Tesztek

Suzuki GSX-R Kispataki Viktor módra

Mindig nagy élmény egy versenymotorral menni, de most ez az élmény még jobb volt...
EuroMotor
Faster2

Mindig nagy élmény egy versenymotorral menni, de most ez az élmény még jobb volt…

Egy baja volt csak ennek a tesztnek, hogy nem tartott 7 nap és 7 éjjel, mint a mesékben a lagzik. De ha tartott volna… Na jó, így is eleget lógott bilibe a kezem, örülök hogy időt tudtunk szakítani erre az egy napra is a Hungaroring utolsó nyílt napján. Az Autómánia is épp forgatott a teszten, ha érdekel benneteket, ezen a hétvégén megnézhetitek az RTL-en.

Addig is itt egy kis ízelítő belőle

Sajnos sokat nem tudtam menni a Gixerrel, mindössze 10-15 kör jutott nekem, de az felettébb meggyőző volt. Régebben mentem már Viktor egyik motorjával, de az egy neveletlen, büdös kölökre hasonlított, ez viszont egy jól fésült eminens képét jutatta eszembe. A régi még negyedik sebesség fokozatban is úgy állt kerékre, mint ez kettesben. Azzal egyenesen rémísztő volt menni, nem úgy mint ezzel a K8-as modellel.

A motor felkészítését a versenyekre Szabó Bregyó végzi a Full Gas Budaörsi úti szervízében. Ha gondoljátok ott akár tudtok is vele beszélgetni a GSX-R-ek fejlesztéséről. Ha valaki, akkor ő elég jól beleásta magát a témába. Egyébként ez a GSXR a Superstock kategória szabályainak megfelelően készült. Ezért van például az, hogy a 4 az 1-be Bódis kipufogórendszerre fel kellett hegeszteni bal oldalra még egy kipufogó dobot, ami teljesen funkciómentes. Egy árva hang sem jön ki belőle, viszont a szabályoknak csak így felel meg, ugyanis minden Superstock versenymotor külsejének az eredeti szériamotorhoz kell hasonlítania. Azon pedig két kipukkantó díszeleg. Ennyit a súly és költségcsökkentésről. Szerintem ez kicsit nonszensz, de ilyenek a szabályok. Sosem szerettem őket. Egyébként meg azért csak négy az egybe és nem négy a kettőbe a rendszer specifikációja, mert így erősebb a GSXR.


 

Egy ilyen eleve erős motornál, talán a blokknál is fontosabb a futómű fejlesztése. Viktor motorján Öhlins aélatrészek helyettesítették a gyáriakat, elől a teleszkóp belseje van kicserélve, hátul pedig egy TTX rendszerű rugóstag dolgozik. Ezeknek a beállításai vasalták tükörsimává a koránt sem egyenletes hungaroringi aszfaltot. A versenyzéshez elengedhetetlen a jó futómű, különben abban fáradnának el a versenyzők, ahogy a motorral küzdenek az íven és a pozícióban maradásért.

Na ezzel a Gixerrel nem kellett küzdeni. Olyan volt, mintha a gondolataimban olvasott volna. Oda fordult és úgy, ahogy én akartam. Elég kigondolni és odanézni ahová menni szeretnénk, és a motor rögtön teljesíti a kigondolt parancsot. Futómű csillagos 5-ös! Persze szó nincs róla, a blokk is nagyon fontos a versenymotorok fejlesztésénél, sőt. A gyárilag sem kevés százhetvenegynéhány lóerőt bőven sikerült feljebb tornászni, ami nem egy tizedet hoz Viktornak.

Pedig nem sok mindent lehet cserélni ebben a kategóriában. Ami van, azt viszont jobban össze lehet rakni, mint ahogy a gyári futószalagon teszik azt. Például jóval egyenletesebb teljesítményleadást eredményezhet, ha gondosan összeválogatják a gyári dugattyúk közül a legugyanolyanabbakat. Ugyanis minimális különbségek, pár tized, század grammnyi különbségek adódhatnak a blokkba szerelt dugattyúk között, ami közúton és amatőr szinten semmit sem jelent, de a versenysportban mindennek van jelentősége. Ezek az apróságok és RapidBike vezérlőegység paprikázzák föl a Full GAS Gixer teljesítményét. A RapidBike olyan, mint a Power Commander, van aki inkább erre esküszik.

A hab a tortán pedig a gyorsgáz. Ez azt jelenti, hogy a főtengelyen keletkező kb. 200 lóerőt, mindössze egy 2 cm-es úton mozgó gázmarkolattal tudjuk kordában tartani. Gyakorlatilag olyan ez mintha egy digitális kapcsolót kapcsolgaték 0 és 1 között. Szerencsére olyan jól volt beállítva minden, hogy ez a digitális világ nem zavart bele az analóg motorozási élménybe. Nem volt nagymértékű ágaskodás, csak ha ész nélkül rántjuk meg a gázmarkolatot, és a gumik is úgy tapadnak, mint ha oda lennének ragasztva az aszfaltra. (Ragasztva az aszfaltra. 🙂 Ez jó, megjegyzem ínségesebb időkre.) Egyébként Viktorék a Pirelli abroncsaira esküsznek, akár csak a Superstock VB-n tavaly előtt. Ha jól megnézzük, aki itthon gyorsnak számít (Kispataki, Németh, Juhász, Magda, Rizmayer, ..), mindenki Pirellin száguld.

Kispataki Viktor versenyeredményei

2003: Alpok Adria Bajnok, Nyílt Nemzetközi Magyar Bajnok, Nyílt Nemzetközi Osztrák Bajnok
2004: Alpok Adria Bajnok, Nyílt Nemzetközi Magyar Bajnok, Nyílt Nemzetközi Osztrák Bajnok, Magyar Köztársaság Bajnoka
2005: Alpok Adria Bajnok, Nyílt Nemzetközi Magyar Bajnok, Nyílt Nemzetközi Osztrák Bajnok, Magyar Köztársaság Bajnoka
2006: Magyar Köztársaság Kupa Bajnok
2007: FIM Superstock Világkupa teljes szezon
2008: Magyar Köztársaság Kupa Bajnok, Alpok Adria Bajnokság II. helyezett

Azonban a legjobb dolog az egészben a váltóelektronika. A váltáshoz egy pillanatra sem kell elvenni a gázt, ha rálépünk a váltókarra, az elektronika helyettünk is elveszi a gyújtást és egy szempillantás alatt a következő fokozatban találjuk magunkat. Ha legközelebb lesz pályamotorom, biztos, hogy lesz benne ilyen elektronika, nekem nagyon tetszik. Ettől úgy éreztem magam rajta, mint amikor Haga motorjával mentem Mugellon.

Ne felejtsük el, hogy a versenymotorok általában átlag feletti fékhatást is produkálnak. Viszont nehogy azt higgyétek, hogy valami spéci Brembo cucc van a gépen, ááá dehogy. A gyári fékmunkahenger fém fékcsövekkel vannak összekötve a gyári féknyergekkel, amikben gyári betétek harapnak rá a gyári tárcsákra. Semmi extra, mégsem akartam elhinni, hogy így is működhet egy gyári fékrendszer. Megkérdeztem Bregyótól mi a varázslat, hogy tudta ilyen jóra megcsinálni a féket. Csak ennyit válaszolt: sok légtelenítéssel, nagyon sokkal.

Adott tehát a lehetőség a széria GSXR-eknek is, hogy ha másban nem is hasonlíthatnak egy versenymotorhoz, a fék már gyárilag versenyszintű, csak foglalkozni kell vele még egy kicsit.

Úgy feküdtem le aznap este, hogy szívesen elfogyasztanék ezzel a motorral pár garnitúra gumit, meg egy pár hektoliter benzint… és jött az álom az édes álom és a kezem megint belelógott a bilibe. Viszont csak a következő szezon végéig, amikor is újra lesz lehetőségem versenymotorokat próbálgatni. Akkor már a K9-est tesztelhetem.

 

Comments

comments

Cimkék
MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás