Hírek

Maxirobogó(k) a BMW-től: Concept C

A bajorok újra robogógyártásba fognak, ennek első lépése ez a koncepció
EuroMotor
Faster2

A BMW két, általuk prémiumkategóriásnak nevezett maxirobogóval készül a 2011-es szezonra, amelyek alapjául a milánói EICMA kiállításon bemutatott Concept C szolgál majd.

A gyártó szerint más-más célcsoportnak kíván majd a kedvében járni a két különböző robogó, tehát széleskörű igényeket elégíthetnek ki az új, mindenekelőtt belső égésű motorral szerelt modellek. Ugyanis nem titok, hogy elektromos, vagy ha úgy tetszik környezetkímélő irányba tekintgetnek Münchenben, ami könnyen vezethet egy (két) hibrid hajtású – vagy teljesen elektromos – robogó bevezetéséhez. Ezek az alternatívák azonban csak a benzines modellek mellett lehetnek elérhetőek, nem pedig azok helyett.

A bajorok nagytestű robogóikhoz könnyed kezelhetőséget és megfelelő fürgeséget, dinamizmust ígérnek, a kategóriára jellemző kényelem és praktikum mellett. A koncepció nevében a C betű a commuter kifejezést jelöli, ami magyarul ingázót jelent, vagyis – az imént említett tulajdonságok fényében is – kiváló városi és elővárosi közlekedési eszközök lehetnek készülőben a BMW-nél. A funkció mellé stílust is ígérnek, hiszen mit sem érne az előbbi az utóbbi nélkül, különösen, hogy a bajor presztízsmárkáról van szó. Természetesen illeszkedik majd az újdonság a márkaarculatba, de azért formabontó megoldásokban sem lesz hiány, mert ez a koncepció úgy néz ki, mintha a Vissza a jövőbe filmek Professzora tervezte volna. Persze a szériagépeken várhatóan valamivel lágyabb vonalakkal találkozunk majd, meg ezek a kettónusú gumik sem valószínű, hogy forgalomba kerülnek…


Elölről kifejezetten futurisztikus a dizájn, de hátulról is modern benyomást kelt a Concept C


Nagyon sportos futóművel és fékekkel szerelték a koncepciót

Ellenben minden eddiginél dinamikusabb formával biztatnak bennünket a bajorok és a menetteljesítményeket is hasonlóra tervezik. A Concept C felszereltsége is eléggé jövőbe mutató: a visszapillantó tükrök helyét például kamerák vették át, a műszerfalat pedig egy LCD panel helyettesíti, amelyen a mögöttes forgalom (is) látható. A soros kéthengeres, CVT váltós koncepciót elöl hatdugattyús, radiális féknyergek lassítják, ami azért enyhe túlzás, szériában nem valószínű, hogy viszontlátjuk a sportmotorra való fékeket. ABS-el viszont majdnem biztos, hogy fel lesznek szerelve a boltban kapható kivitelek és az egyedi, monolevernek nevezett hátsó felfüggesztés is visszaköszönhet az új gépeken. Kíváncsian várjuk, mennyire fognak hasonlítani a BMW nagyrobogói a Concept C-hez, mindenestre azt el lehet mondani, hogy jó döntés volt a bajorok részéről visszatérni a kategóriába. Hiszen a maxirobogók osztálya tipikusan az öltönyös menedzserek világa (is), amelyhez kiválóan passzol a BMW kifejezés: a sportosabb üzletemberek nyilván szívesen választják majd a prémium robogót presztízsautójuk mellé.


A BMW robogós újrakezdésének előfutára (és alapja) ez a sokat sejtető tanulmány


Milánói Multimédia cikkünkben videót is találsz a Concept C-ről!

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás