Ti írtátok
Ti írtátok: X. Streetfighter Nap, Mezőberény
Immáron egy évtizede járnak a hazai stuntosok Mezőberényre lezárni a szezont, egy egynapos fergeteges bulival… Beszámoló a jubileumi akcióról
Published
9 év agoon
By
Teszt Motor
Szöveg: Damacsek Ádám
A művészetek kedvelői ezen a fontos napon fellélegezhetnek, hiszen ma ünnepli 130 éves évfordulóját a budapesti Operaház megnyitása. De a történelem szerelmesei se csüggedjenek, ugyanis pontosan e hónap napján kereken fél évszázada zárta le a Warren bizottság a Kennedy-gyilkosság vizsgálatát. Nekünk azonban sokkal inkább a mai dátum dobogtatja meg a szívünket. 2014. szeptember 27. – 10 éve, hogy a Bátszi Motor Kft. és a Motorosok Baráti Köre Mezőberény Egyesület megrendezte az első minden látogató számára ingyenes stunt riding motoros bemutatót.
Mi sem akartunk lemaradni erről a jeles dátumról, ezért a hordozó energiák előnyös felhasználása érdekében összekötöttük a kellemest a hasznossal. Miként a szinte az egyetemes emberi kultúra lassan kitörölhetetlen részévé váló akrobatikus motorozás népszerűsítéséhez hozzájáruljunk mi is. Kíváncsi voltam a szárnyaikat próbálgató amatőrökre és mindazokra, akiknek a magasságos bőkezűen mérte a tehetséget. Meg, hogy választ kapjak a “Hogyan harcolnak majd az idővel és saját korlátaikkal az ifjú titánok?” Ezért kénytelen voltam lemondani a hétvégi Gobbi Hilda koncertet a Plázában.
Kerülve az egyéni partizánakciókat krisztusi szeretettel ismét meghirdettük a közös motorozást Szegedről a 10. Jubileumi Streetfighter napra. A szomszéd hivatalos volt Szikora Andrásnál, „Bátszi Bandinál” egy kézfogásra az új gumikért és Jevuczó Mártinál egy sütizésre szóval nincs apelláta, menni kell! A reggeli csípős hideg ellenére a szegedi betyárok autóval-motorral, de nekivágtak: velem együtt 5-en egy későbbi indulást választottunk kezdésnek Nikivel, Sziszivel és szüleivel. Utunkat és a rádió halk susogását hirtelen a 47-es Mad Max-ei zavarták meg!
A távolban csak egy kis pontnak tűntek majd másodpercek múlva az egyre nagyobb és hangosabb motorok kerültek egyre közelebb hozzánk, de ekkor már integetve és fokozva bennünk az adrenalint. Egy pillanatra körbevették az autót, majd ordítva elszáguldottak mellettünk. Elöl 2 literes Gixer, mögötte egy lég-olajos 750 és egy fekete kis Z. A sor végét pedig egy feltűnően csinos SV650 tette izgalmassá.
Ahogy beértek a többiek a liget zöldjére, Siklósi István polgármester úr a hivatalos rendezvény megnyitóján megtartotta beszédjét. Ezt követően bevonult a Stuntboys és a Pannon Boyz Crew csapata is a parkolóba, szolidan és feltűnésmentesen, ahogy szoktak… gondolom, ezt ti se hiszitek el! Jómagam a Zsótér Team autójának gyomrában érkeztem. Sajnos a kicsikről lekéstünk, pedig a csongrádi druszámat kíváncsian néztük volna meg! Mészáros Ádám, Valek Tamás, Sándor Tamás, Podani Milán és a Fekete Klári ötös ült ETZ-re délelőtt 6 percre, míg a nagyok 8 percig tették ugyanezt.
HaJó hívószavára a felvonuló motorosok helyére a benzingőzös táncparkettre felsorakoztak az akrobatikus Rock&Roll királyai, és ahogy Potzner Feri is tenné egy tét nélküli versenyen, mindent a nézőkért! A cél közös volt mindannyiukban, nem maradhat egy világos foltja sem az utcának, az utolsó métert is feketére kell égetni a szürke aszfalton!
Ezzel együtt önkéntes véradás is volt párhuzamosan a tudásuknak számot adó fiatalok műsorával 12:30-16:30-ig, „MOTOROSOK NEM CSAK A MOTOROSOKÉRT!”, amire akkora érdeklődés volt, hogy félidőnél a vérszállító autónak el kellett menni plusz tasakokért , mert elfogyott és még sokan akartak vért adni. A motorosok társadalma egy roppant összetartó csoportja a közlekedőknek. Egy nagy családként jó érzés adni, de még nagyobb öröm tudni, hogy ezzel emberéletet mentesz!
A jobb rálátás érdekében megkerültük a pályát, eközben a család nagyobbik lányának aranyos arcára már is mosolyt csaltam egy rajtmintás karszalaggal és egy idei pólóval. Amrein Lacival a MotoRage főszerkesztőjével és a magyar stuntriding élet egyik kiemelkedő alakjával kezet fogtam és ezúton személyesen is megköszöntem neki a tavalyi megjelenésemet a magazin lapjain!
A pálya túlsó felén egy kedves meglepetés okozott kellemes perceket. Csajokamotoron Jakus Henije, a főleg Kunmadaras ragacsáról is jól ismert Moditwin kategória ifjú reménysége és tehetsége kérte tőlem a 2 cuppanóst, miközben gyors helyzetjelentést kaptam a távollétemben történt eseményekről. 12 után kezdetét vette a Trónok harca, innentől fogva mi folyamatosan a boldogság érzését éltük át.
A 3 tagúra fogyott székesfehérvári Junior Team kezdte meg a páros versenyt. Volt ott minden, amit ha nem látok nem hiszem el! Az egyik pillanatban még biciklivel kergetőzik a rend éber őre, percek múlva már 150 ló vágtázik a bigával… de EGYKEREKEZVE!!! Pihenésképpen egy BMX bemutató adott időt a 2 kerék alternatívájára Csepelényi Krisztián, Csizmadia Szilárd segítségével. A következő páros Cseke Tamás immár nagy motorral, egy F4-es CBR600 nyergében, akit F… aki most Fantomas-ra gondolt egy körből kimarad! Ferenczik Zoli küzdött a cementben pácolt hátsóval. Egy épen maradt gumi Mezőberényben ritka, mint James Bond egy Opel Astrában.
4. párosként indultak a kawasakis testvérek, Négyesi Zsolt és Négyesi Tibor – immáron nem ETZ-vel, hanem 636 és ER-6n segítségével! Sziszivel – ahogy Hadnagy Józsi mondaná – megnéztük a „Spongya Bob testvérek” csapatát, Szilágyi Ricsyék már megint nem voltak normálisak! Az újdonság erejével hatott rám a 4 sárga hordó, ezért párját, Juditot kérdeztem „Ez kinek az ötlete volt?” De ő büszkén mutatott rá, az akkor már igazából Minionoknak öltözött társaság legnagyobb tagjára.
Tavaly közönség díjat nyert egy bátor gyakorlattal, amikor kigyulladt a motor hátulja. Nagy név a csibészek között, de tudásuk és bátorságuk egységesen kétségtelen az már biztos! Egy oldalkocsis Pannónián vonultak be a csépai testvérek után és okoztak vidám perceket a pirosba öltözött közönségnek. „Tapsoljatok nyugdíjasok! Kezeket fel lábakat zsebre!” – Józsi folyamatosan csinálta a hangulatot. Talán a soha véget nem érő jókedvének köszönhetően gyakorlatilag a stuntosoknak nem volt gondjuk az idővel mivel bármikor kérdezted még mindig volt 3 percük!
