Csatlakozz hozzánk

Blog

A szezon derekán…

Kedvcsinálóként íme az elmúlt hetek tesztgépei: a következő hetek tesztjei

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

Ahogy a Honda SW-T600-as tesztjében is említettük, lassan a szezon a derekán járunk, szóval betáraztunk mi is rendesen, ami a tesztgépeket illeti. Az időjárás is mellénk állt az elmúlt napokban-hetekben (a Kunmadár-környéki kis jégesőt leszámítva), így szorgosan gyűjthettük a tesztkilométereket. Mit is kívánhatnánk még? Talán valamivel “finomabb” benzinárakért hálásak lennénk, mert egy tesztmotorral általában (soha) nem a fogyasztásra “utazik” az ember… Meg a hazai közlekedési kultúra pajzsán is akad egy pár rés – ezeket egy kis odafigyeléssel könnyedén be lehetne foltozni, szerencsére erre is akad azért példa.

Hogy mind a kettőre említsek példát a közelmúltból, Szegeden a “pözsós” Szöszi kis híján simán rám húzta a kormányt a többsávos (sugár)úton, mert halvány lila fi..fogalma sem volt róla, hogy mellette vagyok. Így az FZ8-cal majdnem én is főszereplője lettem egy ilyen “motorbike crash in the city”-jellegű videónak, mert éppen sisakkamerázgattam. Szóval ezer szemetek legyen az úton, különösen a városban, ahol azt is számításba kell venned, hogy az autósok/gyalogosok/biciklisek/buszosok/görkorisok mit hozhatnak ki az adott helyzetből. Légy készen a legrosszabbra és akkor nem lehet baj – ami nem igaz, mert korántsem csak rajtad múlnak a dolgok! Ami nem csak a városra vonatkozik, mert például sötétben a 405-ös főúton a Crossrunnerrel egy tempós kanyarban egy-két méterre álldogállt tőlem az őzike a padkán – ha hirtelen rátéved az országútra, kezdődhetett volna a vadregényes huzavona… De szerencsére nem így történt, csak egymásra néztünk és felpumpáltuk kicsit egymás vérnyomását… Bár ez már rég nem a magyar közlekedési morál témája, hanem inkább a “benne van a pakliban”-kategória – de hogy előbbire említsek pozitív példát is: az M5-ösön a dobozos (furgonos) tag már a leállósávba lehúzódva csinált nekem helyet a lezárt belső sávból történő átsorolásra, hadd menjek, úgysincs előtte sokáig senki. Ahogy az “itt járt a szomszéd” vicc is meséli, kis dolog, de jól esik az embernek. Vigyázzatok magatokra/egymásra, hosszú még a nyár, a szezon meg még inkább. Mielőbbi szabadságot kívánunk Nektek, hogy legyen időtök motorozni, ha pedig Ti is kipróbálnátok az új paripákat, nézzetek szét a Tesztmotorok.hu-n.


FZ8 Szeged felé: nemsokára egy összehasonlító tesztben vizsgázik


Az új VFR-t, a Crossrunnert a Tiszától a Dunán át Balatonig vittük – vagyis ő minket


A kicsi csupaszok tesztje mellett hamarosan Varga Gergő versenyző-tesztelőnk CBR250-próbája is sorra kerül, akárcsak a Yamaha újdonsága, a BW’S 125 (terep)robogó


Az FZ8-as mellé játszótársakat is kerítettünk, a Triumph Street Triple R-rel és a Honda Hornettel eresztettük össze a pilisi szerpentineken. Nemsokára ezek nagytesóival sort kerítünk az ezres naked tesztre is…

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending