Hírek
SBK Sepang: Nyugdíjas a dobogón, duzzogó világbajnok és utolsó kanyaros győzelmek!
A maláj hétvége bőven tartogatott izgalmakat, sőt mindkét futam győzelme csak az utolsó métereken dőlt el!
Published
8 év agoon
By
Teszt Motor
A Superbike világbajnokság tizedik fordulóját rendezték meg a hétvégén Malajziában, ahol Sepang vonalvezetése rengeteg kihívást tartogatott a versenyzők számára. A szombati kvalifikáción is kissé felborultak az erőviszonyok, noha Tom Sykes szerezte meg a pole pozíciót a Kawasakival, mellőle az Aprilia újonca Jordi Torres, és a címvédő Sylvain Guintoli indulhatott. Negyedik helyre kvalifikálta magát a hétvégére visszatérő Max Biaggi, a második sorba pedig rajta kívül még Alex Lowes és Chaz Davies fért be. A bajnoki tabellát vezető Jonathan Rea csupán a hetedik helyről várhatta a futamok rajtjait.

Ahogy az várható volt, az aszfalt megfelelően forró volt mindkét futam alatt, így a versenyzőknek komolyan át kellett gondolniuk a gumiválasztásokat. Az első futam rajtjánál Max Biaggi megtáltosodott, és az első féktávhoz elsőként érkezett. A kalóz megfontoltan vette az első sikánt, így hárman is elmotorozta mellette. Tom Sykes került így az élre, aki mögött egy pillanatra már Rea tűnt fel, bár Davies rögtön visszavette tőle a második helyet. A két Kawasaki és a Ducatin motorozó Davies tempója kimagaslott a mezőnyből, így hamar leszakították magukról az üldözőket. A negyedik helyért a három Aprilia kezdett el harcolni: Biaggi, Haslam és Torres, mögöttük pedig Guintoli próbált tapadni Hondáján.

Tom Sykes nagyon kemény tempót diktált már a futam első köreitől kezdve, míg Davies és Rea az egész futam alatt nagyon hasonló ritmust motoroztak. Sykes így biztonságos előnyt tudott kimotorozni, ám néhány körrel a futam vége előtt ez drasztikusan csökkenni kezdett. 2013 világbajnokának minden bizonnyal az abroncsai fogytak el a futam végére, így Davies könnyedén előzte őt meg, Rea-vel szemben viszont még megpróbálta felvenni a kesztyűt, persze hiába. Az élre így Davies került, akit minimális lélegzetvételnyi hátrányban követett Rea. Habár Biagginak meggyűlt a baja a két jelenlegi Aprilia versenyzővel, a futam végére mindkettőtől elköszönt, és magabiztosan haladt Tom Sykes felé. Az öreg kalóz könnyedén megelőzte régi riválisát az utolsó körben, így a verseny után a dobogón ünnepelhetett – ezzel 44 évesen ő vált a sorozat legidősebb dobogót szerző versenyzőjévé!

Az élen Jonathan Rea nem hagyta veszni a győzelmet, és hirtelen előhúzott valamit a kalapból az utolsó körre. Sikerült megelőznie a Ducati versenyzőjét, és rögtön meg is próbált elnyúlni. Előnye az utolsó kanyarhoz érve már elégnek tűnt, ám a pontversenyt vezető brit elmérte az utolsó féktávot, így Davies befért a belső íven. Rea nagyon korán rá tudta tekerni a gázt, így az utolsó métereken visszaszerezte a vezetést, a dobogón pedig három elégedett versenyző ünnepelhetett. Sykes végül az ötödik helyre csúszott vissza, a címvédő Guintolinak sikerült még elcsípnie őt a leintés előtt.

A második futam hasonló körülmények közt került megrendezésre, így a legtöbben nem változtattak gumitaktikájukon. Max Biaggi ismét rendkívülien kapta el a rajtot, ám versenye hamar drámaira fordult. Az olasz ezúttal sokkal jobb féktávot próbált fogni, ám kanyarsebessége alacsonyabb volt riválisaiénál. Elsőként érkezett az első jobbosba, ahol Sykes kívülről próbált elmotorozni mellette, belül pedig Davies és Guintoli szúrt be meglepően nagy tempókülönbséggel. A kalóz óvatosra vette a helyzetet, így kicsit egyenesített motorján, ám összeért a külső íven motorozó Sykes-al, és elesett. Az esetért senki sem hibáztatható, ám az olasz valószínűleg úgy számolt, hogy Sykes több helyet fog hagyni, mivel a jobbos után rögtön egy balos következik. Szerencsétlen versenybaleset, mely megfosztotta Biaggit egy újabb remek eredménytől.

Az esetből Sykes sem profitált! Habár a brit a motoron maradt, visszaesett a mezőny második felébe, az első kört pedig a 14-ik helyen fejezte be. A Kawasaki versenyzője ezután pokoli tempót motorozva néhány kör alatt feljött a hetedik helyig, ám utána egy lassú balosban elvesztette a tapadást. Az esés látszólag nem okozott sérülést sem a versenyzőben, sem a motorban, így Sykes folytatni tudta, és végül a 14-ik helyen ért be.

Az élre így Davies került, aki nagyon magabiztosan motorozott a futam nagy részében, biztonságos előnyt kimotorozva Rea-vel szemben. A tabellát vezető brit egyébként úgy nyilatkozta, nem számolgatja még a pontokat, csak a versenyre koncentrál – mint később kiderült, ez csupán kamu volt. Mivel Sykes hátraesett, Rea világbajnoki ünnepségének már csak Davies állt az útjában, így amennyiben helyet cseréltek volna, már vasárnap átadásra kerülhetett volna a bajnoki trófea. Rea és Davies is egyenletes köridőket motorozott a futam során, ám a Ducati az utolsó két körre elfáradni látszott, Rea pedig erre rögtön reagált. Az utolsó előtti körben 1,2 másodpercet hozott Rea, így az utolsó körben támadási pozícióba kerülhetett. Davies persze próbálta menteni a menthetőt, így Rea csupán az utolsó kanyarban érte őt utol, így a győzelem sorsa ismét izgalmasan alakult!

Rea jól gyorsított ki az első egyenesben, így habár meglepően jó végsebességet bírt a Ducati a hétvége folyamán, Rea már a féktáv előtt az élre állt. Davies viszont nem adta fel, és egy merész féktávval rögtön a belső ívre húzott, ahol Rea mellett nem maradt hely, így össze is értek. Az érintkezés minimális volt, így mindketten a motoron maradtak, ám kérdéses volt, melyikük tud korábban kigyorsítani. Ezúttal Davies volt a gyorsabb, aki úgy hiszem megérdemelten állhatott a dobogó tetejére! Másképp gondolta ezt Jonathan Rea, aki a levezető körben nem fogadta el Davies baráti karnyújtását, sőt a díjosztó ceremónia nagy részén savanyú képet vágott. Nagyon meglepő ez egy olyan versenyzőtől, akitől sosem álltak távol a test-test elleni párharcok, a brit minden bizonnyal már a világbajnoki címet szerette volna ünnepelni. Csalódottsága azért sem tűnik logikusnak, mivel már csupán 6 pontot kell gyűjtenie a hátra lévő 6 futamon – persze csak akkor, ha Davies nyerné az összes futamot!

A harmadik hely sorsa nem volt kérdéses a második futamon, Jordi Torres remek tempót motorozott az RSV4-en. Habár a spanyol nem tudott beleszólni a győzelemért vívott harcba, meglepően sokáig versenyképes köröket futott, és végül 5 másodperces hátránnyal ért be Davies mögött. A negyedik helyet ismét Guintoli szerezte meg, így a címvédő ezúttal kétszer is közel került a dobogóhoz. Noha a francia biztosan jobb eredményekre számított mikor a Hondához igazolt, a CBR tempója lassan, de folyamatosan fejlődött az év során.

Davies győzelmével feljött a tabella második helyére, lemaradása viszont 144 pont! A Ducati versenyzője ennek ellenére elégedett lehetne a vb ezüsttel, mivel többször is nullázott, sújtották őt technikai problémák, és követett el vezetői hibákat is az év során. Tom Sykes a harmadik helyre került, és már matematikailag sincs esélye a világbajnoki címre. A Kawasaki versenyzője nagyon rosszul kezdte az évet, és sokáig nem tudta legyűrni újonc csapattársát, ám még három hétvégéje és hat futama van ahhoz, hogy Davies-el megküzdjön az ezüstéremért. A negyedik és ötödik helyen következnek az Aprilia versenyzői, akik számára most a nyugdíjba vonult Max Biaggi megmutatta, hogy ezzel a motorral lehet ám jobban is menni. A kalóz az első futamon Haslamnek 14, Torresnek pedig 24 másodpercet adott a versenytáv alatt!

A versenyzők most elbúcsúznak, és indulnak nyaralni. A következő fordulóig több mint 1 hónapnyi szünetük van, így a Twitter biztosan izzani fog a tengerparti lazulós versenyzői fotóktól. A következő forduló helyszíne Spanyolország, Jerez, ahol a Kawasaki óriási ünnepi bulival készülhet Rea számára.
You may like
-
Kényelem és luxus mindenek felett: íme a Ducati XDiavel Nera
-
Az elfeledett sport-túrázó: Aprilia SL1000 Falco használtmotor teszt, videóval
-
A Kawasaki innovatív technológiája a háromkerekű szuperbike projekthez
-
Kovács Bálint: „Dobogós helyekkel vigasztalódnék Le Mans miatt”
-
Ducati Panigale V4 R immár Legóból is
-
Sebestyén Peti Spanyolországban tesztelte új Yamaháját
Kövess bennünket az Instagramon is!