Ricsy tavaly óta sokat fejlődött ellenben motorja, még nem mert ismételten technika gondjai adódtak. A probléma a forrása, hogy kiszakadt a fékcső ezért elfolyt a DOT4-es egy része, aminek a következménye kép levegős lett a fékcső és benne bubis az olaj. Elhihetitek, hogy szomorúbb voltam, mint amikor Bobby kilépett a Dallasból. De így a fék annyit ért akár a vízálló szivacs. Ricsy Citrommal adott az érzésnek, hamar elkenték a gumik száját! Amíg Joker elhúzta a nótáját addig Robi megkínálta a motor hátulját. Pillanatok alatt szétszedték a 17-est, mint rakéta a fabódét.
A szarvasi srác a tavalyi esése óta még technikásabb lett talán éppen ezért 2 gázfröccs között is tiltást húzott a szívlámpás GSXR-nek. Az folyamatosan röcsögő 600-as végig 10 ezer fölött dolgozott. A végén már azt vártuk mikor költözik harkály a blokkba! Ezek után a hűtőből gejzírként kilövellő víz láttán már meg se lepődtem… kis szóda neki és a főtengely már is 1 helyett 2-t fordult. Tiltáson rádobta a kuplungot így adott okot a téli revíziónak. 2 órakor Orbán Joci „46” D1000-s bajnok és Lencsés Donát Dániel EB Superstreet Drag versenyző mutatta be mi vár ránk a Hungarian Drag Arena falain belül.
Balog Krisztián és Szöllősi Pepe jól összeszokott párosként egymás tükörképeként próbálták minél kevésbé elkoptatni az első gumit és kihasználni az átszabott karter előnyeit. Fél időben a pályára hívták Szabó Ákost és Bátor Zolit. Annyi Hondát egyszerre csak nyílt napon láttam eddig, hiszen az időközben besegítő Stunt Show team tag Csáki Gyuszit leszámítva mindenki CBR-t használt. Brazilosan lassú, technikás és agresszívan gyors „amcsi style” aminek egyik lényege, hogy szinte mindent bőven 100-as tempó felett csinálnak egyaránt jelen volt a flaszteren.
A KEFO R6-sa sajnos nem sokkal szombat előtt egy bemutatón ott is szögletes lett ahol eredetileg íves a terveken ezért nem lett beindítva. Sorrendben a 8. duó, majd később trióra bővült a Dér Gabi, Kulman Miklós Mikeboy, ismételten Csáki Gyuszi rikító neon Suzukijával. A Csillag Születiket is megjárt pilóta bunny hopp közben akarata ellenére könnyített motorján egy csavarral, ami szerencsére hamar visszakerült a jogos tulajdonosához. Sisak fel, benzin ki és már is lángolt a feje! Ördögien látványos, amikor feltekert alapjárattal, egy kezes forgás közben sárkányként hergeled a közönséget!
Ugyanerre a trükkre képes a kunhegyesi fúrótorony, Angyal Zoltán magyar világbajnokunk, amivel 2006-ban a Portugál Humberto Ribeiro VB győztes lett. Szemöldök lazán megcsinálta ráadásként, amit a világon csak nagyon kevesen tudnak a háttal egykerekezés… ez már a „Húbazd+ kategória!” Brutális rutinnal és lazasággal hajtja végre a szinte tökéletesen összefűzött gyakorlatait. Mindegy számára, hogy a CBR600 vagy a GSX-R1000-es nyergében teszi mindezt, mert a kis ETZ erőhiánya sem gátolja akarata teljesítésében. Angyal literese olyat tud… ha tudna főzni, még el is válnék miatta!
15 órakor modell repülő bemutató zajlott így földön –vízen ugyan nem- levegőben mindenki megtalálta a számára legkedvesebb időtöltést! A Magyar Nicolas Cage, a kisteleki Ghost Rider azaz a láng mintás Tápai Tomi és szolnoki Healtech szponzorált Palatinus 55# Attila eltérő stílusban, de hasonló gépparkkal tették emlékezetessé a délutánt. Palának már tavaly is volt egy kis beütése, de egy biztos, hogy ez nem optikai csalódás csak annak látszik, mert benne tényleg van egy kis szelephézag!
Idén is a HDA Fan Klub vezére Veres Főnök családja és a szegediek előtt felforrt vízzel őrült meg és végig leszabályozáson gumiégetés közben fogott át a kormányon, hogy mindenkivel lepacsizzon a mára már hagyománynak számító produkciója közben. Azt már nem is mondom, hogy ilyen firnyákosan-furmányos csavart piros pólódobásra is csak Ő képes! De persze nem ez volt az első meglepetése, mert mióta Marchy adrenalin túladagolást kapott egy bő hónappal ezelőtt egy reptér látogatása alkalmával gyógyítatlanul megfertőződött a benzingőzzel. „SATU FÉK, SATUMARE, SATOBRIÓÓÓ!!” Pala GoPróval követte nyomon gyógyulásának folyamatát, amiben Balog Krisztián segédkezet egy 5 személyes quadozással! Szerencsére a hölgyet nem tántorította el holtpont keresés álma megvalósításában és jövőre már saját motorral érkezik!
Jubileumi 10-ként jött Gergely Sanyi egy BMW F800R, Suzuki GSX-R600, MZ ETZ150, robogó és valamint egy monocikli nyergében képviseltette magát. Jövőre egy ZX-636R váltja le a bajor bringát, de addig még nekünk énekelt az Akrapovic. Volt ott minden… retro show tetűirtóval, vizes gumiégetés a 600-assal. De a Transporter sem maradt ki a mókából, hazafele abban már biztos nem lesz hideg! A nap vége fele Kulik Karcsi, 2 keréken megtett 18 000 km-es útját, “Irány DAKAR!” élményeit hallgathattuk meg.
Tompika 2 motorral ismét ledobta az ékszíjat. Még ha végig háttal állok is megmondom befutóra, hogy benne van az első 3-ban! A végére, mint mindenki más már Ő is fáradt, de sikerült visszafogni magát és a technikát, de majdnem elszabadult a pokol, amikor leért a majrévas! 636 persze így is kihozta magából és Tompikából a maximumot, amit mi sem bizonyít jobban, mint a felforrt víz. 13. Mókus, és az állítható fürgeségű 600RR-el vérprofi módón csinált mindent. Annyira tökéletesen fűzte össze az elemeket, hogy azt se vetted volna észre, ha hibázik! Simson Star és a kaposvári presszóharcos megkezdte vad násztáncát, de még a létra tetején Versace ruhában is olyan higgadt, mint sorozatgyilkos a fegyverboltban.
Láttál már strandkorlát kék Simson Schwalbe-t? Gondolom igen, de nem egy sor4-est pláne nem szívómotorral, otthon már végre ezt is kihúzhattam a bakancslistámról!! Ugyan ez egy tét nélküli verseny inkább show volt, de ennek ellenére mindenki komolyan vette… de nem a finálét! Azon az estén a liget jelentette számomra a földi mennyország kapuját a megtisztulás felé! Negyed órán át közel 20 motor egyszerre küzdött az életéért. Sötétedésre az utca olyan sötét volt, mintha tehénbe néztem volna.
Jó pár motor láttán összeteszem a két kezem, ha másnap beindul! Amit azok kaptak, garantáltan nem szorul egyikben sem a főtengely, de még a szelepek sem! Ez is olyan, mint a kokain, függőséget okoz, amiről nem bírsz leszokni! Programot ötven szervező rendezte, és 134 szponzor támogatta, amiért minden motoros nevében hálásak vagyunk!. Mókus 50 ezer forintos szponzori támogatást ajánlott fel a Bátszi Motornak, ami versenyzőként külön említésre méltó! Amit ezúton is nagyon köszönünk nekik!
A junior stunt nevezői között Mezőberény díját Podani Milán nyerte el. A felnőttek között a különdíjakat Herczeg Balázs „Mókus”, Varga Róbert „Citrom” és Kötél István (Junior team) kapta. Sajnos idén már ez volt az utolsó verseny ezért télen kondiznak a mocik. Gyúrunk május 1-re, hiszen tudjátok „Kunmadár Hazavár”
You may like
Kövess bennünket az Instagramon is!