Tesztek

Tóth Zoli interjú

Tóth Zolit sokan ismerhetitek, akár a TV-ből, akár a drag világból, akár mint ex-triumph importőr
Faster2
EuroMotor

Tóth Zoli esetében elég sokoldalú egyéniségről van szó, bár hozzátartozik, hogy mindegyik a motorozás körül forog. Azon túl, hogy immáron hat éve láthatjuk szombat délben az RTL-en az Autómániában, egyebek mellett 7 évg volt a Triumph motorok hazai importőre. Ez viszont  mind a múlt. Zoli jelenleg a Wenson vezetéstechniai tréning vezető instruktora, emellett pedig saját csapata, a Totti Drag Racing Team versenyzője.

A hangsúly most az utóbbin lesz, azaz a gyorsulós Tóth Zolit kérdezgettük erről-arról. Felvezetésként még annyit, hogy elsőként egy Triumph Rocket-el kezdett versenyezni, mára viszont egy igazi, ízg-vérig dragbike van alatta – amivel 2008-ban meg is nyerte a magyar bajnokságot. 2009-ben ennek sajnos még csak a közelében sem volt, aminek egyik oka, hogy a mondás szerint az ördög bizony nem aludt, és versenyről versenyre okozott valami galibát Zoli motorjában, a másik pedig a legnagyobb hazai ellenfele, Borsay Szabolcs. Vele már beszélgetünk egy-két hónapja, amiből kiderült, hogy a szintén motoros polihisztor (ex-stunt rider, motoros bolt tulajdonos és versenyző) honnan indult, hová tart és milyen nagy szabású tervekkel indul neki a 2010-nek. Most viszont Tóth Zoli, alias Totti mesél.

TesztMotor: Kevesen tudják rólad, hogy motorszakértő mellett eredményes gyorsulási versenyző is vagy.

Totti: Háááát igen, bár azt hozzá kellene tenned, volt olyan is, hogy eredményes voltam. Ha a megtett kilométerek számát nézzük, a 2009-es évünknél csak a holdraszállás lehetett költségesebb… Rengeteg problémánk volt a technikával, de mint mindennek, ennek is a jó oldalát nézem, így azt mondhatom, hogy rengeteget tanultunk a 2009-es hibákból. Szerencsére úgy néz ki, hogy 2010-ben is lesz folytatás, mégpedig ugyanezzel a S&S Harleyval, amit már megismertünk. Egyébként neve is van a kicsikének: Totti Falcon névre hallgat. A fejlesztéseket jövőre az alkatrészekre fordítjuk, aminek köszönhetően gyorsan rendbe tudjuk szedni majd a motort, ha valami történne.

Ízelítő Zoli mesterségéből

TM: Lehet már tudni, hogy ki lesz a támogatód?

Totti: Persze. Ugyanaz, aki tavaly is mellettem állt: a Sovereign cukorgyár, aki rengeteg fantáziát lát a motorsportban.

TM: Erről mesélj még légyszi, mert eddig csak az ellenkezőjét hallottuk. Fantázia a hazai motorsportban?

Totti: Bizony! Erre szokták mondani, hogy aki keres, az talál. Ők jól meglátták, hogy a motorsportokhoz rengeteg energiaital és üdítőgyártó cég kapcsolódik. Ezért ügyesen megtalálták a versenyeket látogató üzletemberekkel a hangot, így szimbiózist alkotva a motorsportért. Nekünk is jó, hogy van, aki anyagilag támogat bennünket ráadásul nekik sem kútba dobott pénz, amit a sportra fordítanak, hanem profitálhatnak is belőle. Bárcsak még több ilyen üzletember lenne, akinek így tudnánk profitot termelni…

TM: Akkor gondolom több európai versenyre is el tudsz jutni?

Totti: Igen, az a terv, hogy végigmegyünk a komplett Európa Bajnokságon a magyarorországi versenyek mellett. Az időket tekintve pedig a 7,5 másodperc körüli eredményeket céloztuk meg, amit megbízhatóan tudnom kell nekem és a motornak is. Ezzel az idővel már az EB-n is dobogóra lehet állni a ProStock kategóriában!

TM: Eddig mennyi volt a legjobb időd ezzel a motorral?

Totti: 8,2 másodperc volt 2008-ban, 2009-ben 8,4, de az egész év görcsöléssel telt. Volt, hogy egy 5 dolláros alkatrész elromlása miatt sokezer dolláros károk keletkeztek, ami rányomta a bélyegét az egész évünkre. Ezért is találtuk ki, hogy 2010-ben legyen egy tartalék blokkunk, amit ha kell, gyorsan ki tudunk cserélni. És mellé sok alkatrész, hogy legyen mihez nyúlni. Volt szó különben arról is, hogy lesz egy új fejlesztésű G2-es Buell motorunk, de inkább a régi mellett döntöttünk, amit egy profi szerelőcsapattal fogunk majd karbantartani. Egyébként lehet venni újat is bármikor, de 175.000 dollár egy tartalék blokkal, ami nem túl kifizetődő nekünk.

TM: Mennyire kemény az EB mezőnye?

Totti: Tavaly Frendlun és Öge között dőlt el a bajnoki cím sorsa. Ez úgy nézett ki, hogy az  utolsó Santa Podba rendezett futamon ők kerültek össze az elődöntőben és az nyerte az EB-t, aki ezt a futamot! Frendlun jobbat ment Öge-nél 5 századdal, de mivel Öge-nek jobb volt a reakcióideje 8 századdal, ő zsebelhette be a futamgyőzelmet  – és az EB címet is. Persze közben 3-szor dőlt meg az addigi rekord is. Szóval elég kemény lesz.

TM: Mennyit tudsz tréningezni?

Totti: Eddig nem sokat tudtam, mivel mindig szét volt szedve a motor, mert valami elromlott – na ez is megoldódik idén. Ennek a sportnak is az a lényege, mint az összes motorsportnak, hogy sokat tudjon menni az ember. Remélem idén már lesz elég tesztkilométer.

A Totti Falcon, azaz Tóth Zoli versenymotorja

A Totti Falcon króm-molibdén acélból készült térhálós vázát az amerikai Dave „Fizzy” Feazell tervezte és gyártotta 2003-ban. Gyorsulós berkekben az a hír járja, hogy ő építi a világ leggyorsabb Pro Stock H-D-jait. A 160 köb-inches (2621 cm3), Racepak V300-as komputer által vezérelt injektoros motor alapját egy Harley-Davidson Sportster blokk adta, de a főtengely kivételével nem sok minden emlékeztet már rá. A blokkot S&S Pro Stock V-Twin alkatrészek felhasználásával építették át. A furatot és löketet hihetetlen számok írják le: 122x111mm, de a szeleptányérok sem éppen aprók: a szívó 69mm, a kipufogó 50,8mm. Ezek egy speciális S&S-Radar-Feazell hengerfejben végzik a gázcserét, működésüket Jesel Heavy Wall tolórudakra bízzák. Az erősített láncos primer hajtás viszi át a Bandit Machine Lockup röpsúlyos kuplungra, a Feazell-féle ötsebességes dragváltó pneumatikus működtetésű, a váltásoknál nincs injektor- vagy gyújtásmegszakítás!

A FALCON a számok tükrében:

5500 – percenkénti rajtfordulatszám.
3000 – dollár/váltófelújítás. Előszeretettel fogyasztja.
2621 – köbcentiméter, azaz 160 köb-inch hengerűrtartalom.
350 – lóerők és newtonméterek száma.
220 – sebesség fél távon, 5 másodperccel a rajt után.
190 – kilós a Totti Falcon.
100 – a spéci, oxigén- és kalóriadús Sunoco SW-05 versenybenzin minimum oktánszáma.
66 – a M/T drag gumi szélessége centiméterben.
16 – az üzemanyagrendszer nyomása barban (4-re fojtják).
8 – a váltóautomatika légnyomása barban (nincs gyújtásmegszakítás).
7 – a szívószelepek tányérátmérője centiméterben.
6 – G-s gyorsulás a rajt utáni pillanatokban.
5 – futamból 3-at megnyert 2008-ban.
4 – ember szükséges az üzemeltetéséhez, pilótával együtt
1 – másodperc alatt gyorsul százra.
0,4 – hátsó gumi nyomása.

TM: Ha minden rendben lesz a motorral, hová várod magad az év végén? Ki lesz a legnagyobb ellenfeled?

Totti: Szerintem a Borsay Szabi. Rengeteget fejlődött 2009-ben, ráadásul még komolyan is veszi, amit csinál. A Szabin kívül, természetesen Papp Lacitól várok még izgalmas döntőket. Mindenkire oda kell figyelni, akikkel versenyzem. A Sovereign-nel történt megbeszélés alapján elmondhatom, hogy a hazai bajnokságon és kupákon túlmenően indulok az Alpok-Adria sorozaton és valamennyi Európa Bajnoki futamon. Ez sok versenyt és tapasztalatot fog eredményezni. Az idei cél egyértelműen a magyar és az Alpok-Adria sorozat megnyerése. Az EB-én pedig a tanulás és az első ötben történő szereplés. Természetesen a munkálatok már most is folynak. Megrendeltünk rengeteg alkatrészt, aminek egy része tartalék lesz, másik részéből pedig Kacziba Pisti – aki a főmágus lesz a csapatban – építi az új blokkot. Természetesen a régit is felújítjuk és  az tartalék lesz. Továbbá dolgozunk egy csapat szállítóeszköz beszerzésén, ami szintén nagyon fontos az eredményesség szempontjából – főleg a külföldi versenyeken. Én magam is erőnléti edzésekbe kezdtem, hogy jobban bírjam a terhelést és kb. hat kiló feleslegtől megszabaduljak. Terveim szerint március végén megyünk ki Hollandiába, a Zodiac központba. Nekik van olyan fékpadjuk, ami alkalmas dragok beállítására. Azt pedig, hogy értenek hozzá, azt szavatolja az a rengeteg EB cím, amit Ton Pels, a Zodiac cég tulajdonosa szerzett Harley-kal. Ott mindkét blokkot jól belőjük és várjuk az első megmérettetést. Amint kézzel fogható jelei érkeznek a munkánknak, ígérem jelezni fogok!

Reméljük minél előbb jelez majd nekünk Zoli, mondjuk nem vennénk rossz néven, ha az EB-dobogóról integetne. Persze ez lenne a csúcs ebben az idényben, de ez rengeteg dologtól függ, nemcsak a csapattól. Mindenesetre ők meg fognak tenni mindent, abban biztosak lehetünk. A nemzetközi porond mellett azonban nagyon fontosak a magyar versenyek is: a hazai színvonal szempontjából elengedhetetlen, hogy mindig legyen jó pár drag versenyző, akik nagyokat csatáznak. Emlékezzünk csak vissza az Orgoványi Gyuri – Erdős Csaba-féle párbajokra anno, Kunmadarason. Zoliék ezt viszik tovább, ők az új nemzedék, és kíváncsian várjuk, hogyan találnak egymásra Szabb-al vagy Papp Lacival. Srácok, mindent bele!