Csatlakozz hozzánk
LOTUS TALMA

Blog

A motor, amit mindenki ismer

Életünk első motorját sok esetben nem is benzin hajtja. Hanem a lábunk..

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Szöveg és képek: www.motorace.hu

A magyar motorkerékpár-gyártás újraélesztésére az utóbbi időben többen vállalkoztak, azonban a jelenlegi helyzetben ismét a nulláról kezdeni valamit nem egyszerű. Van azonban egy motorkerékpár, ami magyar, világhírű és még sikeres is. A terméket már korábban bemutattuk, most meglátogattuk a gyárat.

A motorace.hu első motortesztje ugyan nem egy vérbeli vasról szólt, a pozitív visszajelzések alapján azonban úgy gondoltuk, hogy érdemes bemutatni a masina bölcsőjét is. Mindezt azonban már nem a tesztcikkhez hasonlóan poénkodva tesszük meg, hanem kellő tisztelettel a termék kitalálója és a gyártásban résztvevő dolgozók iránt, akik családias hangulatban ugyan, de kőkemény munkával és nem kevés áldozat felmutatásával dolgoznak azon, hogy a következő generáció is megszeresse a motorozást vagy éppen csak vidám gyermekkort hagyhasson maga mögött.


Sokunk lurkó életének legelső motorja

A gyár felé tartva Budapest egyik családi házas részén hajtok át. „De hol lesz itt az üzem?” – kérdezem magamban. Aztán meglátok egy sarki családi házat, ami nagyobb, mint a szomszédos épületek és látszik, hogy itt „valami folyik”. Belépek a MotoPlast Bt. udvarára és egy szimpatikus, középkorú úriember jön felém mosolyogva, terepszínű melósnadrágban és ingben. „Üdvözlöm, Neizer László vagyok” – fogad a „gyárigazgató” úr, és két perc múlva már a tegeződést is felajánlja, amit örömmel elfogadok. Sok repi-dumára nincs időm, máris belépünk az üzembe, ahol azonnal magyarázni kezdi a részleteket. Aki tudni akarja, hogy az Európában és a tengerentúlon is kapható és népszerű motor hogyan készül, tartson velünk a továbbiakban! Aki pedig azt gondolja, hogy nemcsak a motor maga, hanem annak elkészítése is „gyerekjáték”, annak pláne érdemes hátradőlni és elolvasni a folytatást!

Az alapanyagként felhasznált műanyag granulátumként kezdi pályáját, amit az épp gyártott színnek megfelelően színeznek adalék hozzáadásával. A motor gyártásához az ún. flakonfúvatásos eljárást használják, a berendezés 1968-as kiadás, Lászlóék kifejezetten a motor gyártásához alakították át több lépcsőben. Nem mai darab ugyan, de eddig még csak egy hajtómű-fogaskereket kellett megfordítani benne, hogy a fogprofil másik fele is kopjon, így még negyven évig biztos jó lesz. Sőt van egy tartalék fogaskerék, így rövid fejszámolás alapján még 120 évig készülhetnek vele a motorok, évi 80.000-es darabszámmal, úgy hogy a gép éjjel-nappal működik… Egy színből 2000 db kisméretű, majd 1500-2000 db nagyobbaknak szánt motor készül el, majd jön a színváltás, illetve néha a kerekek, a „blokk” és a kormány készítéséhez szerszámot is cserélnek. A berendezés, aminek lelke egy villanymotor, szerencsére nem hidraulikus mozgató-mechanizmusokkal van felszerelve, így Lászlóék bármikor fejleszthetnek hozzá újabb egységeket, illetve az energiaigénye is jóval kisebb.

A színezett granulátum (kb. 1,5 kg/motor) egy, a berendezés tetején levő, huzagolás nélküli, 2 méter hosszú és 100mm átmérőjű ágyúcsövön(!) indul el, miközben megolvad, majd a végén levő egységben egy kb. 3mm falvastagságú műanyag cső lesz belőle. Ez a képlékeny műanyag cső a motor negatívját tartalmazó forma-felek közé érkezik meg, ahol a megfelelő hosszúságú darabot a számítógéppel vezérelt automatika beengedi a kinyitott szerszám-felek közé. A szerszám összezár, a lágy műanyag csövet levegővel belesajtolják a formába, majd a szerszámot vízzel hűteni kezdik. Kb. 2-2,5 perc várakozást követően a szerszám ismét kinyílik, és a motor „testét”, illetve a villát és a keréktengely-kupakokat tartalmazó darabok egy egységben kivehetők. A formák körülvágása és sorjátlanítása kézzel történik. A motortest és a villa itt rövid időre szétválik, mivel az első futóművet komplettre kell szerelni a tengellyel és a kerékkel, ezt követően találkoznak majd ismét, kicsit később.

A kivágáskor keletkező hulladékot (kb. a megolvasztott anyag fele!) egy óriási lendkerékkel felszerelt darálógép ismét granulátummá őrli és visszaforgatja a rendszerbe, így a hulladék kifejezés csak átmenetileg érvényes. A fenti munkafolyamatok elvégzéséhez egy(!) ember munkája szükséges, az ő keze alá dolgozik az összes számítógéppel vezérelt és automatizált berendezés.

Az első és hátsó tengelyek kör keresztmetszetű, 8mm átmérőjű acélrúdból készülnek. A méretre vágott darabok végén egy saját gyártmányú célgép finom peremet képez ki, hogy a hátsó kerekek kupakjai, illetve az első villaszárak a futómű összeszerelése után ne lazulhassanak le. Az első futómű előszerelése egy szintén saját fejlesztésű berendezésben történik: először a villaszár kifúrása történik meg, majd a villa, a tengely és a kerék összeszerelése – mindez pillanatok alatt megvan.

A design részét képező matricázást szintén saját hatáskörben oldja meg a cég. A szitázó gép majdnem teljesen automatizált, a festékanyaggal való megtöltést végző kollégának már „csak” felügyelnie kell, hogy minden rendben menjen. Az UV-s szárítót szintén László szerkesztette, aminek köszönhetően a matricák gyártása olyan tempóban mehet, hogy az nem okozhat fennakadást. Ezt a fázist meg lehetne oldani ugyan külső beszállítótól is, de a szükséges festékanyag minősége, és a rendkívül szigorú egészségügyi előírások követése, és persze nem utolsó sorban a költségek alacsonyan tartása miatt Lászlóék úgy döntöttek, az a biztos, amit ők felügyelnek. Mivel a motorok megfelelőségi bevizsgálása külföldön is folyamatosan történik, nem csúszhat be semmi galiba. A szitanyomással elkészült matricákat egy békebeli stancoló-géppel vágják körbe, és ezzel minden szükséges elem elkészült a végszerelésre.

A végső összeszerelés első lépése a blokk „beemelése” a vázba, ezt néhány jól irányzott „pörölycsapással” hajtja végre az illetékes kolléga. Majd a váz, az első futómű, a hátsó kerekek a tengelyekkel és kupakokkal, és a kormány egy összeszerelő célgépbe kerül, ahol mechanikus szempontból készre készül a „vas”. Ez a lépés nagyjából 15 másodpercig(!) tart, hála a László által tervezett és megalkotott berendezésnek. Az összeállítást végző hölgy igen rutinos mozdulatokkal dobta össze a motort, mire lefényképeztem volna az „akciót”, már a következő motort állította össze a végső mozdulatokhoz.

A motorokon levő matricák kézzel kerülnek felragasztásra, ezt követően már csak a csomagolás és dobozolás van hátra, és indulhat a szállítmány a játékboltok felé. Utóbbiakból van bőven, Magyarországon szinte minden nagykerrel van szerződésük, Európában szintén sok partnerük van, sőt még az Egyesült Államokat is ostrom alá vették a kismotorok. A nagy távolságba szállításuk már nem annyira gazdaságos a sajátos térfogat/tömeg arány miatt, szerencsére viszont pont ez védi meg a piacukat a távol-keleti, jellemzően silány minőségű konkurens termékek „bevándorlásától”.

A kismotor születése röviden valahogy így történik meg, de mit tudtam még meg a látogatásom során? László eredeti foglalkozása építészmérnök, azonban a rendszerváltozás idején a viszonylag kevés „építenivaló” miatt el kellett gondolkodnia a profilváltáson. A műanyagipar felé indult el, mindenféle kütyüket gyártott műanyagból, de a motorokhoz már akkor is volt köze. Máig jó kapcsolatban van a Talmácsi családdal is, a minimotoros években ő készítette Talma akkori gépére az idomokat és a plexiket. A műanyag kismotor szerszámát is ő készítette a rendszerváltozás éveiben, akkori havi fizetésének majdnem kétszeresét ölte bele a megfelelő minőségű és szükséges mennyiségű speciális gyurma megvásárlásába. Az ebből készült makettre kézzel kalapálta és hegesztgette rá, majd köszörülte készre a ma is használt szerszám első változatát alkotó vaslemezeket.

Először kisebb műanyag alkatrészek gyártásával kezdett foglalkozni, a műanyag motor ötlete csak később jött. Középső lányának szeretett volna készíteni egy ilyen járgányt, amire azonban elkészült, az elvesztette aktualitását, László viszont az ötletet nem dobta sutba. Először napi 15 darabos maximális mennyiséggel indultak, ma már akár az 1000-es napi darabszám is lehetséges, ennek köszönhetően már igencsak kezdik kinőni a jelenlegi üzem méretét. El is kezdték az új üzemcsarnok építését, amely természetesen László tervei alapján valósul majd meg, viszont mivel hitelbe nem akarja verni magát, csak a profitot tudja visszaforgatni erre a célra. Sajnos azért a válság érezteti hatását a játékiparban is, szerencsére a MotoPlast számára nem tartozások képében, épp ellenkezőleg: a cégnek több tízmilliós kintlévősége van, amelyet ha megkapnának, már az új üzemcsarnokban bőghetnének fel a „műanyag erőforrások”. Az új üzem építése épp ezért lassabban halad, minden saját erőből, saját munkával készül, László amit lehet, maga old meg munkatársai segítségével.

Beszélgetésünk során előkerült egy lila színű motor, amelyről László elmondta, hogy 9 évet húzott le egy óvodában, ami valljuk meg, a maga nemében a legkeményebb kiképzésnek számít ebben a kategóriában. „Amikor elkészültünk az első motorokkal, a kollégáimmal mindet leteszteltük, rájuk ültünk, mentünk velük és úgy véltük, hogy a minőségük megfelelő. Ezután odaadtuk őket egy óvodának kipróbálásra, másnapra mindet összetörték!” – emlékszik vissza a hőskorra László. Ezt követően és azóta is folyamatosan fejlesztik, erősítik a szerkezetet, hogy még strapabíróbb, még tartósabb legyen. Ugye mennyire nem divat ez manapság?… A lila motoron egyébként már minden lógott, kopogott, de egyben volt.

Maga a vállalkozás 12 főt foglalkoztat, akik főszezonban mind motort gyártanak, amikor kissé „nyugisabb” a tempó, az építkezésen vagy a gépek fejlesztésén, javításán serénykednek. Manapság ugyan ez sem „trendi”, de mindenki be van jelentve, nincs sumákolás. A legnagyobb gond a munkavégzés szempontjából a hely szűke, amely miatt a szomszédság is nehezen viseli az állandó nyüzsgést és felfordulást, de az új csarnok elkészültére már remélhetőleg nem sokat kell várni.

A járgány fejlesztésével kapcsolatban László elmondta, hogy vannak új tervek, leginkább még csak a fejében, de természetesen szeretnének haladni a korral. Most a legfőbb cél azonban az új üzemcsarnok tető alá hozása, majd az új gyártóberendezések kifejlesztése. Záróakkordként megkérdeztem Lászlótól, hogy mi az, amire igazán büszke vagy örömmel tölti el a motorral kapcsolatban. Válaszát idézném szó szerint:

„Én örülök, ha a gyerekek mosolyognak. Sajnos látom néha, hogy fejre esnek és sírnak. Múltkor a lakótelepen sétáltam, és láttam egy anyukát a gyerekével, aki egy ilyen motorral ment. És hát elesett, de tényleg hatalmasat esett. Erre az anyuka felkapta a motort, hogy azonnal bedobja a kukába. Na, erre a kisgyerek még nagyobb üvöltésbe kezdett, hogy az anyja adja vissza neki a motort, majd ráült és bőgve ment vele tovább. No, ez mondjuk nem mosoly volt, de nem engedte el a motort és jó volt látni, hogy mennyire szereti azt. Ez a motor egy kicsit ráneveli a gyerekeket a felelősségre, meg arra, hogy gondolkodjanak, mert azért ezzel lehet esni is. De nagyon szeretik, és én ennek nagyon örülök, úgyhogy végül is nem dolgoztam hiába.”

A mai világban sokat hallunk mindenféle kétes üzleteket folytató, hiteltartozást hitelből fizető cégekről. Felüdülés volt egy ilyen régi vágású cég mindennapjaiba belepillantani, ahol nem a profit azonnali maximalizálása és a gyors, jogutód nélküli megszűnésbe menekülés a cél, hanem egy egyszerű ötlet megvalósítása egy nemes cél érdekében, nem spórolva az időt, a pénzt és az energiát.

Tán egyszer egy valódi magyar motorkerékpár (újjá)születése után is készíthetünk majd egy hasonló, „gyárlátogatós” cikket, addig viszont sok sikert kívánunk Neizer Lászlónak és kollégáinak, és köszönetet mondunk a szívélyes fogadtatásért!

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Trending