Hírek

Rettegjetek ezresek: az új Norton V4 RR és SS

Nagy fába vágták fejszéjüket a britek, mert az új Norton superbike a legkomolyabb ellenfelekkel kívánja felvenni a harcot! Olyan 200 lóerős vasakka, mint a BMW S1000RR, a Ducati 1299 Panigale és a Yamaha YZF-R1 – ahogy ezt Stuart Garner, a Norton vezérigazgatója árulta el (videóval)
EuroMotor
Faster2

Az új modell fejlesztése már 6 évvel ezelőtt elkezdődött, amikor a gyártó vizsgálni kezdte, milyen hengerszám és elrendezés lenne az ideális választás számukra. Bármelyik irányba elindulhattak, hiszen teljesen az alapoktól indult a fejlesztést, így nem kellett semmihez sem ragaszkodniuk. Megvizsgálták a V-kettes, a háromhengeres, de még a V-ötös elrendezést is, ám végül úgy döntöttek, négyhengeres megoldást fognak alkalmazni. A mérnökök elvégezték számításaikat, és végül arra következtettek, hogy a teljesítmény és a forgatónyomaték legjobb kombinációját a V-négyes elrendezés adhatja meg számukra, így az Aprilia erőforrása került projektjük középpontjába.


Habár az erőforrás nem házon belül készült, a britek maguk építették a motor többi részét, így saját vázzal és elektronikai csomaggal vágtak neki a Mann TT-re utcai versenynek. A váz acélcsövekből készült, az elektronikai csomagba pedig saját fejlesztésű kipörgésgátló is került. A motor megfelelően működött, így a gyártó úgy gondolta jöhet a következő kihívás: saját erőforrást készíteni!

Sokáig tartott, mire kiforrott a modell, tesztelésre pedig főként a Mann TT versenyeit használták. Így lett az eredeti SG1 kódnevű modellből, SG2, és így tovább egészen SG5-ig. Közben eltelt 3 TT, és a motor rengeteget változott, fejlődött, a köridő és a sebesség pedig egyre többet javult.


A Norton jelenleg évi ezer motorkerékpárt értékesít szerte a világon, ami az új V4 modell bevezetésével tovább növekedhet a jövő évtől – legszívesebben meg sem állnának az évi ötezres darabszámig. Jelenleg 450 darab van betervezve a négyhengeres modellekből, ám ha csak ekkora mennyiséggel számoltak volna, nem érte volna meg saját erőforrást fejleszteniük. Véleményük szerint rengeteg potenciál van az új erőforrásban, így akár további V-négyes modellekre is számíthatunk.


A doningtoni gyártelepüket 3 éve rendezték be, és már igazi motorgyárrá nőtték ki magukat. Szerették volna az egész motort Nagy-Britanniában építeni, így az erőforrások is ott készülnek, ám mindenképp szükségük volt olyan alkatrészekre is, amiket importálniuk kellett. Olyan alkatrészek tartoznak ide, amik szinte elengedhetetlenek ahhoz, hogy a motorozás élvonalába tartozhassanak, mint például a Brembo fékek, az Öhlins felfüggesztés, és a Bosch elektronika.

A jelenleg limitált példányszámban elérhető V4SS és V4RR modellek kézzel épített mesterművek, karbon idomokkal és felnikkel, 7 colos műszerfallal, amin a hátsó kamera képét is követhetjük. A saját építésű 1200 köbcentiméteres V-négyes erőforrás 200 lóerőt teljesít, így felveheti a versenyt a modern sorozatgyártású superbike-okkal. A két típus elnevezése megtévesztő, ugyanis az SS verzió áll közelebb a TT versenygéphez, ennek az ára 44 000 font, és már mind a 200 darab elkelt. Az RR verzió közelebb áll az utcai, sorozatgyártásra szánt verzióhoz, aminek 28 000 font az ára, és 250 darab van betervezve első körben, melyekre várják a rendeléseket.


A gyártó igazgatója szerint szükség volt a hosszú fejlesztésre és tapasztalatokra, mivel ha korábban rukkoltak volna elő a V4 modellel, minden bizonnyal kudarcot vallottak volna, és ez akár a vállalkozás csődjét is jelenthette volna.

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás