Csatlakozz hozzánk

Blog

A nap videója: Az idei TT, szuperlassítva

Olyan lassított felvételek, amelyek semelyik másik nagy versenyen nem készülhetnének, csak a varázslatos Man-szigeten – lenyűgöző két és fél perc

Közzétéve

ekkor

nap videoja augusztus 2015
MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Az idei TT-ről már elmeséltük, amit tudni érdemes – illetve Bitti írta meg nekünk. Sándor sajnos NW200-as bukása miatt nem tudott részt venni a világ legnagyobb és egyik legveszélyesebb motorversenyén – idén még a Macau GP-n láthatjuk, de úgy tudjuk, “épp megváltozóban van”, mert szakít az utcai versenyzéssel, és a pályán hajszolja majd tovább a köridőt (de erről interjú hamarosan).

A 2015-ös TT-n sem maradtak el az izgalmak (természetesen), a legnagyobb szenzációt Ian Hutchy szereplése és McGuinness visszatérése jelentette (talán nem véletlenül képzeltem magam a helyébe a CBR650F kapcsán). A következő képsorok pedig nem igényelnek kommentárt – csak erősítik bennünk az evidens elhatározást, hogy a Man TT bakancslistás helyszín, esemény – a magunk fajtáknak ez az igazi Sziget Fesztivál, nemigaz?

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending