Connect with us
Suzuki
just1 mx

Blog

A nap videója: Így illik használni a V-Strom 1000-est

Nem, most nem egy olyan film jön, amikor ráültetnek egy kaszkadőrt egy teljesen nem stuntra való motorra. Most az következik, hogy mi, földi halandók mit találhatunk szépnek, jónak a Suzuki új, nagy túraendurójában

Published

on

a nap videoja - 2014 augusztus
ICONSHOP 300
jgpr
RST AIRBAG

A fent említett “hogyan (ne)?” kategóriából egyébként már a 650-es kistesóról is forgattak filmet (lásd ITT) jó humorú francia kollégáink: akkor Mat Mekatrix stunt rider mutatta be, hogy lehet ezt “másképp” is (korábban egyébként a GSR750-nel játszotta el, de annak jobban is állt a fighter-téma – film ITT!). Az alábbi videó békésebb hangulatú, de igazából ez mutatja meg, mire is való egy ilyen – általunk csak divatendurónak csúfolt – túramotor. Nyilván nem a nehéz terepen kell megfelelnie az ezresnek, és szerintünk ezen a filmen jól “átjön”, mit várhatunk a közös kirándulásainktól. Azt pedig hiába hangoztatják egyesek, hogy terepre kevés, mint vulkánnak a nyári eső: még így is többet tud az “átlag felhasználók” legtöbbjénél! Egyébként értesüléseink szerint a hazai képviselet már egy “átlagon felüli” felhasználót is ráültetett – kíváncsian várjuk a filmet…

DennyM már megírta a tutit a Suzuki 2014-es újdonságáról, a “nagy visszatérő” 1000-es V-Stromról: teszt ITT.


Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending