Tesztek

Triumph Street Triple RS vs. Yamaha MT-09

A britek prémiumkategóriás középsúlyú nakedje vetélytársra akadt?
Euromotor2
MotoStar

Mivel idén egyik motorhoz sem jutottunk hozzá, ezért fordítottunk egy összehasonlító tesztet Nektek. Ritkán csinálunk ilyet, így ez egy rendhagyó illetve inkább hiánypótló írás.

A motorok nem csak arra valók, hogy A-ból B-be elvigyenek. Mosolyt csalnak az arcodra. A motorozás ritmusa, a koncentrálás, és a sebességérzet lélekemelő hatású. Minden egyes gázfröccs katartikus élményt nyújt.

Ez az élmény szinte megduplázódik, amikor a kanyarokat róva egy olyan huligángép van alattunk, mint a Yamaha új MT-09-ese, vagy egy Triumph Street Triple RS.

Szubjektív vélemény, de a Yamaha orra dizájnosabbra sikeredett

Nade, jön a kérdés, melyik vad emelkedik ki jobban ebben az új, szimplán az élvezetekre, erőre és az önfeledt csapatásokra kihegyezett szegmensben? A japán-angol csata mindkét gyártóból a legjobbat hozta ki.

Először is, vessünk egy pillantást a Yamahára. Amikor 2013-ban bemutatták az MT-09-es első koncepcióját, sokaknak elnyerte a tetszését. Pehelykönnyű, szinte csak egy keréken lehet közlekedni vele, és ár-érték arány tekintetében messze veri a vetélytársait. De menet közben kiderült, hogy van rajta javítanivaló rendesen.


BenZso tesztelte is akkoriban az MT09 első változatát

 

 


A Yamaha MT-09 végre újjáéledt a sok évnyi sötétbe burkolózás után.

Az MT-09 tipikusan az a motor, aminek egyetlen célja, hogy mosolyt csaljon a motoros arcára. Idén kapott pár extrát, többek között állítható teleszkópokat és jobb gázkezelést, hogy még inkább élvezni tudjuk a vele töltött kilométereket. Persze ezen kívül alaptartozék a csúszókuplung, a 3 fokozatban állítható traction control, ABS, LED-lámpák, és a külső, ami erősen hajaz az MT-10-es brutális megjelenésére. Mindezek lehántottak 6 kilót a motor súlyából, ára viszont növekedett, kétezer forint híján 3 milliót kóstál a harapós háromhengeres.

Fogadok, hogy egy hatalmas vigyor rejtőzik a sisak alatt

Az MT a supermoto életérzést hordozza magában, a Triumph-éhoz képest magasabb, szélesebb kormány huligánmotor-érzést kelt bennünk az első perctől kezdve. A 2017-es modell ülése már nem dől előrefelé, de még mindig szinte egybeolvadunk a tankkal, pont, mint egy krosszmotoron. Temérdek hellyel a lábnak, és a puha, robusztus üléssel tökéletesen alkalmas a városi randalírozásra, csakúgy, mint a hegyi szerpentinek megtámadására.


Dénes a Street Triple R -t tesztelte

 


Kicsit úgy tűnhet, hogy a japánok lekoppintották a háromhengeresek körében évtizedek óta fáklyavivő Triumph és az MV Agusta 800 köbcentiseinek a hengerelrendezését. Az angol gyártó nemhiába ismert sorhármasa kompakt és erőteljes, a Street Triple 765 köbcentis lökettérfogata pedig egy sereg újítással párosul, például elektronikus, három móddal rendelkező gázkarral, menetstabilizátorral, és állítható ABS-el.

Távolról is látszik, hogy mennyivel sportosabb a Triumph üléspozíciója

Lássuk hát a Street Triple RS-t. Az összehasonlítás alanya az RS változat, amely az újdonságok mellé kapott egy gyönyörű és remekül eltalált TFT-műszerfalat, gyorsváltót, jobb fékeket és felfüggesztést, valamint egy motortuningot, ami a felső fordulatszám tartományban tovább gyarapította a lóerőket.

Az RS az ász a három variáns közül, melyek ugyan jóval olcsóbbak, de közel nem tudnak annyit, mint a legdrágább változat (Az MT-09-hez képest majd’ 1 gurigával többe fáj, a 4 milliót karcolja regadóval együtt). A súly mindössze kereken 190 kilogramm teli tankkal. A Triumph-nál minden bizonnyal egy külön pepecselő-részleget is alakíthattak, mert a részletek pontossága és gyönyörűsége a váltótól a fékkarokig mindenhol káprázatos.

Remek a kormányvégi tükör, a mini-szélelhárító formája remekül el van találva. Minden passzol mindenhova, nincs egy felesleges vonalvezetés sem

A keskenyebb kormánnyal és a motor kisebb dimenzióival az RS verzió eléggé kuporgósnak hat egy nyurgább motorosnak. Az üléspozíció jóval sportosabbnak hat a távol-keleti konkurenciához képest, a lábhely kevesebb, a kormány pedig jóval lejjebb van. Maga az ülés lehet, hogy félig kőből lett faragva, vagy Flinstone családnak készült, mert alig van valamennyi szivacs az ember sejhaja alatt, egy kisebb kátyú vagy domborulat az úton, és az ékszerek keményen megérzik az ülés alsó, merevítő részét.

Ugyan mindkét rivális megegyező hengerelrendezéssel vonul harcba, a két blokk mégis teljesen különbözik. Mindketten tigris módjára dorombolnak alapjáraton, de míg az MT középtájon húz igazán, a Triumph a felső tartományban érzi otthon magát. A szigetországi 115 lóereje bőven lenyomja a japán 105 lóerős csúcsteljesítményét, de utóbbi 2000 RPM-el korábban éri el a maximális teljesítményleadását. Mindkettőjük nyomatéka csodálatra méltó, a Triumph-nál 75 Nm, a Yamahánál 89 Nm-t tudtak kipréselni a soros háromhengeres erőforrásból. Utcai harcban nehéz legyőzni az MT-09 katonás, parancsra aszfaltfeltépős karakterisztikáját. – Mellékesen jegyezzük itt meg, hogy az MV Agusta 800-asai 116-125-140 lóerős és 83-86Nm nyomatékkal kerülnek piacra ebben a Naked kategóriában. Brutale-Rivale-Dragster néven. –

Hát, igen, egy szó: bámulatos

A bődületes középtartomány és a rövidebb sebességfokozatok az egyenesben előnyt adnak a Yamahának, de a lassításnál, kanyarodásnál, és minden egyébnél, ami az úttartáshoz és a futóműhöz kapcsolódik, az MT-09-nek esélye sincs a Triumph-al szemben. Az RS bőven veri az MT-t negyedmérföldön. Miért? Nem az erőkülönbség, hanem a finomabb, kidolgozottabb kuplung, gáz, váltómechanika miatt a remek rajtolás és a magabiztos gyorsítás szinte gyerekjáték. A Yamahának ezzel szemben sokkal több odafigyelésre van szüksége, finomabb kuplungolásra, és majdnem csak az első sárvédőhöz kéne dőlni, hogy ne emelje meg az elejét. De persze ez a gép pont erről szól, a féktelen huligánkodásról.

Az MT-09 gázreakciója ás felfüggesztése mérföldekkel jobb, mint ahogy ezelőtt sok évig tapasztaltuk, bár a hátsó lengéscsillapító még mindig túl puha, emiatt nagyon hamar felül a hátsó kerekére a masina. Nem kérdés, hogy sportmotor tekintetében az RS lefagyasztja a mosolyt az MT arcáról. Olyan precíz, mintha a saját testrészünk lenne. Nem kérdés, a Showa villákkal, versenyszintű Öhlins lengéscsillapítókkal, Superbike-minőségű fékekkel ez a Street Triple mind a hegyi szerpentineken cikázva, mind pedig a versenypályán bőségesen helytáll.

Azért az MT-09-re sem panaszkodhatunk, agresszivitásban nincs hiány

A Street Triple futóműve meglepően feszes, ami végett a motor életeleme a kanyarok támadása, ám ez a feszesség némileg kényelmetlen, ha az ember lazábbra venné a tempót. Egyenetlen úton nagyon nem megbocsájtó, de sajnos a szinte túl puha MT-09 is beleütközik ugyanebbe a hibába. Annyi különbséggel, hogy ő a másik véglet: gyakran felkoppan egy-egy nagyobb bukkanón átmenve, de persze a kisebb göröngyöket gond nélkül elnyeli a vajpuha lengéscsillapító. Jó hír, hogy a Triumph futómű keménysége valamennyire állítható, ellenben az MT hátsó teleszkópját sajnos akármennyire feszítjük meg, a nagyobb huplikon így is felkoppanhat. Talán a 70 kilogramm alattiakkal ez a probléma nem fordulna elő, de aki ennél többet nyom, az jobban teszi, ha beruház egy új lengéscsillapítóra, esetleg akár egy teljes futóműtuningra vagy nekiáll fogyókúrázni.

Azt hihetnénk, hogy nem fair összeereszteni a pénztárcabarát MT-t a Triumph prémiumkategóriás gépével. De figyelembe kell vennünk, hogy egy jó motorozáshoz leginkább a dinamikusság és az izgalom kell, azokkal pedig mindkét háromhengeres bőséggel megáld minket. Persze az RS lényegesen fejlettebb és szemet gyönyörködtetőbb a részletgazdagságot tekintve, főleg, ha az ember a kandalló mellé beparkolva nézni szeretné a nappalijában.

Hagyományos kijelző, de vagány aszimmetrikus műszerfal-megoldás

De a Yamaha durva, kegyetlen temperamentuma és kinézete az, ami igazán megfoghatja a külső szemlélőt. A hajtáslánc és a gázadás időnkénti rángatása és a középszerű felfüggesztés által elkövetett bűnök alól feloldozza a motort a csodás háromhengeres erőforrás, ezzel a motoros szívébe egyetlen érzést juttat el: eufóriát. A Yamaha blokkja a modern motortechnológia csodája. És ahogy mindnyájan tudjuk, a motorozás legfőbb értéke abban rejlik, hogy kiszortírozzuk a haszontalan baromságokat, helyettük pedig a leglényegesebb dolgokra összpontosítunk.

Összességében kijelenthetjük, hogy a Triumph próbálkozásai a középsúlyú naked fejlesztésében igazán gyümölcsözőnek bizonyulnak. Az új Street Triple RS a jelenleg kapható leglenyűgözőbb és legbrutálisabb Street Triple, egy olyan motor, amely legalább akkora élvezetet nyújt, ha csak nézi az ember, mintha önfeledten húzná neki. A Yamaha pedig jogosan lehet büszke az idei MT-09-ére, ár-érték arányban még mindig verhetetlen, és bármikor garantáltan fültől-fülig fog érni a szád, ha kidobod a kuplungot. Már csak egy MV Agusta Brutale kellett volna még a háromhengeres teszt teljessé tételéhez…

 

 

Comments

comments