Huligán az Arénában: MV Agusta Rivale 800 premier teszt

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Gémesi Balázs

Az eredeti elképzelés az volt Kunmadarassal kapcsolatban, hogy egy MV Dragster tesztet ütünk nyélbe az Arénában – ha már ez a neve, nehogy már ne a dragpályán nyelezzük le!

Aztán hívott Tomasz az MV Club Hungarytől, hogy Rivale lesz belőle – nem baj, éljen május elseje! Ráadásul gyári(!) tesztmotorról beszélt, ami három nappal Kunmadár előtt még Varésében várta, hogy leszállítsák nekem a Majálisra.

Így fordulhatott elő, hogy Chrobák és Terol mellett egy bő fél nap erejéig én is gyári MV versenyző szerepében tetszeleghettem magamnak… Annál is inkább, mert – dragbiker pályafutásom során most először – egy kis csapat gondoskodott arról, hogy a Rivale nagyot szóljon.

Ezt értheted szó szerint is, hiszen BenZso megdobott kölcsönbe egy SC Project csővel a Shopból, csak hogy Kunmadár közönsége ne maradjon akusztikus élmények nélkül. Mert hogy a vizuál-hatást szériában is megkapják a Riválétól, de erre térjünk vissza később!

Az I. kvalifikációra a helyszínre érve annyi időm sem volt, hogy a pólómat a gatyámba tűrjem, már a Rivale magas, széles, de 800-ashoz képest látványosan aprócska fedélzetén vártam a zöld jelzést, hogy a három hengerből a betonpusztaságra engedjem mind a 125 lovat.

Most mondanám, hogy mivel mentem már a Stradaléval, így nem volt teljesen ismeretlen az érzés… De az egyetlen otthonos dolog egy CRC felirat formájában köszönt vissza rám, az is a Mitóm műszerfaláról volt ismerős (Cagiva/Castiglioni Research Center)…

Ehhez az idegen érzéshez nagyban hozzájárult, hogy kis csapatom előzékenyen beengedte a villahidat – a gépátvétel mérései alapján – 5,5 centivel – a komoly egykerekezési hajlam leküzdése érdekében, hozzájárulva ezzel a dragos beállítással a versenyemhez.

Ezzel két baj volt csak: a kisebbik az, hogy szabálytalan (3 centi megengedett, az is csak kormánygátlóval kiegészítve), a nagyobb pedig a bizonytalanabb egyenesfutás nagy tempónál. Kunmadáron márpedig egyenesen kell menni, gyorsan!

Mindennek tudatában álltam először a karácsonyfa elé az első tesztmenetre (arra még felengedtek így), ami már éles kvali volt. Az egyenesfutás hiánya már azonnal a rajtnál megmutatkozott, de nem a geometria, hanem a nagy gyeplővel szabadjára engedett ménes, a mélyről jövő – mit jövő, törő – nyomaték miatt!

Sok mindenről beszélhettünk, de “egyenes futásról” nem: még azt is hallottam, ahogy Hadnagy Józsi (a speaker) jajveszékel a mikrofonba, olyan látványosra sikerült az első start – a nyomatékcunami és a magas guminyomás együttes hatására… Miután összeszedtem a kipörgő hátulját (gyorsulási versenyen nem jöhet szóba a kipörgésgátló, tehát TC OFF), jött az eleje… Jött fel!

Szóval villa-leengedés ide vagy oda, készség szinten emelte az elejét így is, már a fordulatszám tartomány közepétől (3 henger), mint egy igazi funbike! És félreértés ne essék, mi vagyunk identitás zavarban, hiszen egy vérbeli bulimotorról beszélünk – amiről igyekeztünk kideríteni, mekkora buli benevezni vele egy ilyenre.

Nem csak a szabályok miatt volt megnyugtató, hogy a megengedett értékre húztuk vissza a méretes Marzocchit, hanem a magasabb kormányra jobban is tudtam támaszkodni – legalábbis ez volt a terv a későbbiekre: lenyomni az elejét, lenn tartani a kereket, valahogy…

Az újra megváltoztatott geometria miatt a II. kvalifikáció is egy erősen tesztfutam volt, az azonban már az első időmérőn is kiderült, hogy a gyári gyorsváltó istenien működik! Miután az első menésben sikeresen beleszabályoztam a célba, azt is megtudtam, hol kell elkapcsolni.

Tényleg hibátlan: finomabban (kisebb erővel) működött a QS, mint tavaly a szintén “nemgyenge” – Busaverő – XR BMW-n. A kuplung is könnyű volt, a gázreakció meg közvetlen, úgyhogy ezen nem múlt!

Mivel minden gázreakciót komoly akció követ, ezért a második felmenetelnél igyekeztem “szigorúan közepes” fordulatról startolni, ami nem sikerült tökéletesen (leesett egy kissé), ennek ellenére biztató 11,2mp-es időt sikerült futni 201-es végsebességgel a 402 méteren.

Az áttétel is kiadta, leforgott az ötödik, de egy-kettőben továbbra sem tudtam a földön (vagy annak közvetlen közelében) tartani az orrát. Olyan a Rivale, mint a tüzes szerető: hiába teszed a párnát a fejére, attól még hangos marad…

Egyfolytában felállt (az MV), a III. kvalin is, ami miatt el is engedtem a gázt egy pillanatra, amint az alább látható/hallható. A rajt itt sem lett túl paprikás, és így együttvéve csak egy 11,5 másodperces idő jött össze.

Ez azt jelentette, hogy a sorhármas 800-as funbike-kal a korábbi 11,2-es idővel a 10-ik helyen álltam a 750-954 köbcentis négyhengeres sportmotorok között. Ez akkor lett volna jó vagy nem baj, ha megrendezik a második 8-as táblát is (B-döntő), ám erre – 1 nevező híján – nem került sor.

A III. kvalifikáció futama, a feliratozással ellentétben 11,57-mp-cel és 203km/h-s sebességgel – SC Project hangpróba:

Ugyanis akkor egy ezüst serleg lett volna a papírforma, de mint tudjuk, egy döntőben bármi megtörténhet (még az is, hogy egy “túraenduró-jellegű” BMW megver egy Hayabusát…). Az lett volna az igazán szép debütálás a “gyári MV” csapatban – majd júniusban a Dragsterrel?! :)

Ne szaladjunk ennyire előre, térjünk inkább vissza: a fenti idő- és sebesség-eredmények tulajdonképpen hízelgőek egy közepes funbike-ra nézve; a Rivalét a Ducati Hypermotard sorhármas alternatívájának is lehet nevezni, de az MV talán még exkluzívabb, vagy művészibb formában tálalja a rosszalkodást.

Most kellene kitérni azokra a részletekre, amiket még felsorolni is sok lenne, de helyette kivágom magam egy tömör, de szép mondattal: az orra hegyétől a faridom végéig csodálatra méltó megjelenés, elismerésre méltó műszaki tartalommal.

Utóbbi a vaskos villától és frankó fékektől kezdve a térhálós acél és alu-ötvözet vázon át(micsoda formák-élek ott is!) a – teljesítmény és nyomaték ideális elegyét alkotó – sorhármas blokkig terjed, amelyet “vigyázó” elektronika segít kordában tartani, már amennyiben nem kunmadarasost játszol.

A formákról csak annyit, hogy Kunmadáron “csak” annyira csavarta el a fejeket, mintha Elvis, de legalább Zámbó Jimmy sétált volna el a depóban a csillvilli fellépős ruhájában. Még több versenyzőtárs is hosszú percekig belefeledkezett a látványba, és nem hiszem, hogy a szabálytalanságokat keresték volna.

Miután rám szakadt egy kis szabadidő (kiestem), elvittem egy “utcai” körre is a reptéren, amikor azonnal helyére kerültek a dolgok: hirtelen nem lett túl magas és túl kicsi; bár a fordulóköre nem kicsi, nagyon könnyű irányítani, manőverezni a mozgó bóják, például a depóban szaladgáló gyerekek és részeges szurkolók között.

Az MV-knél sokat kritizált gázreakció probléma a Stradaléhoz hasonlóan a Riválén sem jelentkezett, nevezetesen hogy túlságosan darabos lenne a terhelésváltás – még Sport mappingben sem (és az a csúnya alsó fordulati blokkhang sem jelentkezett, ami a Stradalénél). Persze nem is suzukisan finom, és a sorhárma hangja (lásd/halld fent!) sem triumphosan lágy, de ha ezt várod egy MV-től…akkor neked nem MV kell!

Azért ez is kihagyott kicsit alsóbb fordulatokon, de csak mert az SC Project kipufogó nem volt hozzá hangolva. Az sincs kizárva, hogy ez hatással volt a rajtjaimra, amelyeket lehetetlen volt magasabb fordulaton kivitelezni a “robbanó” nyomatékbomba miatt. Ilyen kifogásgenerátorral tényleg elmennék gyári versenyzőnek, nem?

A rajtra várva az aprócska, sok munkaórával formatervezett tankon “37 vb-cím” matrica vigyorgott vissza rám, de nem csak ettől bújt belém a versenyszellem: egy utcai MV Agusta – legyen az bármelyik – versenymotorosan nyers érzetű, de még pont annyira, hogy ne menjen a használhatóság rovására. Ez az, amit nagyon kevés helyen kapsz meg.

Így fordulhatott elő, hogy egy Riválén Agónak érzed magad – legyen az Giacomo vagy akár az a Kmetty Ágó (Ago Motors), aki a hazai gyorsulási sport meghatározó formája volt Kunmadarason. Ilyen hang, ilyen nyomaték egy ilyen jól működő gyorsváltóval nem hiszem, hogy ne hozná ki bárkiből a saját Agóját.

TM Ítélet: Szigorú értelemben véve a Riválénak egy valódi riválisa van, ez pedig a stílusban – és árban – nagyon hasonló Ducati Hypermotard 939. Csakhogy az MV Agusta most 4,2 helyett 3,8 millióért kapható egy akció keretein belül, ami könnyen a sorhármas veszedelem felé billentheti a mérleg nyelvét.

Bár inkább a városba (szerpentinre!) való, mintsem a Kunságba, kis szerencsével még Kunmadáron is babérokat arathattam volna vele (megvolt benne). Az meg, hogy egy belvárosi kávézó előtt mennyire arat, talán nem is kérdéses.