Aki gyakran látogat oldalunkra, vagy már járt a SuperZone motoros boltban, annak biztosan nem kell bemutatnunk a márkát. A többieket viszont kissé megzavarhatja a japános hangzású név, és a feltüntetett olasz zászlók. A Mugen Race viszont leginkább magyar eredetű, hisz ahogy weboldalukból is kiderül, a székhely Budapest, így nagy örömmel tölt el, hogy az egyre népszerűbb (sőt már a MotoGP-ben is feltűnő) márka hazai munkálatok eredménye.

Hosszú távú tesztelésre kaptuk a 2014-es fejlesztésű versenycsizmájukat, az S Phantom evolution 2-t, amiben Tóth Imi is versenyzik a SBK világbajnokságon. Lehet Imi leginkább csak sereghajtó az idei évben, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a felszerelése által nyújtott biztonság számára is ugyanannyira fontos, mint például a pontversenyt vezető Jonathan Rea-nek. A Phantom 2 védelme felől tehát nem kell aggódnunk!

Ennek ellenére első ránézésre utcai csizmának tűnhet. A Mugen nem alkalmazott hi-tech csatokat és tekerőket a lábra való rögzítéshez, ehelyett klasszikus módon erős cipzárt és nagy felületű tépőzárat alkalmaztak. Az orrészen kialakított koptató (slider) viszont már árulkodik a versenyzői vérvonalról! Műanyag alapra két csavar felfogatásával alumínium koptatót találunk, mely vastagsága 5 milliméter. Nem fog az első pályanapon elkopni, és könnyen cserélhető.

A csizma többi részének felhasznált anyagai főként bőr, gumi és műanyag. A bőr vastagsága 2 milliméter, a csizma talpa pedig olaj és benzinálló gumiból készült. Ez utóbbi azért fontos, mert ezek az anyagok felpuhítják a gumit, így az egy versenyző számára használhatatlanná válhat. A csizma belseje poliészterből készült, és vízhatlan. Meglepően sok figeyelmet fordítottak erre a részre is, ami vadítóan piros színt kapott, benne apró logókkal. A felső rész kényelmesen párnázott, alul pedig fehér antibakteriális talp rejtőzik. A dobozban található egy pár fekete talpbetét is, így még pontosabbá válhat számotokra a Phantom 2.

Az igazi biztonságérzetet számomra a csizma hátsó része adja meg. Masszív, műanyagból készült bokavédőt találunk, rajta apró szellőzőnyílásokkal. Felette szintén műanyagból a versenyzéskor fontos (de minden balesetkor hasznos) csavarodás-gátló, mellette az enyhén koptatott misztikus 20 Quattordici felirat (mely olasz fordításban 2014). Itt találjuk az első olasz zászlót, míg a másodikat a bokavédőn, ami az MNR feliratot öleli körbe, ami a Mugen Race rövidítése. A harmadik olasz zászlót a csizma belső oldalán találjuk, finom radírgumiszerű anyagból, mely meglepetésre a bal oldali csizmán magyar zászlóvá alakult át (talán nem véletlenül).

Előre haladva a sebességváltó okozta kopás elleni védőréteget találjuk, ami puha műanyagból készült, így bízunk benne, hogy nem hajlamos a repedésre. Rajta szépen kialakított, a méhkaptár hatszögletű formáira hajazó mintázat. Ugyancsak nem spóroltak a kidolgozással a csizma felső részén, ahol két Mugen Race logót találunk, és a negyedik olasz zászlót. A külső oldalon egy kisebb pajzsszerű lógó, szemből a méretes logó mögött pedig szürke Mugen Corse feliratok vonulnak végig.

A következő hónapokban tartósan tesztelni fogjuk a bemutatott csizmát, véleményünket pedig természetesen megosztjuk veletek. A Mugen Race S Phantom 2 csizmát megtaláljátok a SuperZone kínálatában, jelenleg akciós 44 900 forintos áron (3 színben). Az első próbaút, a csizma felépítése, és vételára alapján viszont már most okos választásnak tűnik kategóriájában!