team toth phillip island 2015
Hírek

WSBK: Tóthék – nehéz kezdet

Nagyon nehéz szezonnyitón van túl a BMW Racing Team Tóth csapata: Rizi megsérült, Imre pedig szenvedett az új motorral mind a két futamon - azonban felcsillant némi reménysugár...
EuroMotor
Faster2

Egyedül Ifj. Tóth Imre vágott neki a csapat színeiben a vasárnapi versenynapnak. A magyar idő szerint szombat késő éjjel történt bemelegítő edzésen Imre 7 kört tett meg, a lehető legoptimálisabb versenybeállításokat keresve – a 22. helyen végzett.

A tesztek hiányának köszönhetően a motor szinte kezelhetetlen volt, a két hivatalos tesztnap óta csak a formáját kereste a csapat. A legnagyobb probléma a motor hátulján jelentkezett, képtelenség volt irányítani, főleg a kanyarokban.

Tóth még nem versenytempóban körözött, kört is kapott

„Továbbra is borzalmasan nehéz a helyzet, nem tudtunk előrelépni semmilyen téren” – nyilatkozta Tóth az első verseny után. “A motor hátulján az összes létező alkatrészt kicseréltük, minden variációt kipróbáltunk de egyszerűen nem tudom úgy elfordítani a motort, hogy gyors tudjak lenni. Több stílusban próbáltam motorozni, lassabban, gyorsabban venni kanyarokat, nagyobb fékezéssel vagy rágurítani az ívekre de nem vezetett eredményre. A második versenyre az első felfüggesztés radikálisabb beállításaival próbáltunk kompenzálni. Az új váz és az alkatrészek összehangolása nem a legkönnyebb feladat”

Imre a 20. helyen ért célba az első versenyen, egy kör hátrányban a mezőnyhöz képest.


A második futamra valamelyest javult a helyzet, az első futóművön végzett beállítások jobb versenytempót produkáltak.

„A két verseny közötti beállítás módosítások kicsit javítottak a motor irányíthatóságán. Nagyon sok időt elveszítettünk az egész hét során, de úgy érzem a második futamon el tudtunk indulni a helyes irány felé. Sok tapasztalatot és adatot tudtunk gyűjteni az új motorról, amiket otthon ki fogunk elemezni. Thaiföldre valószínűleg fejlesztésekkel érkezhetünk, amennyiben sikerül új alkatrészeket beszereznünk az olasz BMW Team Italiatól, amik sokkal jobbak lehetnek a 2015-ös vázhoz. Rengeteget kell még fejlődnünk, de egy kicsike remény megcsillant a második verseny során, az utolsó versenyben futott köröm volt a leggyorsabb. Nagyon örülök annak, hogy végig tudtunk menni, nem állt meg a motor és végre újra pályán lehettem. Szívből kívánom, hogy csapattársam Gábor nagyon hamar felépül, és Aragontól talán tud menni. Thaiföldre mindenki tiszta lappal érkezik, új verseny és pálya, reméljük az esetleges fejlesztések beváltják a hozzá fűzött reményeket. Szeretném megköszönni az egész csapat, szerelőim és mindenki munkáját, aki segített abban, hogy egyáltalán itt lehessünk. Egytől egyig 110%-ot nyújtott mindenki” – bizakodott Imre, aki a második futamon a 17. helyen ért célba, az első versenyhez hasonlóan egy kör hátrányban a mezőnyhöz képest.

– a teljes Superbike hétvége összefoglalóját itt olvashatod: SBK – brit uralom Ausztráliában

  Előzmények – Rizmayer sérülése  

Hatalmas balszerencse: Rizmayer Gábor, a BMW Team Tóth versenyzője a karját törte a Superbike szezonnyitó második szabadedzésén, Phillip Islanden.

Szomorúan végződött a második szabadedzés a magyar Superbike csapat számára: Ifj. Tóth Imre technikai gondok miatt nem tudott érdemben előrelépni, 17 megtett körével a 25. pozícióban fejezte be az edzést – 1:37:708-as körideje meg sem közelítette eddig legjobbját.

Sokkal súlyosabb probléma Rizmayer Gábor szerencsétlen esése, melynek következtében eltörte a bal csuklóját. Rizit a pályáról azonnal kórházba szállították, műtétre lesz szüksége. Gábor már túl van a röntgenen és a műtét előtti előzetes beavatkozásokon.

Pedig az első edzés még jól sikerült neki: „Ezzel az új motorblokkal sikerült kicsit gyorsulni, az új váltót sokkal jobban ki tudjuk használni, ami a végsebességeken is megmutatkozik. A motor vázbeállításairól ugyanazt mondhatom el mint Imre, ugyan én a tavalyi futóművet használom átalakítva de a problémánk Imrével egyforma. A hétfői beállítások vannak a motoron, reméljük délutánra tudunk egy picit még gyorsulni”

Rizmayer Gábor a 20. helyről várta a második szabadedzést, 1:34:633-as legjobb idővel. Korai volna megmondani, mikor ülhet vissza a BMW-re. A WSBK-paddock szenzációja egyébként, hogy a szintén sérült Ducati versenyzőt, Davide Giuglianót a veterán (háromszoros) bajnok, Troy Bayliss helyettesíti a szezonnyitó futamokon.

– kapcsolódó: PályaPenték – Indul a SuperBike!

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás