Blog

A nap videója: A 701-es Husky a pályán

Közel 70 kiló mozgat kevesebb, mint másfél mázsát, mindez felsőpolcos versenysportos körítéssel - képzeld azt, hogy Te ülsz rajta a KakucsRingen!
Euromotor2
MotoStar

A pár nappal ezelőtti szögesgumis csapatás után most “rendes” versenypályán láthatjuk a Husky jövő évi (egyik) nagy durranását. A jeges-havas akciónál már megosztottuk, amit az újdonságról tudni érdemes:

A 2014-es EICMA óta tudjuk, hogy érkezik majd a 701. Amit akkor még nem lehet tudni, hogy az USA-ba is kapható lesz-e majd az új gép. Ezt mostanra már megerősítette a svéd gyártó. Egyetlen nyitott kérdés maradt már csak csupán. Az ár.

A márka rengeteg javult, miután a KTM felvásárolta még 2013-ban. Újra indultak Spercross és Motorcross versenyeken. A sikeres együttműködést most már pedig az utcai modellekben is szeretnék kamatoztatni.


A 701 Supermotót egy 690 köbcentis egyhengeres hajtja, ami erősen hajaz a KTM Duke 690 erőforrására. Mindkettő vízhűtéses, egyeznek a furat és löket méretek, a kenés, az áttételezés, a hatos váltó, a hidraulikus csúszó kuplung és az elektronikus gázkar.


Ráadásként viszont a Husky három előreprogramozott teljesítmény-móddal érkezik. Választhatunk majd a Standard (alap), a Soft (puha) és az Advanced (profi) módok közül.


A belső szerveket egy acél váz tartja a helyén, amely egy teljesen állítható WP futóművel kapcsolódik a kerekekhez elől és hátul egyaránt. Az első 48 mm-es villa 22 centiméteres rugóúttal rendelkezik míg a hátsó rugóstag 25 centissel.


Elöl négy dugattyús Brembo nyergek szorítanak rá a 320 mm-es tárcsára míg hátul egy egy dugattyús teszi ugyanezt egy 240-es tárcsával. A 701-hez egyébként rendelhető a Bosch által fejlesztett ABS rendszer is. A motor szárazsúlya egyébként 145 kiló környékén alakul.

A Husqvarna egy egész honlapot szentelt az új jövevénynek.

Comments

comments