Hírek

Kicsit púpos és három kereke van. Na, mi az?

A válasz: SS Trike. Dizájnjármű a nagy vízen túlról.
Faster2
EuroMotor

A trike-ok eredetileg azért készültek, hogy a két kerék okozta bizonytalanság és veszélyek nélkül lehessen élvezni a motoros életérzést, illetve a szokásosnál több csomagot – és esetleg utast – lehessen szállítani. Legalábbis eddig ezt hittük. De ma, amikor sokaknak a stílus, a megjelenés a fő (ha nem az egyetlen) szempont, úgy tűnik, másra van igény: dizájntrike-ra, custom háromkerekűre. Ilyen az SS Trike is, amely egy Wisconsin állambeli cégnél, az Olmaxnál készül.

Igazi szépséggel van dolgunk, amely szerencsére nélkülözi a túlontúl extrém megoldásokat. A 24 colos első kerék és a 14 colos hátsó felnik között lágyan hullámzanak az SS vonalai, feneke a klasszikus amerikai hot rodokat idézi, az ívelt kormány pedig egy valódi műremek. A középpontban természetesen egy V2-es blokk áll, amely két ismert custom-cégtől, az S&S-től vagy az Ultimától érkezhet. Előbbi csak 96 köbhüvelykes (1573 cm3-es) változatot kínál, utóbbitól kérhetünk nagyobb, 113 köbhüvelykes (1851 cm3-es) kivitelt is. A váltó hatgangos, a primer hajtás a szabadban fut.

A tengelytáv trike-hoz képest meglepően rövid, mindössze 1676 mm, és a súly sem óriási, 315 kg-ot nyom a masina. A kompakt kialakításnak azonban megvan a hátránya: az SS hivatalosan ugyan kétszemélyes, de a valójában csak a pilótának nyújt elfogadható komfortot, az utasnak meg kell elégednie egy apró kakasülővel. Se karfa, se beépített hangszóró, se italtartó, egyedül háttámlát lehet rendelni, persze némi felár ellenében. A praktikum egyenlő a nullával, táskák vagy dobozok rögzítésére nincs igazán lehetőség. A különlegességek listáján légrugózás, LED-es irányjelzők és digitális kilométeróra szerepel, választhatunk alacsonyabb és magasabb nyereg közül, illetve a lábtartók három különböző helyre kerülhetnek.

Dizájntrike az utcán

Az SS Trike európai szemmel nézve meglepően olcsó, a nagy vízen túl 26 000 dollár körüli áron (kb. 5 millió Ft) vesztegetik.

Galéria: SS Trike a Harley hazájából

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás