Tesztek

Kard ki kard: Suzuki SFV650 Gladius

A tetszetős Gladius vajon tényleg olyan, mint amit a külseje sugall? A tesztből kiderül.
Faster2
EuroMotor

A tetszetős Gladius vajon tényleg olyan, mint amit a külseje sugall? A tesztből kiderül.

Ennyit tesztmotorral még nem kerülgettük egymást, mint tavaly a Suzuki Gladius-szal. A szezon végéig háromszor beszéltünk meg vele randit, ám mindannyiszor közbe jött valami. Vagy elutazott vidékre, vagy szervizelni kellett, vagy a horvátoknál nyaralt, pedig mi komolyan égtünk a vágytól, hogy végre megismerhessük. Negyedszerre szerencsére összejött a találkozás, és egy nem annyira szép őszi napon megtörtént az, amire már oly régóta vártam: megkaptam a kulcsot, egyesbe be, gáz és végre száguldhattam… az esőben.

Általában nem törődök az időjárás ócska játékaival, és ezennel sem tettem. Főleg, mert egy egész hetem volt eldönteni, hogy ha én lennék a Suzuki Gladius egy személyes célközönsége, akkor egy tizes skálán mennyire szeretném megtartani őt.* Ez a cikk végére ki fog derülni, de előbb Hűbele Balázs ellenzékeként szeretném betájolni a motort, szerintem vallatás előtt, jó tudni, kivel is állunk szemben.

Manapság millió kategória létezik, s ha egybe nem tudjuk beletuszkolni a motorunk, azt mondjuk rá, kategóriateremtő. Na, a Gladius nem az. Ő egy egyszerű naked, egy magához képest szokatlanul szépen becsomagolt csupasz motor, a kategóriája celebje. “Magához képest” – fogalmaztam, mert valljuk be, a Suzuki ritkán rajzol ennyire európait, ennyire magamutogatóan művészit. A látványa óhatatlanul belemászik az ember szemébe és erőszakkal tekerni kezdi az agyunk ízléshez kapcsolódó fogaskerekeit, aminek a vége két szó lesz: nem rossz. Hogy nekem tetszik-e, lényegtelen, a tény a fontos, miszerint az évtized végére erőre kapó olaszos divathullám ebben a modellben a Suzukit is elérte, ki-ki döntse el magának, hogy milyen eredménnyel.

Fentebb a celeb jelzőt sem véletlenül írtam. A Gladius valóban úgy néz ki, ahogy ma egy tv-sztárnak mutatnia kell, ám belülről nem az. Példának okáért kicsit ilyen a Honda VTR250-ese is, hiszen a külső alapján mindkettő elhiteti velünk, hogy isteni élményben lesz velük részünk, de hamar kiderül, csak maskarába bújt átlag népekről van szó. A Suzuki esetében a teszt előtt azt vártam, hogy színre lépésével legközelebbi rokona, felmenője, az SV650 magától ugrik majd le a Taigetoszról, mert legalább olyan ámulatba ejtő érzéseket fog kelteni bennem, mint például a 650-es Bandit tette azt. Nem úgy lepődtem meg, ahogy akartam, s bár papot azért ne hívjunk, még nem temetünk senkit, muszáj lesz egy másik szemüveget felvennünk a Gladius vizsgálásához.


Kicsit más plexin keresztül kell nézni a Gladiust, hogy megértést nyerjünk

Olyan szemüveget, ami eltakarja a figyelemelvonó külsőségeket, amivel a mély dekoltázs helyett egyenesen a nők szemébe lehet nézni. Mondom mit látok vele. A Gladius egy uniszex motor -mely egyesek szerint egyenlő a metroszexuálissal-, hisz ugyanúgy beleszerethet egy motoros szárnyait bontogató leányzó, mint egy kétkerekű karrierje elején járó férfi ember. Ezzel a megfogalmazásommal viszont egyből utalok is rá, hogy bár a motor céközönségeként szerényen a mindenki szó lett meghatározva, igazából a kezdők fogják leginkább élvezni. Ha a Banditról, vagy teszem azt a konkurencia valamelyik hasonszőrű típusáról akarunk átülni, esetleg egy másik kategóriáról pártolnánk a nakedekhez, azt hiszem hiányérzetünk lesz a Gladiuson, nagyon komoly hiányérzetünk. Tapasztaltabb rókáknak nem fog örömet okozni az Acsuánban vásárolt előre csomagolt csirkehús, ők az izgalmakat ne áruházban, hanem a simabőrű háza körül keressék. Pont ez volt a baj az SV650-nel is: elvárások nélkül, kezdő motornak álomba illő, igazi társ lehet évekig, de ha volt már középkategóriás nagy motorunk, szerintem legjobb esetben is csak egy éjszakára tudja elcsábítani az embert.


Na, vajon melyik kép helyes a kettő közül?

Szögezzük gyorsan le, ebben nem az erőforrás a sáros. A 645 köbös V2-es elrendezésű, természetesen vízhűtéses blokk kikezdhetetlen, fáradhatatlan, mindenhol egészségesen járó, igaz kevésbé meglepő, de zseniális konstrukció. Erőre, nyomatékra ugyanazt tudja (72LE, 62Nm), mint az agregát eredeti gazdája, az SV650, de alacsonyabb fordulaton hozza a maximumokat. Ez persze legfeljebb a specifikációkban mutat jól, viszont a fordulatszám tartomány alján alakuló görbék már a gyakorlatban is szebben csillognak. Az SFV650, mert ez lenne a Gladius törzskönyvezett neve, sokkal magabiztosabb alul, köszönhetően az átdolgozott elemeknek. Hiába V2-es motorral állunk szemben, olyan simán, olyan finomán jár a blokk, mintha soros lenne. Nem akartam elhinni, amikor betettem negyedikbe, majd ötödikbe és gáz nélkül, alapjáraton, rángatás nélkül gurultam vele. Egyszer sem kellett a kuplunggal szórakozni, nem kívánja az állandó leváltogatást és nem kell pirosba pörgetni ahhoz, hogy kényelmesen lehessen vele előzni. A kezdő motorosok már most kezdjék csókolgatni a Gladius fotóját, ezt tényleg nekik találták ki. Na meg mindenki másnak, akik a használhatóság, a praktikusság és a picit sportos jelleg oltárán képesek feláldozni az izgalmakat, mert abból csak módjával jutott neki.


Ez a 650-es, V2-es erőforrás a Suzuki egyik legnagyobb csodafegyvere

Annyi vagányság viszont mindenképpen lakozik benne, hogy nyugodt szívvel kivigyük például a KakucsRing-re, vagy fel a Mátrába, az erőforrás részéről még ebben is bőven lenne élvezet. Mondom lenne, de a csínos térhálós acélváz és az olcsó futómű csúnyán elrontja a játékot. Ahogy döntögetjük, jobbról-balra, balról jobbra, szűken újra balra, majd a visszafordító belső érintési pontjától nagy gázt adva felegyenesítjük a Gladiust, kanyarról-kanyarra egyre hangosabban tesszük fel a kérdést, igazán szükségünk van nekünk erre? Lendületes közlekedés mellett rettenetesen puha a futómű, annyira, hogy elmentem egy ismerős szervizbe megnézetni nincs-e vele gond. “Elég fosi-mosi” – osztotta véleményem a szerelő, majd hozzátette – “ez szerintem ilyen, de meg lehetne próbálni sűrűbb olajjal”. Nem próbáltam meg, de a kártyáimat kijátszottam: az első villa rugó előfeszítését tövig tekertem, a hátsó traktushoz pedig -mivel a nagyobb gond nem ott van- egyelőre nem nyúltam.


Városban kevésbé mutatkozik meg a futómű rosszabbik oldala

Nem javult túl sokat a helyzet: ha kanyarodás közben elcsuktam, vagy rátettem a gázt, a súlypontváltozás így is berázta a motor elejét, amitől az egész gép belibben egy pillanatra. Ehhez ráadásul nem kell nagy sebesség, bármikor meg tudjuk kérni erre a mutatványra, amit általában inkább robogókon szoktam tapasztalni. Ezt az előbb említett súlypontváltozást egyébként az elektronikus befecskendező rovására lehet írni. Ha teljesen elzárjuk a gázt, a legtöbb helyzetben nagyon megtorpan a motor, ha ezután gyorsítani kezdünk, nincs az a finom mozdulat, hogy ne rántson egy picit a Gladius. Idegesítőnek nem nevezném a jelenséget, hozzá lehet szokni, de a rugózás bizony jelentősen képes felnagyítani a blokk nagy terhelés váltási reakcióit. Amúgy városban közlekedve, ahol a kanyargást abszolút kimeríti a főútról való letérés, kevésbé érezni a futómű gyengeségét, érdekes módon lassan haladva, a hirtelen úthibákra inkább keményen regálnak a rugóstagok. Lényeg a lényeg, nekem egyáltalán nem tetszett a futómű viselkedése.

Nagy kár, mert a kezelhetősége lenyűgöző lehetne. Nagyon filigrán motor a Gladius, szinte elveszik alattunk, és a kedvező súlyelosztás okán az irányítása telepatikus úton működik, azaz szinte gondolatra kanyarodik. Ez a tulajdonság egyébként hála a jó égnek kezd alapfelszereltségévé válni a nevesebb márkák típusainak, ezért nem adok plusz pontot, de legalább mínuszt sem. Mint ahogy a fékrendszer sem érdemli meg egyiket sem. Az ereje nincs alul méretezve, és a kezelése sem borzasztó, de közelébe nincs annak, amire elismerően tudnék bólogatni. Egyébiránt megjegyezném, hogy a hátsó nagyon hamar blokkolta a kereket, nem kizárt, hogy egyedi eset.

Beszéltünk a blokkról, aminek a fogyasztása nálam 5 liter volt, azaz normális közlekedés mellett akár 4 literig is lekúszhat. Szó volt az olcsó futóműről, a remek kezelhetőségről és a jellegtelen fékekről, de a kényelméről, a méreteiről még semmit. Nos, az első benyomásom az volt -és ehhez fel sem kellett rá ülnöm-, hogy pici. Ismerőseim több frappáns szót is találtak rá a Pocket Bike-tól, a Kinder Meglepetésig, szerintem szimplán csak japán méretekre szabták. Persze biztos nem, de jobb magyarázat nem jut eszembe, azt pedig nem akarom írni, hogy nőknek szánták. Mindegy, mert még épphogy elférni rajta, és bár furcsán két telitalppal állhatunk meg akár a gödrökben is, a jó kormány-ülés-lábtartó háromszög miatt könnyen szemet lehet húnyni a méretek felett. Sőt, emiatt igazi városi túlélő az SFV, a lassú közlekedésre való alkalmasság mellé tehát behúzhatunk egy nagy pipát. És a piros toll után rögtön használnom kell a feketét is, mert a csinoska ülés már negyed óra után haragban állt a hátsó felemmel.


Nem kell erőlködni, hogy a kis Gladiusról teli talppal tapossuk a földet

Már csak apróságok maradtak, mint például a fokozatot is jelző, kiváló műszerfal. További pozitívumként ott a végre nem hurkatöltőre hajazó kipufogó kellemes, folytott akusztikájú dörmögése, és a kifejezetten igényes összeszerelési minőség, bár hozzáteszem, ettől még műanyag a motor. Az ülés alá is benéztem, hátha látok érdekeset, de nem, természetesen nem tudunk pakolni. A végére pedig egy kis kötözködés: az első teleszkóp rugóelőfeszítést állító csavarjához alig-alig lehet csak hozzáférni.


Mit is tartalmaz manapság egy Suzuki szerszámkészlet
Végítélet

Tegyük fel, hogy egy frissen jogsizott kezdőként próbálhattam ki a Gladiust. Magam alá csinálnék örömömben, ha ilyenem lehetne, erről mesélnék a szomszédnak, a barátnőmnek és az összes haveromnak esténként. Első, vagy egy 250-es után második motornak tökéletes, akár két év után sem merülne fel a csere kérdése. Tegyük fel, hogy nő vagyok. Végre van egy motor, amiről biztosan leér a lábam, ráadásul minden alkalommal sikítozoka csodálattól, amikor meglátom. Jó vele menni, jó vele megjelenni, lehet szeretni. De tegyük fel, hogy a csomagolás már nem hoz annyira lázba, és tegyük fel, hogy van már a kezemben 15-20.000 km valamilyen 5-600-as motorral. Hát fintorogni fogok és vagy feljavítom a futóművet, megbolondítom a fékrendszert és áttömetem az ülést, vagy másik motor után nézek. Mondjuk a GSR600, vagy a 650-es Bandit után, na azok férfias, méretes, igazán belevaló motorok.

(megjegyzés a teszthez) * … ha én lennék a Suzuki Gladius egy személyes célközönsége, akkor egy tizes skálán mennyire is szeretném megtartani őt. Az én olvasatomban ugyanis is erre a végső megállapításra megy ki minden, ezért küzdök vele fel-alá a városban, ezért látogatom meg a Pilist, ezért beszélek szerelőkkel és ezért kérdem ki róla az ilyen-olyan ismerőseim véleményét is. Elméletem szerint tehát -ha nagyon akarjuk- számszakilag mérhető egy motor “jósága”, amibe persze bele kell számolni mindent: koncepciót, műszaki tartalmat, minőséget, kivitelezést, külsőt, az egyes részegységek használhatóságát, vételárat, de még a motor lelkét is, ha van neki olyan. Az eredmény mindezektől függetlenül kivédhetetlenül szubjektív, de kedves olvasók, ha bíztok a több éves tapasztalataimban, a mögöttem hagyott sok-sok tízezer km-ben, a száznál is több féle motortípus elfogyasztása közben kialakult érzékeimben, akkor remélem iránymutató lesz számotokra a teszt.





Cimkék