Connect with us
just1 mx
Suzuki

Vezetéstechnika

A leghasznosabb óra a suliban

Tizenegyezer végzőssel büszkélkedhet a Moped suli: a Safety-Hungary baleset-megelőzési programjának bemutatása

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Az N-Vogue Kft. 2007-ben kezdte meg a tevékenységét a X. kerületben. Safety-Hungary név alatt 2008 óta nyújt Honda által kifejlesztett motorkerékpár vezetéstechnikai képzéseket a kezdőktől a professzionális szinten motorozókig (rendőrök és mentősök részére is) több szinten a X. ker. Kozma u. 3. alatti képző központjában.

A motoros oktatási anyagunk elméleti részét továbbfejlesztve és kiegészítve 2011-ben kezdtük el oktatni a középiskolásokat az októbertől áprilisig tartó időszakban, az ORFK-OBB támogatásával. Az első évben az anyacégünknek is helyet adó X. kerületi középiskolákat látogattuk végig, ahol az osztályfőnöki órák keretein belül 9-10-es diákok hallgatták végig az előadásainkat és élvezhették a bemutatóinkat. Ez volt az a kísérleti időszak, amelyben a kerületi iskoláktól nagyon sok értékes segítséget, visszajelzést kaptunk a tevékenységünk finomításához.

A 2012-13-as tanévben már meghívtak minket a XVII. kerület középiskoláiba is, ahol hasonló sikerrel oktattuk le a 15-16 éves diákokat. Az első két év alatt összesen 2400 hallgatója volt az óráinknak.

A visszajelzések azt mutatták, hogy az előadás formája a diákok számára is élvezetes és tanulságos, az anyaga pedig mélyen megérinti és elgondolkodtatja őket.

Baleset-megelőzési oktatással több állami és civil szervezet is foglalkozik. Többen oktatnak ovisokat, kisiskolásokat, kerékpárosokat, azonban az a korosztály, ami először ismerkedik a motorizált közlekedéssel vezetőként – a 13-18 évesek – lényegesen kevesebb figyelmet kapnak a preventív képzés területén, és azt tapasztaltuk, hogy megfelelő tematika is szűkösen áll rendelkezésre.


A kezdetektől összesen 11.000 középiskolás és 6.500 általános iskolás tanuló vett részt a különböző korcsoportnak szóló foglakozásaink valamelyikén.

A „Kétkerekű suli – moped suli” program

Ezért ebben a tanévben a Közlekedéstudományi Intézet és az ORFK-OBB szakmai segítségével és kifejezetten ennek a korcsoportnak szóló tananyag összeállításával „Kétkerekű suli – moped suli” néven új szolgáltatást is tudunk nyújtani az iskoláknak, és ezen keresztül a gyerekeknek.


Ennek keretében – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával – a X. kerületi központból kiindulva ellátogatunk a vidéki iskolákba a teljes felszerelést magunkkal hordva, így a diákok a saját lakóhelyükön tanulhatnak a foglalkozásainkon. A megbízásunk 6 000 diák oktatására szólt, akiket a szimulátorok segítségével vezettünk be a motorizált közlekedés világába.

Az előadások tartalma

Elsősorban kerékpáros és segédmotoros ismeretek:
o Jogosítvány kategóriák
o Kerékpár kötelező felszereltsége
o Hol szabad és hol nem szabad közlekedni (alap KRESZ ismeretek)
o Jobbkézszabály
o Figyelmet, koncentrációt csökkentő tényezők
o Védőfelszerelések bemutatása, hasznossága (demo eszközök, video)
o Láthatóság (bemutató videókkal)
o A „holt tér” veszélyei
o Közeledő jármű távolságának és sebességének felmérése
o Balesetek következményei (gondolatébresztő videók)
o Közlekedési ismeretek teszt az előadás előtt, ill. után (10-10 kérdés)
o A közlekedésben előforduló vészhelyzetek elkerülésének gyakorlása motoros szimulátoron (Honda Riding Trainer) (minden gyermek részvételével)

Azért, hogy képet kapjuk a jelenlegi középiskolások közlekedési ismereteiről, az előadások előtt felmérjük a diákok releváns tudását tesztlap kitöltetésével, amit a prezentációt követően megismételtetünk és így visszajelzést kapunk arról is, hogy a munkánk mennyire volt hatékony az adott helyszínen. Általánosan elmondható, hogy a teszt eredmények 30%-os javulást mutatnak az oktatást követően.

Az elmúlt fél évben összesen 34 középiskolát látogattunk meg szerte az országban Nyíregyházától Szombathelyig és Győrtől Pécsig. A foglalkozások sikerét mutatja, hogy mindenhova visszavárnak a jövő évben is és további tanintézmények is jelentkeztek.


A program zárásaként pályázatot hirdettünk Közlekedésbiztonsági plakát készítésére a programban részt vevő diákok között. A legjobb pályaművet beküldők között pedig egy kerékpáros – robogós vetélkedőt szerveztünk május 5-én a Safety-Hungary telephelyén.

A vetélkedő a következő feladatokból állt:

– Kerékpáros ügyességi pálya
– Kerékpározás pallón – egyensúly gyakorlat
– Segédmotoros kerékpárral közlekedők részére összeállított közlekedési teszt kitöltése
– Honda Riding Trainer motoros szimulátorral virtuális robogózás városi forgalomban

A megmérettetésen a következő eredmény született:
1. Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium (Budapest) csapata
2. Eötvös József Gimnázium (Budapest) csapata
3. Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (Győr) csapata

A sajtótájékoztatón Mosóci László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kifejtette: A fejlesztési tárca a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram 2015-2016-os programozási évének első félévében több, a közlekedésbiztonság korszerű szemléletét tükröző programot is megvalósított.

Házigazdaként Simon László az N-Vogue Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy a Safety-Hungary prevenciós unkájában a motorosok vezetéstechnikai képzése mellett egyre nagyobb szerep jut az iskolások balesetmentes közlekedését célzó felkészítő programjának is. Elmondta, hogy a tanárok és tanintézmények igénylik az ilyen és ehhez hasonló hiánypótló programok megtartását.

Szöveg, képek: Safety-Hungary

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending