Connect with us
Suzuki
just1 mx

Ti írtátok

A legnagyobb libakergetős buli – Mopedmetal, második felvonás

Ti írtátok: tavaly a nyár közepén indult el ez a történet, hogy kéne szervezni itt Budapesten egy mopedes találkozót. Menjünk egy kört a városban rendszám nélküli, klasszikus formájú motorokkal, legyen a neve Mopedmetal. Ride in the city2, mega-képriport!

Published

on

mopedmetal ritc2
jgpr
RST AIRBAG

Nagy lelkesedéssel ugrottunk bele a dologba. Néhány hét múlva pedig több tucat mopeddel pöfögtünk végig az Andrássy úton. Az első mopedfelvonulás (képriport) után a dunaparti alkonyatban ücsörgött a mopedes csapat, és mindenki azt kérdezte tőlünk, hogy mikor lesz a következő. Persze jól tudtuk mi is, hogy ezt folytatni kell, de adódott a kérdés, hogy legyen?

Guruljunk ki ugyanoda még egyszer, ugyanúgy? Vagy egy kicsit máshova, más úton? Jó lenne persze, de vigyük inkább az egészet egy magasabb szintre! Úgy álltunk hát neki a szervezésnek, hogy csináljunk egy igazi nyárindító Mopedmetal fesztivált, ahogy azt illik! Mindent egy jó kis beharangozó film leforgatásával kezdtünk. Atom korán vetettük bele magunkat egy közös fővárosi gurulásba. Ez lett a beharangozó film (és anno A nap videója itt, a TesztMotoron – a szerk.)

Sok-sok munkával apránként állt össze minden. Időpont, helyszín, étel-ital, nevezés és a többi. Szerettünk volna egy egységes motoros bandát összeterelni, amiben klasszikus formájú mopedek vannak. Legyen az egésznek egy “retro” hangulata. Nem hagytatok cserben, záporoztak a regisztrációk még az utolsó előtti pillanatban is!

Június 8-án vasárnap délután az 56-osok terén gyűlt össze a banda

A helyszín titkos volt. Csak a beregisztráltak tudtak róla hol találkozunk. Nagy volt a hőség. A nyár már kacérkodott korai erejével. Vártuk hát a motorozás hűsítő szelét. Egyre többen lettünk. Gyülekeztek a libakergetők.
Jól megfért itt egy bandában a Jawa, Simson, Riga , Piaggio, stb. Igazi mopedes ünnep a mai.

Babetta LOVE
Segédmotoros sokadalom
Lenfonói Sólymok különös, ámde annál inkább menő tagozata. Igazi komancsos zokni szandál rulez
Sokak gyerekkora. Romet Pónik
Aztán még többen lettünk…
Rajtmatricák a mopedeken. Aki korán érkezett annak kívánsága szerint adtunk számot

Kiosztottuk a mopedmetal részvételi csomagjait. Közel 100 mopedes ragaszthatta fel saját rajtszámát – és még közel 30 ragaszthatta volna ha megérkezik a jóváhagyott mopedjével. Velük nem tudjuk mi történhetett. Reméljük semmi komoly, ezért kérjük, hogy ezúton is adjanak életjelet magukról. Mindenkinek járt egy mopedmetal kendő is. Indulás előtt ki-ki egyénisége, ízlése szerint ragasztotta, kötözte, csomózta gondosan összetartozásunk szimbólumait.

Mindenkinek járt egy mopedmetal kendő is. Indulás előtt ki-ki egyénisége, ízlése szerint ragasztotta, kötözte, csomózta gondosan összetartozásunk szimbólumait
Az összkép csillagos 5-ös
Benzincsap csekk. Utolsó simítások indulás előtt

Lássa meg Budapest – itt vagyunk!

Figyelemfelkeltő bandázásunk azt szolgálta demonstrálni minden közlekedő számára, hogy nagyon is létezünk és figyeljenek ránk. A segédmotoros társadalom hallatja hangját. Idén rendőri felvezetéssel, ebben a tekintetben is felnőtt egy picit a Mopedmetal. Végig a városon egy nagy kígyóként tekeregtük a közel 20 km-es útvonalat, amely alatt nem szeleteltek fel a piros lámpák, hála a profi motorosrendőri felvezetésnek.

Az Andrássy út
Kevés motor van ami jobban néz ki az Andrássy-n, mint egy Jawa Mustang
Oktogon
Sosem volt jobb ezen a kereszteződésen áthajtani mint azon a napon. Csont nélkül
A boldogság kék madara
Uh, balról egy rendőr villogóval! Ja, csak a felvezető motor… Kiskörút
Astoria
Piros szimók. Kálvin tér
Love is in the air. Mopedromantika. Fővám tér
Átgurultunk a Szabadság hídon és Budán folytattuk a bandázást
Az alagút sem maradhatott el. A fekete pólós szervezők veretik
Clark Ádám tér

A Clark Ádám tér körforgalma csak a miénk volt – csak a miénk. Minden bejáratot lezártak a motoros rendőrök. Mopedek keringtek a centrifugában. Az emberek mindenhol integettek, mosolyogtak és fotóztak minket. Abszolút kellemes volt a fogadtatás. Lehet, hogy most éppen valami kínai városban egy család is éppen minket nézeget a digitális fényképezőjén. Nagy attrakció voltunk.

Innen kigurulva a Lánchídon csapattunk át újra a belváros szívébe
Bajcsy
Irány a Margit híd!
Jászai Mari tér
Talán egyszer mi is felnövünk ilyen nagy motorokra
Mopedfüstölgés
Utolsó métereket húzza be a fővárosi gurulásból ez a Piaggio Ciao

A felvonulás célállomása idén a Görzenál volt

Befogadott minket egy estébe nyúló hengerberregtető bulira. Mopedes játszótérré változott erre a napra Budapest egyik kedvenc deszkás parkja. Tettünk pár tiszteletkört a megérkezéskor, mielőtt leparkoltunk volna egy nagy közös fotóra.

Irány a ring!
Zümm-zümm
Leparkoltunk egy közös fotóra
A banda összeáll. Jövőre itt a helyed közöttünk

Az aszfalton sztoricserélő kupaktanácsok és egy körre szóló mopedcserélő egyességek alakultak, megalapozva a délután hangulatát:

A legjobb sztorik ilyenkor jöttek elő
Sokan megálltak a Mokka Cycles építményénél
Jánok ismerkednek a 2 ütem világával
Aki nyughatatlan volt, az a 260 méteres körpályán motorozás univerzális nyelvén kommunikált…
Szimós stuntman
A legenda. Honda Super Cub
Verhovina rocks!
Egy jó üdítő és a pirított hagymával, uborkával tömött metálkonyhában készült hotdog is segített összekovácsolni a társaságot
Párbajok és csoportos gyorsulási futamok szerveződtek folyamatosan a Görzi nagy egyenesében. Soha nem látott mezőny mérte itt össze motorja és vezetője tudását. Simson vs Romet, Jawa vs Piaggio, Honda vs Riga és még sorolhatnánk
A legkülönfélébb felállásban kergetőzött itt a segédmotorok széles skálája.
Felkészülni! Vigyázz!! Tűz!!!
Volt aki a “gyári tuningot” használta a gyorsabb elrajtoláshoz.. Pedál rulez
Célba éréskor soxor szinte feküdt a moci

Eközben az elemek közötti kis utacskákon szlalomverseny zajlott az óra ellen, Top Gear stílusban táblára szegezve gyűltek a fotocellás gép időmérő cédulái. Simsonok beleadtak mindent, ami a szívószál kipufogón kifér. Ők küzdöttek legelszántabban a leggyorsabb időért.

Két raklap között vezetett az út időre

Két örömmotorozás között spontán mopedszerelő műhelyek szerveződtek a parkolónak elkerített placcon. A tapasztalt hengerorvosok nyújtottak segítő Metál kezet, ha valaki alatt megállt a soxor nem mai mopedtechnika.

Még jó, hogy volt aki készült szerszámmal aznap
Aki a leggyorsabban hajtotta motorját az időmérő pályán az kapott egy official Mopedmetal pólót

Napnyugtával kezdtek hazafelé szállingózni a riderek, de a kemény mag csúcsra járatta a Görzenál aszfaltját. Volt, aki addig húzta gázt, amíg már porzott a tank és ledadogott a henger, de a legjobbak a zárszóig hajtották a gépet.

Ez metál volt, kösz, hogy jöttetek! Találkozunk a következőn –

üdvözlettel a szervezők,
Turbometal motorblog

Bernáth Adrián
Bernáth Milán
Firnigel Dániel
Mihálka Balázs
Varga-Tóth Simon
Czinege Donát
Rigó Péter
Nyírő Márk
Nyírő Pálma
Cé – Woodhair
Rözge Dávid

Metál konyha szakácsai
Nyírő Erik JD
Ditrói Barnabás
Kovács Dávid

Fotók: Enyedi Csaba, Boros Gyöngyvér, Mihálka Balázs, Géresi Geri
Képi utómunka: Bernáth Milán the Cosmic Bunuel

Szöveg: Mihálka Balázs, Bernáth Milán, Bernáth Adrián

Akik segítsége nélkül nem jöhetett volna létre:
– Red Bull Magyarország
– Chronomoto.hu
– Görzenál
– BRFK

ui: Még több kép hamarosan a FB-on :)

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending