Csatlakozz hozzánk

Hírek

Alpok-Adria végjáték a Hungaroringen

A Full-Gas Racing Team beszámolója

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

Kispataki Viktor és Adorján Tamás igen sűrű program elé nézett ezen a hétvégén, hiszen mindketten három versenysorozatban álltak rajthoz.Viktor és Tomi a Full-Gas Köztársaság Kupa IV. versenyén húzta a gázt pénteken, aztán Viktornak következett a sorsdöntő Stock A-A zárófutam, majd mindkettőjüknek a 200 mérföldes hosszútávú. Tomi közben a GSX-R Kupa ezen a hétvégén zajló utolsó két futamán is rajthoz állt.

A Köztárság Kupa edzései jól kezdődtek, mindkét versenyzőnk eddigi legjobbját motorozta a Hungaroringen. Viktor 1.53.4-el nyerte az időmérő edzést, Tamás 1.59.9-el lett második. A rajtrácson még Vida Tibor a ZX 10-el, és Talma Gergő a Yamaha supersport 600-al álltak az első sorban.
A rajt után Viktor elengedve az első öt versenyzőt kamerázott egy kicsit, majd a második kör végén átvette a vezetést. A felvételek jól sikerültek, hamarosan a csapat weblapján is láthatók lesznek. Aztán következett öt 1.53-as köridő, és még a befutó kör is 1.54.9-re sikeredett. Jó előjelnek mutatkozott az A-A futam előtt, hogy Viktor az eddigi leggyorsabb versenytávját futotta a ringen. Megnyerte a versenyt, és az utolsó futam eredményétől függetlenül a Köztársaság Kupa legrangosabb kategóriáját.

A messze elhúzó éllovas mögött viszont nagy volt a küzdelem. A Csapattárs Adorján, aki egy makacs vállsérüléssel vállalta a versenyt a hetedik körig tartotta a második helyet. Először Vida Tibi előzte meg, megszerezve és végig megtartva a második helyet. Az utolsó körben aztán az egyre jobb formát mutató Hirczi Zoltán is megelőzte versenyzőnket, megszerezve a dobogós pozíciót. Tomi végig küzdött, és a nála jóval nevesebb Talmácsi Gergő előtt hozta be a Suzukiját a negyedik helyen.

Adorján Tomi „Atom” a GSX-R Kupában az első versenyen egy felejthető rajt után a nyolcadik helyről a negyedikig küzdötte fel magát. A második verseny aztán pont fordítva sikerült, versenyzőnk több mint féltávig vezetett, aztán Varga és Benner mögött állhatott fel a dobogóra. Összetettben így a negyedik hely lett az övé.


 

Az Alpok-Adria versenyen Kispataki Viktornak, és a Full-Gas Team-nek is nagy volt a tét. Viktor eddig a harmadik helyen állt a bajnokságban. A hetedik Tonini már nem volt veszélyes, de Prager, Camlek, és Milovanovic egy rossz eredmény esetén még leszoríthatta volna a dobogóról. Ha nyer, akkor 104 ponttal biztos második a már győztes Meklau mögött. Viktor egyértelműen győzni akart. Az első időmérő edzésen az élre állt 1.54.2-es idővel. Sajnos ez nem javult annak ellenére, hogy a köztársaság kupán simán 53-as köridőket motorozott. Cermak kvalifikációs gumival 1.53.2-őt, az osztrák-svájci bajnok Sendlhofer 1.53.9-et, és Prager 1.54.1-et futva Viktort a negyedik helyre szorította.
 

A második mért edzésre sem volt edzőgumink, de két Pirelli SC1-es hátsóval készültünk. 1.54.1 után Viktor kiállt egy gyors kerékcserére, majd 1.54.0-val második lett az edzésen Camlek 1.53.6 ideje mögött. Ez a rajtrácsra a negyedik pozícióhoz volt elég. Abban bíztunk, hogy a többiek csupán edzésgumival futottak ilyen jót. Szombaton folyamatosan dőltek meg az évszakos melegrekordok, az aszfalt több mint 50 fokos volt, ezzel magyarázható a pár tizeddel gyengébb edzéseredmény.
Reményeinket igazolni látszott a reggeli Warm-Up-on (melegítő edzésen) futott legjobb köridő, amivel Viktor verte a mezőnyt. A használt gumival 1.54.2, mögötte az edzés-első Cermak 1.54.7, majd Sendlhofer már csak 1.55.8-al lett harmadik.

A verseny számunkra végig nagy izgalmakat hozott. Volt ebben öröm, bánat, szerencsétlenség, és végső soron szerencse is. Viktor emocionálisan rendesen kiszolgálta szurkolóit, akiknek az adrenalin szintje végig majd kiverte a biztosítékot.
A rajtja ismét gyönyörű volt, ugyanúgy mint az első féktáv, és az első forduló. Viktor ment elől, Milovanovic és Cermak szorosan mögötte, akit Sendlhofer követett, őt később Camlek megelőzte. Viktor tartotta a vezető helyet, mögötte már az edzés-első Cermak, akit Milos üldözött. Ők hárman kicsit megléptek, miközben Cermak a célegyenesben többször is kiállt szélágyból, sőt egy-két pillanatra meg is előzte Viktort, aki féktáv után mégis mindig elsőnek tudott befordulni.
Látszott, hogy a magyar elszánta magát, nem enged a huszonegyből, és itt bizony rajt-cél győzelem lesz.
Az utolsó kör előtt is sikerült elsőnek fordulnia a célegyenes végén, és többen már gratuláltak is, hiszen az „uszoda kanyar” után Viktor mindig meglépett egy kicsit, itt már nem lehet baj. Hát lett! A cél előtti utolsó egyenesben versenyzőnk 10-15 méter előnnyel jött Cermak előtt, Milos már 30 méterre lemaradt, amikor cseh Cermak óriásit hibázott. Biztos nem szándékosan, de nagyon elszúrta a féktávot, úgy berombolt a már forduló Viktorba, hogy ha nincs ott, akkor sem tudott volna befordulni.
Motorostól átesett versenyzőnkön a gépét totálra törve, Viktor pedig a csodával határos módon kivédte a bukást annak ellenére, hogy az ütéstől majdnem átesett a plexin.
Milos Milonovanic ölébe hullott a győzelem. Viktor visszafordult a bukótérből, de a sántikáló motorjával már csak harmadikként érte el a célt Camlek mögött.
Öröm – üröm, és a szerencsétlenségből mégis nagy szerencse! Először is meglett a dobogó, amivel az Alpok-Adria új számítási rendszere alapján Viktor az összetett második egy világsztár mögött. Másodszor, hogy versenyzőnk talpon tudott maradni az ütés után és a sérült géppel be tudott jönni a célba. A kipufogó teljesen elhajlott és összelapult, a hátsó lengővilla elgörbült, a fék-munkahenger úgyszintén, így beleért a villába a féktárcsa, és szétforgácsolta pár méter alatt. Egy biztos, Viktor nagyon szép versenyt futott, megérdemelve az óriási ovációt, amit a dobogóra-lépésekor kapott.

Negyedik az osztrák bajnok, ötödik a nagy ellenfél tavalyi listavezető, idei cseh bajnok Kamil Prager.

A második legjobb magyar Bezzegh István 11. lett.

Sok időnk nem maradt a csodálkozásra, mert a hagyományos 200 mérföldes versenyen is érdekeltek voltunk, sőt Viktor az első edzésidőt futotta.
Taktikánk a tavalyi győzelmünk után egyértelmű volt, az Adorján – Kispataki párosból a gyorsabb Viktor kezd egy SC3-as Pirelli slickkel, és gumikímélős tempóban elsőként hozza be a motort a váltásra. A „házi tankolónk” 9-10 másodperc alatt teljesített nyomás alatt, de mivel csak atmoszférikus nyomással lehetett tankolni, így 30-35 sec. is lehet a tankolás. Kereket nem cserélünk, a kettes pilóta Adorján Tamás 24-25 kör után ismét bejön a boxutcába, reményeink szerint dobogós pozícióban. A második tankolás után Viktornak csak akkor cserélünk kereket ha már „vásznas”, mert ő elméletileg 1.56 – 1.57-et még „felnin” is tud. Ez számításaink szerint elég a biztos győzelemhez. Persze ember tervez, Isten végez – tarja a mondás, de most Isten helyen „Tyű”, azaz Bezzegh Pista végzett velünk.

A rajt utrán Viktor kímélősen kezdte a versenyt. Az edzésmásodik Giovanni Cattaneo – Cristian Gipponi olasz suzukis csapat állt az élre. Őket a Vida Tibor – Bezzegh István kawás magyar páros követte, ők voltak az edzésen a harmadikak, majd az Endurance VB-t is megjáró ducatis Dario Marchetti – Giulio Galazzi – Glancarlo De Matteis hármas edzés negyedik folytatta a sort. A többi egység hamar lemaradt. Viktor is pár kör alatt a vezető olasz suzukis egység mögé hozta csapatunkat,
Aztán egy 1.54-es körrel átvette a vezetést. Közben a ducatisok feljöttek a magyar kawás gárda elé. 25 kör után (+1 kieresztő, 2 felvezető) Viktor kiállt a boxba pár csepp benzinnel a széria tankban. Adorján Tomin volt a sor, a velünk szinte egyszerre tankoló olasz suzukis csapattal tudtuk tartani a tempót. A ducatisok vezettek, ők a vb-és nagy tankjuk miatt még nem kényszerültek kiállni, így egy kör előnyük volt. A második Adorján lassan, tizedekkel elhúzott az olasz suzukisoktól. A negyedik helyen álló Bezzeg Pista viszont körönként 2 másodpercet hozott az első három csapaton. A Ducati kerékcseréje és tankolása után az első három helyen állandósult a helyzet, 11 másodperccel vezetett a piros gép a Full-Gas előtt. Mi 10 másodpercet adtunk az olaszoknak. Bezzegh úgy nekiiramodott, hogy megszerezve a harmadik helyet üldözőbe vette Adorjánt.

Úgy döntöttünk, hogy 1-2 körrel előbb lehozzuk Atomot, és ismét Viktor száll nyeregbe a hátralévő 26-27 körre. Ennyit a tank kibír, és mivel Viktor a leggyorsabb a mezőnyben, tuti nyerünk. A ducatis harmadik ember lassú, hiába cserélnek kereket, így is kap Vikitől 4-6 másodpercet körönként. Ha az olasz suzukisok, és a magyar kawasakisok cserélnek kereket, az minimum 30 másodperc, és ha Viktort utol akarják érni, azt csak puha gumival tudnák megtenni, és ha sikerül is nekik, addigra az ő gumijuk is szétkopik.
Soha nem tudjuk meg, mennyire volt jó a taktikánk, mert amikor Atomnak már csak egy köre volt a kiállásig, nem érkezett meg a célegyenesbe. A versenyt közvetítő riporter ordított, hogy ilyen nincs, a két győzelemre esélyes magyar páros összeütközött. Bezzegh utolérte Adorjánt, és ahol Cermak pár órával azelőtt beleszállt Viktorba, ugyanott Pista is fellökte Tomit. Elnézte, az biztos!

Először még mondott valamit a lekörözött versenyzőkről, meg hogy Atom lezárt előtte, stb., azonban egy videofelvételt visszanézve, más versenyző a közelükben nem volt. Simán, messziről televágta Adorjánt féktávon, és mindketten elestek. A Kawa még bejött a boxba, de a hűtőt a Suzuki kipufogója kilyukasztotta, így a verseny feladására kényszerültek. Tamást és motorját behozta a „dögszállító”, és Ő becsülettel betolta a gépet a boxba. Roham-tempóban el is kezdtünk szerelni, de ahogy mentek a körök, beletörődtünk az elkerülhetetlenbe, és feladtuk. Minimum 15 kör hátránnyal tudtuk volna csak folytatni a versenyt, aminek ilyen rövid távon nem volt értelme.


A hétvégét összegezve két első helyünktől szó szerint elütöttek!

Egy győzelem sikerült, de a másik kettőt megakadályozó bukásról sem Viktor, sem Tamás nem tehetett.

Csapatunk a történtek ellenére jól szerepelt. A Magyar Köztársaság Kupa versenyét Viktor megnyerte, és az Alpok-Adria mezőnyében versenyző magyarok közül az összes kategóriát beleértve egyedül állhatott fel a győzelmi dobogóra.

Az Alpok-Adriát is jól zártuk a legnépesebb, és legjobb versenyzőket felvonultató SST 1000 kategóriában 92 induló és 47 pontszerző versenyző közül Kispataki Viktor a második helyen végzett Andreas Meklau mögött.

A 200 mérföldes versenyen is esélyesek voltunk, nem rajtunk múlt az eredmény, Viktor így is a leggyorsabb edzésidőt és a leggyorsabb versenykört futotta.

Kispataki Viktor:

“A hazai közönség előtt mindenáron győzni akartam. Tudtam, hogyha sikerül összpontosítanom, meg tudom csinálni. Versenyről versenyre egyre javultak a féktávjaim, és ha meg is előznek, egyből vissza kell mennem féktávon. A versenyen Camlek-től és Pragertől tartottam, de ők hamar lemaradtak. Végig hallottam Cermak motorját mögöttem, de a hátsó részen éreztem, hogy gyorsabb vagyok. Az utolsó igazi előzési lehetőségnél különösen koncentráltam, és nagyon rövidet fékeztem. Cermak viszont elvesztette a kontrolját, és belém szállt. Elütött az első helytől, bevallom majdnem bőgtem a sisak alatt. Azt sem tudom, hogyan maradtam a motoron. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza erre a versenyszezonra. A Stock Világkupa után az Alpok-Adria Bajnokság visszalépés, ebben az évben viszont itt is komoly háttérrel rendelkező jó versenyzők nagyon erős mezőnyt alkottak. Egész évben folyamatosan gyorsultam, és egész biztos idén jobb versenyző lettem, és remélem, hogy még jobb is leszek. SUZUKI-m a szezon felétől szinte tökéletes volt, minden pályán egyéni csúcsot tudtam vele futni, és amire a legbüszkébb vagyok, hogy Brno-ban és Rijekában is enyém az abszolút magyar pályacsúcs.”

Adorján Tamás:

“Az egész hosszú hétvégének nagy kérdőjellel indultam neki, rendbe jött-e a vállam annyira, hogy elfogadható köridőket motorozva érdemes legyen versenyeznem, kockáztatva a gyógyulást, illetve vállalva azt a rizikót, hogy ha mégsem tudok menni akkor Viktor nem indul miattam az endurance versenyen? A csütörtöki szabadedzéseken, bár fájt még a vállam a motoron, de úgy éreztem nem fog nagyon hátráltatni. Úgy döntöttem, végigcsinálom! Ha a GP-n törött csontokkal versenyeznek, miért pont én ne legyek bevállalós!
Ha pesszimistán nézem az eltelt 4 napot azt kell mondjam, semmi nem jött össze igazán. Első helyről visszaestem negyediknek, illetve harmadiknak, rossz rajt után nem tudtam felzárkózni az élmezőnyre, kiütöttek a pályáról, elbuktuk az endurance versenyt.
Ha optimistán nézem, álltam dobogón (GSXR Kupa), egyéni pályacsúcsot motoroztam (GSXR1000 1:55:9), nem törtem nagyon össze magam (endurance baleset). Viktornak meglett az összetett második hely az AA Bajnokságban! Gratulálok neki!”

 
Galéria: a Full-Gas Racing Team oldalán

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending