 2005 óta nem bukfenceztem. Illetve, ha egészen precíz akarok lenni, nem estem azóta kritikusan nagyot, hiszen egyszer vizes felületen, egyszer pedig fagyos aszfalton azért csak kicsúsztam. De azok ártatlan dolgok voltak.

Idén azonban, a 2010. augusztus másodiki brnói pályamotorozáson véget ért életem ezen szerencsés szakasza. A buktát csakis magamnak köszönhetem: hiába a hatalmas rutin, hiába a kipörgésgátló. Hülyeségre nincs ellenszer, tetszik tudni.

Az onbaord videóból többnyire egyértelművé válik minden egyes apró részlet, azonban a biztonság kedvéért néhány sorban sommázom, mi is történt az ebédszünet utáni első felmenetelben.

Feltettem a motorra a videókamerát, nézzen az csak hátrafelé, készítsen remekművet. Igyekeztem beállni a sor elejére, hogy ne kelljen sokat előzni. Jól el is kaptam a fonalat, az első kör feléig pár fickót ki is kerültem. A rund vége felé már csak egy valaki motorozott előttem, de nála is gyorsabb voltam. Az emelkedő előtti sikánban értem utol. Volt egy jó kis tervem, egy aprólékosan kitalált koncepció az előzésre. Amikor ő ledönti a motort balra, és a sikán első, balos ívének érintőpontjához ér, akkor én már ott leszek mellette a külső íven, és a második, jobb oldali érintőponthoz már én érek előbb. Tiszta sor, Rossi is így ment be Toni Eliasnak 2006-ban Portugáliában, az utolsó körben. Ujjgyakorlat.

Ám amikor közeledett az érintő, észrevettem, hogy ő már rég átborított jobbra. Meggondoltam magam, durván rámarkoltam a fékre. Ezekben a pillanatokban csak reménykedtem, hogy még időben meg tudok állni. Persze nem tudtam. A hátsó kereke hozzáért az én első kerekemhez, amitől kicsit kizökkentem az egyensúlyból. Kis híján lecsúsztam a motorról, de hogy ez mégse történjen meg, belekapaszkodtam az első dologba, ami a kezembe került. Sajnos ez a gázkar volt. Így a Suzukiról félig lelógva, koppanásig húzott gázzal rongyoltam bele a bukótérbe, majd frontálisan a falba.

Sajnos ebben a kanyarban nem túl hosszú a kavicságy, és a lemezfal előtt gumik sincsenek. Brutális tempóval közeledett a fal, az utolsó métereken láttam, semmi esélyem elkerülni az ütközést, úgyhogy levetettem magam a motorról – ami persze nem állt meg. Ha sikerült volna eldöntenem a Suzukit, akkor simán megállt volna a kavicságyban. És maximum karcos lenne. Így viszont belegurult a lemezfalba, szinte lassulás nélkül, frontálisan. Ahogy én is.

Legalább annyi szerencsém volt, hogy háttal érkeztem bele. Nem volt egyszerű felülni a becsapódás után, el kellett telnie pár másodpercnek, mire sikerült magamat felhúzni a korláton. Megpróbáltam kicsit mozogni, letesztelni, mi maradt működőképes az ötvenpár éves elgyötört testből. Az odafutó pályabíró azonnal megkérdezte, kell-e orvos. Nemet mondtam. Akkor már nagyjából éreztem, semmim nem tört el.

A motort nem tudtam ott sebtiben alaposan szemügyre venni – el voltam foglalva az új, szokatlan élménnyel. Mivel a menet első körét sem sikerült befejeznem, végig kellett várnom a teljes húsz percet, mielőtt megérkezett a dögszállító. Aztán szép lassan kitisztult az agyam, a motor fellapátolása közben pedig fény derült néhány hiányosságra. Az első felnim piramis alakú lett, az első villaszárak behajlottak, a villanyak kettétört.

Egy hónap elteltével kezd a testem is helyrejönni. A lelkem még sérült. Viszont a bukta videó többszöri megnézése, az utolsó másodpercek felidézése több tanulsággal is szolgál. Íme.

1, A menet első köre felvezető kör, nem időre megy. Fölösleges sietni, talán még előzni is, semmilyen kockázatvállalás nem lehet indokolt. Nekem meg egyetlen cél lebegett a szemem előtt, az első kör végéig lenyomni mindenkit, hogy utána tiszta pályán mehessek.

2, Továbbá. Ha egy lassabb rájdert utolérek, azt bárhol, bármikor meg fogom tudni előzni. Nem kell pont a legszűkebb sikánban próbálkozni.

3, Ha eldöntöm, hogy előzök, és a procedúra felén már túl vagyok, nem gondolom meg magam. Főleg nem akkor, amikor már rég késő. Ha bátran végrehajtottam volna az előre megtervezett mozgássort, és nem nyúlok bele a fékbe, valószínűleg beférek a srác elé. De ha nem is, legalább olyan ritmusban érek mellé, hogy simán, időben észrevesz.

4, A legkisebb koccanás is kibillenthet az egyensúlyodból. Velem is ez történt: az első kerekemet elkapta a srác hátsó kereke. Ő simán tovább ment, én viszont a koccanás pillanatában lecsúsztam a motor bal oldalára – majdnem le is estem. Azonban, mint említettem, egyetlen fogódzkodó pontom volt a motoron, ami jelen esetben sajnos a gázkar volt: akaratlanul gyorsítottam a kavicságyon át a lemezfal felé. Ezen a ponton nehezen elvárható bármiféle tudatos gondolkodás, hiszen mindenki boldog, ha egy ütközés után a nyeregben marad. A kapaszkodás ösztönös. Az már csak utólag látszik,mennyivel jobban járt volna a motor – és én is –, ha már itt elesünk. Akkor nem jutottunk volna el a falig, és sokkal kisebbek lettek volna a károk.

5, Végül a becsapódás. Akárhogy is nézem a képkockákat, elég durvára sikerült. Végig a gázkarba kapaszkodtam, csak az utolsó métereken tudtam levetni magam a megbokrosodott GSXR-ről. Teli háttal csattantam a falba. Hogy őszinte legyek, nem bántam volna, ha van gumifal a lemez előtt. A gerincvédő azonban megszolgálta az árát: nélküle nem tudtam volna felállni. Van néhány ismerősöm, akik nem használnak gerincvédőt. A fentiekből látszik, mekkora hibát követnek el.

Balesetmentes kilométereket mindenkinek!

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending