Tesztek

Yamaha MT-01: Szelíd izompacsirta

A hangvillások traktorját, az MT-01-es vallattam szerpentinen, belvárosban, és autópályán.
Faster2
EuroMotor

A hangvillások traktorját, az MT-01-es vallattuk szerpentinen, belvárosban, és autópályán.

Adott egy motor, ami nyugalmi helyzetben úgy néz ki, mint Schwarzenegger fénykorában. Tökéletesen kidolgozott részletek egy két ajtós ruhásszekrény formájában. Beröffentve pedig még félelmet keltőbb a látvány, ami csak az első méterek után foszlik szerteszét. Hiába, csak a filmvásznon tökéletesek a dolgok!

Röfög és pöfög, hú de klafa! A Terminátorok is MT01-est vennének!

Az első tanulmányok, majd a 2004-es premier idején valóban úgy tűnt ez a vas, mintha a jövőből küldték volna vissza, teljesen átformálva egyszerű halandókban a motorokról kialakított képet. Küldetését teljesítette is: új fajt teremtett a kétkerekűek között.

De még milyet! Kis ellenkezés után kel életre a majd’ 1700-es V kettes szív, Akrapovic csöveken keresztül izmozik a külvilág felé. A vibráció komoly ellenállásra kényszeríti a rendszámtáblát, ezen a gépen azonban minden a helyén van! Az ülésen átlendítve méretes lábaimat adok hálát drága szüleimnek, hogy 183 centisre faragtak. Éppen meg tudom tartani a 250 kilós monstrumot.

Az első gázfröccsök után számtalan hívet szerez magának MT. Motorbolond társaim, de még a házunk előtt csövező homeless is bratyizni kezd velem, a különleges szerzeményről. Nem akarok sokáig maradni, vár rám az MT-élmény! Erősen csattan a váltó egyesbe, majd szélvész gyorsan eltűnök a bámészkodók szeme elöl. Vár rám az országút!

Kapásból egy 180 kilométeres túrára viszem a kicsikét – minek a felesleges előjáték, ha már rögtön az elején akcióra csábít a monstrum?! A második kereszteződés után jövök rá, hogy a zord külső, mily’ szelíd belsőt takar. Gázra kicsit lustán reagál a drága, alig tekerem meg a gázkart, máris kiállt a következő sebességért. 5500-nál bizony már dadogni kezd a blokk.

Kis belvárosi tekergés után az M7-es felé visz az utam. Akadálytalanul hasítok el az autók mellett. Egy nagyobb konvojt magam mögött hagyva odapirítok a gépnek. 200-ra hamar felküzdi magát, majd szépen lassan kezdi elérni a plafont, de tovább már nem tudom feszíteni a húrt, megálljt kell parancsolnom a jobb csuklómnak a hirtelen elém röppenő kocsioszlop miatt.

Az élvezkedést a Mecsekben folytatom. Hibátlanul teljesít a szerpentineken is a gép, sportmotorokat megszégyenítve lehet a 250 kiló tömör vasat terelgetni a kanyarokban, hála az R1-esben már bizonyított futóműnek. Rögtönzött túrám vége felé ér az első kellemetlen meglepetés: hirtelen felvillan a puritán műszerfalon a benzinjelző-fény. 180 kilométer után telt meg levegővel a 15 literes tank.

Levezetésnek egy kis belvárosi villogás még belefér, ahol azonnal elvérzik a japán mérnökök megalomániája. A derékszögű kanyarokban nehézkesen fordul, alacsony fordulaton Sugera Bugerát megszégyenítve kezd dadogni a hatalmas V2-es aggregát. Viszont nincs ember, aki után ne fordulna Kaposvár belvárosában. Villogni kiválóan lehet vele és még a 7-es BMW-ben ülő kopasz is elvörösödik egy pillanatra, amikor a pofájába eresztem a 150 Nm-t…

MT-01 ügyben érdemes megnézni ezt az oldalt:

 

www.mt01.hu

Külső: 4 pont

Emlékeztek még a Chokito szlogenre? (Apropó, miért nem lehet kapni már? Az egyik kedvenc csokim volt!) Hát erre a gépre tökéletesen igaz a „Ronda és finom” szállóige. Olyan érzése van az embernek, mintha egy pincsi meghágott volna egy bernáthegyit, és tátáááám: ez lett az eredménye. De franc se tudja, nekem bejön a dizájn! A tesztmotoron lévő plexi még exkluzívabbá varázsolta a formavilágot, igaz, feketében sokkal jobban néz ki, mint ez a narancs-ezüst összeállítás.

Motor/váltó: 3 pont

Mindennapos használatra kicsit soknak érzem a hengerenként négy szelepes 1700-as OHV szívet. De nem is pizzafutárkodásra tervezték a hatalmas aranyost. Az alaphangon 150 Nm-es aggregát tiszteletet parancsoló, pirosnál még hármasban is simán lerajtolja a tuningjanikat. A Road Star Warrior volt alanyunk donora, és hiába az áthangolás, az óriáscirkálóból származó szív még így is felidézi a cruiserek lomhaságát. A hanghatás viszont mindenért kárpótol, azonban legjobb érzés akkor kerülget, amikor harmadikban a 50-nel pöfögök a városban a tankra tapadva. Igazi vibrátor!

A macsós szívhez, vaj puha kuplung jár. A váltó pontosan végezte a dolgát, viszont keményen kell taposni ha sebességbe akarja pöccinteni az ember, ráadásul elég csattogósra, amolyan cruiseresre sikeredett.

Futómű: 5 pont

A Yamaha ezt a dolgozatot csillagos ötösre írta meg. Az R1-es futóműve kitűnő választásnak bizonyult. A térdkoptatós küldetésben is számíthatsz az MT-01-re, mint a Delta Force kommandó Chuk Norrisra. Kanyarban 150 felett is stabilan ragasztja a két és fél mázsát az aszfalthoz…

Fék: 4 pont

A motornak erről a porcikájáról nagyon nem tudok mit mondani. Az együtt töltött idő alatt keveset kellett használnom a fékeket. Egy újjal is drasztikus lassulásra képes a két 320-as tárcsába harapó, új hatdugós radiális nyergek. Pályára kellett volna vinni a törpicúrt, arra azonban most nem volt lehetőségem.

Még egy MammuTot sem? (katt!)

Összegzés: 4

Kár, hogy előbb volt a Terminátor 2, mint az MT-01, mert akkor tuti egy ilyen vassal ugratott volna le a csatornába Shwarci papa. De mivel jó 10 évvel később született meg a MT, így hétköznapi „halálosztásra” teremtetett. Röfög, mint egy varacskos disznó, feszít, mint egy testépítő, és ha kell, kecses, mint egy balerina.

Előnyök:

-Barátságos kezelhetőség
-Utolérhetetlen hangorgia
-Óriási nyomaték
-Brutális dizájn

Hátrányok:
-Nagy vibráció
-Kicsi tankkapacitás
-Illesztési hibák
-Hármassal kezdődő alapár

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás