Ti írtátok

Motorral Isztambulba – 2017

14 nap,11 ország, 450 Euro, 5200 Km, és sok sok élmény!
Euromotor3
MotoStar

07.17. Hétfő

5:30-kor ébredtem, még szerencse, hogy Lajos cimborámmal előtte este elfogyasztottunk néhány pohár sört egy helyi becsületsüllyesztőben, plusz még Faterral elfogyasztottuk a literes dobozos sörét. Ilyenkor általában izgulok, és nem alszom jól. Ezzel most nem volt gond.

Otthon ajtó-ablak becsuk, villany lekapcs, csak a hűtő marad bedugva. Az elmaradt, de fontos dolgokat előkészítettem (papucs, fogkrém, pénz).

Átbringáztam szüleim házához, ahol a motor már felpakolva, teljes harci készültségben várta az indulást. Reggelire 1-2 bundás kenyér, öltözés és uccu neki!

Lajos cimbimmel még egy kávéra összefutunk indulás előtt, sajnálkozik, hogy nem tud jönni. Jövőre tuti vesz egy motort!

Eléggé hűvös a reggel, csak 14 °C van, de ez pont jó a reggeli csapatáshoz.

A határátlépések gyorsan követik egymást, és hamarosan Horvátországban szelem a levegőt. Sok a kis falu, de mindenki legalább 70-nel megy, szóval nem vészes. Éhségemet kb. 10-kor csillapítom először a belenici LIDL kínálatából választott péksüti és kakaó kombinációval. Ezen kívül csoki, csipsz pezsgőtabletta és egy babkonzerv került a kosárba. Lehetett venni kimérve mandulát, na azt is vettem. 11 óra van, indulok is tovább!

Következő pihenő Daruvarban. Van itt egy kellemes horgásztó büfével, kis padokkal és ahogy elnézem kapás is van. Eddig kellemes vidékeken vágtam keresztül, olyan érzés volt, mintha a Zalai dombságban motoroznék. Próbálom kihúzni Boszniáig tankolás nélkül, mert ott jóval olcsóbb a benya.

Kicsit aggódom az első fék miatt, olyan, mintha mindig fogna, bár simán tudom tolni, de szerintem jobban melegszik a tárcsa, mint kellene. Na majd meglátjuk!

A határátlépés Boszniába teljesen simán ment.

Tartottam egy megállót Bajna Luka városában, ahol egy gyönyörű ortodox templom jelenti a fő látványosságot.
Az esti szállásvadászat jól sikerült.

Kiváló hely, egyenes terep, aknára sem léptem, szóval isteni, kivéve, hogy szerintem a helyi fiataloknak ez lehet a szüzességelvesztő helyük. Éjjel jött is két autó, de hamar távoztak. Jól aludtam volna, ha nincs az a göröngy pont alattam, és éjjel ki kellett mennem pulcsiért, ugyanis csak 10 °C volt.

07.18. Kedd

Reggel arra jött két horgász, akikkel megbeszéltük, hogy hűvös volt az éjjel. Gyorsan pakoltam, aztán már tűztem is. Út közben megálltam egy kis boltban vásárolni. A szűkös választékból vettem egy májkrémet és egy kiflit, a paprikát már ajándékba kaptam mellé. Ittam egy hosszú kávét is, ami csak egy bosnyák márka volt. Legszívesebben beültem volna valahova reggelizni, de semmi alkalmas helyet nem találtam.

Végeláthatatlan araszolás következett, mert a főút egybeépült településeken vitt keresztül, kb. mint a Balaton déli partja. Szóval csak mentem, de a távolság nem akart fogyni. Egy félreeső helyen gyorsan megálltam és farmerra cseréltem a motoros gatyát. Ott volt két kiskutya is, adtam nekik vizet, de nem kérték. Biztosan az volt a baj, hogy egy szétrohadt cipőbe öntöttem, amit ott találtam, abból én sem ittam volna.

Kinéztem a térképen, hogy nemsokára elérem a szerb határt, úgyhogy gyorsan tankoltam. Na utána még 150 km-t mentem a határig, de rafinált módon megint tankoltam.

Rögtön a határon a 10 bosnyák márkámat és még 20 eurót átváltottam, amiért kerek 3000 szerb dinárt kaptam! Tuti üzlet! És még pecsétet is kaptam az útlevelembe.

Még a határ előtt fasza kanyargós volt az út, csak mindenki kb. 60-al ment. Egymást érték a szebbnél szebb fekvésű mecsetek és az ortodox templomok. Egyszerűen gyönyörű vidék!

A határ után a Drina folyót követtem.

Ez is igazi kacskaringós, burogatós útszakasz, és az útminőség is kiváló. 

Egy alkalmas helyen megálltam csobbanni

Jó hideg a víz, a sodrás is elég erős, de jó úszó vagyok. A hely neve: ЛοЊИН

Este jó ideig keresgéltem, földúton, murván vitt az út, egy helyen még kóbor kutyák is megtámadtak, alig bírtam menekülni a szar úton.  

A szálláshely kárpótolt.
Egy ortodox templom alatt levő kis füves dombon vertem sátrat, tökéletes panorámával.

Gyorsan meg is ittam a két sört, amit már az estére gondolva betároltam a tanktáskába.

