Tesztek

A 3 kerekű csodabogár: Gilera Fuoco

A Gilera 500-as háromkerekűjével szálltunk szembe a téllel. Keresve se találhattunk volna jobbat erre a célra.
Euromotor2
MotoStar

A tesztelők szeretik a furcsaságokat. A tesztelők szeretik, ha valami karakteres. A tesztelők szeretik, ha valami egyedi. Akkor a tesztelők szeretik a Gilera Fuoco-t? Csak a magam nevében beszélhetek, ez következik most.

A Fuoco-t megelőzően sosem ültem három kerekű járművön. Rendben, leszámítva óvodás koromban a műanyag motort, de azon hátul volt a két kerék, ezen pedig elől. Nem igazán tudtam hát, mire számítsak a Gilerától. Az olvasottak, hallottak és mindenféle videók alapján igyekeztem előítéletek nélkül, tisztán szembenézni a feladattal, ami körül-belül annyira tűnt egyszerűnek, mint leány kollégiumban csak az alvásra koncentrálni.

Aztán arra gondoltam, máshonnan közelítem meg a dolgot. Abból indultam ki, hogy az olyan, főleg technikai jellegű megoldások, amik nagyon eltérnek a megszokottól, általában egyszerre rendelkeznek előnnyel és hátránnyal. A hosszú távú teszt alatt első sorban ezekre a jó és rossz tulajdonságokra vadásztam, semmiképp se akartam az első percekben eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem.

Még mielőtt belekezdek…

A Gilerát novemberben vettük át a Moto Itáliától és egészen január végéig ez a három kerekű volt a téli járgányunk. Hóban, fagyban, mínuszokban, sőt még ónos esőben is hajtottam, közel 1.500 km-t tettem meg vele, főként városban. Ebben azért volt segítségemre ez-az, mint például a japán IRC márkájú téli gumi, amiről már megírtam a tesztet. Az alábbi képre kattintva olvashatjátok. A másik nagy ágyunk pedig a magyar gyártmányú, és mondhatom, hogy világhírű Thermoflash. Ez egy rettentő profi fűthető ruha, amiről még a héten bővebben is írok. Nem egyszer tett jó szolgálatot, a hideg méltó ellenfelét ismerhette meg benne.

Az IRC téli gumi tesztért kattintsatok a képre!
Hogy született a Fuoco?

Ami azt illeti, nem a semmiből nőtt ki a harmadik kerék. A Piaggio-csoport először a 250-es majd a 400-as MP3-mal tesztelte a közönség reakcióját. A fogadtatás ugyanaz volt, amivel én is nap mint nap találkoztam. Mindenki bámulta, kérdezgettek, úgy néztek rám, mint egy marslakóra, a Fuocora pedig, mint egy földönkívüli holdjáróra. A szó jó értelmében véve, hiszen alapjában véve mindenkinek tetszett, nem egyszer kellett fotózkodni is vele. Ilyen népszerűsége még egy Ducati 1098-cal sincs az embernek. Az MP3 megjelenése után a Piaggio-ból pikk-pakk el is adtak több tízezer darabot, bár való igaz mi magyarok ehhez keveset tettünk hozzá. Tehát úgy nézett ki, hogy bevált a dolog és szabad utat kapott a nagy testvér is, a Gilera Fuoco.

 

Magával az ötlettel nagyon tudok azonosulni. Aki robogózik, szereti a kényelmet és szereti a praktikusságot, a plusz egy kerék pedig pont ezekre játszik rá. Nem beszélve arról, hogy -és ez nem PR duma- jóval biztonságosabb is. Persze ezekért be kell áldoznunk egy-két apróságot, de azt is látni fogjuk, hogy ezek olyan dolgok, amik szerintem egy robogónál nem szabad, hogy szempont legyen. Mondhatni borítékolhatjuk, hogy ez az ösvény, amit a Piaggio-csoport kezdett el vágni magának, kifejezetten jó iránynak tűnik. Más kérdés, hogy a hagyományoktól szenvedő és az újdonságoktól sok esetben írtozó világunkban mennyire tud érvényesülni egy ennyire innovatív fejlesztés. Eddig úgy tűnik, nem annyira, mint amennyire megérdemelné. Sajnos.


A Fuoco elegánsabb, olaszosabb testvére, a Piaggio MP3.

A Fuoco egyébként olaszul tüzet jelent, ami szinte az összes reklám vezérfonala lett. Kietlen tájakon, égő, sziklás terepen, lángoló égbolt alatt mutogatják a Gilerát, de valahogy én mégis nehezen tudom elképzelni, hogy az ördög ezzel vagánykodik a pokolban. Nekem nem jött át ez az agresszív stílusú marketing, szerintem máshogy kellett volna megfogni a robogó üzenetét. Manapság ez nagyon fontos és talán az eladások is jobban alakultak volna egy, a hasznosságot, funcionalitást, kényelmet és főleg biztonságot sugalló kép világgal. Épp ezért a tesztben igyekszem nem adatokkal, számokkal dobálózni  sokkal inkább a használhatóság és három kerék létjogosultsága felől próbálom megfogni a robogó üstökét.


Szerintem én sokkal szebb vagyok.. 🙂
Külső? Ööö, szerintem jópofa…

A Fuoco dizájnja nagyon megosztja az embereket. Vagy azt vágták a fejemhez, hogy mennyire ronda, vagy dícsérték, hogy mennyire jól néz ki. Egy biztos, objektíven szemlélve egyedi és karakteres. Szubjektíven szerintem ronda, de szerethetően ronda, mint a Szörny Rt. figurái. Sőt, olyan -bár ez BenZsotól származik- mint egy varacskos disznó, ami nem a legszebb állat, de hát ki ne szeretné Pumbát az Oroszlánkirályból. Na ugye 🙂 Nem is nagyon szeretném részletezni a formát, nézegessétek a képeket és írjátok meg hozzászólásként, hogy nektek tetszik-e. Kíváncsi vagyok.


A Fuoco egy szerethető varacskos disznó, akár csak Pumba.

Ha rajta ülünk, már teljesen más helyzet. Kellemes műszerfal, jól elhelyezett kezelőszervek, tágas ülés fogad minket. A széles eleje és a magas plexi miatt kifejezetten jó a szélvédelme és az üléspozíció sem fárasztó, sőt. Az autók között persze nehezebb vele elférni, mint mondjuk egy kis Joggal, de a Fuoco nem is feltétlenül arra való, hogy mindenhova siessünk vele. Egy igen praktikus és funkcionális közlekedési jármű, nem pedig egy sprintverseny sporteszköze. Ezt a nagy robogóknál sokan elfelejtik.

Motor

A Fuocoban egy 1 hengeres, 492,7 cm3-es, vízhűtéses erőforrás dolgozik, motorikusan is nagy robogóval állunk tehát szemben. Szeretjük az ilyen gépeket, mert már megvan bennük az a lendület, amivel bátran kimerészkedhetünk a városból, sőt nagy biztonsággal autópályázhatunk is. A Gilera 40LE-t és 42Nm-t produkál, viszonyítás képp az 500-as Yamaha T-Max 43,5LE és 45Nm. Utóbbit ismerjük, hogy nagyon jól megy, ami a hasonló paraméterekkel rendelkező Fuocora is igaz lenne, ha nem cipelne közel 35kg-mal több súlyt. A nagy felépítménynek köszönhetően úgy éreztem, mintha egy kb. 350-400-as robogón ültem volna. Hogy csalódtam-e? Nem, szerintem ez is bőségesen elég és teljesen beleillik a képbe. Akinek ennél több kell, az motorozzon.


BenZso szakadó esőben is próbálgatta még régen. A futóműnek nem számít az eső.

Viszont hiába gyűlik meg a tricikli baja a kilókkal, a blokk karaktere nagyon kellemes. Elinduláskor nem hezitál, nem morog, egyszerűen és nagyszerűen, lendületesen meglódul. Ha nagyon nagy gázzal indulunk, egész sportosra veszi a figurát, elég hamar felpörög a felső tartományokba, ahol nagyságrendekkel jobban veszi a lapot. Ilyenkor a számláló szerint általában 6.000 körül van, ha teljesen kiakasszuk a gázkart, akkor egy ezressel feljebb. Az automata váltó nagyon jól végzi a dolgát, állandóan ott jár a fordulat, ahol éppen kell, nem tudnék belekötni. Egészen 110-120km/h-ig képes az erőforrás rúgni egyet a Fuocon, afelett viszont már öreges. Sok helyen olvastam, hogy akár a 150km/h-t is eléri a Gilera, de nekem téli körülmények között, téli gumival kicsivel előbb, mint 140 megállt. Lehet ideális körülmények között felül tudja múlni ezt az értéket, de nem érdemes, mert nem száguldozásra tervezték.


A 40LE és a 42Nm csak extrém esetben elég arra, hogy kipörögjön a hátsó kerék.
Ez csak jó, hiszen nem kell félnünk a teli gáztól, nem fogunk bajba kerülni.

Összességében tehát tetszett a blokk. Jól (ki)használható, többnyire mindenhol lendületes, de a nyugodt tempót is szereti. Az már kevésbé tetszett, hogy alapjáraton rettentően berezeg az 1 hengeres, amit leginkább a plexi vad rángásán veszünk észre. Igazából ezt sem nevezném zavarónak, mert maga a kasztni nem rázkódott különösebben. Más rosszat nem is tudok felhozni az erőforrás ellen, pedig szeretnék :). A fogyasztása 5,5 liter környékén alakult. A nyugodt és az elmebeteg közlekedés között pedig csupán 0,4l különbséget tudtam produkálni. Ez a 12 literes tank mellett tehát maximum 200-220km-es hatótávolságot jelent, ami a tapasztalataim, a km számláló és a benzinszintjelző szerint abszolút reális.

Váz, futómű és kezelhetőség

A futómű mellett a váz szegény nem kap túl nagy rivaldafényt. Igaz, a masszív acélcsövekből álló bölcsővázban semmi különleges nincs, ami indokolná. Bírja a strapát, ami egyébként az egész robogóra elmondható, és könnyedén viseli a szárazon 238kg-os tömeget. Gyerekkorában nem iratták be egy sportegyesületbe se, és semmiben sincs kimagasló tehetsége, de tisztességesen elvégzett minden iskolát. A majdnem 500-as blokkot anyatigrisként öleli körbe a tárolórekesz alatt és arra is figyeltek a mérnökök, hogy az erőforrás fekvése kicsit se menjen a pakolhatóság rovására. Ez például a GP800-nál -részemről legalább is- óriási probléma volt.

Na, de lássuk az első futóművet és kérlek nézzétek el nekem, hogy a hagyományos, két lengéscsillapítós hátsóról nem emlékezek meg olyan hosszan. Stevie Wonder esetében sem arról érdemes beszélgetni, hogy szereti-e a mákos tésztát, hanem hogy hogyan tudott vakon is ilyen szenzációsan zongorázni. A tervező mérnökök paralelogrammának nevezték el az első felfüggesztést, nyílván nem véletlenül. A geometriai formára hajazó, négy alumínium karos, csuklópántos, segéd rudas, csapágyas szerkezet köti össze a két kereket magával a kormánnyal. Persze mindkét kerékhez társul egy-egy teleszkóp fix, gyári beállításokkal. Állítási lehetőségünk tehát gyakorlatilag nincs, meglátjuk, hogy egyáltalán kell-e.

A laikusok állandóan azzal bombáztak, hogy “biztos ezzel el sem lehet esni”. De, el lehet. Ugyan ha valami, akkor ez a futómű tényleg bolond biztos, igazán nehéz kihozni a sodrából, de bizony nála is ki lehet húzni a gyufát. Kemény fékezésekkor, nagyon hirtelen irányváltásnál, túldöntésnél bizony nagy bajba tudunk kerülni, de a Fuoco nem olyan robogó, ami arra való, hogy ilyen helyzetekbe kerüljünk. Ha normálisan vezetjük, nem érhet minket meglepetés. Érezni, hogy a szokottnál jóval nagyobb súly van elől és ettől, illetve a két keréktől irányváltásoknál kicsit bután viselkedik, de megkockáztatom sokak ezt észre se veszik, abban pedig biztos vagyok, hogy senkit se fog zavarni.

Hihetetlen dőlésszögeket lehet elérni vele, mindezt annyira nagy biztonsággal még esőben is, hogy szinte tényleg elhiteti velünk, hogy lehetetlen elcsúszni vele. Mindkét oldalon a felhajtott középsztender ér le legelőször, a fémes hang viszont legyen intő jel, ekkor már a 40°-os maximum dőlésszög közelében vagyunk. Ez eddig briliáns.


Mindkét irányba tesztelve.

A próbálgatás során azonban hamar előjött a rendszer egy hibája is, nevezetesen, hogy nem szereti a hirtelen mozdulatokat. Ha balról-jobbra és fordítva dobálgatjuk, vagy ha túlzott határozottsággal fektetjük rá az ívre, elkezd himbálózni, és hirtelen mintha hajón lennénk. Érezni, hogy nem tud kicsúszni, mégis rettentő bizonytalan érzést ad. Gyorsan leszögezném, hogy nem az efajta sportos közlekedésre való a Fuoco, higgadt mozdulatokkal úgy viselkedik velünk, mintha vonatoznánk. És azt is fontosnak tartom leírni, hogy minden bizonytalan érzés ellenére egyszer sem csúszott meg a robogó eleje, pedig fagypont közelében is gyakran húztam az idegeit. Sőt, biztos vagyok benne, hogy két keréken nem egyszer estem volna már el az elmúlt pár hónapban. Oké, a jeget a Fuoco is csak a whiskeyben tudja elviselni, felfagyott úton meg tudtam lepni a Gilera futóművét és saját magam is. Ami a beállításokat illeti, valahol azt olvastam régen, hogy sportos. Ezzel én vitatkoznék, szerintem nem annyira kemény, sőt a kisebb úthibákra méla bólogatással válaszol, igaz a nagy kátyúkra rendesen visszaüt.


Havon is próbáltam, de gyakorlatilag meg se rezdült az eleje.

Pár szót még érdemel a terepezés is, ha már a gyári kisfilmekben is erőltetik. Bizony, hiszen a Fuoco akár még az off-road utakkal is megbirkózik. Úgy érzem azért nem erre találták ki, hiszen nem olyan magas és ha megdől, megfogni se túl egyszerű, de enyhébb terepekre bátran rámerészkedhetünk. A Fuoco bírja a strapát, nem retten meg az ilyesmitől és az ésszerűség határain belül, mindenhol elvisz minket. Zárójel bezárva. Az első két kerék miatt tehát az eddig tapasztaltaktól valami egész eltérőt vártam, és ami azt illeti az egészet tekintve csalódnom kellett. Megfelelő körülmények között kis túlzással ugyanúgy viselkedik, mint bármelyik másik robogó, esős, csúszós, rossz időben viszont sokkal biztosabb, biztonságosabb lábakon áll. Na meg tud egy-két okos trükköt, amivel nagyon belopta magát a szívembe. Hogy mit is?


Itt fagyott, csúszos, gödrös talajon fordultam. Meg se éreztem.

A futómű rögzíthetőségére gondolok. 15km/h alatt egy sárga lámpa villogása tudatja velünk, hogy ha akarjuk a jobb oldalon lévő index-szerű kapcsolóval fixálhatjuk a robogó elejét. Ez azt jelenti, hogy ha bekapcsoljuk, akkor az első két kerék megszűnik dőlni és abban a helyzetben áll meg, amiben éppen volt. Ez piros lámpánál szenzációsan hasznos, mert nem kell letennünk a lábunk. Persze, ha ferdén rögzítjük be, akkor ferdén áll meg, szóval kell egy kis idő és tapasztalat mire belejön az ember. A kapcsolóval ki is tudjuk persze oldani, de elindulásnál nem kell használnunk. Ha gázt adunk, teljes testsúlyunkkal rajta ülünk az ülésen (ezt is figyeli, ha nem ülünk rajta, akkor nem indul el!) és a motor eléri a 2.000-es fordulatot, automatikusan old a futómű és már mehetünk is, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Bár a Fuoconál tényleg ez, az autósok meg csak bámulnak.

Ezen trükkje a futóműnek működik a gyújtás levétele után is, azaz ha megálltunk és berögzítettük az elejét -ami után akár leszállva a robogóról tologathatjuk is azt- akkor a kulcs kivétele után is úgy marad. Elfelejthetjük a középsztendert. Sőt, azt is megcsinálhatjuk vele, hogy úgy állunk meg, hogy az egyik kerék még fent van a padkán, a másik meg még nem. Ha behúzzuk a rögzítőféket, bárhol, bármilyen talajon biztos lábakon áll. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire zseniális ötlet ez!

Fék

A futómű miatt elől is nagy a súly, de a blokk és a hajtás miatt hátulra is jutnak a kilókból. Ez azért jó, mert az első és a hátsó fék is hatásos a Fuoco-n. Én mindig úgy használtam őket, hogy először a hátsót húztam be, majd egy gondolanyi szünettel később az elsőt is. Ez azért jó, mert a hátsó kerék megfékezésével nagyobb súly kerül előre, nagyobb a tapadás, amitől a két első tárcsafék még hatásosabban lassítja a két kereket. Ráadásul az átlagosnál nagyobb a tapadási felületünk is, így érezhetően jobbak vagyunk. Egyébként szinte alig bólint be féktávon a Fuoco, szóval ha elkottáztunk valamit, simán megcsináljhatjuk, hogy még kanyarban is aláfestünk az ívnek a fékekkel.

Viszont volt a fékrendszernek egy rossz tulajdonsága is, ami talán csak a tesztjárgány sajátja. Hiába tűnik bikának mindkét fék, nem progresszívek. Azt értem ez alatt, hogy a betétek az elején egész élesen és keményen harapnak az összes tárcsára és ahogy húzzuk a karokat, egy darabig a szokott módon nő a fékerő is. Aztán jön egy pont, ami után hiába húzzuk tovább, alig lassulunk jobban, csak az az érzésünk nő, hogy egyre közelebb kerülünk a csúszáshatárhoz, az előre megtervezett fékutunk pedig egyre nő. Olyan, mintha a végére valahogy kifáradna a fék, és nem lenne hajlandó a nagyobb lassulásra. Egy-egy nagyobb fékezésnél ez elég kiszámíthatatlanná teszi a féktávot. Ha valami, akkor ez volt az, ami leginkább nem tetszett a Fuocoban. Egyébként ha kicsivel nagyobb fékerő kell, érdemes a hátsó féket birizgálni érte, mert egész későn blokkol, de ha meg is csúszik, az ég világon semmi baj nem származik belőle. Hiába tör ki a robogó hátulja, az első két kerék miatt csak mosolygunk rajta. Az elsővel is próbálkozhatunk, de a Fuoco sem egy sérthetetlen szuperhős – mi meg aztán pláne nem-, szóval az eleje is meg tud csúszni. Nagyon kell küzdeni érte, de meg tud, akkor viszont már baj van. Ha az elején lévő tonnák elkezdenek kimenni az útról, ember legyen a talpán, aki megfogja.


Hátul a rögzítőfék rendszeréhez férünk csak hozzá. Amúgy jellemző a Fuocora,
hogy a nagyobb mutatványokhoz szét kell bontani mindent.

Még egy apróság. A rögzítőfék és a hátsó fék két külön féknyereggel rendelkezik. Az előbbit bovden működteti, utóbbi pedig hidraulikus. Január elején megviccelt kicsit a Fuoco, mert amikor jó pár órát kint hagytam a -5°C-on, a rögzítőfék kábele egész egyszerűen befagyott. Valahogy vizet kapott a rendszer, és emiatt meg se moccant a hátsó kerék, hiába oldottam a féket. A bovdent is rángathattam, semmi. Három megoldás maradt: vagy kikötöm a féket, vagy hajszárítozom, vagy ott alszok az ismerősömnél. Mivel ahol álltam pont semmi fényforrás nem akadt, korom stötében pedig nem akartam matatni, se hajszárítóval ügyeskedni, a harmadik verziónál maradtam.

Kényelem, praktikusság, egyebek

Az üléspozíció és az ülés maga hamar megtetszett. Órákat is eltudtam volna tölteni tölteni fájdalom és bárminemű rossz gondolat nélkül. Egyedül az zavart, hogy még nekem is pipiskedve ért csak le a lábam, ráadásul akkor is, ha teljesen előrecsúsztam. Mentségére legyen mondva, a rögzíthető futómű miatt gyakorlatilag nem kell letennünk a lábunk.


Ha leteszem, pipiskedve ér csak le a lábam, de amint látjátok a futómű megoldja a problémát.

Az utas helyzete is hasonlóan jó, főleg hátsó dobozzal. Igaz, sok mozgásteret nem enged a hátsó traktus, de nem is kell. Az utaslábtartók helyzetén viszont még gondolkodhattak volna kicsit a mérnökök, kényelmesen sehogy sem tudtam odatenni lábam. Vagy a sarkam, vagy a cipőm eleje mindig a levegőben taposott.


A tükrökből mindent látni. Mint ahogy este a lámpák fényében is.

Csomagszállításra maradéktalanul alkalmas a Fuoco. Igaz, nekem volt hozzá egy hátsó doboz is, amivel dupla olyan jó volt a helyzetem. Soha ne mtudtam annyi cuccot összeszedni, hogy ne férjen be és ez nagyon nagy jó pont nálam. Én mindig azt mondom, hogy ha robogót vesz az ember, akkor legyen hová pakolni a csomagokat. Ráadásul nagyon tetszett, hogy az ülés a kulcson lévő gomb megnyomásával is kinyílik. Találkoztam már ilyennel, de hosszabb távon csak most tapasztaltam meg, mennyire praktikus is ez. Mint, ahogy a csomagtér világítás is. Brávó-brávó. De ha már kulcs és világítás, kár hogy a kettőt nem kötötték össze. Sötétben ugyanis volt, hogy több percet csak azzal tölöttem el, hogy beletaláljak a kulccsal a helyére, egy kis ledért olykor már ölni tudtam volna.


A Thermoflash rendszere egész nagy helyet elbitorolt a csomagtérből,
de így is rengeteg helyünk maradt. Az ülést a kulcson lévő gombbal is kitudjuk nyitni. Okos!
Végítélet

Vannak hibái a Fuoconak és van még min fejleszteni. Ettől függetlenül nagyon megszerettem, mondom ezt úgy, hogy nem csak 100km-t, hanem több, mint 1.500-at mentem vele. Nagyon kényelmes, praktikus, jól használható és végtelenül biztonságos jármű. Ha pedig nem felejtjük el, hogy nem sportmotor, akkor minden perc élmény vele. Én mindenkinek ajánlanám, mert szerintem zseniális a három kerék. És mivel sokan pont azért vesznek inkább motort, mert egy hagyományos, karcsú robogón nem érzik magukat kellőképpen biztonságban, őszintén hiszem, hogy a Fuoco vagy akár a Piaggio MP3 is telitalálat.


Mindent a”sóbiznisz”-ért.
És egy kis kedvcsináló a végére


 

Comments

comments