A szépség relatív! Mindannyian szubjektívan ítéljük meg, mely motorok formája nyeri el a tetszésünket, így ebben a témában igazából nem is érdemes vitatkozni. Vannak viszont olyan motorok, melyek így is kilógnak a sorból. Persze telerakhattuk volna prototípus formatervekkel is a listát, melyekből igazán sok félresiklott példány található. Mi azonban megpróbáltunk listánkkal több kategóriát is lefedni, bele foglalva néhány újabb modellt is.
10. Yamaha YZF-R1M: Már hallom is a Yamaha tábor felzúdulását, ám az új R1 dizájnját korántsem fogadta akkora lelkesedés, mint az előző modelleknél. Hiába került rengeteg karbon elem a versenyorientáltabb típusra, a két ködlámpa így is furcsán hat egy 2015-ös sportmotoron.9. Honda NC700 és 750X: A kiváló kezelhetőség mellé fura formavilág párosult az NC-X modelleknél. A vonalak modernnek próbálnak hatni kategóriájában, de hogy azok e lettek, azt majd a jövő megmondja.8. Ducati Multistrada 1000: Még a Ducatinak is sikerült mellényúlnia. Az előző generációs Multistrada kiválóan használható, sőt szinte minden eleme részletesen kidolgozásra került, ám a fejidom és az elfűrészelt szélvédőrész elrontják az összhatást.7. Kawasaki Versys 1000: A japán gyártó áttért a szögletes vonalakra, és a modern hatás nem is maradt el, mégis mintha a dolgok valahogy kisiklottak volna a kezükből.6. Suzuki GSX-S1000F: A vadiúj Suzuki remekül sikerülhetett volna, ha a fejidomon még gondolkodtak volna egy kicsit. Nem szeretnénk, ha hasonlítana a GSX-R-re, de a robogó stílusú lámpák és szélterelő idom furcsán hatnak egy nagymotoron.5. Bimota Mantra: A Ducati szív és az egyedi alkatrészek hiába valóak, ha az összkép ilyenre sikerül. Ismét egy részleteiben minőségi kidolgozásról van szó, de a ceruzát túl hamar tették le a tervezőasztalon.4. Yamaha XJ750: Átalakítás nélkül is bekerülhetünk statisztának egy Mad Max filmbe! Gömbölyű és szögletes vonalak kavalkádja, ahol a téglalap alakú első fényszóró lett a legnagyobb baki.3. Aprilia Moto 6.5: Fogalmunk sincs mi járhatott a Noale-iek fejében, de sorozatgyártásba engedték ezt a formatervet. Merész dizájn, ami még ma sem érett be.2. Morbidelli V8: Tegyünk rá az erőforrásra egy motort – kb. ez lehetett az alapötlet a prototípus tervezésekor. A Viper blokk szerű erőforrás tényleg jól mutat, de a többinek semmi köze sincs hozzá. Mint egy lakókocsi biturbóval, nitróval, szlikk gumikon.1. biiista: Ülj le, egyes! Miért kell egy elektromos motornak rondának is lennie? Az osztrák motor igazán egyedi kialakításúra sikeredett, és nálunk ezzel fölényes győzelmet aratott!
A listával természetesen nem kell egyet érteni! Kíváncsiak vagyunk, melyik motorok kerülnének fel a ti listátokra!