Csatlakozz hozzánk

Hírek

Chrobák megszerezte első vb-pontját

A mindössze 6 hónapja alakult Schmidt Racing két Alpok Adria bajnoki cím után Jerezben Chrobák János által megszerezte első világbajnoki pontját is

Közzétéve

ekkor

jerez wsbk2015
RST AIRBAG
MPS RAM MOUNT

“Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert akár kettős pontszerzés is lehetett volna belőle. A verseny féltávjánál a 14. és 15. pozíciókat birtokoltuk, de Juhász Dávid motorjának első futóműve vibrálni kezdett a féktávokon, így vesztett pár pozíciót. A vége egy 15. és egy 19. hely, illetve 1 világbajnoki pont lett Chrobák Jani által. Most már látom, hogy versenyzőink az első 15-be tartoznak és ez több, mint amire 6 hónappal ezelőtt számítottunk, mikor a Budapest Motorkiállításon bemutatkoztunk. Folytatás két hét múlva Magny-Cours-ban…” – mondta Balogh Róbert csapatmendzser.


“Életem harmadik vb futamán állhattam rajthoz, ebből a Schmidt Racing színeiben ez volt a második. Eddig az első kettő nem úgy sikerült, ahogy terveztem, viszont ez már közelít hozzá” – nyilatkozta Chrobák. “Nagyon boldog vagyok, jól ment minden a hétvégén. Folyamatosan gyorsultam, a munkánkat segítette egy telemetrista is, jól éreztem magam végig a motoron. Egy héttel ezelőtt megszereztem harmadik Alpok-Adria Bajnoki címemet, most pedig első világbajnoki pontomat gyűjtöttem be, amivel gazdagítottam a csapatot és egyben magam is. Ez egy jó visszaigazolás, van keresnivalónk ebben a mezőnyben is!”

“Nagy izgalommal vártam az első edzést a jerezi pályán. Igaz, első este körbe tudtam sétálni, illetve robogóval meg tudtam nézni az ideális íveket, de tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert gyors, technikás és egyben nagyon keskeny a pálya” – vélekedett Juhász Dávid. “Az első szabadedzés úgy sikerült, ahogy azt terveztem, de a többi menésről ezt már nem tudtam elmondani. A technika ördöge igencsak a nyomomban volt. A váltókar letöréstől a kuplunghibán keresztül a futómű hibáig minden megtörtént. Ezek a hibák meggátolták, hogy elegendő kört tudjak menni, amire kimondottan nagy szükségem lett volna ezen az idegen pályán”

Juhász Dávidot technikai problémák hátráltatták

“A szombati időmérőre kismértékben kezdtek helyreállni a dolgok, de nem volt az igazi. A 22. helyről indulhattam a versenyen. A vasárnapi warm-up-on jelentőset javulva a 15. voltam. A startot követő „darálóban” – ami 2 körig tartott – felküzdöttem magam a 14. helyre és célirányosan haladtam a 12-13. hely felé. Ekkor egy pillanat alatt megszűnt az első gumimon a tapadás és 2 mp-el rosszabbakat tudtam motorozni. Kezdtek visszaelőzni a vetélytársak, ami ellen nem tudtam semmit tenni. Azért küzdöttem, hogy a motoron maradjak. Végül a 27 fős mezőnyben a 19. helyen zártam. Bízom benne, hogy a franciaországi futam sokkal szerencsésebb lesz, és jobb pozícióban tudok majd zárni!”

Comments

comments

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

MPS AIRFORM

Trending