07.19. Szerda

Olyan jól aludtam, hogy csak 7 után ébredtem, mire összepakoltam és elindultam már 8 óra lett. Irány az UVAC kanyon. Mivel eléggé híján voltam benzinnek, ezért az elágazásnál inkább továbbmentem a következő városig, így kb. 20km-t mentem pluszban.

A kanyonhoz hosszú szerpentin visz, majd földútra kell fordulni, ott is mentem kb. 4-5 km-t, de megérte.

Ilyen talán csak a mesében van, nem is tudom, hogyan alakult ez ki, de lenyűgöző. Egyébként egészen jó kis turistaösvény vezet a kilátópontok felé.

Ilyen talán csak a mesében van

Mondjuk én motorral mentem egészen addig a kerítésig, ahonnan már csak gyalog lehetett tovább menni. A visszafelé út valahogy gyorsabbnak tűnt, igaz nem is ugyanott értem ki a műútra, ahol lefordultam róla. Lefelé haladva a szerpentinen éreztem, mintha csúszkálna a motor. Továbbra is bátran burogattam, mígnem úgy megcsúszott az eleje, hogy majdnem elestem az egyik kanyarban. Hatalmas szerencsém volt. Ezek után azért visszavettem a lendületből. 

Hiába, ez a fehér aszfalt nem barátja a gumiknak.

Megint suhanós útra értem, csak egyszer álltam meg csobbanni az alattam kanyargó folyóban, de ez egy kellemes 30 perces szünet volt.

Kb. 13 órakor megálltam egy szimpatikus útszéli étteremnél. Töltött húst hasábbal rendeltem és mellé egy sört ittam. Nagyon fincsi volt. Az a szép itt, hogy mondom angolul, hogy mentes sört kérek, amiből csak a „sört” értik meg, remélem nem lesz baj. A kávé amit kaptam igazi zaccos rettenet volt, cukor nélkül, ez tutira ébren tart. 820 dinárt fizettem.

Menet közben megnéztem a Studenica kolostort, ami egy zárt erőd szerű épület.

Szép gondozott belső udvarral, templommal. Jelenleg is élnek ott szerzetesek. Már közelgett az este, amikor a következő látnivalóhoz érkeztem. Egy kis kitérővel lehet eljutni Davolja város-ba. Ez egy különleges természeti képződmény. Két savas forrás is található itt, mely a vizet teljesen vörösre festi. A hely másik érdekessége azok a különös sziklakúpok, melyek legalább 6-10 méter magasak és leginkább tornyokra hasonlítanak.

Nagyon érdekes látvány

Belépőt már nem kellett fizetnem, de sietnem is kellett a bejárással, mert egyre sötétedett. Még ezen a napon eljutottam Koszovóba. A határon rutinosan beelőztem a sort. Mivel a magyar zöld kártya ott nem érvényes, ezért külön biztosítást kellett váltanom. A legrövidebb időre kértem, így is 10 €-t fizettem. Mentem a határ után még 20 km-t aztán egy kukoricás szélében sátrat vertem.

07.20. Csütörtök

Reggel igazán korán, 5:20-kor keltem, nem akartam, hogy a gazda előbb keljen, mint én. Hatkor már egy pékségben fogyasztottam a finom croissant egy jó kávéval. Kosovo egyébként egy teljesen semmitmondó kis ország, számomra eléggé jellegtelen. Balfasz sofőrök, sok-sok kóbor kutya. Egy nekem is rontott, de a V2-es gyorsabb volt.

Ismét határátlépés. A pénzváltást már a Szkopjei bazárban valósítottam meg.

A belváros egy igazi giccsparádé, a többi klasszikus Balkán

A várba megéri tenni egy kitérőt, ami igaz, hogy inkább csak rom, de a magasból szép kilátás nyílik a városra.

A várba megéri tenni egy kitérőt

Érdekes, hogy a határ után jó 5 km-en keresztül 200m-eként volt egy felfegyverzett katona.

Sajnos a Matka kanyon valahogy kimaradt, már messze jártam mire észbe kaptam. Szinte megállás nélkül mentem Ohridba. Menet közben többször is elkapott az eső, ezért nem volt kedvem megállni fotózni, pedig gyönyörű szurdokban kanyargott az út. Sajnos nem lehet nagyon nézelődni, mert sok a mosdókagyló méretű kátyú, és néha bazi nagy teknősök is keresztezték az utat. A munkaruházatiban vásárolt esőruhám kiválóan teljesített. Ohridba érve a sétálóutcán beültem enni, erre pont a szomszéd asztalnál magyarok ülnek. Újabb esőzés következett. Kényelmesen elfogyasztottam a birka sültet egy adag sopszka salátával, majd leültünk römizni. Egészen este 6-ig játszottunk, mire végre elállt az eső. Ohrid nagyon szép hely, gyönyörű a város fekvése, és a nevezetességek is közel vannak egymáshoz.

Gyönyörű a város fekvése
A tóparti Szent János templom volt az, ami nálam látványban mindent vitt.

Nyolckor már szálláskereső szemmel néztem az utat. Egy elhagyatott focipálya lett a kiszemelt hely. Remélem beválik.

07.21. Péntek

Természetesen ez is bevált, bár ez is valami szüzességvesztő lehet normál állapotában, de most nem zavarták az álmomat. A közelben biztosan volt valami disco, mert egyenletesen dübörgő ritmusra aludtam el, mint anno főiskolás koromban. Reggel a tó közelsége éreztette hatását. A sátor olyan vizes volt a párától, mintha csak eső után lettem volna. Már javában mostam a fogamat, amikor realizáltam a helyzetemet, hogy a vizemet tegnap az utolsó cseppig elhasználtam. Így ez most nem lett kiöblítve. Még este sátorállítás közben elveszett egy kis fekete rögzítőkampó. Már éppen szálltam fel a motorra, amikor észrevettem a fűben, pedig előtte majdnem egy órát azt kerestem. Ohrid végén telelöktem a tankot, így sikeresen megszabadultam a maradék macedón dénáromtól.

Újabb élvezetes szerpentinen haladtam a határig, ahol egy görög harcos szobra jelezte, hogy ez már a Hellas. Elsőre unalmasnak tűnt a határt követő szakasz, végeláthatatlan hosszú egyenesek, de legalább az út minősége jó. Végre-valahára találtam egy éttermet, úgyhogy most a báránysült után, egy mentes sör mellett jegyzetelem az élményeimet. Marhára jól laktam, az ára most fog kiderülni, ugyanis az étlapot nem láttam. A számla 14 € volt, ezek már nem balkáni árak, de nem is vészes. Újabb lendületvétel és irány a Meteorák, ami remélem nem lesz felesleges kitérő.

A legnagyobb baj, hogy hiányzik az étkezésből a menetrend. Összevissza, hol így hol úgy eszek valamit. Ma pl. eltankoltam az összes dénáromat és gondoltam majd görögben. Hát 13kor találtam megfelelő helyet, addig csak a fogkrém, amit reggel nem tudtam kiöblíteni.

A Meteorák. Mintha a földből egyből meredek sziklafalak nőttek volna ki, ez nem hegy, hanem több különálló fekete szikla, melyekben mindenféle vájatok vannak.

 

Mintha a földből egyből meredek sziklafalak nőttek volna ki

Szerintem itt eredetileg út sem volt, csak a turisták kedvéért építették. Mondjuk valahogy a kolostor építőinek fel kellett juttatni az építőanyagot. Lehet, hogy ők voltak a régi kor alpinistái. Ahány kanyar az úton, annyiszor más oldalát látjuk a szikláknak. Az út mentén vannak kilátópontok, ahol meg lehet állni, de sok az autó, sőt buszok is feljönnek.

Az út mentén vannak kilátópontok

A kolostorok némelyike látogatható. Ha valakinek van bakancslistája ezt mindenképpen írja fel. A képeskönyvek nem adják vissza az élményt.

A Meteorák után egyből indultam az Olympos hegységbe. Még otthon a térképen kinéztem, hogy hol is kezdődhet a gyalogtúra. Elindultam felfelé, igazi nehéz endurós terep, emelkedő, kavicsos nyomvályús út, helyenként nagyobb kövekkel. Egyszer csak kóbor kutyák jöttek, az emelkedőn meg kellett állnom, a jobb lábam alatt pont lyuk. Dőltünk motorostul. Szerencsére a kutyák kicsit visszahőköltek, amíg sikerült felállítanom a gépet. Újra felültem, és elindultam. Két métert mentem előre, erre a kutyák megindultak felém, megálltam, akkor megtorpantak. Így sikerült idegőrlően hosszú percek alatt felérnem egy sík területre, itt rántottam egyet a gázkaron és megint mi lettünk a gyorsabbak. Lehajtottam a tengerpartra, ahol még nyitva találtam egy tourinform irodát. Itt tökéletes útbaigazítást kaptam, mellé fénymásolt térképeket a hegyen levő gyalogtúra útvonalakról. Sikerült is megtalálnom, már sötétedett, mire felértem. Gyorsan sátrat vertem a parkoló autók között. Két görög csajjal és egy montenegrói faszival barátkoztam össze.

07.22. Szombat

Hajnali 5-kor keltem, mindent összepakoltam és indulás gyalog az Olymposra. A csúcs neve Mitikas és 2918 m-es magasságban fekszik. Mindenki több napra javasolta a túrát, utólag belátom, hogy igazuk volt. De ha a tesi szak a magyar virtussal párosul, akkor kijön a „csakazértis megcsinálom”. Meg is csináltam. Azt hittem olyan lesz, mint az Alpok, de valahogy nem olyan csipkézettek a hegyek, kivéve a csúcsot.

Indulás gyalog az Olymposra

Utoljára tegnap délben ettem, amit éreztem is már hamarosan az indulás után. Szerencsére egy menedékház megmentett.

A csúcs neve Mitikas

Ez sem olyan, mint az Alpokban, a csávó kis kempinggázon csinálta a teát a vendégeknek. Még szerencse, hogy én sört ittam, és egy adag reggelit nyomtam be. Kellett is, mert utána jött a java. A túra a gyaloglásból inkább sziklamászásba ment át, többen is köteles biztosítással haladtak. Kiértem a csúcsra.

A csúcson

Euforikus élmény, amikor kb. 5 órányi folyamatos felfelé séta után ott a vége. Vagyis csak a fele. A csúcson egy helyi szerzetessel találkoztam, ránézésre valami kolostorból jöhetett. A reverendaszerű ruhája ellenére úgy mozgott a hegyen, mint egy kecske.

Az út lefelé legalább annyira megterhelő a comboknak, mint a felfelé menet

Tudom, mert ő mutatta az utat lefelé, ugyanis más végállomást választottam, mint ahonnan elindultam. Így szinte az egész hegyet bejártam. Sajnos az istenek éppen nem voltak otthon, gondolom a szerzetes lehetett a komornyik. Az út lefelé legalább annyira megterhelő a comboknak, mint a felfelé menet. A vége előtt kb. egy órával kezdtek jönni a negatív gondolatok. Fáradt vagyok, éhes vagyok, fáj a lábam, már itt kell, hogy legyen a vége. És egyszer csak ott is volt. Már csak egy autót kellett stoppolnom, aki visszavisz a kiinduló állomásra. Max. 15 percet vártam és két görög csaj el is vitt. Olyan 5 körül értem vissza a motorhoz. Gyors sátorállítás következett, majd vacsora főzés, sörivás és fürdés volt a további sorrend. Este nem kellett altatni. Holnap irány Thessaloniki.

07.23. Vasárnap

Mivel tegnap korán kb. 8-kor már aludtam, ezért reggel 6-kor már simán ébren voltam. Gyors pakolás, már amennyire én gyorsan pakolok. Valahogy olyan érzésem van, hogy ebben nem vagyok elég hatékony.

Ismét le a szerpentinen, be a városba, tankolás és irány Thessaloniki. Viszonylag hamar odaértem, de megint sikerült olyannyira kis utakon haladnom, hogy egy kb. 30m-es szakaszon jó 25 centi magas vízátfolyás volt az úton. Csak abban bizakodtam, hogy nem mélyül miközben keresztülhajtok rajta. Szerencsém volt, és legalább a kerekekről is lemosta a port. Szegény motor már iszonyú retkes. Ha már motor. Görögország a Honda Transalpok és Innovák hazája. Komolyan, feltűnően sok van belőlük. Legalább az enyémnek is jut társaság. Szóval Thessaloniki. Finoman szólva nem volt teljesen pontos a letöltött térkép, így sok helyen behajtani tilosba ütköztem. Csináltam pár szabálytalan manővert, ha esetleg küldenek bírságot, az jogos. A diadalív megtekintése sajnos ki is maradt, a többi sem volt túl nagy szám. A Hagia Sophia-ba beültem egy miatyánkra, azt hiszem ezen az úton pótolom be az egész éves templomba járást. A hely a kulturális emlékein túl egy hatalmas kikötő és iparváros. A második legnagyobb görög város. Én mindenesetre örültem, amikor egy kanyargós úton elhagytam Thessalonikit, főleg, hogy itt is egy kóbor kutya próbált meg megszerezni magának ebédre.

Ez után a Balaton felvidékre jellemző táj kísért az utamon. Asprovalta a település neve ahol először fürödtem a tengerben a görög partoknál.

Asprovalta Beach

Ettem egy igazi kiadós helyi gyrost, majd hunytam egyet az árnyékban. A combjaim teljesen leégtek a fürdőnadrág vonaláig. Szerencsére nem fáj, remélem majd bebarnul. Ha már itt tartunk, akkor az lábszáramra is ráférne egy kiadós masszás a tegnapi túra után.

Láttam, hogy a közelben van egy kemping, gondoltam betérek. Besétáltam, mint aki ott lakik, de ez nem olyan ám, mint Horvátország. Nincs akkora mozgás, mint ott. Gyorsan kihasználtam mindent, amit egy kemping nyújt. WC, zuhany, hajmosás, a beleizzadt ruháimat kimostam, sőt még csobbantam is egyet a tengerben. Éppen a száradásra vártak a ruháim és a padon pihentem, amikor odajött a recepciós és közölte, ha nem leszek a vendégük, akkor húzzak a picsába. Szerencsére a ruháim már megszáradtak és úgyis éppen indulni akartam.

Újabb vágta következett egészen az esti célpontig, Kavála városáig. A közlekedésről csak annyit, hogy ahol 90-nel lehet menni, ott annyival is mennek, én inkább 100-zal, viszont lakott területen 70-nel, én inkább csak 60-nal, ha elöl megyek. Mivel vasárnap este van, bolt már nincs nyitva. Egy trafikban vettem 2 doboz sört és egy croissant reggelire, amiért 4€-t fizettem. Görögország elég drága, persze LIDL itt is van, meg a gyros is csak 2,8€ volt, ami nem vészes, de a Balkán többi országához viszonyítva elég borsos. Nem is szólva a benzin 1,4€/l áráról. Lassan kiürül a part, ahol aludni szeretnék.

Nyugalomra tér mindenki

Remélem nem lesz hideg. Tegnap a hegy aljában hidegebb volt, mint kb. 800-900 m-en. Na mindegy ez már annyira délen van, hogy az olasz csizma sarkával járok egy vonalban, úgyhogy talán nem lesz gond.

07.24. Hétfő

Szerencsére jó éjszakám volt. Elég kellemes a tenger, homokos a part, de közel sem olyan tiszta, mint Horvátország. Talán itt erre annyira nincs is igény, a mentalitás is más. Az út során többször is láttam, ahogy a kocsiablakon simán kidobják a szemetet. Reggel hamar útra keltem, olyankor még jobb motorozni, mert nincs az a bazi nagy meleg. Alexandrúpoli felé nem az egyenes utat választottam, hanem a part mentén húzódik egy enduroval jól járható kavicsos földes út, amin megérte végigmenni, mert végig gyönyörű kilátás nyílt a vízre.

Kalandos út, gyönyörű kilátással

A városba érkezve megtekintettem a világítótornyot, ami a tengerparton vezető utca közepén látható.

Így legalább a motorosokat is hazavezeti (legalábbis azt aki itt lakik)

Következő állomásnak már a török határt jelöltem ki. A határátkelés gyötrelmes egy órás procedúra volt, amit méterenként araszolva tettem meg a 40 °C-os hőségben, ráadásul kabátban. Amikor sorra kerültem, akkor értettem meg miért megy ilyen lassan. Útlevél, zöld kártya, forgalmi, mindent oda kellett adnom. Kérdezték honnan jöttem, de azt sem tudták, hogy az Európában van-e. Kicsit tanakodtak, aztán utamra engedtek. Következő megálló Rodostó. Ez nem egy kisváros, ahogyan én elképzeltem, olyan, mint egy nagyobb megyeszékhely itthon. Itt még elég jól ment a navigáció. Könnyedén megtaláltam a Rákóczi házat, ami ma már múzeum.

Rákóczi ház

Pechemre hétfőn pont zárva. Azért a trikolórt felkötöttem a Rákóczi mellszobra alatti koszorúzóhelyre. Kicsit még magamba szívtam a hely hangulatát, aztán robogtam tovább.

Pechemre pont zárva volt

Végig pálya visz Isztambul felé, amiről kb. 5 km-enként volt egy leágazó. Egy ilyen helyen letértem strandolni. Kicsi, de tiszta strand fogadott, szinte zsúfolásig tele. Szinte kizárólag törökök, elvétve egy-két külföldi. Fura volt látni, ahogy a nők hosszú ruhákban, meg ilyen overálszerű ruhában mennek fürdeni. Persze nem mindenki, a fiatal csajok már bikiniben voltak. Gondolom ez vallási elmélyültség kérdése lehet.

Indultam tovább, már be is vásároltam estére, és éppen szálláshelyeket nézegettem, amikor elkezdett kacsázni a motor. Defekt! Már a pályán voltam. Tanakodás következett. Azt mondták, hogy tőlem 18 km-re van egy szerviz, szuper. Belenyomtam a defekt sprét, de a szelep mellett tovább sziszegett. Nem jártam sikerrel. Felpumpáltam, hogy legalább a következő benzinkútig eljussak, ami 2 km-re volt. Még 300 m-t sem haladtam és a gumi nullára eresztett. Tolni kezdtem a leállósávban. Felpakolva majdnem 240 kg, nem ajándék. Jött két suttyó agyontuningolt kínai robogókkal. Kérdezik mi a gond, mondom nekik, hogy defekt. Mondják, majd ők segítenek. Egy telefonhívás és kb. fél óra múlva forgalommal szemben érkezik egy szervizes suttyó robogóval. Az út mellett talált fatuskóval felbakoltuk a motort. A csávó kikapja a kereket, mondja majd hozza, aztán elhajt. Kicsit még dumáltunk, majd a többiek is elhúztak. Kezdtem megijedni, bár a szerszámos láda szerencsére ott maradt. Jó egy órát vártam, közben be is sötétedett, amikor ismét forgalommal szemben feltűnt egy fénycsóva. A szervizes. Visszaraktuk a kereket. Azt mondta 50 líra lesz, de rendes voltam és adtam neki 70-et. Megérdemelte.

Kinéztem egy kempinget Isztambulban, gondoltam odáig még eljutok. Sötét van, de végig pálya, nem lesz gond. Ahogy beértem egy hatalmas metropolisz fogadott. Több felesleges kör után végre elértem a kempinget, ami már nincs ott. Király! Este fél 11-kor honnan szerzek szállást. Újabb térképnézegetés. Van egy park 7 km-re. Odaértem, először csak gyalog felderítettem a terepet. Mit láttam? Tengerpart, ahol mások is sátraznak. Tökéletes hely. Behajtottam, sátrat vertem. Ez a nap is sikerrel zárult.

07.25. Kedd

Talán ez volt eddig a legnyugodtabb éjszakám. A tenger morajlása, sehol egy autózúgás és emberek sem mászkáltak. Reggeli után célba vettem a nevezetességeket, a cél Isztambul felfedezése. A közlekedés elég nehézkes volt, a letöltött OSM térképek sajnos nem teljesen pontosak, egy-két helyen nem lehetett behajtani, ahol kellett volna. Ennek ellenére is sikerült mindenhova odatalálnom.

Minden nevezetesség egy helyen

Csakúgy, mint a város minden látnivaló monumentális. A Kék mecset, a Hagia Sophia, a Topkapi saray és a bazár szinte mind egy helyen vannak. Egy parkolással könnyen be lehetett mindent járni.

Még el sem fárad az ember mire mind bejárja

Maga a Boszporusz is hatalmas, és tele van hajóforgalommal. Sajnos ritkán tudtam félreállni fotózni, mert nagy a forgalom és nincs is hova lehúzódni. Legtöbben őrült módon közlekednek és dudálással jeleznek mindent. Azt is ha elengednek, azt is ha nem, azt is ha előzhetsz, azt is ha téged előznek. A bazárban sétálgatva beszédbe elegyedtem egy ürgével. Mondja magyarok jó barát, menjünk el egy rokonához. Pár sarokkal odébb meg is érkeztünk. Teával kínáltak, beszélgettünk, közben előhozott két imaszőnyeget és kérdezte, hogy szerintem melyik a szebb. Rámutattam a kékre. Akkor erre megalkuszunk, mondja. De én nem is akartam venni semmit. Mondjak egy árat. Mondom 80 lírám van, nincs nálam több pénz. Akkor legyen 380, mondja. Alkudtunk, alkudtunk. Már mindenféle történetek előkerültek, hogy szül az unokája és ez a biznisz szerencsét hoz. Végül kitettem a pénzt, de csak 60 lírám volt. Mondom ennyi van, adod vagy nem. Végül odaadta ennyiért.

Az átkelés a Boszporuszon sajnos semmi változást nem hoz, ugyanaz a forgatag fogad.

Átkelés a Boszporuszon

Miután mindent megnéztem, amit terveztem úgy véltem ideje kijutni a városból, irány Edirne. Autópálya, hatalmas dugó és nem engedik előre a motorost. Ennek köszönhetően rövid ujjúban pörkölődtem a dugóban. Több elektronikus kapun is áthajtottam, gondoltam majd kihajtásnál kell fizetni. A pályáról úgy 50 km múlva hajtottam le, megint át egy kapun, fizetni nem kellett. Szerintem ez olyan matricás rendszer lehet, mint itthon. Az is érdekes, hogy a pályán nem volt benzinkút.

Edirne is gyönyörű, de jóval kisebb és sokkal élhetőbb, mint Isztambul.

Eskii dzsámi

Itt is bejártam a látnivalókat, az Eskii dzsámiban éppen istentisztelet volt. Érdekes, hogy a nők a mecset hátulsó részében egy elkerített helyen imádkoznak, míg a férfiak elől, közel a hodzsához.

Érdekes, hogy a nők a mecset hátulsó részében egy elkerített helyen imádkoznak, míg a férfiak elől, közel a hodzsához

Továbbmenve elértem a vidéki Törökországba. Traktorok, mezőgazdász falvak, a kocsmákban öregek üldögélnek.

Következett a bolgár határ. Kilépésnél imádkoztam, hogy ne legyen gond az autópályázás miatt, de minden rendben zajlott. Sajnos a motort rosszul támasztottam le, és amikor sétáltam vissza az útlevél ellenőrző ablaktól és hozzáértem el is dőlt. Nem bírtam megfogni. Szerencsére csak a bukócsőről pattant le kicsit a festék, de az meg azért van.

Bulgária egy teljesen más világ. Erdők és kanyargós utak, melyek túlzás nélkül mondva járhatatlanul szarok. Még messze volt a part, ezért egy alkalmasnak tűnő helyen sátrat vertem az erdőszélen. Alighogy elaludtam jött két kamion, és tőlem kb. 50 méterre parkoltak le. A sofőrök még sokáig beszélgettek, de én elaludtam.

07.26. Szerda

Reggel 6-kor ébredtem, mindent szépen összecsomagoltam és indulás. Megérkeztem a tengerpartra, Tsarevoba. Egy tourinform irodánál megálltam, de az előtte üldögélő srácról kiderült, hogy csak ott reggelizik. Megkínált és közben jót dumáltunk. Miután kinyitott az iroda pénzt váltottam, 50 €-ért kaptam 95 Levát. Megtankoltam, bevásároltam ezek után pedig a strandolás következett.

Irány a strand

Azt kell mondanom, hogy eddig Bulgária tetszik leginkább. Szemét sajnos itt is van, de nem vészes, helyenként Görögország sokkal gázabb volt. Strandolás után sorra néztem meg a híres tengerparti városokat. Szozopol, Burgasz, Neszebár, Várna.

Pusztuló történelem

Ez egy sokkal szimpatikusabb vidék, mint az Égei tenger és a Boszporusz szakasza. A különbség a kettő között csak később tudatosult bennem: itt van erdő. Ami viszont kevésbé tetszett, hogy a történelmi óvárosokban is ócskás bazárok vannak, ezzel rontva a látnivalók élvezeti értékét.

Bazársor

Errefelé már régen megszűntek a szar utak. Jó minőségű, jól kitáblázott főutak vannak. Enduroval érdemes kitérőt tenni az Emine-fok felé, ami a Balkán hegység legkeletibb pontja. Sajnos a világítótorony katonai létesítménynek minősült és el volt kerítve.

Világítótorony mint katonai létesítmény

Helyenként lehet venni szardíniát sütve, ami nagy kedvencem. Igaz, hogy már jól tele voltam, amikor észrevettem. Egy adag hal és egy citromos sör került 4 levába. Egy liter benzin 2 leva. Ide megérné 1 hétre lejönni nyaralni, családoknak is ideális. Homokos tengerpart, nyomott árak és jól felszerelt boltok fogadnak.

A híres aranyhomok nevű parton töltöttem az éjszakát.

Lenyugszik a vörösen lángoló nap

Eleinte csak egy hálózsákban, de esni kezdett ezért kapkodva állítottam sátrat az éjszakában. Nem aludtam túl jól. Amikor messzebb van tőlem a motor, mint 10 lépés az már nyugtalanít.

17.27. Csütörtök

A kelő nappal keltem és gyorsan össze is pakoltam. Nem akartam, hogy bárki rám szóljon, amiért csak a parton csövezek. Reggelire egy kis maradék kekszet ettem, aztán indultam tovább. Különösen szeretem az ébredező tengerparti városok hangulatát, ezért is szeretek korán kelni.

Várnából már Románia felé vettem az irányt. Bár a határátkelés simán ment, az elején elég ijesztő volt Románia. Helyenként olyan szarok voltak az utak, hogy az elképesztő. A határt átlépve igazi lepukkant, pudvás román falvak fogadtak. Sokan jártak lovasszekérrel, egyébként úgy képzelem ilyen lehetett nálunk is úgy 50 évvel ezelőtt. A falvakban jól megnéznek, integetnek, az öregek kint üldögélnek a ház elé kirakott padokon.

A seggem bírja legnehezebben az utazást, pedig sokszor megállok, csak azért, hogy ne kelljen a nyeregben ülnöm.

Hülye voltam, hogy nem váltottam pénzt rögtön a határon. Egy kúton fizettem euróval, 50 € ért kaptam 200 lejt. Ilyen helyen mindig rosszabbul váltanak, mint a hivatalos váltóban. Na nem baj, betértem egy autós csárdába és degeszre zabáltam magam sült oldalasból, amit egy citromos sörrel öblítettem le. A vidék ahol járok eléggé hasonlít az otthonira, olyasmi, mint a Kisalföld. Sajnos Szerbia óta nem volt részem igazi kanyargós útban ezért remélem, hogy lassan elérem a hegyeket. Mondjuk szemmel még semmit sem látni belőlük. Közben komoly álmosság tört rám, de most, hogy feltankoltam magam energiával talán elmúlik. Azt hiszem honvágyam van, de az is lehet, hogy egyedül nem annyira élvezem az utazást. Olyan érzésem van, hogy sietnék már haza. Ma van 27-e, ha ügyesen csinálom odaérhetek a tesóm szülinapjára 29-re Pestre. Mondjuk eredetileg Pécs felé terveztem az utat, de nem gond.

Románia a hegyek felé közeledve egyre szebb arcát mutatja, igazán vadregényes.

Elvesztett Éden

Ma Várnától egészen a Transzalpináig mentem, bele sem merek gondolni, hogy ez hány km volt, de az biztos, hogy sok. A seggem már nagyon fáj, a szőrme, amit a nyeregre terítve használok az elejétől fogva most már semmit sem ér, annyira szétültem. A románokkal gondolatban olyan előítéletes vagyok, mintha mindenki rosszat akarna. Pedig ha az ember nyitott lenne feléjük biztos olyanok, mint más népek a Balkánon.

Lesátraztam a Transzalpinán.

“Szoba” fantasztikus kilátással

Ma éjjel lesz igazán letesztelve, hogy mit tud egy Decathlonos sátor. Nagyon erős szél fúj, a sátrat kikötöttem nagyobb kövekhez amennyire tudtam, a többit majd meglátjuk. Elég hideg van, be vagyok öltözve melegítőbe, de van nálam még egy plusz pulcsi is, ha kell. A motort is a lehető legjobban letámasztottam, egy széles lapos kő van a támasz alatt. Remélem nem dől el szegény.

07.28. Péntek

Reggel 5 óra van, megnéztem a gps szerint 1664 m-en vagyok, és olyannyira hideg volt az éjszaka, hogy motoros nadrágban és kabátban aludtam. Most 6 °C van, a tengerpart után ez erős váltás, igaz ott az eső volt, ami megviccelt. Azt nem mondanám, hogy jól aludtam. Így hogy tudom, hogy erre medvék és kóbor kutya falkák is lehetnek annyira éberen aludtam, hogy az érzékszerveim állandó készenlétben álltak. Érdekes, hogy napközben, amikor egy-egy nagyvárosban gyalog jártam be a látnivalókat és a motort hosszú időre magára hagytam sosem volt bennem ilyen aggódás. Igaz, hogy mindig olyan helyen hagytam kabátostul, sisakostul ahol sokan vannak, mert ott talán nem merik piszkálni. Szerencsére soha nem is volt gond.

Még egy kicsit visszaaludtam, végül fél 7-kor keltem fel. A sátrat a nagy szélben alig bírtam összeszedni, komolyan meg kellett vele küzdenem.

Jól beöltöztem, ami kellett is a hegyen. Sajnos nem kaptam meg a klasszikus Transzalpina élményt, ugyanis 1800 m-től beértem egy felhőbe, ami azt jelenti, hogy onnan tejködben, 10 méteres látótávolsággal haladtam.

Utazás a felhőkben

Érdekes, hogy ez a hegy a határ Románia és Erdély között, ami valóban tetten is érhető. Erdély egy sokkal szebb és rendezettebb vidék. A hegyről lefelé gyönyörű, kanyargós úton mentem, végig fenyvesben, a hatalmas fák között patak csörgedezett. Mesés látvány.

 

Szívszorító gyönyörű veszteség

Ahogy leértem az első árusnál vettem egy hatalmas kürtős kalácsot egy magyar nénitől. Akkora volt, hogy egész nap küzdöttem vele, mégsem bírtam megenni. Következett Gyulafehérvár.

Gyulafehérvár

Gyönyörű, rendezett óvárosa van, szépen karban tartott épületekkel. Számomra legérdekesebb a Hunyadiak sírját is tartalmazó érseki székesegyház volt. A sírok gazdagon voltak koszorúzva, igazán megható látvány. Sajnos nálam pont nem volt ott a trikolór szalag. Azért egy miatyánkot elmondtam, és indultam tovább.

A vidéki települések szépek, a nagyvárosok nekem lélektelenek voltak. A falvak közül direkt több kis mellékutcába is betértem, hogy jobban megismerjem a vidéket.

Arad előtt találkoztam egy csapat Győr környéki motorossal, ők is már hazafelé tartottak. Teljesen le voltak döbbenve, amikor elmeséltem, hogy én honnan jövök. Kicsit Aradon is körülnéztem, majd eltankoltam minden maradék lejt. A határ előtt volt egy fizetős híd, de szerencsére motorral ingyen volt. Gyors határátlépés következett, szerencsére zökkenőmentesen. Itt volt először, hogy valaki „Jó utat!” kívánt. Apróság, de jól esett. Szegeden megálltam, szerettem volna felkeresni egy régi barátomat, de sem a telefonszáma nem volt meg, sem a közösségi oldalon nem találtam meg, ezért továbbmentem.

Következő megálló Szeged után egy Rózsakert nevű útszéli étteremben volt. Szép pincér csajok társaságában, jó hangulatban fogyasztottam el a finom ebédet. Nem is annyira fájt érte a 4000 Ft.

Tankoltam, vettem egy nagy levegőt és célba vettem Budapestet. Már nagyon sajgott a seggem, de este 9-re megérkeztem a tesómékhoz. Leápoltam a láncot, majd egy kiadós zuhany következett hajmosással. Tele voltam élményekkel, meséltem egy csomó mindent nekik, de annyi helyen jártam és annyi minden történt, hogy még bennem sem ülepedtek le a dolgok.

07.29. Szombat

Kényelmes ágyban aludva, szinte teljesen kipihenten ébredtem. Ittunk egy kávét és elmentünk Kiskunlacházára az ottani rokonokhoz. Kiadós ebéd és sütihegyek a szülinaposnak. Még délután is aludtam egyet egy nagy fa árnyékában, majd 4 óra előtt elindultam, hogy az egészkor induló révet nehogy lekéssem. A rév Lórév és Abony között közlekedik. Nem volt nagy, de az 5 autó 2 motor és néhány biciklis kényelmesen elfért rajta. Az átkelés 600 Ft-ba került, amit a jegyszedő szerintem ránézésre állapított meg. Innen Fonyódra szerettem volna eljutni, a nagyszüleimhez. Az út a Balatonhoz közeledve egyre forgalmasabb volt. Polgárdinál hatalmas dugó, szerencsére motorral nem jelentett gondot. A balatoni települések jelentősen lelassították a haladást. Balatonbogláron pont akkor volt a Kalandmotoros találkozó, láttam is a sok bazi nagy BMW-t, de azt hittem, hogy valami osztrák motoros gyülekező lehet. Utólag már sajnálom, hogy nem néztem be egy kicsit. Mire felértem a nagyszüleimhez már a szüleim is ott vártak. Örültek, hogy épségben hazaértem. Ismételten élménybeszámoló következett. Mindenféle történetek cikáztak a fejemben, nem volt ilyen összeszedett, mint ez az írás.

07.30. Vasárnap

Délelőtt strandolás a Balatonban, majd közös családi ebéd következett. Azért a nagyi főztje még mindig nyerő. Ebéd után haza indultam. Ezt az utat már kismilliószor megtettem, rutinból hajtottam az ismerős kanyarokban. Megérkeztem Lentibe, a szüleim házához, ahol a motor is lakik. Lecuccoltam mindent, leszedegettem a karcolások ellen felragasztott szigszalagokat a tankról, meg a farokidomról. Egy alapos mosás következett. Autósampon és kefe kombinációval megszabadítottam a 11 országban összegyűjtött kosztól. Újra eredeti fényében csillogott a vas. Örömmel néztem rá, és gondoltam vissza az elmúlt két hétre, és arra az 5200 kilométerre, amin ez a 24 éves motor minden gond és zokszó nélkül végigvitt. Köszi!

Írta, fényképezte, és átélte: Bosnyák Ervin

Köszönjük, hogy átélhettük veled ezt a kalandot! 🙂

 

Comments

comments

KTM

Hírlevél feliratkozás



INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

MPS Vespa-MV