Blog

Marco Simoncellire emlékezünk

MotoGP: már több mint egy éve nincs köztünk Super Sic - emlékvideó
Faster2
EuroMotor

Október 23-i ünnepünkbe nekünk, motorosoknak és (motor)sportbarátoknak sajnos tavaly óta gyász is vegyül: az egy évvel ezelőtti sepangi MotoGP-forduló versenynapján veszítettük el Marco Simoncellit. Egy szimpatikus és eredményes versenyzővel lettünk kevesebbek, aki egy szerencsétlen versenybaleset okán lett a sportág áldozata. Az eseményeket talán mindenki ismeri, nem is a tragédiát szeretnénk felidézni, hanem egy kisfilmmel szeretnénk emlékezni az olasz kiválóságra.

Super Sic üde színfoltja volt a GP pályának és paddocknak egyaránt: különc kinézete mellett a vezetési stílusa is egyedi volt, sok szurkoló szemében éppen agresszív, “kellemetlen” versenyzése miatt vált kedvenccé. No meg persze mert egy roppant humoros és közvetlen figurát találtak a személyében, aki ráadásul egyre eredményesebb lett, a királykategóriában is. Karrierje csúcsát a 2008-as 250-es világbajnoki cím jelentette – ugyanebben a kategóriában – szintén Gilerával – egy évvel később bronzérmes lett. A MotoGP-ben 2010-ben még nem könyvelhetett el ilyen sikereket, tavaly viszont már két dobogós helyezést és két pole-t is elért a Gresini Hondával – ki tudja, mi lett volna, ha nem ilyen hirtelen és szomorú módon ér véget a történet…

Marco Simoncelli – 1987-2011