Csatlakozz hozzánk

Vezetéstechnika

A motoros biztonsága

Ezennel egy kedves olvasónk néhány, ebbe a rovatba vágó gondolatát osztanánk meg veletek

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Ezennel egy kedves olvasónk néhány, ebbe a rovatba vágó gondolatát osztanánk meg veletek

DennyM: Úgy gondoltam, ne mindig a mi véleményünk olvassátok a motorosok képzését és biztonságát illető kérdésekben, így most szeretnénk mást is megszólaltatni a témában. Észrevettük, hogy egy kedves olvasónk, Szoó István, több ízben is nagyon bölcs dolgokat szólt hozzá a biztonság rovatban megjelent cikkeinkhez. Felkerestük hát a lelkes kommentelőt megkértük, hogy ha van hozzá kedve, ragadjon billentyűzetet és írja össze a gondolatait. Istvánnak pedig volt kedve, így át is adnám neki a szót.

Szöveg: Szoó István

1996 óta van motorkerékpárra jogosítványom, amikor csak tehettem motoroztam. 2006-ban jött el az idő, hogy vegyek egy „rendes” motort, előtte 50-től egész 350 ccm-ig szocialista gépeket űztem, vagy pénz hiányában toltam. Volt egy nyitott ambiente felszereltségű bukóm, egy bőr mellényem, egy surranóm, és egy, az utolsó filléreimen vásárolt bőrnadrágom. Ettől nagyon nagy motorosnak éreztem magam, és ha visszagondolok, akkor voltam igazán, szívből, teljesen motoros… Azóta változott a helyzet. Feleség, gyerekek, sok munka és kevés szabadidő.

Ha már a biztonságról mélázom a cikkben, a visszaemkékezés okán le kell írnom egy érdekes megfigyelésemet. Évente kétszer, de legalább egyszer összetöröm a motoromat, no nem halomra, de azért mindig van mit javítani. Úgy néz ki, ez a szám nem áll fordított arányban az életkorommal, el kell fogadnom hát, hogy ha motorra ülök, minden benne van a pakliban.

Több embertársamat győzködtem arról, hogy milyen jó is a motorozás, nem olyan veszélyes, amúgy meg az autó sem kevésbé az, stb., stb… Az egészben az volt a jó, hogy közben magamat is győzködtem. Kellett tíz év ahhoz, hogy ne hazudjak magamnak: motorozni jó, nagyon jó, de az is tény, hogy nem azok motoroznak, akik 101%-os biztonságban óhajtják leélni az életüket. Aki motorozik, az bizony mindig vállal valamennyi kockázatot, viszont az is rosszul gondolja, aki általánosságban bárhol, bármikor biztonságban érzi magát. A biztonság mint olyan, viszonylagos: létezik is, meg nem is.

Azt tartom fontosnak, hogy a vállalt kockázat elfogadható mértékű legyen, azaz a bekövetkezés valószínűsége, és a kár(osodás) mértéke elfogadhatóan alacsony legyen. Nyílván ez elég egyéni, mindenesetre a tapasztalat halmozásával, önmagunk tudásának fejlesztésével csökken a kockázat. Ha így fogjuk fel a motorozást is és szem előtt tartjuk a saját értékeinket, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ugyanolyan biztonságos, mint virágot szedni a kertben.

Hogy miből van a baj? Nem abból, hogy a motoron nincs karosszéria, légzsák (kivéve a Honda GoldWingot), meg biztonsági öv. Minden tudományos és statisztikai forrást nélkülözve szerintem a következők a bűnösök:

1. Pénzhiány (aminek sokszor a túlságosan kopott gumi, vagy a nem megfelelő műszaki állapot az eredménye)
2. Vakmerőség
3. A “na majd én megmutatom” effektus
4. Türelmetlenség
5. Közlekedési helyzet helytelen felmérése (tapadás, veszélyforrások, belátható útszakasz, aggresszív vezetési magatartás, stb…)
6. Túlzott félelem az eldőléstől, megcsúszástól, pánikolás
7. Motorkezelési hiányosságok (téves reakció, helytelen, durva motorkezelés)
8. Fáradtság, stressz, betegség, egyéb befolyásolt állapot
9. Hiányos, vagy rossz védőfelszerelés
10. Másik felelőtlen közlekedő „támadása” (pl. szabálytalan előzés, elsőbbség meg nem adása, a tükör minek van, stb)
11. Műszaki hiba
12. Erőnléti hiányosságok
13. Fatális természeti katasztrófa (ránk dől a fa, leszakad a híd, beomlik az alagút, meteorzápor, stb…)  

Az alkohol, és a természeti katasztrófa kivételéből mindet tapasztalatból írom, nem vagyok tehát angyal vagy mintamotoros. Lássuk be a baleseti kockázatot jelentő tényezők összefüggnek, átfedik egymást, és halmozottan jelen vannak, amikor közlekedünk. Megkockáztatom a kijelentést: kizárólag egyetlen hiba nem okoz balesetet!

Fontos leírnom, mert nem szokták hangsúlyozni: nem csak mi sérülhetünk meg, mást is megsérthetünk a motorral, van, hogy durvább sérülést okoz egy gázoló motor, mint egy gázoló gépkocsi!!!!

Vezetéstechnikai tréning

2008 áprilisában autós vezetéstechnikai tréningre akartam menni a feleségemmel, de nem lett belőle semmi. Ráakadtam viszont motoros tréningekre, és még jobban elgondolkodtam a dolgon. Én a Hondás tréninget (Safety-Hungary) választottam több különböző okból is, de biztos vagyok benne, hogy hasonlóan hasznos a Suzukis, a Yamahás, vagy a MOBITT is. Egyik olcsóbb, másikba csak csoportosan lehet menni, harmadik motort is ad, másik csak saját márkát enged részt venni. Nekem a Hondás jött be függetlenül attól, hogy pont ilyen márkájú motorom van.

Elsőre magasnak ítéltem meg az árat, annak ellenére, hogy közel fél millió forintot költöttem védőfelszerelésre. Sebaj, egyszer élünk, befizettem. Azért tettem ezt, mert szerencsére (!) nem éreztem úgy, hogy „jaj de frankó gyerek vagyok én, mert én már tizenmittudoménhányéve motorozok és minek nekem ez a hülyeség”. Szerencsére éreztem, hogy kevés vagyok a motoromhoz és a képzés első szintjén be is bizonyosodott, mekkora hiányosságaim vannak, mennyi rossz (veszélyes) szokással, beidegződéssel motoztam eddig.


Alapvető dolgok: kanyarodás, fékezés. Hányan tudják ezt jól csinálni az utakon?

A két napos tréning után sem váltam biztos vezetpvé. A készség nem alakul ki hipphopp, a tapasztaltakat több 10.000 km-en keresztül, tudatosan, odafigyelve kell gyakorolni, úgy válik csak rutinná. A Safety-Hungarytől csupán válaszokat kaptam a miértekre, és a hogyanokra, megmutatták a legkönnyebb utat a hegyre, amire már magamtól kell felmászni . Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi miért történik. Emellett pedig kaptam mindenféle praktikus tanácsokat, mint például hogy lehet helyben megfordítani a motort, vagy a fekvő gépet hogy lehet álló helyzetbe küzdeni.

A tanfolyam próbált a fejekben is rendet rakni, úgy gondolom erre nagyon nagy szükség van. Azt vettem észre, erre mindenki nyitott volt, aki eljött. Mindenki számára tiszta lett miért és milyen védőfelszerelés kell, tiszta lett mit kell ellenőrizni a gépen, mielőtt felülünk rá. Kaptunk praktikus biztonsági ajánlásokat, amik segítenek elkerülni kisebb-nagyobb baleseteket. Ott a tanpályán idétlennek tűnt, kényelmetlen volt, de nagy részüket minden nap alkalmazom, és ha jól belegondolok, minden, amit a tanfolyamon tanítottak, felbukkan a hétköznapokban.


Apró trükk: helyben megfordítás

Annyira jó volt tanulni, hogy még azon a nyáron elmentem a második szintre. Itt már nem volt annyi duma, motoroztunk, sokat, mindent egy kicsit nehezebb körülmények között. Őszintén szólva komoly nehézségek elé állított, és megterhelő volt, de felépült bennem egy bizonyos szerénység, és tisztelet az egész motorozás iránt, de persze mindenki máshogy élte meg. Volt akinek elvette az önbizalmát, volt akinek meghozta, volt aki összetörte a saját motorját, mert azt hitte a két nap után jobban motorozik, volt olyan is, aki képtelen volt megérezni miről volt szó, de csak azért is csinálta utcán . Ő utána kijelentette: szar az egész oktatás. A motorosok túlnyomó többsége azért úgy ment haza, hogy helyükre kerültek a dolgok.

A második szint elvégzése után nagyon sok motorozás követezett, és hónapok alatt vettem észre, hogy jobban mennek a dolgok. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy bizony volt, amit elfelejtettem. Időközben voltam a motorshow1 képzésén is (3. szint), amin érdekes volt az addig ismeretlen szupersport motorozási technika. Kikristályosodott az, mennyit is bír a gumi tapadni, ha finoman kezeljük. Az oktatás után átlukadt a motoromon a bukócső, és lekopott a lábtartó kopószeme. Talán elérkeztem a motorom képességeinek határához.


Ezek már a ne továbbot jelentik.

A tanácsot nem fogadtam meg – miszerint vegyek egy jobb motort – mert az utcán közel sem lehet ennyire hajtani a motort, illetve lehet, de az lényeges kockázattal jár. Nyílt napon próbáltam a rendőrségi pályát is, már az is ment könnyedén. A 2009-es szezonban – ha lehet ilyet definiálni, én ugyanis nem tettem le a motort télen sem – ismét elmentem a második szintre (Safety-Hungary), és ez már kifejezetten élvezetes volt. Minden jól, sőt jobban ment, lehetett próbálgatni a határokat. Ha jól emlékszem ötből négyen túl is mentünk a határokon, és kipróbáltuk a bukófüleket is…

Ezek az oktatások több dolgot is rendbe tesznek a motoros fejében, így nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy épségben hazaérjünk. A vezetéstechnikai oktatást nagyon fontos, alapvető dolognak tartom, és rémülettel tölt el, milyen könnyen kapnak emberek – és kaptam én is akkoriban – motorkerékpár vezetői engedélyt!


„Mit nekem hó, én motorozni akarok” Tanulságos, de ez már nem motorozás!

Fontos tehát az alapvető hozzáállás, ami nem csak a képzés iránti alapvető vágyban, hanem a viselkedésben is megmutatkozik. Az ember természetes tulajdonsága a híreskedés, a ’megmutatósdi’, és a frusztráltság. Sokan, mint a színes madarak, vagy a majmok, ki akarnak tűnni valamivel, amire a motor már a természetéből fakadóan kiváló eszköz. Főleg ha színes, szagos, hangos, minél nagyobb, nem beszélve ha kerekezünk vagy stoppizunk vele, tökéletes módszer, hogy ránk figyeljenek. Ennyi erővel egy revolverrel is hadonászhatnánk, legalább annyira veszélyes játék ez.

Játék, na igen, sokan tekintik annak. Több szombaton előfordult már, hogy miközben jöttem haza a Visegrádi hegységen keresztül, annyira sokan voltak az úton, hogy nem élveztem a kanyargást. Na nem azért, mert lassan mennek előttem, hanem mert hátulról kettő vagy négy keréken utolérnek. Ekkor inkább visszaveszek, had menjenek, de ez nem az általános. Ha valaki meg akarja mutatni milyen kemény legény, abból mindig túlvállalás lesz, és jó esetben csak ő sérül meg. A versenyzés durva dolog, főleg közúton. Ekkor leszáll a lila köd, és nem számít semmi. Szerintem ez felér egy oroszrulettel. Megint nem álszent vagyok, erre meg kell érni, és addig sok szerencse kell, hogy ne legyen baj. Szerintem ez az érési folyamat gyorsítható lenne, ha nem tartanák menőnek azt, aki egykerekezik, aki túllépi a sebességhatárt, aki összesározza a rendszámtábláját… de sajnos nem így van.


Megálljt az eszetlenségnek!

Van, amit -szerintem- csak korlátozottan lehet oktatni, ez pedig a defenzív vezetés. Mintegy 100.000 km budapesti közlekedéssel a hátam mögött mondhatom, hogy olyan dolgokra is fel kell készülni, amit ha az ember nem lát, el sem hisz. Képtelen dolgokat produkál a véletlen, a természet és a hétvégi vezető! Ehhez rengeteg tapasztalat, felelősségtudat, és az előbbiek kialakulása alatti időszakban egy jókora adag szerencse kell.

Én -bár lehet, hogy rosszul, vagy lazán értelmezem- a defenzív vezetés lényegét abban látom, hogy a környezet állapotából, viselkedéséből olyan következtetéseket vonunk le, amely megjósolja bizonyos veszélyhelyzet kialakulását. Ha megvan a következtetés, változtatunk a saját közlekedési magatartásunkon, még az előtt, hogy a veszélyhelyzet kialakul. Bár a közlekedésbiztonsági szakemberek ezt a KRESZ bővítményeként (kvázi önkéntes szabályszigorítás) említik, szerintem a KRESZ elkülönül a defenzív vezetéstől. A KRESZ egy rendelet, egy szabályrendszer, amit be kell tartani, de lássuk be, tele van hülyeséggel, elavult és tudjuk, hogy IFA-ra és Trabantra van méretezve minden. A záróvonal is azért olyan hosszú, mert a Marutival már veszélyes lenne ott előzni – nem úgy egy 80-100 lovas motorral.

A defenzív vezetés nem szabályok serege. Az józan, és felelős, értelmes magatartás az úton, akár betartjuk a KRESZ-t, akár nem. Defenzív vezetés például, hogy egy védett útvonalon haladva a kereszteződésben keressük az autós tekintetét, és ha tarkót látunk, ráugrunk a dudára – erre nem utasít a KRESZ, ott van helyette a bizalmi elv, ami már régen elpusztult egy közlekedési balesetben.


Mindig öltözzetek be, az ördög sosem alszik.

Talán az előbbiek mind nem érnek semmit, ha nincs rajtunk védőfelszerelés. Úgy gondolom egy jó kabát hasznosabb, mint egy szép kipufogó dob. Nekem péládul kifejezetten nagy szükségem van a következő testrészeimre: fej, gerinc, kéz, láb. Ezek sérülésveszélynek vannak kitéve, ha az ember görkorizik, biciklizik, síel, de ha motorozik, akkor ez a veszély kb. 4-25 szörös, mivel a sérülés a testrészen elnyelődő energiával arányos, az meg a sebesség négyzetével.

Ösztönös, hogy eséskor a kézfejünk, a csuklónk majd a könyökünk tesszük le először a földre. Nagyon ritkán sikerült úgy esnem (szertorna) edzésen, hogy közben felmértem a földetérés körülményeit, és még arra is volt időm, hogy a kezeimet visszahúzzam a testem mellé… Szóval akár tetszik, akár nem, a kezünkkel fogunk tompítani, ha esünk. A csukló nagyon gyenge pont, nekem kétszer tört el, pedig csak görkoriztam, bicikliztem… A következő áldozat a térd. A combcsonton nincs csuklópont, így a térd biztosan túl lesz terhelve, nem tudja elmozdulással kikerülni a terhelő erők hatását. Borzasztóan sérülékeny, és nehezen gyógyul. Aztán a gép ráesik a bokára, és szétroncsolja azt, sőt úgy odanyomhatja a talajhoz, hogy csúszás közben – mert ugye menet közben esünk el – a lábfej beakad egy kis gödörbe, vagy buckába, és leszakad. Nehéz lesz helyre hozni a dokiknak… Ha már a térdünk szétment, de szerencsére a csípőnk nem ficamodott ki, végre ráesünk a medencecsontunkra. Ez vagy megreped, vagy nem. És még mindig csúszunk. Mindez idáig a másodperc tört része telt el, és mi még csak most eszmélünk rá arra, hogy ebben a kanyarban bizony korábban kellett volna fékezni… Testünk tehetetlenül sodródik a járművel. Következhet a becsapódás. Szalagkorlát, fa, sziklatömb, járdaszegély, parkoló autó, szakadék, szembejövő forgalom. Itt adja fel a koponya, a gerinc, és a belső szervek a küzdelmet. Általában vérzik is valami, ha pedig nem vérzünk el, akkor majd jön egy jó kis fertőzés, és abba halhatunk bele.


Csak erős idegzetűeknek !

Na jó, elég a horrorból, ha még több kell, itt ez a link: www.ride2die.com. Lényeg a lényeg, ha 100-zal jön szembe a szalagkorlát már mindegy,  de azért a balesetek nagy része nem 100 km/h-val történik, és nem is zúzódik a motoros ízzé-porrá. Ekkor jó, ha van rajtunk mindenféle motoros kellék, úgy mint csizma, motoros nadrág, gerincprotektor, motoros kabát, kesztyű, és sisak. Gondoljatok bele, mi a kellemetlenebb, hogy bukáskor összetörik a motor, és majd jó drága pénzen meg kell javíttatni, vagy hogy megsérülünk, és ahelyett, hogy pénzt keresnénk a munkahelyen, a táppénzt gyógykezelésre költjük és a motor még mindig halomban hever a garázsban.

19 évesen elvétettem egy kanyart. Donorszerkóban voltam, de csak az alkaromról tűnt el a bőr. Hetekkel később is a kavicsokat szedegettem csipesszel a húsomból és hála Istennek az utasomnak nem lett baja!!!!!! Most 5 pár kesztyűm van, fűthető téli, vízálló eső, szellős nyári, kényelmes tavaszi, és bélelt őszi. Ha nyerek a lottón lesz egy perforált bőr ruhám, egy sima bőrruhám, és egy számmal nagyobb, ami alá lehet öltözni. Addig viszont izzadok a melegben, de valamelyest védve van testem. Tudom ajánlani mindenkinek a légzsákos mellényt. Nekem kabátba épített rendszer van, de jól működik. Tényleg!

Összegzendő, mindig öltözzetek be tetőtőltalpig motoros ruhába, a saját képességeiteknek megfelelően motorozzatok, képezzétek magatok, hogy minél biztosabbak legyetek az utakon és tartsatok rendet a fejetekben! És deffenzív vezetés mindenek előtt!

Balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!
Üdvözlettel: Szoó István

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending