Csatlakozz hozzánk

Vezetéstechnika

Heti hetes: Hogyan motorozz, mire figyelj ősszel?

Nem, a motoros szezon még nem ért véget: ahhoz azonban, hogy kiélvezzük a hátralévő heteket, némi szemléletváltásra van szükségünk…

Közzétéve

ekkor

heti hetes oszi motorozas
ICON AIRFLITE MPS

“Heti hetes” néven sorozatot indítottunk, melynek keretein belül minden héten körbejárunk egy témát, hét pontba foglalva. A célunk ezzel, hogy könnyen áttekinthető és emészthető formában beszéljünk fontos, hasznos dolgokról. Ha eszedbe jut olyan téma, amelyről szívesen olvasnál e keretek között, javaslataitokat várjuk: info@tesztmotor.hu

„Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint mindig…” nekünk, motorosoknak is. Bár a szűk értelemben vett motoros idénynek, a nyárnak vége, semmi okunk rá, hogy lerakjuk a kétkerekűt, hiszen ez az évszak is számtalan szép pillanatot tartogat számunkra: gondoljunk csak a gyönyörű, meleg őszi színekbe burkolózó természetre vagy a lágy napsütésre.

Persze a motorozás ilyenkor több odafigyelést igényel, mint a legmelegebb hónapokban, ezért nem árt, ha fejben és fizikailag is felkészülünk a megváltozott körülményekre.

A késő ősznek is megvan a szépsége – de a veszélyei is, amire oda kell figyelni
Mire figyelj ősszel?

1. Az abroncsok tapadása ilyenkor már sokkal rosszabb, mint nyáron. Lassabban érik el az üzemi hőmérsékletet, ráadásul a merev anyagú gumi egyik pillanatról a másikra engedi el az aszfaltot, minden előjel nélkül (szemben az üzemi hőmérsékletre melegedett gumival, melynél érezni a csúszáshatárt). A nyári gumik tapadása +7 fok felett megfelelő, és sajnos motorokra nem is igazán gyártanak téli abroncsokat, legfeljebb futármotoros vagy robogós méretek elérhetőek.

2. Az öltözködés valamivel (sokkal) macerásabb, mint nyáron, hiszen ilyenkor nem elég az, ha gyorsan magunkra kapunk egy szellős dzsekit, motoros farmert, hanem ügyelni kell a megfelelő, réteges öltözködésre is, hiszen változékony az idő. De ez nem csupán praktikum kérdése: egy fázástól remegő motoros kevésbé tud a vezetésre koncentrálni, sokkal lassabb a reakcióideje, és elgémberedett ujjakkal még a fékezés is nehezebb, veszélyesebb.

Öltözzünk fel rétegesen, melyek közül a legfelső lehetőleg láthatósági legyen…

3. Amit mindenképpen érdemes beszerezni a hidegebb időszakra, az a motoros aláöltözék, mely melegen tart, miközben nem izzadunk bele, ha melegebbre fordul az idő – de megfelelőek a softshell anyagú ruhadarabok is, melyek rugalmasak és jó hőtartó képességűek. A sisakmaszk, kendő vagy egy csősál is az őszi kollekció elengedhetetlen része. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a láthatóság. Viseljünk bátran láthatósági cuccokat, high-visibility (fluo) motoros ruhákat, bukósisakot, hogy az esetlegesen párás, ködös időben is könnyen észrevegyenek a közlekedés többi résztvevői!

4. A motort is lehet téliesíteni: egy nagyobb plexi, egy kézvédő, és máris sokat tettünk a minket érő hideg ellen. De jó szolgálatot tehet egy lábvédő (lábtakaró) is, ami nem engedi be a metsző menetszelet, és véd a csapadék ellen. Hasznos lehet olyan komfortot fokozó extrák beszereltetése, mint az ülés- és markolatfűtés. Ilyeneket a szaküzletekben utólagosan is be tudnak szerelni. Egy jó szélvédelemmel rendelkező maxirobogón – meglepő vagy sem – például nem ér minket több eső, mintha a buszmegállóban várakoznánk 20 percig a piros hetesre. De óvjuk a gépet is! Így ha a szabad ég alatt tartjuk, éjszaka motortakaró ponyvával védjük az esőtől, párától és hidegtől.

A robogók tovább védenek az időjárás ellen, és könnyen téliesíthetők is

5. Egy korábbi Heti Hetesben már írtunk az esőben motorozásról. Ősszel a hűvösebb időjárás miatt a fák árnyékolta területen nehezebben szárad fel a csapadék, így ott fokozottan vigyázni kell, nehogy víztócsára fussunk, valamint az összefüggő vízréteg alatt rejtőzködhet kátyú vagy nyomvájú, melyet nem látunk előre. Zordabb időjárás esetén a talaj menti pára is ráfagyhat az útra, melyen könnyen megcsúszik a kerék.

6. Gyérebb forgalmú utakon a lehullott falevelek jelentenek veszélyforrást, hiszen szárazon is nagyon csúsznak, vízzel érintkezve pedig majdhogynem olyan, mintha jégre hajtanánk. Ezért erre fokozottan vigyázzunk, éppúgy, mint a betakarítási munkálatok során a mezőgazdasági gépek által felhordott sárral, ami a motorosok egyik legnagyobb ellensége. Szerencsére általában előre észrevehető, de az eső ezt is elrejtheti, így a bekötő- és földutak környékén csak óvatosan!

A falaveleken csak óvatosan – különösen, ha vizes is az út…

7. Az ősz a kellemes, komótos túrák időszaka, semmiképp sem a minél gyorsabb „futamok” ideje. Lassítsunk kicsit a nyári tempón, vegyük sarkosan a kanyarokat, tartsunk nagyobb követési távolságot. Nem az a lényeg, hogy mikor érünk haza, hanem hogy egyben hazaérjünk! Ha nem vagyunk képesek megállni, hogy “ne húzzuk neki”, akkor irány a határ: kezdődik az enduro szezon…

– még több Heti Hetes:
– Hogyan válasszunk bukósisakot?
– Hogyan motorozz esőben?
– Hogyan túrázz? (túratippek)
– A szélrózsa 7 iránya (túracélpontok)
– Hogyan motorozz kánikulában?
– Vadveszély…
– Hogyan segíthetünk, ha balesetet látunk?
– Mire figyeljetek, kezdő lányok?
Hogyan kerülheted el a bajt?
Mire figyelj, ha városban motorozol?
Miért robogóval – és ne autóval – járj a városban?
Mire figyelj az első pályára lépésedkor?

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending