Csatlakozz hozzánk

Hírek

Alpok-Adria Bajnokság III. futam – Full-Gas beszámoló Brno-ból

A brünni pályán az Alpok-Adria mezőnye és a Full Gas versenyzője.

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

 

Az A-A harmadik futamát három jellegzetesség tette emlékezetessé. Ezek közül számunkra a legszomorúbb a vérszegény magyar részvétel volt, másodiknak említhetjük a pálya teljes felületének új burkolatát, nem utolsó sorban pedig az egyre magasabb színvonalat.
Kezdjük az elsővel. Összesen négy hazánk fia állt rajthoz ezen a hétvégén, ami mióta A-A bajnokság létezik, még nem fordult elő. 125 GP kategóriában Győrfi Alen a cseh fejlesztésű FGR motort hozta be a kilencedik helyre. Sebestyén Peti Assenből érkezve saját Hondáján (érdekesség, hogy Alen édesapja szereli) a hetedik pozícióig jutott. STK 1000-ben Bezzeg István volt a Full-Gas-os Kispataki Viktor egyetlen magyar kihívója.
 
 

Németh távozása után Viktor egyenlőre egyedül viszi tovább a Full-Gas zászlaját. Adorján Tomi – csapatunk tagja – a Hungaroringen rendezett GSX-R Kupa miatt maradt távol.

 
A brünni pálya, ahol nem véletlenül rendeznek Moto GP és Superbike VB futamot is, Európa egyik legszebb, és legszínvonalasabb versenypályája. Egyedül az aszfalt minőségével voltak problémák. Jól tapadt, viszont voltak nemkívánatos bukkanók, repedések. A csehek költséget nem kímélve az egész pályára ráhúztak egy új, különleges réteget. Nem tudjuk milyen eljárással készült, de rettentően sima, nagyon homogén, semmi érdesség nem fedezhető fel rajta. Első ránézésre fel is merült a kérdés, vajon vízen, esőben, hogy lehet majd itt motorozni. Szárazon is ért minket meglepetés bőven. A tavalyi VB-n bevált gumival indított a Full-Gas Team, ami kb. hat kör alatt úgy szétfoszlott, hogy nem hittünk a szemünknek. Viktor megpróbált egy másik keveréket, ami három kör alatt adta meg magát, úgyhogy legalább azt tudtuk, milyen irányba kell elmozdulni. A lengyel és cseh versenyzők viszont már megfelelő gumikkal köröztek. Történt ugyanis, hogy a rendezők külön levélben felhívták az A-A versenyzők figyelmét arra, hogy csak csütörtök reggel lehet a pálya depó területére belépni. Ezzel ellentétben, Ők már egy hete (talán a cseh és lengyel bajnokságok pályanapjain) motoroztak Brno-ban, nem kevés előnyre téve szert.
 
 

 

Harmadik fontos megállapításunk ez évre az A-A futamok komoly színvonal emelkedése. A magyarokat kivéve a többi nemzet úgy látszik egyre komolyabban veszi Európa legnagyobb (a résztvevők számát tekintve) regionális bajnokságát. Ennyi kamiont ebben a bajnokságban még nem láttunk. Az egyes kanyar mellett levő – általában lezárt depót – is kinyitották. Zsúfolásig meg is telt, márpedig ilyet csak a VB alkalmával láttam.
A STK 1000 kategóriára rányomja bélyegét a Superbike. A cseh és lengyel versenyzők mindkét kategóriában indulnak, sőt bizonyos bajnokságokban ugyanazon géppel. Nemcsak nekünk, másnak sem tetszett a dolog, így a lengyelek értékelés nélkül állhattak csak rajthoz. Aki benne van a sportban egyből felfedezi a nem széria első-hátsó féktárcsákat, főfék-munkahengereket, telemetria részegységeket, stb… Nem értem, hogy ezeket a gépátvevők mért nem látják, hiszen a fél mezőnyt megóvni nem lehet.
Amíg Magyarországon a motorversenyzők állandó forrás, ill. szponzor hiánnyal küzdenek, úgy néz ki, hogy északi szomszédainknál, beleértve a szlovákokat is, ez nem így van. Egyre több versenyző jelenik meg egyre komolyabb technikával.

De nézzük a versenyt, hogy is szerepeltünk:

Viktor az időmérő edzésen – megfutva eddigi legjobb brno-i köridejét – a 10. helyre kvalifikálta magát. „Kvalis” gumik hiányában, ez egyáltalán nem rossz eredmény, főleg ha azt nézzük, hogy a lemaradás a harmadik helytől 0,5 másodperc.

 

A verseny aztán nagy csatát hozott. Meklau meggyőző fölénnyel nyert. A versenyen kívül induló Szkopek és Wiczynski – egymással külön versenyt vívva – négy másodperccel az üldöző boly előtt motoroztak. Heten próbálták meg a futam 2. és 3. helyét megcsípni. A négy cseh: Cihák, Cermak, Noss, Prager alakulat, Viktor , az olasz Tonini és a szerb (Meklau pátfogoltja) Milovanovic próbálta legyőzni egymást. Viktor küzdött, jó időket motorozott, a 4 -7. helyeken is volt, majd az utolsó körben egy hajrát kivágva Cihák mögött 2 tizeddel ötödik lett. Andi mögött a dobogót Tonini és Prager foglalta el. A másik magyar, Bezzegh István a kitűnő 11., A-A értékelésben a 9. helyezést értre el.

Viktor – aki 3x volt A-A Bajnok – megkezdte a felzárkózást, és egyenlő pontszámmal Tonin-val és Camlek-kel a 3. helyen áll 27 ponttal. A 33 pontos Prager is befogható, viszont Meklau 70 pontos elsősége már behozhatatlannak tűnik. Reális cél a dobogó megszerzése, bár ebben a mezőnyben ez is kemény küzdelmek árán fog csak sikerülni.

Kispataki Viktor: Az időeredményemmel elégedett vagyok. Legjobb köridőm és az átlagom is jobb volt, mint Balázs tavalyi VB pontot hozó kitűnő eredménye. Átlagban körönként több mint két másodpercet gyorsultam, a pálya az új aszfalttal nem lett gyorsabb, a tavalyi eredményeiket épphogy elérték a többiek. A helyezésemmel már nem vagyok elégedett, meglehetett volna a dobogó is. A futóművem most jó, motorerőben fejlesztünk tovább. Még több motorozás, és edzés következik, mert ellenfeleim mind indulnak vagy a nagyon erős olasz bajnokságban, vagy a nem kevésbé erős IDM-ben is.

 

Szabó (Bregyó) János

fotó: Mike Tamás

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending