
Két hét telt el a meglehetősen esős brit nagydíj óta, ahol Valentino Rossinak sikerült visszakaparintania a bajnoki tabella vezető helyét. Habár sokan csapattársát, Jorge Lorenzót tartották esélyesebbnek, az olasz meglepően bátran és gyorsan motorozott a kiszámíthatatlan körülmények között. A spanyol ezzel szemben sokkal óvatosabb tempóban motorozott, és így lecsúszott a dobogóról – hála két Ducati versenyző ámokfutásának.

Rossi így 12 pontos előnyre tett szert, melyet a következő hat fordulón kell megtartania, amennyiben szeretné tizedik bajnoki címét ünnepelni. A hazai helyszín alkalmas lehet számára az előny növelésére, hisz a Marco Simoncelliről elnevezett aszfaltcsík nagyjából 10 kilométerre fekszik a doktor szülővárosától. Az óriási olasz szurkolótábor viszont nyomást is jelent számára, de biztosak lehetünk benne, hogy Rossi helyén tudja kezelni az efféle dolgokat, és igyekszik majd kihasználni minden lehetőséget.

Ezzel szemben Lorenzót nem látják annyira szívesen a helyszínen. Az őrült olasz rajongók számára ő vált az első számú ellenséggé, de a spanyol versenyző is elég profi ahhoz, hogy ez ne zavarja a munkában. Lorenzo ráadásul rettenetesen gyors szokott lenni a San Marinó-i pályán, négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így ő a legeredményesebb a helyszínen. Habár a Yamaha versenyzői már hosszú ideje harcolnak a bajnoki pontverseny első helyéért, sajnos a pályán még igazából nem is csaptak össze. Ennek oka, hogy valahogy egyikük mindig jelentősen versenyképesebb a másiknál, pedig megnéznénk egy igazi kerék a keréken ütközetet kettejük között – ahogy az már megtörtént évekkel ezelőtt. Az M1 versenyképes lesz az biztos, de hogy melyik pilótának sikerül jobban ráhangolódnia a pálya vonalvezetésére (és megtalálni a legoptimálisabb beállításokat), az szinte megjósolhatatlan.

Misano a naptár 3 azon helyszínének egyike, ahol Marc Marqueznek eddig nem sikerült győzelmet aratnia. A címvédőt ez biztosan motiválni fogja, csakúgy mint az, hogy feledtesse legutóbbi hibáját. A spanyol már negyedszer dobta el a vasat önhibájából, ezzel pedig már végleg búcsút inthet a bajnoki címnek. Ettől függetlenül még mindig versenyképes, és jó eséllyel vág neki a futamgyőzelmeknek a folytatásban.

Nem leírandóak a Ducati versenyzői sem, akik a Desmosedicikkel bejárhatták San Marino utcáit. A csapatfőnök legalább egy futamgyőzelmet kért az idei évre a pilótapárostól, és milyen szép lenne azt hazai földön bezsebelni. A küldetés nem tűnik lehetetlennek, hisz a vörösek kétszer is tesztelhettek itt az utóbbi hat hétben, ami egy kis pluszt jelent számukra a beállítások terén.

Dovizioso talán kilábalt pechszériájából brit bronzérmes helyezésével, és most hazai földön próbálhat újra az élmezőnyben motorozni. Rajta kívül viszont van még két olasz versenyzője a Ducatinak, akik szintén sikerre éhesek. Iannone szerényen teljesített az esőben, ám száraz körülmények közt már rendre jobban teljesített csapattársánál az évad közepén, így talán ő az esélyesebb a vörösek táborában. A megszokottnál nagyobb figyelem irányulhat a Pramac motorját hajtó Danilo Petruccira is, aki felállhatott a brit nagydíj dobogójára. Érdekes lesz látni, hogyan teljesít az olasz hazai versenyén száraz körülmények közt, sikerül-e esetleg közelednie a gyári versenyzőkhöz, netán kaphat-e némi támogatást a Ducatitól.

A versenyek a megszokott időben kerülnek megrendezésre, így ne tervezzünk programot vasárnap délutánra :)