Csatlakozz hozzánk

Akciók

2013-ra jobbárasították a Suzukikat

Az idei első Suzuki árlistát böngészve már jóval barátságosabb számokkal találkozhatunk egyes modellek esetén, mint korábban. Sok az akciós típus, egyesekhez gyári extrákat is kapunk, a raktáron ragadtak meg persze még olcsóbbak

Közzétéve

ekkor

suzuki 2013
ICON AIRFLITE MPS

Kezdjük a szupersportolókkal, ha már ők állnak a lista élén: a GSX-R600-as 600.000 forintos árelőnye szembetűnő, bár 2,6 milla még mindig nem kevés egy hatszázasért. Ez az L1-es, azaz a 2011-es modell ára, de a legújabb (L3) sem tud többet nála 3,2-ért – ez nem is olyan régen az ezres Gixxer ára volt.

Az eggyel túrázósabb beállítottságú vasak között a GSR750-es naked két és fél milla helyett 2,2-be kerül, ’12-es kiadásban, ABS nélkül. Most az az alsó spoiler is jár hozzá ajándékba, ami bizonyos szögekből nézve nagyon hiányzott a szériagépről. Egyébként a kistesó, a 600-as GSR is akciós, legalábbis a “beragadt” 2010-es ABS-es, ami most 1.798.000 forint.

Ha már szó esett a gyári extrákról, a teljesség igénye nélkül megemlíthetjük, hogy a “B125-ös” és az ‘A2’-es, azaz a 125-ös és a 200-as Burgmanhez is magasított szélvédő jár grátisz, amellett, hogy az áruk is karcsúbb lett. A tavalyi szezonban nálunk tartósan vizsgázó UX125 (SIXteen) is jóval olcsóbb lett: 920 helyett 758 ezerbe kerül a Tizenhatos.

– a teljes árlistát az akciókkal és részletekkel a Suzuki weboldalán találod

A GSR750-hez most ajándék alsó spoiler jár, a kedvezőbb ár mellett persze
A nagymotorok mellett egyes robogók is olcsóbbak lettek

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending