luca cadalora galeria
Blog

Luca Cadalora, egy letűnt kor csillaga – interjú

Ismerősen cseng Luca Cadalora neve? Ha nem, akkor valószínűleg még nem követted figyelemmel a kétütemű Grand Prix korszakot, melynek jeles képviselője - háromszoros világbajnoka - az olasz versenyző, akit a múltjáról kérdeztünk
Euromotor2
MotoStar

Luca Cadalora a GP nagy reménységének számított a kilencvenes évek elején. Háromszoros világbajnokként érkezett a királykategóriába, Olaszország már készült a koronázásra. A ceremónia végül elmaradt, az ötszázas cím nem került a vitrinbe. A múltról kérdeztük, kíváncsiak voltunk, bánkódik-e még.

Az olaszok minden hitüket Cadalorába vetették, eredményei alapján ő volt az első, aki Uncini 1982-es győzelme után, reális esélyekkel harcolt a győzelemért. Önbizalma és tudása megvolt, tanulóévét olyan nagyvadak között töltötte, mint Schwantz, Rainey és Doohan. A három versenyző vérengzését, ma is a Grand Prix aranykorának nevezik a krónikások. Cadalorának már az első szezonjában összejött két futamgyőzelem Rainey csapattársaként, ami tovább erősítette a rá voksolókat.


Második évében, ’94-ben, már az összetett második helyet szerezte meg Mick Doohan mögött. Tény, hogy az ausztrál majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött, de Cadalora remek érzékkel használta ki a Yamaha és a Dunlop előnyeit, a Honda-Michelin párosítással szemben. Mégis úgy döntött, hogy 1996-ban Hondára vált, és a legendás Erv Kanemoto csapatához szerződött. Jól ismerték egymást, a mérnökzseni bábáskodása alatt szerezte két világbajnoki címét a kettőötvenesek mezőnyében.


Cadalora tett egy könnyelmű kijelentést, mely szerint Hondával és Michelinnel már kilencvenkilenc százalék, hogy megszerezte volna a világbajnoki címet. Néhányan betámadták, végül megnyerte az évad nyitóversenyét Malajziában, elcsendesítve a kételkedőket. Igaz, ezen kívül már csak egyszer győzött, Németországban, amikor Mick Doohan elnézte a hátralevő körök számát. A világbajnoki cím ismét nem jött össze, Cadalora harmadikként zárta az évet. Pályafutása hátralevő részében többé nem nyert, Kenny Roberts Modenas csapatával fejezte be a versenyzést 2000-ben.


Sokan a mai napig talányként emlegetik Cadalorát, és nem értik, végül miért nem lett világbajnok. Többen úgy gondolják, hogy hullámzó teljesítménye miatt nem jött össze neki a cím, mások egyszerűen azt állítják, volt néhány remek versenye, de ennyi, elmentek mellette az évek. Feltételezem, a történet ettől sokkal bonyolultabb. A Doohan éra sok versenyzőt „megviselt”, többeknek tört ketté a karrierje, vagy fejezték be örök reménységként. Luca Cadalora mára elfeledte az egészet, és boldog apukaként mesélt egy letűnt korról.

Egy emlékezetes pillanat a Donington Parkból: Schwantz összeért Doohannel, behúzta a fékkarját…a futamgyőztes a nevető harmadik Cadalora lett (7)

Hogy került kapcsolatba a motorokkal?

Apám motorversenyző volt az ötvenes évek végén, miután megszülettem, fontos volt neki, hogy megismertesse velem ezt a sportot. Még egészen kicsi voltam, de már motorral cipelt magával mindenhová. Családi sztori az egész.

Gyermekként ki volt a példaképe?

Eleinte nagy rajongója voltam Kenny Roberts-nek, Marco Lucchinellinek és Walter Villának, aki szintén modenai volt, mint én, így a kapcsolatunk teljesen más volt a többiekhez képest. Később Spencer és Lawson voltak a kedvenceim, majd én is versenyezni kezdtem.

Az első világbajnoki címét 1986-ban szerezte százhuszonötben, majd ’91-ben és ’92-ben még kétszer bizonyult a legjobbnak már a kettőötvenesek között. Majdnem harminc éves volt. Manapság csaknem elképzelhetetlen, hogy a Moto2-ben ennyi idősen, valaki világbajnok legyen.

Tény, hogy akkoriban minden más volt, azóta sok minden megváltozott. A sport és a versenymotorok is forradalmi változásokon mentek keresztül, nem állítom, hogy könnyebb volt bajnokságot nyerni, de azt sem, hogy nehezebb. Más időket éltünk, a világbajnoki cím megszerzése mindig nagyon kemény feladat, függetlenül attól, hogy ki milyen idős. A végén mindig a legjobb győz, ez így volt, és örökre így is marad.

Hogyan vált végül Grand Prix versenyzővé?

Szerencsém volt, mindig találtam olyan embereket, akik figyelemmel követték a versenyeimet és láttak bennem némi fantáziát. Ők általában segítettek, mert hittek bennem és abban, hogy a legjobbak között is nyerhetek. Először az olasz szövetség segített a versenyzésben, majd egy milánói csapattulajdonos, Luigi Ghisimberti, aki nagyon fontos állomás volt a pályafutásom legelején.

Milyen volt a viszonya Erv Kanemotóval?

Kanemotóval később dolgoztam együtt, amikor világbajnok lettem kettőötvenben. Nagyon különleges ember. Talán mondhatom, hogy kevesen szerették, és kevesen értették meg. Más magasságokban létezett, nagyon eltért a hétköznapi emberektől. A motorok iránti szenvedélye, és elkötelezettsége mindent felülírt, ezt a versenyzőitől is elvárta. Ennek tudatában nehezen létesített kapcsolatot.

Értékelje a karrierjét!

Boldog vagyok és elégedett, sikeres éveket tudhatok magam mögött. Egy kis szerencsével még az ötszázas világbajnoki címet is megszerezhettem volna, de ez sajnos elmaradt. Nem örültem, hogy így kellett visszavonulnom, de értékelnünk kell azt, amit megszereztünk.

Mi a véleménye a jelenlegi MotoGP motorokról?

Felfoghatatlan gépek, mindig nagyszerű érzés megkaparintani egyet. Nemrég mentem Lorenzo motorjával, úgy éreztem, mintha egy űrhajóval közlekednék.

Régen nehezebb volt megülni őket?

Ezt így nem állítanám, csak teljesen más volt. Kemény feladat ilyen eszméletlen tempóval motorozni. Persze lehetnek külső segítségek, de amikor nem elég szimplán gyorsnak lenni, hanem attól is eszementebben kell hajtani, az nagyon nehéz.

Ki a legjobb Grand Prix motoros a jelenlegi mezőnyben?

A jövő egyértelműen Marquez-é.

Nehéz volt új életet kezdeni a versenyzés után?

Igen, nagyon, de szerencsére megismerkedtem a feleségemmel és van két csodálatos gyermekem. Élvezem a jelenlegi életem.

Jelenleg mivel foglalkozik?

Főállású apuka vagyok.

Hiányzik még a motorozás?

Hogyne, nagyon. A motorsport után lett néhány hóbortom, de mind abbamaradt, kizárólag a motorozás, ami megmaradt, és ma is ez a legfontosabb. Szerencsére mindig akad néhány lehetőség, hogy néhanapján pályázzak, utcán úgysem közlekedek motorral.

A bordák mint a bálna szilái

Cadalora eredményei

1963. május 17-én született. Aktív évei: 1984-2000
Első GP verseny: Olasz Nagydíj (125cc – 1984)
Utolsó GP verseny: Cseh Nagydíj (500cc – 2000)
Első GP győzelem: Nyugatnémet Nagydíj (125cc – 1986)
Utolsó GP győzelem: Nyugatnémet Nagydíj (500cc – 1996)
Összetett vb-győzelmei (3): 1986 (125cc), 1991, 1992 (250cc)
195 GP versenyen 34 győzelem, 72 dobogós helyezés, 29 pole pozíció, 30 leggyorsabb kör
Csapatai: MBA, Garelli, Yamaha, Honda, MuZ, Modenas

Képek: Guld Péter, archív (még több kép a jobb oldalon a Képgalériában)

Comments

comments