Hírek

Siralmas az első két havi új motorkerékpárok eladása

Már megint arról kell beszámolnunk, hogy nem fogynak az új motorok. Mi lesz veled motorozás?
Euromotor3
MotoStar

Nem is tudjam hol kezdjem… Tavaly év végén már némi fény gyúlt az alagút végén, hogy 6% több új motort adtak el, mint 2015-ben… Juhéjjj gondoltuk év végén, de valami szar van azóta is a palacsintában. Tavaly ilyenkorra “már 197 darab motorkerékpár elkelt (illetve hazánkban forgalomba lett helyezve, mert ez a szám nem ugyanaz), amíg mostanra csak 102! Ez bizony majdnem 50%-os visszaesés a tavalyi adatokhoz képest. Pedig pénznek lennie kell, mert az autókat veszik.

Mi lehet a baj, hogy a viszonylag enyhe tél és a korai tavasz sem pörgette fel az eladásokat?

A fiatalok egyre kevesebben vágynak motorkerékpárra, jó nekik az “ájfonon” futó motoros játék és érthető okokból a szülők sem erőltetik túlzottan a motorozást a gyermekeikre, hiszen a médiában rengeteg súlyos balesetről adnak híradást amióta elkezdődött a szezon.

Az importőrök sem nagyon tudnak akciózni, mert szinte egységes árakat kap az összes EU tagállambeli képviselet. Igaz netto árakra gondoltam, amire ugye a hazai 27%-os giga mértékű áfa + regadó +”kitudjamégmi” jön rá. Na ez sem segít…

De akkor mi lesz veled motorozás? 2008 óta folyamatosan arról írunk, hogy lejtőn a motorpiac, ez már nagyon unalmas! A használt park egyre öregszik, bár jönnek be szép számmal külföldi “jóárasított”, sokat futott gépek, de ez nem tesz jót a hazai vérszegény keresletnek.
Nem tudom, Ti hogy érzitek, de a saját motoromat október óta hirdetem és senki fel sem hívott rá. Pedig ez a legolcsóbb teljesen jó állapotú 2007-es CBR600RR a piacon. Ennyire nem megy motorpiac???

Ez a gép 45.000 kilométerrel 1.350.000 Ft-ért hazavihető lenne. Tipp-topp állapotban. Ki kéri? Igény szerint van hozzá rengeteg extra is.

Szerintem pedig igen is menő motorozni, motorosnak lenni. Ha pedig csak a közlekedés viszontagságaira gondolok, arra is csak egy megoldás lenne célravezető, az pedig a minél több robogó vagy 300ccm alatti motorkerékpár elterjedése lenne.

Hihetetlen távokat lehet megtenni Budapesten egy robogóval 20 perc alatt. Óbuda – Kőbánya távolság simán megvan ennyi idő alatt, ami BKV-val 1,5 – 2 óra is lehet… És autóval sem sokkal jobb a helyzet, dugóban ülve rengeteg gázolajat és benzint pufognak ki a négykerekűek feleslegesen. Mi pedig szívjuk hátulról a temérdek kormot, de azt mondom, még így is sokkal jobb nekünk akik motoroznak, mint akik az autóban vagy a tömegközlekedésben ücsörögnek telefonnal a kezükben, az Interneten lógva.

Ha tehetitek, minél többen üljetek motorra és kinyílik a világ, sokkal több időtök lesz a családra is és a kasszában pedig több pénz marad kajára, programokra stb.

Ezzel a kis cikkel azt akartam mondani, hogy rohanjátok meg az első motorkereskedést ha még nincs gépetek és vegyetek egyet.

Ez mindenkinek jó lesz! Neked azért mert végre élvezni fogod a közlekedést, a családnak azért mert hamarabb hazaérsz, a többit meg már nem is említem még egyszer.  Ja és a gyerekeket is tessék megtanítani motorozni! Minél hamarabb fejlődik ki benne ez a motoros érzés, annál ügyesebb lesz. Ne 20 évesen kezdje el, mert akkor már nem lehet olyan jól megtanulni mint kicsi korban.

 

Comments

comments

1 Hozzászólás

Kattincs a cikk hozzászóláshoz

  • Én is most, 28 évesen vettem meg első motoromat, és noha csak alig 1000km óvatos megtétele után de
    azt mondom a legjobb vásár volt amit az utóbbi években csináltam és itt nem is kimondottan az anyagi részére gondolok. Előtte robogóztam valamennyit de az nyilván más kategória. Én valahol mégis megértem ezt a drasztikus visszaesést az új eladásokban, sajnos a mai átlag célközönség pénztárcájához mérten eléggé drágák az új motorok és sokan úgy vannak vele, hogy amint lehet inkább autót vesznek (ez talán még érthető) de sokszor tényleg még iPhone-t is előbb mint motort (ez már kevésbé). Egyébként végül nekem is egy használt de remek állapotú gép, konkrétan egy 2009-es Yamaha XJ6N lett a kiszemeltem. Eddig nagyon tetszik, szerintem első motornak a legjobb választás volt. Őszintén szólva eszembe sem igazán jutott új motort vásárolni mert közel fél áron jutottam olyan minőségű és állapotú géphez amivel a motorozás élménye gyakorlatilag ugyanaz mintha újat vettem volna és elkerültem a sokat emlegetett értékvesztést, az így megmaradt pénzt pedig inkább eltankolom majd. Szerintem alapvetően ezek a tények magyarázzak az eladási adatokat, na meg a már sokszor emlegetett bedőlt hitelek korszaka utáni visszafogottság.

KTM

Hírlevél feliratkozás



INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

MPS Vespa-MV