Csatlakozz hozzánk
Fantic caballero

Hírek

2020, és máris itt a Honda Rebel

A Honda Rubel A2-es jogosítvánnyal is vezethető, 471 cm3-es, soros, kéthengeres erőforrással hajtott kompakt cirkálója továbbfejlesztett futóművel, váltófokozat-visszajelzővel, nyomatékhatárolós tengelykapcsolóval és átformált, kényelmesebb nyereggel folytatja pályafutását.

Közzétéve

ekkor

GRINGO Kicsi
MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Emellett új kipufogórendszerének köszönhetően immáron az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, a feláras tartozékok listáján pedig olyan tételek jelentek meg, mint a fejidom, a gyémántalakú öltésekkel varrt ülés, valamint fekete burkolatok és a szintén fekete – teleszkópot védő – gumiharmonikák alkotta készlet.

Felszereltség és stílus

A Rebel fejlesztési programját két szó határozta meg: EGYSZERŰ és NYERS. Igen ám, de a kevésből nem könnyű sokat csinálni – a minimalista irányzat nehezen követhető, mikor minden egyes részletnek komoly jelentősége van.

A Honda mérnökei számára ez a kettősség jelentette a kihívást, pontosabban a márka járműveire jellemző kimagasló használati értéket kívánták ötvözni az egyedülálló formavilággal és vezetési élménnyel. A széles gumi, az alacsony, elnyújtott, bobberes sziluett, a jókora kormány és a 11,2 literes „mogyorótank” nemcsak stílusossá, hanem kényelmessé is teszi a modellt, a vezető szinte benne ülhet a motorban. Bárhonnan is nézzük, egyedinek és szépnek hat. Egyszerűen ellenállhatatlan…

Amit csak lehetett, feketébe öltöztettek az alkotók, ezzel még inkább kiemelve a Rebel különleges vonalvezetését és fényezését. Immáron minden lámpa LED, beleértve a múltidéző, kör alakú fényszórót, amit 175 mm átmérőjű, kompakt lencsével és présöntésű, alumínium konzollal tettek látványosabbá a hondások. Az új, ultravékony, ovális hátsó lámpa, illetve rendszámtábla-világítás remekül passzol a Rebel alacsony építésmódjához, csak úgy, mint a négy – 55 mm átmérőjű – irányjelző. Utóbbiak közül az első kettő kör alakú helyzetjelzőt is magában foglal, így még látványosabb a modell.

Az előző HONDA CMX500 REBEL tesztjét itt olvashatjátok

Honda CMX500 – gyorsteszt

A vezetői környezet középpontjában kompakt, 100 mm átmérőjű, inverz, fehér háttérvilágítású LCD-műszeregység áll, amit a 2020-as modellévre váltófokozat-visszajelzővel és fogyasztásmérővel egészítettek ki a szakemberek. Az óracsoport egyszerre szép és könnyen leolvasható, így a használati értéket is jelentősen fokozza. A gyújtáskapcsolót továbbra is az üzemanyagtartály bal oldalán találhatja a pilóta.
Az utas ülése és lábtartója könnyedén eltávolítható, s 2020-ra az opciós lista is kibővült. Aki szeretné személyre szabni motorját, többek között csomagtartókonzolt, háttámlát, tankmatricát, valamint műszálas és bőr oldaltáskát rendelhet kimagasló gyári minőségben. Mindemellett a feláras tartozékok listáján olyan tételek jelentek meg, mint a „füstüveges” szélvédővel felszerelt fejidom, a retró teleszkópborítás, illetve gumiharmonika és a gyémántalakú öltésekkel varrt ülés.

Erőforrás

A Rebel 471 cm3-es, soros, kéthengeres, folyadékhűtésű motorja a sportos CBR500R-ből származik, karakterisztikáját azonban azt szem előtt tartva határozták meg a tervezők, hogy megőrizze a CBR lenyűgöző dinamizmusát, ugyanakkor a lehető legnyomatékosabb legyen az alsó fordulatszám-tartományban és minél kifinomultabban adja le erejét. Munkájuk gyümölcseként a – 6000-es percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező – legnagyobb nyomaték eléri a 43,3 Nm-t, és a csúcsteljesítmény is elismerésre méltó: 46,24 LE (8500 f./perc).

A motorkonstrukció legnagyobb előnye, hogy a kompakt méret ellenére a teljes fordulatszám-tartományban rugalmassá teszi a Rebelt. A furat és a löket 67, illetve 66,8 mm, a sűrítési viszony pedig 10,7:1. A vezérlés görgős himbái és korongos emelőtőkéi alacsony súlyt szavatolnak, míg a kis rugóerejű szeleprugók és a csökkentett súrlódású összetevők hatékonyabbá teszik a működést.

A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, így tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált a szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 mm, minden adott tehát a kiváló gázcseréhez.

Hogy a belső súrlódás tovább csökkenjen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj szabadon áramolhat a hornyokban. A Honda mérnökei nem elégedtek meg ennyivel, a lehető legnagyobb élettartam és az oxidáció elkerülése érdekében AB 1-es sós fürdőt és nitridbevonatot is alkalmaztak.

Mindemellett 180º-kal elékelték a főtengelyt, az elsődleges kiegyensúlyozó-tengelyt pedig a hengerek mögé helyezték, hogy a lehető legközelebb legyen a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó-tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek jóval halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a minimális legyen, így kisebb a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a motor.

A forgattyúház centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kapott, belső kialakítása a – 180 fokos főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségek mérséklését szolgálja. Az olajteknőbe 3,2 liter kenőanyag fér. A hatfokozatú váltó megalkotásakor arra törekedtek, hogy minél pontosabban és könnyebben kezelhető legyen, különösképpen városi környezetben. Ennek jegyében a 2020-as modellévre vadonatúj, még kifinomultabb fokozatkapcsolásokat szavatoló váltóasszisztenst kapott a modell, és jelentősen, közel 30%-kal csökkent a kuplung behúzásához szükséges erő.

A 2-1 kialakítású kipufogó gázai először a hatékony katalizátorba áramlanak, majd az első és a második, úgynevezett rezonátorkamrán áthaladva hagyják el a rendszert. Az új oxigénszenzor (LAF) és a szintén új kipufogódob révén az emisszió alatta marad az Euro 5-ös határértékeknek. A 120 mm átmérőjű dob úgy fest, mint egy puska csöve, hangja pedig úgy pulzál, mint egy nagy teherbírású munkagépé, ezzel is utalva a lehengerlő nyomatékra.

Váz és felfüggesztés

A váz megalkotásakor is alacsony építésmódra törekedtek, ezért az erőforrás csak három ponton kapcsolódik a szerkezethez, maga a konstrukció pedig a lehető legkarcsúbb lett. A 2020-as modellek még nagyobb menetkomforttal kecsegtetnek, áthangolták ugyanis a rugóstagok előfeszítését és optimalizálták a lengéscsillapítók hidraulikafolyadékának mennyiségét. Bárhogy is, az ülésmagasság 690 mm, a tengelytáv 1490 mm, az utánfutás 110 mm, a villaszöget pedig 28º-ban határozták meg, hogy kiváló legyen az úttartás és semleges a kormányzás. Ráadásként a természetes és kényelmes üléspozíció érdekében a lábtartókat középmagasra helyezték.

A váz egyik érdekessége az innovatív hátsó „hurok”, ami elkülöníti az ülést a speciális felületű fém sárvédőtől. A csavarokkal felfogatott, öntött, alumíniumból készülő segédváz könnyedén leszerelhető, így utólag is szabadon változtatható a motor megjelenése, illetve formai aránya.

A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű első teleszkópok között 230 mm-es távolság mérhető, a villa tehát kellőképpen széles a biztos, kényelmes irányításhoz, és a motor stílusához is passzol. Hátul 45 milliméter átmérőjű acélcsövekből összeállított lengővilla adja a felfüggesztés alapját, ehhez kapcsolódnak a rugóstagok, melyek előfeszítése öt lépésben állítható. A hátsó rugóstagokat 2020-ban már nitrogénnel töltik fel; a lengéscsillapító pedig szilentjeit átformálták, hogy feszesebb legyen a futómű és kiszámíthatóbb a rugózás.

A Honda mérnökei a kerekeket illetően sem ismertek kompromisszumot. A csodaszép, öntött alumíniumfelniken 130/90 R16, illetve 150/80 R16 méretű Dunlop abroncsok feszülnek, a hatékony lassítást pedig 296 mm átmérőjű első tárcsafék szavatolja. Az első féknyereg két-, a hátsó egydugattyús, a rendszer működését alapfelszereltségként kínált blokkolásgátló felügyeli.

Honda

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Trending